Az újságírók sohasem nyugszanak. Ha nincs esemény, sorra veszik a személyeket. Idővel azonban a személyek sora is kimerül s ekkor valami kiválasztott személy körül szorgoskodnak. Ford, Rockefeller, Zacharow s a különböző politikusok már unalmasak, rávetik tehát magukat egy félig-meddig homo novusra, Ivan Kreugerre például, a svéd gyufa-tröszt ma már világszerte ismert elnökigazgatojára. S ha megírták már százszor és százszor. hogy Ivan Kreuger mennyit keres évente, nekimennek a magánéletének. Hónapok óta az amerikai és európai sajtóban szinté egy Ivan Kreuger hausse tapasztalható. Ivan Kreuger tálalódik a reggeli, déli és esti lapokhoz, Barcelónában ugyanúgy, mint Berlinben vagy Rómában. Ivan Kreugert a hírlapírók valami titkos megegyezés folytán mindenkép bele akarják varrni az újságolvasó nyakába, ha akarja, ha nem s ha nem megy máskép hőst csinálnak belőle, mintaképet és eszményt, a minden komoly mintaképek és eszmények nélkül tántorgó időben. Új hőst és új eszményt, miután Ford és Rockefeller típusa már lejátszott. Ford és Rockefeller személye az újságírás tollán még egy romantikus korban alakult ki. Az újságírói elképzelések szerint ezek a pénzkarrierek egészen alulról küzdötték fel magukat s pályafutásukat úgy álitották oda, mint a demokrácia diadalát. Az új pénzember-eszmény profilja milyen más a fordi és rockefelleri gazdagembermithoszokkal szemben! Ha Ford és Rockefeller minden dimenzionalitásuk ellenére a pénzszerzés századelő szentesítette metódusaival íveltek bele a mai napokba, lépésről-lépésre cselekedve és dolgozva, sokszor egész termékeny vonalakat szakítva a termelési lehetőségek terében, mintegy alapos munkával egyre előbbre törve, akkor Ivan Kreuger már egy teljesen elváltozott világ sokszor szenynyes habjaiból emelkedik ki. Ivan Kreuger nem volt rikkancs. Nem kezdte alulról, Ivan Kreugert a háború s így az ő egyéni képességeit illetőleg a véletlen vetette felszínre s az infláció korabeli spekuláció tette a polgári pénz hősévé. Az újságírók ismerik ezt a különbséget Kreuger s a pénz régibb heroszai között s ezért Ivan Kreuger „hősi” vonásainak kirajzolásához egész más színeket használnak. Ivan Kreuger nem alulról dolgozta fel magát s a pénzének nincs izzadságszaga, ezért tehát sejtelmekkel és misztikával pótolják azt, ami egy Fordnál vagy Rockefellernél még izgató Jock Londoniáda a pénz után. Ivan Kreugert úgy állítják be, mint akiről nem tud senki semmi közelebbit. Vastagon párnázott ajtók mögött él, utraviola sugarak közt talán. Nincs felesége, gyermeke, multja, kalandja. Hollywood egyik csillagával sem került összefüggésbe, nem jár királyi lakomákra, nem látni nevét semmiféle pályatétel élén s bár kisportolt és jólápolt a külseje és olyan kifejező, — írják elragadtatva az újságírók. — hogy egy színész is megirigyelhetné, életkedvnek sehol semmi nyoma, de életbánatnak sem. Valami új férfieszmény ez az Ivan Kreuger, ha jobban megnézem, ahogy az újságírók megrajzolni próbálják. Nem fogad el kitüntetéseket, egyszer s mindenkorra megtiltotta, hogy a nevét számtalan vállalatai közül bármelyik is a homlokára írja. Sőt, mint az egyik újságíró egész eltikkadtan a csodálattól megjegyzi: olyan szerény, hogy még nyilvános étkezőhelyekre sem jár. Személye háttérbetartása olyan erős. mint valami remetéé, bár minden érdekli és mindennel törődik. Newyorkba például évente megjelenik, végigjárja a Broadway színházait, a jelenléte azonban mindenütt észrevétlen. Az újságírót természetesen a leginkább ez a vonása érdekli. Az érdekli, hogy az a férfi, akinek több mint kétszáz vállalat részvénytöbbsége az övé s aki száz és száz millió dollárokat adott különböző államoknak kölcsön, az érdekli, hogy ez a férfi miként tudja kivonni magát a publikum kíváncsisága elől. A kérdésre persze nem tudnak némi lélektani komplikálások nélkül felelni s ha a lélektani komplikációkon túl vannak, akkor oda konkludálnak, hogy mindez azért van, mert Ivan Krueger egy egyszerű, szerény, mértékletes ember. S ennek az illusztrálására felhozzák, hogy amikor az idén Szicíliában járt, hogy valamelyik olasz vidéki egyetem diszdoktorátusát elfogadja, „nem kisérte senki, nem volt autója, gyalog ment az egyetemre és gyalog is hagyta el az ünnepség után a harsányan evvivázók csoportját.” — Igen tisztelt olvasó, nagy gondjaid közt ne feledd el: Ivan Kreuger gyalog ment és nem kisérte senki! Ne feledd el, hogy ez az újságíró díszőrséget, ezrek tüntető menetét s halkan gördülő autók végtelen sorát kívánta Kreuger mögé. Az újságíró ünnepelni szeretné a szerénységet, de — egy ügyes fordulattal — nem ünnepli, mert ezzel akarja aláhúzni és kiemelni Ivan Kreuger mindenek fölött való egyszerűségét. Előtted. S e mindenek felett való egyszerűséggel Téged akar megnyugtatni, akinek egész bizonyos, hogy nincs kétszáz részvénytársaságod s a világ egyetlen állama sem adósod. Milyen elragadóak ezek az újságírók! Mennyire a szivükön viselik azt, hogy nehogy valami fájjon neked! Nehogy megirigyeld Ivan Kreuger gazdagságát. Mert ők úgy okoskodnak, hogy ha valaki ilyen hallatlanul egyszerű, az megérdemli, hogy kétszáz iparvállalata legyen és többszáz millió dollár kihelyezett pénze a délamerikai és egyéb államoknál. S végül talán még azt is elakarja hitetni veled ez az Ivan Kreuger-i egyszerűség, láthatatlanság és visszavonulás, hogy általában azt a pénzt, ami ilyen finom és diszkrét, Te is ugyanazzal az elámulással és eltikkadással nézd, ahogy ők. Mert legalább is valami ilyesmi lehet a céljuk, amikor a pénz ez új hősét napról-napra kreálják és gyúrják előtted. (Kolozsvár)