Az amerikai forradalom óta több mint 150 év, a polgárháború óta pedig, mely a négerek felszabadítását célozta, 65 év mult el, az Egyesült Államokban élő négerek tömegei azonban még mind a mai napig az elnyomás, a kizsákmányolás s a jogtalanság áldozatai, a szó legteljesebb értelmében még mindig rabszolgák.

A nyilvánosság szinte naponta értesülhet az ujságokból néger üldözésekről, lynchelésekről, ám ami ezen az úton a négerek sorsáról a nyilvánosság elé kerül, csekély töredéke csak annak az osztály- és faj-gyűlölet által diktált üldözésinek, mely a négerek ellen napirenden van.

Nem lesz talán érdektelen ha az alábbiakban egy rövid képet nyujtunk a négerek mai helyzetéről Amerikában.

PÁR SZÁMADAT

Amerikában nemcsak a fajtiszta négereket, hanem a negroideket is a fekete fajhoz tartozónak számítják. Az 1920.-i észak-amerikai népszámlálás 10.463.131 fekete fajhoz tartozó embert számlált. Ez a szám kerek egytized része az összlakosságnak. Azóta a négerek száma jóval emelkedett s ma egész bátran 12 millióra tehetjük. Ennek a tömegnek 85 százaléka a déli államokban él, ahol nagyon sok helyen a lakosság többségét alkotják.

Tulnyomó többségben a négerek fizikai munkások. (Északamerika [munkásságának egynyolcad része néger!) 1902-ben 4.824.151 volt az iparban alkalmazást nyert négerek száma. Ugyanekkor a mezőgazdaság, az erdőkitermelés s az állattenyésztés terén 2.178.808 néger volt alkalmazva. Az utóbbiak közül 925.708 volt farmer (nagyrészt bérlők). 1.253.800 pedig (tíz évtől felfelé) mint mezőgazdasági napszámos dolgozott, főleg a gyapot ültetvényeken.

A négerek között az analfabetizmus még mindig nagyon erős, bár évről-évre csökken. Közvetlen a polgárháború után 80 százalék analfabéta volt soraikban, ma 22.9 százalék. Ennek a számadatnak a helyes felbecsüléséhez említjük meg, hogy Északamerika fehér lakossága közt csak 2.5 százalék az analfabéta.

A déli államok politikai és gazdasági elnyomása, az alacsony mezőgazdasági munkabér s a gyapottermelés állandó hanyatlása 1916 óta a négerek tömeges kivándorlását eredményezte az északi ipari államok felé. Különösen 1922-ben következett he szinte menekülésszerűen ez a mozgalom. Newyorkban jelenleg 251.000, Philadelphiában 248.000, Chikágóban 131.000 néger él. (Amerika északi nagy ipartelepein jelenleg körülbelül 2 millió néger dolgozik). A négerek menekülése a déli államokból az ültetvénybirtokosok számára természetesen az olcsó munkaerők elvesztését jelentette s ezért a hatóságokkal karöltve nagy nehézségeket támasztanak a néger kivándorlás elé s nagyon sokszor erőszakkal akadályozzák meg távozásukat.

A NÉGEREK POLITIKAI JOGNÉLKÜLISÉGE

A négerek politikai egyenjogusítását Lincoln elnök 1865 december 18-án hirdette ki s 1866-ban ezt a kihirdetést az Egyesült Államok alkotmányának paragrafusai közé iktatták. Eszerint minden néger férfi huszonegyedik életévének betöltésével választójoggal rendelkezik. Ez azonban mindezideig csak irott malaszt.

Massachusetts állam egyik kongresszusi delegátusa 1928 február 28-án a kongresszus ülésén a következőket mondta: „Az Egyesült Államok kormányformájának alkotmányszerűsége mindaddig nem valósítható meg, mig a kongresszus déli tagjai helyüket az alkotmány megsértésével nyerik el. A négerek egyenjogusításáról szóló alkotmánypontok felfüggesztése miatt nemcsak a déli államok választása alkotmányellenes, hanem az elnökválasztást is csalás és törvényszegés szennyezi be.”

