AZ ÖTÉVES TERV ELSŐ KÉT ÉVE

Az angol nagytőke vezető gazdasági világlapja, az Economist egy két ives külön mellékletet adott ki az ötéves tervről. A kiadvány legérdekesebb cikke, melyben a lap tudósítója Oroszországban szerzett benyomásait ismerteti:

„A változás, melyet az ötéves terv az iparban, a mezőgazdaságban, a szociális és kulturális életben hozott, olyan nagy és mély, hogy hozzá képest maga az októberi forradalom is csak egy drámai epizódnak tünik fel”.

„Az orosz forradalom jelenlegi stádiuma drámai hirtelensége és óriási lendülete miatt érdekes; de lehet, hogy a történelemben úgy fog szerepelni, mint egy merész kísérlet nemcsak a tulajdonjogok és az osztályviszonyok, hanem magának az emberi természetnek a megváltoztatására. Mert az a gazdasági forradalom, ami itt végbemegy, nem mutathatja fel a legkisebb eredményt sem anélkül, hogy a munkásság szellemét és termelőkészségét gyökeresen meg ne változtassa”.

„A leglényegesebb jellemvonása az új rendnek, melyet az ötéves terv teremt, hogy nemcsak egy új technikát hoz magával, hanem új szellemet is, nemcsak a legmodernebb gépeket, hanem változást az embernek a géphez való viszonyában is. Az eredmény attól függ, mennyire lesz a munkásság hajlandó és képes, a gépeket teljesítőképességük legvégső határáig kihasználni. Ez az amit ma Oroszországban jól megértenek”. Más helyen viszont:

„Az ötéves terv egy valóban nagyszabású elgondolás s valóságos kihivása a kapitalizmusnak. Ha a szocialisták be tudják bizonyítani a centralizált tervgazdaság s az ipari termelés centralizált koordinációjának lehetőségét, fel kell vessük magunknak a kérdést, vajjon a kapitalizmus nem találhatja-e meg annak az útját, hogy e módszereket rendszerébe beillessze s így helyét a szocializmussal szemben megvédelmezze”. (Prof. T. Bye az American Economic Review 1928 márciusi számában).

A legtöbb polgári gondolkozású ember már azért is bizalmatlan az orosz ötéves terv sikereiről beszámoló jelentésekkel szemben, mert megszokott eszejárása szerint egész őszintén nem tudja elképzelni, hogyan legyen lehetséges egy nagy ország egész sokszerű, bonyolult gazdasági életét az egyéni gazdasági érdek iniciativája nélkül, tervszerűen, központilag vezetni. Legfrappánsabban adott talán kifejezést a polgári közgazdász ilyen kételyének Stuart Chase, amerikai közgazdász a „Newyork Times”-ben, mikor 1927-ben oroszországi útjáról visszatért:

„Tizenhat ember Moszkvában a legmerészebb gazdasági kísérletet valósítja meg, amire emberek valaha is a történelem folyamán vállalkoztak. Ők alkotják az állami tervbizottság elnökségét (Gosplan), mely 146 millió ember és a föld felület egy hatoda ipari jövőjének alapjait előre tizenöt évre megszabja. Egy gondosan kidolgozott és részletes tervet állítanak fel egy évre, egy épen olyan gondosat, de kevésbé részleteset a legközelebbi öt évre s megálllapítják a gazdasági fejlődés fő vonalait a következő tizenöt érre. Ez a kísérlet olyan jelentős, olyan nagy és olyan merész, hogy senki, aki a közgazdaságot tanulmányozza, el nem mehet mellette... Egy közönséges halandónak egy. utazás a holdba kevésbé fantasztikusnak tünnék fel. Oroszországban azonban vannak emberek, akik hozzáfogtak megvalósításához.”

Igen, a tervgazdaság egyenlő az utazással a holdba annak, aki azt hiszi, hogy a gazdasági terv elkészitése tizenhat ember merész kisérlete, annak, aki nem tudja, hogy ezek a tervek a gazdasági szervek hosszú láncolatú egymásbakapcsolódó munkájának eredménye. Nem a tervbizottság „bölcseinek” terméke, hanem az összes gazdasági szervek (üzemek, trösztök, szindikátusok, szövetkezetek, pénzintézetek, népbiztosságok stb.) közös műve, sőt több ennél: a nagy gazdasági tervek hosszú időn keresztül az egész ország közvéleményének kereszttüzében állanak, melyen mindenki kipróbálja erejét, úgy hogy a megoldás az egész ország közös társadalmi munkájának eredménye. S csak is így érthető meg kivihetősége s sikere; mert csak így kapcsolódhatik bele az élet valóságába.

