A behaviorizmus ép oly radikális, mindent leegyszerűsítő elmélet, mint a pragmatizmus. Ahogyan James filozófiája tipikusan amerikai szellemi produktum, a legújabb pszichológiai irányzat, a behaviorizmus szintén magán viseli az amerikanizmus bélyegét. Nem véletlen, hogy mindkét teoria az agyon technizált-racionalizált Amerika talaján, angol-szász elméből fakadt. Közös vonás a két teóriában: a „radikális empirizmus” — ahogy James nevezi a maga pragmatizmusát.

James egyszerűen tagadásba veszi azt, ami eddig a filozófiai kutatás lényege volt: az igazságot. Szerinte az igazság egyszerűen életszükség letek kielégitésére szolgál, — abszolut igazságok nem léteznek, csak eszközigazságok vannak s az igazság nem is cél, mert a cél: az ember.

A behaviorizmus még tovább megy a negációban s kétségbevonja mindazt, amit az eddigi lélektan produkált. Az eddigi pszichológia az öntudatot helyezte a lélekkutatás központjába. Még James szerint is öntudat-állapotok leírása és magyarázata képezi a lélektan feladatát. Ámde ő sem mondja meg, mi az az öntudat? Adottságnak veszi ő is azt, minek létét bizonyítania kellene. Ha introspektív úton operálunk az öntudat fogalmával, csak azt találjuk benne, amit előre belehelyezünk. Egyiknél képzetek, másiknál gondolatok, harmadiknál akarat, — legtöbbnél mindezek komplexuma képezi az öntudat lényegét.

Talán Mach volt az első, ki olyan kérdéseket vetett fel, melyek kiindulási ponttul szolgálhatnak a behaviorista kutatás számára. (Szinte érthetetlen, hogy a behavioristák nem igen hivatkoznak erre a nagy filozófusra s Watson legújabb, 400 oldalas könyvében seholsem emliti Mach nevét). Mach: Analyse der Empfindungen c. munkájában (Vischer Verl. 1906) helyteleníti, hogy a pszichológia az én-komplexumot oszthatatlan egységnek fogja fel „Testünkből először az idegrendszert jelölik meg, mint az érzékletek székhelyét. Az idegrendszeren belül ismét az agyat szemelik ki, amely erre alkalmasnak látszik és végül a képzelt lelki egység megteremtésére még az agyon belül is egy pontot keresnek, a lélek székhelyéül. Az ilyen kezdetleges nézetek alig alkalmasak arra, hogy a testi és lelki összefüggését illető kutatások útját a jövőben, hacsak durva vonásokban is, megjelöljük”. Mach szerint az idegrendszer többféle szervének, részének fizikai összefüggése és kölcsönös ingerlékenysége a lelki egység alapja.

Nos, a behavioristák is abból indulnak ki, hogy introspektív úton, ahogy az eddigi lélekbuvárok dolgoztak, nem ismerhetünk meg semmit, se másokat, se magunkat. Szerintük öntudat csak más kifejezés a régi dualisztikus lélek fogalomra. Ahogyan nem létezik külön lélek, nincs külön öntudat se. Szigorúan természettudományi alapra akarják helyezni azt a tudományt, melynek eddig lélektan volt a neve. A kémia, fizika, orvostudomány, új eredményei minden laboratóriumban lemérhetők, értékelhetők s emberi szükségletek kielégitésére hasznosíthatók, — ugyanilyen módszerrel és eredménnyel kell, hogy dolgozzék a pszichológia is. Vessük el tehát az eddigi pszichológia ködös fogalmait (öntudat, lélek, képzetek, érzetek stb.) s tegyük vizsgálat tárgyává az objektiv módszerrel lemérhető jelenségeket. Vizsgáljuk az emberek magatartását, viselkedését, vagyis azt, amit az egyén beszél és cselekszik. Innen az új módszer elnevezése, to behave: viselkedni (behaviorism).