Az egyes államok nagyon gyakran visszaélnek a számukra, meglehetős tágan biztosított önrendelkezési joggal. Különösen a déli államokról figyelhető ez meg. Az egyes államok itt egyszerűen rendeletekkel függesztik fel a négerek választójogát, vagy pedig brutális terror révén teszik lehetetlenné annak érvényesítését. Igy például a legutóbbi detroiti választások alkalmával a Ku-Klux-Klan követelésére ötezer négert egyszerűen töröltek a választói jegyzékből, igen nagyszámú négert pedig a választás előestélyén letartóztattak. Mississipi államban 1920-ban egymillió választó közül csak 82.492 szavazott. Georgiában pedig 1.613.000 közül 148.716. Ilyen körülmények között nem csodálatos, ha helyenként még azokat is üldözik, akik. a négerek alkotmányilag biztosított egyenjogúsítását követelik.

JOBBÁGYSÁG A MEZŐGAZDASÁGBAN

A déli államokban százezer a néger farmerek száma. Ezek a néger farmerek azonban mind bérlők s a föld tulajdonképpeni birtokosával szemben a legmerevebben függő a viszonyuk. Egy 1875-ben hozott törvény szerint a föld birtokosának joga van követelései címén a termés első eredményét lefoglalni s csak utána következnek a vetőmag hitelezői s egyéb hitelezők. Ennek következtében nemcsak az egész termés a föld birtokosának kezébe kerül úgy, hogy a négernek semmi sem marad, hanem a néger adóssága sem csökken. Ha a néger arra a vakmerőségre „vetemedik”, hogy a fehérember becsületességében vagy elszámolásának helyességében kételkedik, avagy csak számlát kér a fizetett adósság igazolásául, úgy ennek nagyon sokszor lynchelés a következménye. Természetesen a négerek már számos esetben tettek kísérletet ezeknek a körülményeknek a megváltoztatására. Mindezek a kísérletek azonban a földbirtokosok ellenállása következtében, akik persze a hatóságok támogatását élvezik, meghiusultak. Egy Arkansashan kezdeményezett néger szervezet megalakulása abból a célból, hogy ez a szervezet az elszámolásokat ellenőrizze, a legbrutálisabb véget ért. A templomot, ahol a négerek gyüléseztek, felgyujtották s a tűzben hetven néger odaégett. — Ha a kétségbeesésbe hajszolt néger bérlő szökés által próbál megszabadulni adósságai elől — lefogják s még szerencsének veheti ha nem lynchelik meg s csupán kényszermunkára küldik, hogy adósságát ledolgozza.

Aközött a néger között, aki a saját földjén gazdálkodik és aközött, aki bérlő, szinte semmi különbség sincs. Az önálló néger gazdaságok száma feltartózhatatlanul csökken. Eladósodásuk következtében ezek a gazdaságok uzsorások kezébe kerülnek, akik nevetséges áron adják tovább.

A néger mezőgazdasági napszámosoknak természetesen még rosszabbul megy. A legcsekélyebb munkabérért a felügyelők ostorral és bottal hajszolják a legnehezebb munkába. A munkaidő korlátozás nem létezik a számukra. A különböző államokban — persze leplezett formában — a rabszolgakereskedés még mindig fennáll. Errevonatkozó adalékokat bárki összehordhat bőven az amerikai napisajtóból.

A SZAKSZERVEZETEK ÉS A NÉGEREK

Az Egyesült Államok ipari telepein 2 millió néger dolgozik. Chikágóban a munkások 21 százalékát, a detroiti Fordüzemekben pedig 14 százalékát teszik. Már ebből a két számadatból nyilvánvaló, hogy milyen nagy jelentőségű a négerkérdés az amerikai munkásmozgalomban. — Mindenesetre a néger tömegek megszervezése jelenleg a legmesszebbmenően hiányos. Az American Federation of Labor -hoz csatlakozott szakszervezetiek alig foglalják magukba Amerika összmunkásságának tíz százalékát. Ha tekintetbe vesszük az amerikai szakszervezetek reakciós ellenállását a négerek felvételével szemben, úgy egyáltalán nem lehet csodálatos, hogy a szakszervezetileg szervezett négerek száma csak négy százalékra rug. Egy 1919-ből keltezett szervezeti szabályzat szerint papíron áll ugyan, hogy a négerek a mozgalomba bevonandók, a valóságban azonban a reformisztikus célkitűzésű szakszervezetek túlnyomó többsége visszautasítja a négerek felvételét. Ez az ellenséges magatartás a négerekkel szemben gyakran kifejezést nyer. Vannak olyan szakszervezetek is, amelyek bár hivatalosan nem zárkoznak el a négerek felvételétől, a tényleges felvételt mindenféle klauzulákkal mégis megakadályozzák, vagy pedig ha valamelyik néger már tag, úgy a harmadik vonalba szorítják. Az indianopolisi fodrászok szakszervezete 1928 februárjában azt a határozatot hozta, hogy felveszi ugyan a négereket, de azoknak egy külön, a fehér munkásoktól elkülönített szekciót szervez.