S nem készültek mindjárt ötéves és tizenötéves tervek; éveken keresztül előbb csak éves tervek s csak részlettervek, melyeket csak később fogtak össze az egész gazdasági életre kiterjedő tervekké; előbb csak kontroltszámok, melyek az állami ipar legfontosabb ágainak egy évre megszabták feladatukat, a lehetőség határain belül felbecsülték az aratás «eredményét, megállapították a kivitel és bevitel szaldoját, a munkabérek nivóját, stb. és a szocializálás mértékét. S egy külön konjunktura-tanács a statisztikai hivatallal társulva állandóan ellenőrzi, hogy a kontrolszámok mennyire nyernek megvalósítást. S mindez a legnagyobb nyilvánosság előtt, ennek legaktivebb ellenőrzése előtt történik. Igy lesznek a gazdasági tervek, így lett az ötéves terv valóságos nemzeti munka eredménye, melyben a Szovjetunió sok millió ipari munkásának, parasztjának és intellektuálisának osztályöntudata, tudományos gondolkozása, forradalmi tapasztalata és építő akarata testesül meg.

G. Grinko* könyve az első nagy összefoglaló munka európai nyelven, mely az ötéves tervet részletesen ismerteti. Bár a könyv alig pár hónapja jelent meg, mégis azt kell mondani, hogy a jelenre vonatkozó adataiban már is elévült, annyira gyors tempóban megy előre a fejlődés menete Oroszországban; úgy hogy a következőkben az öt éves terv két első évének eredményeit ujabb hivatalos adatok alapján fogjuk ismertetni. Viszont azonban az ötéves terv létrejövetelére, jelentőségére nézve a legjobb forrás Grinko könyve, mely azóta a többi európai nyelveken is megjelent.

Az ötéves terv célkitűzése: a leghaladottabb országokat a legközelebbi történelmi korszakban technikailag és gazdaságilag beérni és túlszárnyalni s ezzel a szocialista termelő mód győzelmét a kapitalista felett biztosítani. Ez azonban azt jelenti, hogy az orosz gazdasági fejlődésnek olyan tempót kell venni, aminőt egy modern kapitalista ország sem produkált soha. Hiszen a háború és a polgárháború alatt az orosz termelés olyan mélypontra jutott, melyen az ipari termelés a háborúelőtti húsz százalékára, a mezőgazdasági termelés a háborúelőtti ötven százalékára csökkent. A munkások száma hatvan, a munkabér 55 százalékra leesett, a vasút csak hadi célokat szolgált a piac szét volt rombolva, a pénz elértéktelenedve. Ilyen kiinduláspontból a legoptimistábbak sem reméltek többet, mint hogy az ország leghamarabb 1930-ban eléri a. háborúelőtti termelés nívóját. Tudvalevőleg a tények rácáfoltak a legoptimistábbakra is, mivel az ország már 1927—28-ban elérte legnagyobbrészt a hábborúelőtti termelési nivót. Rohamos lépésekkel fejlődött az ország elektrifikálása, s a gépipar, hátramaradt a kohóipar; a fogyasztási cikkek termelése, bár meghaladta a háborúelőtti méreteket, nem tudott lépést tartani a népesség és az igények növekedésével, különösen nagy volt a lemaradás a gabonatermelésben, mely 1927-ben alig érte el a háborúelőtti 90 százalékát.

Az ötéves terv azonban nemcsak az ország termelésének eddig sohanem látott magas fokra emelését célozza; ez csak az egyik szempont. A másik épen olyan fontos szempontja a termelőerők olyan fejlesztése, mely mellett a termelés mindig nagyobb része lesz szocializálva s mindig nagyobb része a kapitalista elemeknek szorul háttérbe. A szocialisztikus elemek következetes erősítése az. ország gazdaságában az ötéves terv második- alapgondolata. Ez történik azáltal, hogy a már szocializált ipari termelés mind szélesebb területre terjesztődik ki a magántevékenység rovására.

Minthogy a régi Oroszország kifejezetten agrárország volt, az ötéves terv fő ambíciója az ország erőltetett indusztrializációja. A cél az alig fejlett iparral s elmaradt mezőgazdasággal átvett országból egy agrár ipari országot csinálni, melyben az ipar áll a vezető helyen s a mezőgazdasági termelés indusztrializálva van. Ezért az első feladat a termelési eszközök termelése: energiáé és gépeké, melyet az öt éves terv első sorban hangsúlyoz.