A magatartás két szempontból vizsgálandó: mint inger és mint reakció. A behaviorizmus szerint inger környező világunk minden tárgya s az egyén minden fizológiai változása, — reakció pedig a cselekvés. A gondolkodás nem egyéb mint reakció: szavakhoz, azaz akusztikus motorikus ingerekhez füződő feltételezett reflexek láncolata. Gondolkodás annyi, mint önmagukhoz beszélés. Kísérleti ovódákban végzett kutatások s különböző állátokon végzett kísérletek eredményeit foglalja össze egy amerikai professzor a behaviorizmusról irott, most megjelent könyvében. (John. B. Watson: Der Behaviorismus. Übers.: Fritz Giese. Deutsche Verlagsanstalt Berlin und Leipzig 1930). Watson szerint az első inger, mely reflexet vált ki a csecsemőben: az erős hang s az intenzív fény. Ezek váltják ki a félelem érzést, mint pozitív reakciót. Minden későbbi félelemérzés ezen alapvető reakció következménye. A csecsemő születésekor nem fél semmitől: a félelemérzés nem veleszületett sajátsága. Közismertek Watson erre vonatkozó kísérletei. A legundoritóbb állatokat viszi pár napos, hetes csecsemő elé s nyomát sem tapasztalja a félelemnek, a csecsemő minden állatnak, tárgynak egyformán utánakap. Mikor azonban ezen állatok bemutatásával egyidejüleg zajt csapunk vagy erős fényhatást idézünk elő: a csecsemő megriad. Ha néhányszor végezzük ezt a kísérletet s később zaj nélkül mutatjuk be az állatot, akkor már minden kisérő lárma nélkül jelentkezik a csecsemőnél a félelem, az állat megjelenésekor ugyanazt érzi a csecsemő, mint mikor a zaj vagy fény ingerre félelemmel reagál.

Ugyanilyen egyszerű módon magyarázza Watson az anya iránti szeretetérzés keletkezését. Az újszülöttel való bánásmód (simogatás, csiklandás, fürdetés közben erogén zonák érintése stb.) kéjes érzeteket kelt a csecsemőben, ki ezen érzést transzponálja arra a személyre, ki ezeket benne felkelti. Bizonyos idő mulva az anya meglátásakor már ugyanazt érzi, mint a vele való fizikai érintkezés közben. Ezt a jelenséget a behavioristák szokás folytán kifejlődött indulati reflexnek nevezik. A félelem és szeretetérzésen kívül az érzés világ harmadik fontos primer determinánsa a düh-érzése, ami akként keletkezik, hogy a csecsemő meggátoltatik szabad testi mozgásában. Kísérleti ovódákban számtalan erre vonatkozó kísérletet végeztek a behavioristák. Pár napos, hetes csecsemők kezeit lekötötték, lábaikra súlynehezékeket helyeztek stb. s megfigyelték a reakciót, mely az egész test megmerevedésében, lélekzés kihagyásában, rug-kapálódzásban stb. nyilvánul.

A behaviorizmus szerint az egész úgynevezett lelki élet ezen elemi indulatok komplikálódására vezethető vissza). Watson szerint a behaviorizmus nem más, mint az emberi magatartás megfigyelése, leírása s a legelemibb tényekre való visszavezetése. Amerikában már negyedszázad óta folyik az effajta adatgyűjtés s mental-tests- nek nevezik ezen kísérletek, megfigyelések leszűrt eredményeit. Természetesen nemcsak csecsemőkön s gyermekeken, hanem felnőtteken is végeznek kísérleteket s bizonyos technikai berendezések, új intézmények, új törvények stb. hatásait kutatják. Ezeket a kutatásokat igen gyakran nem annyira tudományos, mint inkább gyakorlati szempontok irányítják. Nyilván a Taylor rendszer adta meg a lökést az egész tudomány keletkezéséhez. Az izommozgások ökonomizálása folytán szükségessé vált bizonyos pszihikai szempontok figyelembe vétele s ehhez szolgáltat igen fontos adatokat a behaviorizmus.

Nincs a pszichológiának olyan komplikált problémája, melyre játszi könnyedséggel ne válaszolna a behaviorizmus. Az idegrendszer például a behaviorizmus szemében nem más, mint a test egy része s működése ép oly könnyen ellenőrizhető, mint az izmok és mirigyek működése. Léteznek állatok, melyeknek egyáltalában nincs idegrendszerük s mégis élnek. Az ember idegrendszere csak azt a célt szolgálja, hogy „izmaival és mirigyeivel gyorsabban reagáljon ingerekre, mint az idegek nélkül lehetséges volna”. (Watson: I.m. 80 old.). Szellemi munka: egyszerű biológiai funkció, olyanforma, mint a tenniszjáték. (Watson I.m. 298 o.). Művészet: egyszerűen szavakkal való manipuláció, azok váltakozó kombinációja.