A néger munkások szervezetlensége természetesen jelentékenyen megnöveli a burzsoázia keresetét. A néger munkás szervezetlensége következtében sokkal kevesebb bért kap s közben a legsúlyosabb munkát végeztetik vele. A szervezetlenség következménye az is, hogy sztrájktörőnek és bérlenyomónak használják, minek következtében a fehér munkások faji gyülölete méginkább elmélyül. Ha azonban a néger munkások segítségével a vállalkozók valamely sztrájkot letörnek, akkor a néger munkásokat ismét elbocsájtják vagy pedig arra kényszerítik, hogy még csekélyebb bérért dolgozzanak.

A NÉGER POLGÁRSÁG

Amerikában a négerek tulnyomó többségükben a munkásosztályhoz tartoznak, mindazonáltal a háború utáni esztendőkben észlelhető a négerek közt a kispolgár osztály felszaporodása. A négerüldözések és az a kényszer, hogy külön városnegyedekben laknak, a faji elkülönülések és egyebek egy egészen sajátos elkülönített életmódot diktálnak a négerekre. Ez a körülmény állapítja meg a néger-polgárosztály fejlődésének sajátos irányvonalát. A néger városnegyedekben kialakultak a telek és ház-spekuláns, a lakásuzsorás, a kiskereskedő, a korcsmáros és egyéb néger-mulatóhely tulajdonos típusok. A fürdőhelyekre szóló négertilalom létrehozta a négerfürdőtelep-vállalkozó típusát. Az amerikai sajtó négerkérdés, boykottja a néger sajtó megalapítását vonta maga után. Stb., stb. Nagyon jellemző, hogy nagyon sok néger foglalkozik a kozmetikával és nyitott kozmetikai szalont. Ezek azon gazdagodnak meg, hogy a bőr színe miatt szégyenkező néger „kifehérítésével” foglalkoznak.

A néger burzsoázia, a néger kispolgárság s a néger intellektuelek, akiknek az exisztenciája és meggazdagodása fajtestvéreik kizsákmányolásán alapul, természetesen nemcsak türi ezt a faji elkülönülést, hanem még a maga módján támogatja, is. A néger burzsoázia körében különböző fajvédelmi irányok és szervezetek léteznek, amelyek az osztályharcot — a négerkérdés egyedüli kulcsát — visszautasítják. A néger burzsoázia törekvése néger állam alapítása, amelyben természetesen a néger munkások kizsákmányolása a néger burzsoázia monopoliuma lesz. Ezen a gondolatvonalon épül fel a „néger cionizmus” ismert teoriája is. Ez a teória lényegében a következőkből áll: „Amerika — a fehéreké. A fehér faj ellensége a feketének. Afrika a négereké, ezért tehát minden négernek oda kell áttelepednie s ott néger államot kell alapítani”. Ez a felfogás nem akadályozta meg az elmélet szellemi vezérét, M. Gar way t abban, hogy Liberia kaucsuk iparában a négerek kizsákmányolását ne támogassa s az utolsó elnökválasztás alkalmával ne a reakciós jelölt érdekében agitáljon a négerek körében.

A NÉGERÜLDÖZÉS

Az amerikai négerüldözéseket két momentum tartja ébren. A négerüldözést ugyanis még fokozza az osztályüldözés, miután a négerek legnagyobb része a munkásosztályhoz tartozik. A véres négerüldözések élén a fasiszta szellemű Ku-Klux-Klan áll.

