Az emberi szervezet a külső viszonyokhoz való alkalmazkodás eredménye. Ez az alkalmazkodási folyamat azon át megy végbe, amit az ember csinál élete fentartása céljából. Tehát legnagyobbrészt munkáján keresztül. Ezért az emberi szervezet továbbfejlődése vagy visszafejlődése szempontjából végtelenül fontos, hogy az ember milyen munkát s hogyan végez: ez dönti el a holnap emberének külső-belső alkatát s további fejlődésképességét.

Ez azonban azt jelenti, hogy a termelő munka változása nem csak a termelés szempontjából van nagy jelentőséggel az emberre, hanem hogy úgy mondjuk, testi közelségből is érinti. Ha tehát egy olyan nagy változás következik be a nagy tömegek mindennapi munkájában, mint az elmult években az ipari termelés erőltetett racionalizálása, ennek hatását az emberi szervezetre szintén igen fontos figyelemmel kisérni. A racionalizálás mérlegét nem lehet felállítani egészségügyi hatásainak ismerete nélkül.

S úgy látszik a „futó szalag” leglelkesebb híveiben is van valami titkos aggodalom e radikális munkaracionalizálási eszközzel szemben a munkás szervezetére való hatását illetőleg: mert, amig kötetekre menő vizsgálatokkal rendelkezünk a futó szalag üzemgazdasági s közgazdasági vonatkozásairól, eddig alig foglalkozott még valaki egészségügyihatásaival. Minha félnének közelebbről megvizsgálni a dolgot. Annál érdekesebbek az amerikai dr. Mayer-Daxlanden ez irányú publikációi, aki Fordnál, a Worthington Pump Machine Corporationnál s sok más kisebb üzemben végzett, mint ellenőrző-mérnök részletes felvételeket s arra az eredményre jutott, hogy a futó-szalag, ha évekig dolgozik mellette az ember, tényleges testielváltozásokatokoz a szervezetben.

Daxlanden mindenekelőtt megállapítja, hogy az állandó egyforma mozgások a test szervét kihozzák normális helyzetéből; különösen nőknél s leányoknál. Az izmokban, az izületekben, a tagok állásában jönnek létre elváltozások. De az idegrendszert s annak érzékenységét is eltorzítja a hosszas futószalagmunka; amint ez az ideges természetű munkásbetegségekben megnyilvánul.

Az amerikai ipari munkás ma már nem egyéb — állapítja meg Daxlander — mint egy eszköz, egy emelőkar, melynek funkcióját talán belátható időn belül elektromos készülékekkel, fényérzékeny sejtekkel teljesen helyettesíteni fogják. Munkája nem igényel többé semmiféle szellemi tevékenységet, sőt ellenkezőleg a gondolkozás az összmunkafolyamatra határozottan rossz hatással van. A munkás nem ura többé munkájának, hanem egy gépezetnek egy része. Nem ő dolgozik, — hanem a gépek, az ellenőrző apparátusok, a kapcsolók kényszerítik őt bizonyos mozdulatok elvégzésére. Az egész munkafolyamat szét van szedve egészen apró munkatöredékekre, melyeket százezer, örökké egyforma, szüntelen visszatérő mozdulatokkal kell elvégezni. Ami azt jelenti, hogy az izületek, a tagok, a szervek naponta ezer és ezerszer ugyanezt a mozgást, ugyanazt a feszültséget hajtják végre, mialatt a test többi része mozdulatlan marad. Ez a testet abnormális tartásra kényszeríti, mintha a nem működő része aludna. Ez egy végzetesen egészségtelen állapot, ha arra gondol az ember, hogy az év 300 napján s naponta nyolc órán keresztül így megy.

S ha az ember a futószalag-munkásokat szabad idejükben megfigyeli, azt fogja tapasztalni, hogy akkor pontosan ugyanazokat a mozdulatokat végzik, mint a munkájuknál.. Daxlanden megfigyelte a fémmunkások százait, akik munkaidejük alatt a bal kézzel köszörülő vagy polírozó munkát kellett végezzenek — megszokták, hogy balkézzel egyenek, balkézzel nyissák ki az ajtót, stb. A balkéz izomzata a jobbhoz képest túl volt fejlődve s a jobb kézzel, sőt a jobb kéz ujjaival is csak ügyetlenül tudtak dolgozni. De ez csak egy megjelenési formája a sokféle testi elváltozásnak, melyet a futószalag okoz s amelyek a balesetek s az üzemi megbetegedések folytonosan növekvő számában nyilvánul meg.

Ami a futószalag lelki következményeit illeti, arra nézve mérvadó az, hogy a futószalag mellett jól csak a teljesen mechanizált ember használható. Csak az ilyen nem csinál hibát. Minthogy eredetileg minden munkás gondolkozó lény, eltart 12—30 hónapig, amig jó futószalagmunkás azaz ember-gép lesz belőle. Vannak munkások, akik védekeznek testük és lelkük e mind teljesebb automatizálása ellen s megőrzik az egyéniség egy szikráját. De a legtöbbnél lassanként egy komplexus keletkezik, amelyet „üzemi elmebaj” névvel jelölhetünk.