Az emberek különböző jellemsajátságai, az egész karakterológia Watson szerint szintén igen szimpla, elemekre vezethető vissza. Helytelen csecsemőkori szoktatás-módok determinálják az egész későbbkori úgynevezett jellemet. Minden szülő királynak vagy királynénak neveli gyermekét s ez a belenevelt érvényesülési tendencia okozza a legtöbb lelki zavart. Az érvényesülés elé táruló testi és lelki akadályokat az egyén tulkompenzálja. A nagyon félénk ember vakmerőséggel, a gyenge hősködéssel, a rut nő szellemi erőfeszítéssel, az alacsonynövésű hangos beszéddel, prepotens modorral leplezi testi vagy szellemi fogyatékosságát. (Watson I.m. 368 o.).

Mindezt természetesen a régebbi pszichológusok, főként Adler és követői is megállapították, de Watson professzor mint a behaviorizmus új meglátásait s mental tests eredményeit tálalja fel könyvében.

Végeredményben a lényeges különbség a modern pszichológia és a behaviorizmus között leginkább a frazeológiában mutatkozik. A behavioristák óvatosan kerülnek bizonyos kifejezéseket, mint „lélek”, „élmény”, „öntudat”, „tudatalatti”, „idegállapot” stb. — s ahelyett magatartásról, szokásmódról, viselkedésről, ingerről, reflexről, reakcióról stb. beszélnek. Egyszer egy freudista vitában tulontol sok szó esett arról, hogy minden betegségnek pszichikai okai vannak, mire Ignotus ironikusan megjegyezte: — Azért vannak testi betegségek is... Nos, amit Ignotus igen szellemesen ironiának szánt, annak fordítottját tudós nagyképűséggel hangsúlyozza Watson, mondván egy helyütt: „— Azért vannak lelki betegségek is. „A lelki betegek kezelése — írja — mégis az idegorvosok feladatát képezi, bármily rosszul is töltik be ma még hivatásukat” (I.m. 383. old.).

A behaviorizmusnak olyanforma jelentősége van a lélektanban, mint a mult század hatvanas éveiben volt a materializmusnak a filozófiában. Ahogyan Büchner és társai fanatikusan hirdették az anyag és erő egységét s nem nézve se jobbra se balra, mindent a monizmussal igyekeztek megmagyarázni, úgy a behaviorizmus is, felismervén egyes fiziológiai változások pszichikai hatását, minden lelki jelenséget fiziológiai okra igyekeznek visszavezetni.

Ami érték ebben az új kutatási módszerben — mert hiszen egyébnek nem nevezhető — az azokban a kísérletekben nyilvánul, melyeket a tömegpszichológia terén végeznek. Az emberek külső magatartásának megfigyelése, leírása, osztályozása, mesterségesen előidézett szituációkba hozott emberek viselkedésének tanulmányozása fontos adalékkal szolgálhatnak a tömegpszichológia fejlesztéséhez. Watson leírja az amerikaiak magatartását háború idején, uccai tüntetések, tumultusok alkalmával, rengeteg adatot gyüjtött a prohibiciós törvény tömeghatására stb. vonatkozólag. A tömeglélektan amúgy is vajmi kevés haladást mutat Le Bon óta. Azok a kísérletek, melyek a freudizmus és az individuálpszichológia módszerével igyekeztek magyarázatát adni a tömeglélek kialakulásának és működésének, nem sok eredményt mutatnak. Mindenesetre hasznos munka a behaviorista módszerrel való kísérletezés ezen a téren. Watson könyve sok érdekes adatot nyujt arra vonatkozólag, hogy a behaviorizmus által feltételezett primer lelki determinánsok, a félelem, düh, szeretet hogyan tevődnek össze bizonyos körülmények közt tömeglélekké. Természetesen e téren is felette naivak és túlzottan leegyszerűsítettek a megállapításai, de mindenesetre indítékul szolgálhatnak a további kutatás számára.

Általában a „magatartástan” fokozottabb mértékben vizsgálja a társadalom hatását az egyénre, mint az eddigi introspektiv pszichológia.

Watson szerint a behaviorizmus a szociológia legfontosabb ága. Az egyén és társadalom kölcsönhatását csak e két tudomány szintézise által ismerhetjük meg. A szociológia feladata annak megállapítása, hogyan áll elő a társadalom az egyének projekciójából, — a behaviorizmus viszont azt kutatja, hogyan introjiciálja magába az egyén a társadalmat. (Marosvásárhely)