Még az amerikai polgárháború idején történt, hogy a déli államok ültetvény birtokosai önálló bandákat szerveztek abból a célból, hogy a négereket megakadályozzák az északi államok csapatainak támogatásában. Ezek a bandák elpusztították a néger telepeket, felégették a négerek házait s gyermekeket, aszszonyokat brutalizálva a legkegyetlenebbül bántak el a négerekkel. A polgárháború megszünése után ezeknek a partizán csapatoknak a tagjai a Ku-Klux-Klan lovagjai címen titkos társaságot alapítottak — néger pogromok céljaira. Ennek a társaságnak a legfőbb feladata lett a feketebőrű lakosság félelembetartása. „A néger nem ember, hanem rabszolga s tekintetnélkül az új törvényre, régi fehér tulajdonosa az egyetlen birtokosa” — szólt a Ku-Klux-Klan jelszava. Az ültetvénybirtokosok természetesen mindenben támogatták ezt a társaságot, amely rövid idő alatt nagyon elterjedt s hosszú éveken keresztül formális rémuralmat teremtett a déli államokban, ami sokezer négernek az életébe került. A központi kormány hosszú ideig hallgatólag türte a Ku-Klux-Klan emberek kegyetlenkedését s csak akkor lépett fel ellenük, amikor a déli államokkal szemben már elég erősnek érezte magát. Az energikus rendőri és katonai beavatkozás révén azután a társaság szinte teljesen feloszlott, illetve huszonöt-harminc évre a működése szünetelt. A világháború azonban a Ku-Klux-Klan szervezeteket is életre keltette. A mozgalom szervezője, Simons ezredes a háború alatt a Ku-Klux-Klan szervezeteket főleg katonatoborzásra használta fel. 1920-ban azonban már az egész amerikai és világsajtó részletes beszámolókat adhatott a Ku-Klux-Klan szervezetek pogromtevékenységéről. A Ku-Klux-Klan szervezetek fellépése azonban ekkor már nemcsak a négerek, hanem a katholikusok, a zsidók és minden nem százszázalékos amerikai ellen irányult. A legnagyobb aktivitást a Ku-Klux-Klan azonban a négerüldözésben fejti ki. Teljes lelkiismeretességgel megállapítható, hogy a lynch-bíráskodások és más néger-ellenes erőszakoskodások esetén a Ku-Klux-Klan mindig vezető szerepet játszik.

A négerüldözésnek természetesen van elméleti alapvetése is. A százszázalékos amerikaiság egy fehér szociológusa állapította meg: „A néger mocskos faj. — majomszerű félállat”. Ennek a szellemi felfogásnak következményei a rabszolgaság, a politikai jognélküliség, a törvény előtt való összehasonlíthatatlanul szigorúbb kezelés s a kíméletlen kizsákmányolás. A politikai és gazdasági jogtalanságok ezt a társadalmi, megvetést még tetőzik. Mindezeknek a következménye eredményezte az amerikai városok néger gettóit, ahol a legpiszkosabb házakban laknak. — A néger negyedekben nincs kanalizáció, az úttestek kiépítetlenek, gyakran a világítás is hiányzik. — Hogy a négerek lakásviszonyai milyen rosszak, kiderül abból, hogy a néger gyermekhalandóság nyolcszorosa a fehér gyermekhalandóságnak. — Ha egy néger olyan városzrészbe vesz lakást, amelyet fehérek laknak, úgy elmaradhatatlan a büntetés. Vannak kerületek, amiknek a körzetébe még kocsin sem engedik be a négereket. – Köztudomású tény, hogy a déli államokban a vasuton vagy villamoson tilos a négereknek együtt utazni a fehérekkel). — A négerüldözés azonban nemcsak ilyen viszonylatokban érvényesül. — A négerek számára Amerikában még külön templomokat is rendeztek be. Egyik washingtoni katholikus pap, névszerint Cornelius Dacy 1927 októberében a szószékről utasította ki a St. Paul templomból a négereket. Viszont ez nem is olyan meglepő ha arra gondolunk, hogy négert még haldokló állapotban sem vesz fel fehér kórház. Hogy azután olyan szállodában nem szabad lakniok, ahol fehérek laknak, vagy pedig olyan fürdőhelyeken vagy üdülőtelepen tartózkodniok, amely a fehéreké, az ezek után igazán nem csodálatos. Színházak, mulatók, vendéglők ugyancsak különbséget tesznek a fehér és fekete látogatók között s a legnagyobb megelégedéssel fogadta az amerikai fehér sajtó Montclair polgármesterének azt a rendeletét, amely a négerek elkülönítéséről intézkedik a színházban és moziban. Igy azután az is érthető, hogy a négernek úgy gyalog, mint kocsin szabaddá kell tenni az útat a fehér ember előtt. Hogy azután a déli államokban minden négernek kalaplevevéssel kell köszöntenie bármely fehér asszonyt, ez igazán a jómodor kérdése volna ha a fehér férfiak részére is fennállna egy ilyen követelés a néger nőkkel szemben. A külön lépcsőház intézménye a felhőkarcolókban és az a körülmény, hogy tekintet nélkül korra és műveltségre minden négert a keresztnevén neveznek, csak azt bizonyítják, hogy a négert az élet minden részletében és pillanatában üldözi a deklasszálás és a társadalmi megvetés gyülölködése. Ez a gyülölködés olyan széles és alapos, hogy még abban a temetőben sem tűrik meg őket, amibe a fehéreket temetik. A halálnál viszont fontosabb az élet s ezért talán nagyobb sérelem az, ami a közoktatás terén éri a négereket. A déli államokban a fehér és fekete gyermekek külön iskolákba járnak. A néger gyerekek iskolái piszkos, roskadozó, egészségtelen épületek. — A felsőbb iskolák és intézetek a négerek számára vagy megközelíthetetlenek, vagy pedig a fehérek kiterrorizálják onnan őket. — A néger népiskolai tanerők fizetése mindenütt Amerikában harmad és negyedrésze a fehér tanerőkének. Nagyon sok helyen a néger szülőket és gyermekeket kitiltják a városi könyvtárakból. Ennek a kulturális elnyomásnak félreismerhetetlen a célja. A négereknek nem szabad szellemileg fejlődni, mert a négerekre Amerikában csak a rabszolga munka végzésére van szükség.