Nagyon jellemző az üzemi balesetek és betegségek növekedő száma. A racionalizálás előtt pl. a brooklyni American Machine and Foundry Co. 1921-ben foglalkoztatott 2084 munkást a racionalizálás után, 1930 márciusban már csak 290-e t. A termelés az egész idő alatt csaknem ugyanannyi maradt. Mégis a balesetek és a betegségek által elvesztett munkaórák száma másfél százalékkal felemelkedett!

1920 és 1924 években a newyorki üzemi baleset-bizottság 441.830 balesetet és hivatás-betegséget számlált. Az évi átlag tehát 88365 volt. 1928-ban ellenben, amikor már csak a kis üzemek nem voltak racionalizálva, 95365 esetet számláltak. Vagyis 6999-mel többet, jóllehet a munkások száma a racionalizálás által jelentékenyen lecsökkent.

Az egyik üzemi balesetbiztositó társaságnál a kártéritési esetek a következő fejlődést mutatják: 1926-ban. 2535 eset, 1927-ben 2553, 1928-ban 2593, 1929-ben 2931 eset. Ugyanennél a társaságnál az agy megbetegedési esetek száma ugyanezen idő alatt 39-ről 55-re emelkedett fel, az idegrendszer megbetegedéseinek száma 696-ról 870-re. Az idegrendszer megbetegedéseinek aránya a Worthington Pump Machine Co.-nál 1926-ban még csak 12 százalékot tett ki, a következő években azonban így emelkedett: 18, 29 és 34 százalékra! S mindez négy év alatt. S a futószalag-munka nem csak a balesetek számát fokozta a nagyobb fáradság és a test deformációja által, hanem új betegségeket is teremt: „üzemi elferdüléseket” és „üzem-neurozisokat”, melyeknek tényleges következményeit csak majd tiz-tizenöt év mulva fogjuk látni. Egy pár példa csak 1200 tizenhattól-harminc éves lány közül, akik egy biszkuit-gyárban futószalagon a legegyszerűbb csomagoló munkát végezték, nyolc havi munka után 856-ot idegrendszerbeli zavarok miatt kezelni kellett. Mindnyájan oldalés hátfájásokról panaszkodtak. Támlanélküli magas székeken ülnek s úgy dolgozzák fel az anyagot, amit a futószalag elébük hoz. E munkáért kapnak hetenkint 12—18 dollár bért; s ki van tűzve egy gyorsasági díj, mely a munka ritmusát még fokozza. Egy körkérdés arról, hogy mit csinálnak s mit csináltak azelőtt szabadidejükben, jellemzi az eltompulás fokát, melybe munkájuk által sülyedtek. Megkérdezték őket, hogy milyen ujságot olvasnak; 89 százalék csak szenzáció-lapokat, melyek kizárólag képeket s házassági s egyéb skandalumokat hoznak. Könyvet is csak szenzációs történeteket, giccsregényeket s a legalacsonyabbrendű magazinokat. Annak dacára, hogy a lányok legnagyobbrésze középiskolát végzett.

1200 megfigyelt munkás közül 300 már előbb szemüveget viselt, egyévi munka után már 731. A futószalag folytonos mozgása kifárasztja s végül tönkreteszi a szemet.

Long Island-City egyik cipőgyárának 88 munkásnője, akik a jobb kar szüntelen mozgására s a bal teljes mozdulatlanságára voltak itélve, mindnyájan fájdalmakról panaszkodtak az egész jobb oldalukban. A jobb oldali izomzat túlerősödése a jobb mell hipertrofikus fejlődését vonta maga után. A nők általában többet szenvednek a racionalizálás hatása alatt, mint a férfiak.

Mindezekhez a testi és lelki betegségekhez járul végül még, mint a futószalag-munka további következménye, egy betegség, mely minden (különösen fiatalabb) munkást és munkásnőt elér s amelyet legjobban „futószalag-fobiának” lehet nevezni. Az emberek iszonyodnak a munkától, a futószalagtól, az egyhangú és lélekölő munka rohanó tempójától. Ez a munkafobia-munkaiszony az egyik oka az Egyesült-Államok rohamosan növekedő kriminalitásának. Mig pl. a newyorki munkásnegyedből 1920-ban 1231 leányt büntettek meg kihágásért s büntényért, addig 1929-ben már 2931-et.

Az emberek a futószalag mellett féligmehanizált betegek lesznek. A látás, az érzés, a gondolaterő, az értelem egyformán szenved mellette; épen úgy, mint az összes belső testi funkciók, az emésztés, a vérkeringés. Ezek az emberek nem képesek többé egy előadást meghallgatni, egy gyülésben résztvenni, sportolni. S ez épen úgy áll nem csak a nagy gyári üzemekre, hanem a nagy áruházakra, hivatalokra, irodákra is.

Van e jelenségek ellen védelem? Csak hosszú évek tapasztalata fogja megmutatni. Mindenesetre enyhiti a futószalag szervezetrontó hatását a munkaidő megrövidítése, jobb gyár higiene, hatásosabb munkásvédelem, jobb pihenési lehetőségek nyujtása, a sport, kötelező testgyakorlat, stb. De hogy hathatósan lehet-e védekezni a futószalag ártalmas hatásai ellen, azt csak sok éves megfigyelés fogja megmutatni. d.