A gazdasági programm fontos pontja az ország függetlenségének kérdése a nyugati, ellenséges kapitalista hatalmaktól, mely csak olyan összeköttetést enged meg a külfölddel, mely az ország függetlenségét nem ássa alá, hanem fokozza s önálló ipari fejlődését elősegíti.

A mezőgazdasági termelés fokozása s a falu szocialisztikus átalakítása a programm következő fontos pontja. Ennek eszköze a törpe és közép parasztgazdaságok szocializálása, az átmenet megteremtése a szocialisztikus mezőgazdasági termeléshez a legmodernebb gépi technika alapján. Ez a törekvés megnyilvánul a nagyparasztok (kulákok mind erősebb visszaszorításában, a nagy állami gabona-gyárak erőltetésében s a kis és közép parasztüzemek tömeges kollektivizálásában.

Ez a szocialisztikus indusztrializálás-programm az 1925—28. évek alatt alakult ki végleges formájában, nem ritkán nehéz belső harcok között. Mert a fejlődés menetét illetőleg nem volt természetesen soha sem teljesen egységes a felfogás. Voltak, akik az u. n. agrarizáló-programm, mellett küzdöttek, mely szerint először a mezőgazdási termelést kell a meglevő alapokon (tehát a kulákok támogatásával) annyira tovább fejleszteni, hogy az nagy kivitelt biztosítson külföldre s e kivitel alapján az európai nagyipar segítségével menni át majd lassan az ipar kifejlesztésére. Ezzel ellenkező felfogást képviselt a trockizmus, mely nem tartotta elégségesnek az indusztrializálás tempóját s azt kívánta, hogy a parasztság gazdasági ereje nagyobb mértékben vétessék igénybe e célra. Ez a felfogás annyira az ipart helyezi előtérbe, hogy a parasztságot úgyszólván az ipartűző város koloniális hinterlandjának tekinti. A jobboldali opportunizmus (Bucharin) pedig a szocialista, indusztrializálás tempóját ellenkezőleg túl gyorsnak tartotta, lebecsülte a nagy kollektiv gazdaságok jeleintőségét s alapjában az erős egyéni paraszt gazdaság fejlesztése mellett foglalt állást.

*

Az ötéves terv két éve letelt: eredményei elegendő alapot nyujtanak annak eldöntésére, hogy irreális, utópisztikus „lázálom” volt-e vagy pedig a szocialista, tervszerű gazdálkodás már kezdeteiben is annyival kiadósabban tud termeim, hogy a kapitalista szemében utópisztikus lázálmokat is megvalósítani képes.

Az ötéves terv felállitott a termelés minden területére pontos számokban kifejezett kontrolszámokat, melyek előírták, hogy melyiknek mennyit kell produkálni a következő öt év mindegyik évében. A terv először nagyon óvatosan kétféle számokat állított fel: alacsonyabbakat, mint rosszabbik eshetőséget és magasabbakat, mint magasabb kívánalmat. Az alacsonyabb számokról már régen szó sem esik, kiindulási alapnak csak a magasabb kívánalmakat tekintik, sőt ma már ez is annyira meghaladott álláspont, hogy az erőlködés ma már nem az ötéves terv, hanem a z ötéves tervneknégy év alatt való végrehajtásáért folyik. S hogy milyen valószínűséggel, arra válaszolnak az első két év számszerű eredményei, melyek röviden abban foglalhatók össze, hogy az elmult két évben az ötéves terv a gazdasági élet legtöbb területén meghaladott állásponttá lett, előirányzatait a valóság sok területen messze elhagyta.

Az ötéves terv szerint az ipari termelésnek 29338 millió rubel értéket kellett volna elérni, tényleg elérte a 30456 milliót. Főként a nehéziparban haladta erősen túl a termelés a tervezett előirányzatot: az első két évre elő volt irányozva 12476 millió rubel értékü termelés, tényleges eredmény ezzel szemben elérte a 13764 milliót. Egy pár szám: a kőolaj termelés előirányzata volt 28 millió tonna (az első két évre), a tényleges termelés 30,6 millió. Acél előirányzata 9,9 millió, tényleges termelés 10,2 millió tonna; hengerművek produkáltak 7,6 millió tonna helyett 8,3 milliót, elektrotechnikai termények előirányzata volt 588 millió rubel értékben, tényleges termelés 781 millió; mezőgazdasági gépeket termeltek 472. millió helyett 515 milliót.