A négerek megvetése Amerikában még azokon a helyeken is előtérbe lép, ahol a legkevésbé várható. Még a börtönökben és a fegyházakban is éreztetik velük, hogy a megvetett fajhoz tartoznak. Azokban a kedvezményekben, amelyet a börtönélet keretében a fehér foglyok élvezhetnek, a négerek sohasem részesülnek. Még Amerika legmodernebb fegyháza a Sing-Sing fegyház is különbséget tesz fehér és fekete rab között. A börtőnüzem legpiszkosabb munkáját (mosoda, konyha, udvartakarítás) négerek végzik.

A négerek elleni gyülölködésből származó anomáliák átcsapnak a legváratlanabb területekre. Az utolsó két évben két óriási méretű természeti katasztrófa látogatta meg Amerikát, a Mississipi áradás és a floridai orkán. Ezeknek a katasztrófáknak az áldozatai a legnagyobb részt négerek voltak. (Floridában 85 százalék). S mégis: a néger áldozatok sem az államtól, sem a vöröskereszttől vagy más segélyező bizottságtól a legkisebb támogatásban sem részesültek...

A négerek állandó üldözése hozta magával, hogy a négerek nagy tömege belenyugszik a sorsába és megadja magát a társadalmi és törvényes elnyomás előtt. Nagyon sok négernek, aki lépésről-lépésre érzi fekete színe miatt a társadalmi megvetés súlyát, csak az az egy kívánsága, hogy a bőre színét megváltoztattassa s fehér bőrrel és síma hajjal a fehérek magasabb társaságába kerüljön. Az ilyen hirdetés például: „Színes ember, de nagyon világos, munkát keres”, — (nem tartozik a ritkaságok közé. Lelkiismeretlen sarlatánok természetesen bőségesen kiaknázzák a négereknek ezt a vágyát. A bőr fehérítésére szolgáló kotyvalékok ezrét hozzák forgalomba s vagyonokat keresnek így. Égy harlemi néger milliomos egy olyan szalon nyitása révén gyüjtötte a vagyonát, ahol receptje szerint a göndör néger hajat állítólag tartósan kisimítják. Maga ez a milliomos arra büszke, hogy földbirtoka a fehér multimilliomos Rockefeller birtokával szomszédos.

A négerüldözés korántsem terjed ki a tiszta fajtáju négerekre, mert a keverékek, (a negroidok) vagyis azok, akik négereknek egy más fajhoz tartozóval való házassága révén születtek, szintén a „néger” fogalma alá esnek. A faji hovatartózandóságnak semmiféle eltitkolása sem segit. Hogy a bőr (a különböző vérkeveredések következtében) fekete, rozsdabarna, sárga avagy fehér, nem számít semmit, mert a kékesszínű félhold a köröm alsó részén elárulja a fekete fajt... Hogy a fehérfaj előjogait mennyire védik, semmisem bizonyítja jobban, mint az, hogy Florida állam egy törvénye szerint, mindazok akik csak egynyolcad részben fehérvérűek, nem tartoznak a fehér fajhoz.

A lynchbiráskodás, amely alatt közönségesen négerek megölése értendő a feldühödt s állati gyülölködéstől vezetett fehér csőcselék által, mindennapos jelenség a déli államokban. A legostobább gyanúsítások s a legtarthatatlanabb vádak elegendők ahhoz, hogy egy szerencsétlen négert agyonverjenek vagy halálra kínozzanak. A legtöbb esetben a lynchelések a Ku-Klux-Klan szorgalmazására történnek, nagyon gyakran a helyi hatóságok segítségével.

