Korunk 1931 Február.
A Remarque film
A Remarque film: ugyanaz, mint a könyv. Közvetlen erős pillanathatás, melyből sohse lehet teljes és aktiv változtató erő. Ez a film, melynek realitását giccses és tulpointirozott jelenetek gyengítik, tulajdonképen nem más, mint a háború borzalma l´art pour Part s csak a milliók egyélménye avatja lényeggé, de nem maga a film és a regény. A háborús oknak semmi nyoma, holott lehetett volna antiimperialista agitáció és akkor elérte volna célját: tett lenne és megértenők a lármát körülötte. Igy csak a konkurrencia dolgozott és fenegyerekei a nácik (A „Westfront 1918” c. film összehasonlíthatatlanul jobb és inkább sértheti a német nacionalista hiúságot, de mert német film: nyugodtan futott). A Weltbühne ezt írja: „A köztársaság minden harc nélkül feladott egy fontos pozíciót. Ezt a filmet kézzel-lábbal kellett volna védenie. A fasizmus a választások óta első nagy győzelmét könyvelheti el. Ma elintézett egy filmet, holnap valami más következik „Az ellentábor érveit a máskor annyira józan katholikus Fr. W. Foerster húzza alá lapjában a Die Zeit-ben: „A R. film szentimentális, siralmas pacifizmus, melynél a háborús utálat nem a morális embertermészet mélyéből tör elő, de az idegrendszerből, a gyomorból, az álmatlanságból. Azt kellett volna megmutatnia ennek a filmnek, hogy mit jelent a csatatéren az ember és a halál magasztos találkozása, amikor az örökkévalóság betör a gyarló életbe és ez a legborzasztóbb történés fölé is ünnepi fényt áraszt. Annyira csalódtam ebben a filmben, hogy amikor kiléptem az uccára, önkénytelenül kitört belőlem: Éljen a német hadsereg — ami máskülönben nem szokásom.” — Az egész filmháborúnak pedig nem volt más oka, mint Huggenberg pénze. Az Ufa ura így fizette vissza az amerikaiaknak a prágai kölcsönt. Ezt persze nem nyíltan csinálta, de Huggenberg filmkritikusai elárulták gazdájukat. A Tagebuch közli: — „Jellemző a német film helyzetére, hogy a sajtónak egy bizonyos része érthetetlen makacssággal száll sikra egy amerikai filmért és amerikai érdekekért olyan időben, amikor a hazai filmipar azt sem tudja, hol áll a feje.” Szegény Huggenberg! Még a Moskauer Rundschau is lecsap az öreg urra, mert mi tagadás ezzel a filmheccel kissé elárulta a nácikat. „Ha jobban figyeljük meg a dolgokat, akkor teljes világosságban előttünk áll az állítólagos antikapitalista nemzetiszocialisták nem éppen antikapitalista függőviszonya. A filmheccek megmutatták, hogy a nácik a nagykapitalisták rohamcsapatai. A valóságban nem nemzeti felháborodás áll a hátuk mögött, de a Hitler mozgalom pénzelőjének, Huggenberg úrnak a haragja, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a nácik nyujtották be azt a törvényjavaslatot, mely az idegen, főleg a szovjet- és az amerikai filmek kitiltását szorgalmazza.”
Vissza az oldal tetejére | |