A percentszámok még jobban mutatják az ötéves terv túlhaladását. Az ötéves terv szerint az ipari termelésnek a következőképen kellett volna növekedni:

 

 

A nehézipar még erősebben elhagyta az ötéves tervet. Kellett volna nőnie:

 

 

(Ugyanakkor az Egyesült-Államok termelése a következő arányokban esett vissza:

 

 

Németországban ugyanezen idő alatt a nyersvastermelés leesik 68, a nyersacéltermelés 67 százalékára).

Főként azoknak az iparágaknak termelése nőtte túl magasan az ötéves. tervet, melyek termelőeszközöket (szerszámokat, gépeket) termelnek, (az ország fokozott indusztrializációja érdekében) az elmult évben negyven százalékkal emelkedett, ami 16 százalékkal meghaladja az ötéves terv előirányzatát. Például a gépipar 26,3 százalékkal többet termelt, mint elő volt írva, az elektromos ipar 39 százalékkal. Az eredmény, hogy az elmúlt két év alatt Oroszország ipari termelése megkettőzte a háborúelőtti termelést.

Erősen az előirányzaton túl valósitották meg az építkezési programmot: az előírt 3990 millió Helyett 4605 millió rubel értékben. Főleg ipari építkezésekben, melyeket a mult évben egyedül közel három milliárd rubel értékben vittek ki. A gyári építkezésiek fokozása szorosan összefügg természetesen az ipari termelés forszirozásával. Aminek eredménye, hogy az ország indusztrializációja a következő számokban kifejezett óriási léptekkel haladt előre:

 

 

Két év alatt a túlnyomóan mezőgazdasági országból ipari ország lett. S pedig ez nem egy negatív eredmény, mely az által állott volna elő, hogy a mezőgazdasági termelés csökkent volna. Ellenkezőleg a mezőgazdasági termelés is igen nagy növekedést mutat fel. A megmivelt terület felemelkedett a legutóbbi év alatt 118 millió hektárról 127,7 millióra. A gabonatermés 1929-ben volt 71,7-millió tonna, 1930-ban 86,5 millió, — emelkedés 20,6 százalék.

S emellett a falu előirt szocializálását az előirtnál jóval nagyobb méretekben hajtották végre. Az ipar szocializálása ma már teljesnek mondható: 1929/30-ban az összjpari termelés 99,3 százalékát az állami ipar szolgáltatta s csak hét tized százalékát a magántevékenységű ipar. A mezőgazdaság természetesen még nincsen ennyire. De pár év alatt utól fogja érni minden valószínűség szerint. Az ötéves terv az öt év végére öt millió hektár bevetett területű állami gazdaság megvalósítását írja elő; s már 1930-ban elérte az állami gazdaságok területe a 3,8 millió hektárt s jövőre eléri a nyolc milliót. Az ötéves terv előirt az öt év végére húsz millió hektár kollektiv gazdaságot: s már ez évben elérte a 36 millió hektárt. 1930 október elsején a parasztgazdaságok egy ötöde kollektivizálva volt: több, mint öt millió parasztgazdaság mondott le eddig az individualista gazdálkodási módszerről.

S ez azt jelenti, hogy az ország élelmezésére szolgáló gabona nagy mennyiségei ma már a szocialisztikus mezőgazdasági termelés kezeiben vannak. Mig 1926/27-ben a gabona kilencvennégy százalékával a kulákok, kisparasztok rendelkeztek s a szocializált mezőgazdaság csak hat százalékkal, addig ma a kulákok kezében csak három, a kisparasztok kezében csak 44 százalék van s szocializált terület , termeli a gabonatermés 53 százalékát.

Ugyanekkor nagy tempóban haladt előre az állatállomány szocializálása is: 1928-ban csak kilenctized százaléka volt szocialista gazdálkodás alatt. 1930-ban 18 százalék. S az emelkedés azért nem nagyobb, mivel a szovjetek modern technikai alapokra kívánják helyezni a mezőgazdasági termelést s forszírozzák a gépek alkalmazását a mezőgazdaságban. Az üzemben levő mezőgazdasági gépek mennyisége egy év alatt 1400 millió rubelről 1700 millióra emelkedett. A traktorpark 1,022.000 lóerős, mig az ötéves terv csak 560.000-et írt elő.