Hogy az Egyesült Államokban a lynch-biráskodás milyen nagymérvű, semmisem bizonyítja jobban, mint az a hivatalos statisztika, amely szerint az utolsó negyven évben 3226 négert lyncheltek meg, köztük 92 asszonyt. Ez a statisztika hivatalos, vagyis leplező. Hitelesebb beszámolók szerint ez a szám jóval nagyobb. — A lynchbiráskodást a leggyakrabban éjjel végzik is a Ku-Klux-Klan bosszújától való félelem olyan erős, hogy senkisem mer a lynchelésekről beszélni s így nagyon sok eset titokban marad.

A lynchelésekről kiadott hivatalos statisztika szerint a legutolsó években a lynchelési esetek száma csökkent. Ez elsősorban a déli államokból való néger kivándorlásra vezethető vissza. A négerek tömeges kivándorlása az ipari észak felé a déli ültetvénybirtokosok számára az olcsó munkaerő elvesztését jelenti s ezért a déliek ujabban fékezik állati ösztöneiket. Van azonban egy másik oka is a lynchelések csökkenésének. A lynch-barbárizmus ellen való tiltakozások a háború után egyre erőteljesebbek lettek. Ezeknek a tiltakozásoknak a hatása alatt a kongresszus elfogadta 1922-ben az úgynevezett Dyer-Anti-Lynch törvényt. A déli államok szenátorainak azonban mindezek ellenére sikerült az államok autonómiájának megsértése címén a szenátusban a törvény keresztülvitelét megakadályozni. Ez a törvény tervezet nemcsak a helyiség sheriffjének a megbüntetését írta. elő ahol a lynchelés történt, hanem a vidéket is súlyos (tízezer dollár) büntetéssel kivánta sulytani.

1923 és 1925 között, amikor a képviselőtestületek ezt ja törvénytervezetet tárgyalták a lynchbiráskodás 50 százalékkal csökkent. A törvény visszavetése után ismét emelkedés állott be. A republikánus párthoz tartozó Coolidge elnök 1927 decemberében a közeledő választás érdekében üzenetet küldött a kongresszushoz, melyben többek közt elismerőleg nyilatkozott a négerek tevékenységéről és törvényes rendszabályokat igért a lynchbiráskodás ellen. A választások megtörténtek s minden maradt a régiben.

A néger lynchelések leggyakrabban valamely fehér aszszony megsértése vagy fehér asszonyon való állítólagos erőszaktevés címén történnek. A legtöbb esetben persze ez a vád teljesen alaptalan s a fehér asszonyoknak a fekete férfiaktól való hisztérikus félelméből származik. A fehér asszonyoknak ez a szexuális félelme gyakran szinte üldözési mániává sőt fixa ideává fajul s a néger pogromok tombolásában vezetődik le. A déli államok gentlemanjai a legcsekélyebb alkalmat sem mulasztják el, hogy a női becsület védelmének leple alatt a négerek ellen állati ösztöneiket ki ne éljék. A négerek százait lynchelték meg ilyen címen, holott az amerikai bevándorlási bizottság 1911-ben hivatalosan állapította meg, hogy a fehér férfiak részéről elkövetett erőszaktevések száma a néger lakosság számarányát is tekintetbe véve, sokkal nagyobb, mint a feketék erőszaktevése. Viszont ha fekete asszonyról van szó, a fehér gentleman tüstént megfeledkezik a nőkkel szemben való lovagi kötelezettségéről. A néger nő Amerikában szabad préda. Büntetlenül a legkomiszabb sértések érik s a fehér férfiak molesztálásának lépten-nyomon áldozatai. Jaj annak a néger férfinek, aki feleségét a fehérek sertése vagy erőszaktevése ellen akarja megvédeni.

A MEGOLDÁS

A négerek küzdelme az elnyomatás ellen az Egyesült Államokban még alig szervezett. A néger szervezetek szociális öszszetettségük szerint követeléseikben is különbözők. Tulnyomó többségükben politikai követeléseiket eddig kizárólag fajiságukra állították be, minek következtében felszabadulási törekvéseik már előre korlátoltak, holott az Egyesült Államokbeli néger kérdés a legkevésbé sem kezelhető elszigetelten. A néger kérdés az imperialista és kapitalista elnyomási rendszer kérdése s mert az amerikai négerek tulnyomó többségükben dolgozók, ezért felszabadításuk is csak a dolgozók vonalán lehetséges.