Az első két év e nagy eredményei arra vezettek, hogy az ötéves terv előirányzatát felfele javitották. Igy a harmadik, most folyóévre:

 

 

„Ez azt jelenti, hogy e fontos iparágakban ebben az évben az ötéves terv előirányzatát nem csak nagy mértékben túlhaladja a termelés, hanem egyesekben, mint pl. a széntermelésben három év alatt eléri az öt évre kiszabott penzumot, a mezőgazdasági gépekben pedig túl is haladja ezt. Ugy hogy az ötödik év végére most már nem 75 millió, hanem 125 millió tonna van előírva a szénből, nem 22 millió a kőolajból, hanem 40 millió s nem 610 millió a mezőgazdasági gépekből, hanem 1110 millió.

Az öt éves tervnek az első két évre kiszabott feladatát tehát a termelés terén nemcsak sikerült megvalósítani, hanem jelentékenyen túlhaladni is, annyira, hogy remélni lehet az ötéves penzum végrehajtását négy év alatt.

Az ötéves terv azonban nemcsak a termelésre tartalmaz rendelkezéseket, hanem a vele összefüggő többi feladatokra is: előírja mindenekelőtt a munkásság helyzetének fokozatos javítását; éppen úgy számokban, mint a termelést magát. Mindenekelőtt előirányozta az ipari termelés kiterjesztésének megfelelően az ipari munkások számának emelkedését és pedig 1929—30-ra 12.793,000-re kellett emelkedjen számuk; ehelyett, minthogy az ipar az előírtnál jobban megnövekedett, az ipari munkások száma is jobban felemelkedett és pedig 13.684,000-re. Aminek következménye, hogy a munkanélküliség már a mult év végével teljesen megszünt Oroszországban, ugyanakkor, amikor az összes kapitalista országok folytonosan növekvő munkanélküliséggel küzdenek (Amerikában nyolc millió, Németországban négy és fél millió, az egész kapitalista világban összesen kb. húsz millió). Az ötéves terv szerint csak az ötév végére szünt volna meg a munkanélküliség, sőt még akkor sem egészen, a valóságban pedig már ma munkáshiánnyal kell számolnia Oroszországnak.

A munkásság helyzetének javulását különösen két tényező mutatja. Egyik, hogy mind erősebben növekedik azoknak a munkásoknak a száma, akik áttértek a napi hétórai munkaidőre. A második (mult) év elején még csak az összmunkásság 20 százaléka dolgozott hét órát, októberben már 43,5 százalék. Ez 3,5 százalékkal több, mint amennyit az ötéves terv előírt. Ugyanekkor az első két évben a munkabér átlag 12.1 százalékkal emelkedett. Ami azt jelenti, hogy ma az orosz munkás reális bére a háborúelőttinek 139 százaléka, a szociális biztosítással 167 százaléka vagyis több, mint másfélszerese.

A nemzeti jövedelem a két év alatt az előirányzott 58,3 milliárd helyett 59,5 milliárdra emelkedett. A falusi népesség jövedelme 1927—28 óta a következő percentekben növekedett: 9,8; 17,8; 21,9. A városi, tehát ipari proletariátus jövedelme ugyanezen idő alatt 13,6; 16,1; és 27,3 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben jelentékenyen viszszaesett az individuálisan dolgozó kézművesek s még erősebben a városi kapitalista elemek jövedelme. Az előbbieké 1927-28-hoz képest 84,9 százalékra, az utóbbiaké 59,5 százalékra.

Végeredményben: az ötéves terv első két éve eredményeinek vizsgálata alapján megállapítható, hogy minden ellenséges pesszimista jóslat dacára a méreteiben fantasztikusnak látszó gazdasági építés a szocialista. Oroszországban nemcsak hogy az előírt tempóban halad s megvalósítás felé, hanem ezen túl felfokozott gyorsasággal, úgyannyira, hogy az ötéves terv által előírt fejlődést valószínűleg négy év alatt be fogja futni. Azt jelenti ez, hogy a szocialista, kollektivista gazdálkodási mód ugyanakkor, amikor az egész kapitalista világ a történelem eddig ismert legnagyobb gazdasági krízisében hever, egyelőre a gyógyulás minden reménye nélkül, ugyanakkor amikor az összes kapitalista országokban a fejlettebb technika és fejlettebb gazdálkodási módszerek dacára a termelés nagy mértékben visszaesett, a munkanélküliség és a nyomor folytonosan növekszik, a szocialista termelés ugyanakkor az egész ellenséges kapitalista világgal s saját belső ellenségeivel dacolva, elmaradottabb technikai viszonyok között, kevésbé kulturált emberekkel, de tervszerűségével páratlan tempóval tudja fokozni termelését és munkásainak jólétét. (Berlin)

* G. Grinko: Der fünfj�ähr der Sowjetunion. Verlag für Literatur und Politik Wien-Berlin 1930.