A mai orosz pedagógia elméletének kiindulási pontjául a pedagógiai processzus fogalma szolgál. A pedagógiai processzus lényege pedig bizonyos személyeknek (pedagógusoknak, szülőknek, stb.) más személyekre (a különböző korú gyermekekre) való tervszerű, huzamos és céltudatos (teleologikusi) ráhatásából áll. Ez a ráhatás (befolyásolás) csak kis mértékben közvetett, inkább csak a pedagógiai milieu organizálására szorítkozik s ezáltal a pedagógus munkája közvetetté, indirektté válik. Ha tudományosan tekintjük a dolgot, a pedagógiai folyamatnak három oldalát különböztethetjük meg: a kérdés biológiai (helyesebben bio-szociális), szociológiai és filozófiai oldalát. Az orosz pedagógia tudományos megalapozásában a biológiai részt az ember fejlődésének anatómiai, fiziológiai és pszichológiai szempontból való pontos tanulmányozása képezi, kiindulva az embernek az anyaméhben való életétől, sőt még előbbről, a szülők testi szervezetének, biológiai sajátosságainak tanulmányozásából (örökléstan, mendelismusi, stb.). Ezzel a kérdéssel foglalkozik a paidológia és az eugenetika. Az orosz pedagógia tudományos alapjának szociológiai részét az ember társadalmi szerepének, helyzetének, szociális cselekedeteinek tisztázása képezi. Eszerint aztán a pedagógiában a teleologikus momentum, a pedagógiai folyamlat célja is épp a társadalmi helyzetnek és a társadalmi öntudatnak (ami a társadalmi helyzet következménye) ebből az analiziséből következik. Végül a filozófiai rész különöskép akkor lép előtérbe, midőn a műveltség kérdéséhez érkezünk, midőn a pedagógiai folyamat axiológiai momentuma kerül a vizsgálódás középpontjába.

Igy a pedagógia mint tipikus alkalmazott tudomány lép föl, a tiszta tudományok csoportjától csak oly mértékben függve, mint ahogy bármelyik alkalmazott tudomány — az orvostudománytól a mezőgazdaságig — függ tőlük. Ez a tény azonban nem zárja ki azt, hogy a pedagógiának ne legyen meg a maga speciális területe, sem azt, hogy ne legyen meg a maga sajátos specifikus szisztémája. A mai orosz felfogás szerint a pedagógia specifikuma épp maga a pedagógiai processzus, a pedagógiai ráhatás. Igy a pedagógia tulajdonkép a pedagógiai processzusról szóló tant jelenti.

Anélkül, hogy csak a kísérletére is vállalkoznónk annak, hogy a mai orosz pedagógia alapvető elveit, vagy legalább csak egy részét teljesen kifejtsük, (egy cikk keretében ez lehetetlenség) mégis rá fogunk mutatni ennek a pedagógiának az alapvető és karakterisztikus vonásaira.

Az orosz pedagógia alaptételeit a következőkben foglalhatjuk össze;

a) A pedagógiai processzus organizálásában minden pedagógiai intézmény ennek a processzusnak a tisztán felismert és pontosan meghatározott célját szolgálja;

b) A pedagógusok munkája elsősorban egy pedagógiai (nevelő és tanító) környezet megteremtéséből áll. Ennek következtében egyrészt el kell ismernünk annak a szükségességét, hogy minden pedagógiai tevékenységnek a jelen környezet és az ebben a környezetben való élő és aktiv résztvétel tanulmányozásából kell kiindulnia, másrészt következik az, hogy a földrajz; (Heimatkunde) a népességnek lokális, természeti és kulturális viszonyok között lefolyó termelő munkásságának studiumaként felfogva, nagy szerepet játszik a pedagógiában.

c)     A nevelés és művelődés minden fokán a pedagógiai processzus centrális tengelyét a munka képezi és pedig a konkrét, produktiv, az összesség számára szükséges munka.

d)    Aktivizmus: azaz a gyermekek (és általában a pedagógiai folyamat minden „objektumának”) önálló tevékenysége; harc a passzivitás ellen, a gyermek és az ifjuság bármely formájú önálló organizációjának támogatása (önkormányzat az iskolában, pionir-szervezetek) — a kollektivizmus kifejlesztése;

e) Egy dialektikus materialista világnézetre való nevelés.

Álljunk meg ezeknél a momentumoknál és röviden jellemezzük őket.

Minden pedagógiai rendszerben első helyen áll a pedagógiai processzus céljának a kérdése. A pedagógusok tevékenysége egészen értelmetlen és tartalmatlan lenne, ha nélkülözné a végső célt. Eredményesen és produktivan csak az a pedagógus működhet, aki tisztán és pontosan tudja, hogy mit akar pedagógiai tevékenységével elérni. Egy olyan pedagógus, aki nem céltudatosan dolgozik az a legszomorúbb látvány!

A szovjetpedagógia kidolgozta a maga nézetét a nevelésnek a jelenlegi korban való céljáról. Ezt a célt nem tekinti abszolutnak, örökkévalónak; mert szilárdan meg van arról győződve, hogy más társadalmi viszonyok között ezt a végső célt is máskép fogják formulázni. A mai orosz pedagógia a pedagógiai processzusnak csak a tanácsállamban adódó céljait tudja meghatározni; a szocialista társadalmi rendben a tanításnak és nevelésnek a végcélja bizonnyal más lesz. Az osztálytársadalomban az orosz pedagógia igyekszik a munkásosztály érdekeit juttatni érvényre és úgy a nevelésben, mint a tanításban azt akarja kihangsúlyozni, amit a munkásosztály a maga utódaiban keres s a legkevésbé sem titkolja, hogy ez nem „általános emberi”, hanem a pedagógiai processzus céljának csak egy osztály érdekei szerint való meghatározása, de tudja, hogy ez a kérdés, ha osztálykérdésként kezelik is, az ország lakosságának nagy többségét érinti, mivel a dolgozó tömegek száma összehasonlithatatlanul nagyobb, mint a nem-dolgozóké.

Az Állami Tudományos Tanács (G. U. S.) a következő formulában fogalmazza meg az iskola célját. „A mi iskoláink célja a társadialom számára hasznos tagokat nevelni, akik egészségesek és munkaképesek, társadalmi ösztönöktől vannak átitatva, birtokában vannak az organizáció gyakorlatának, ismerik helyzetüket a termelésben és a társadalomban és értenek hozzá, hogy, mint a munkásosztály, ideáljainak kitartó harcosai és a szocialista, társadalom tudatos építői, feltalálják magukat a folyó események között.” Ebben a célkitűzésben el van hallgatva egy gondolat, melyet sok jelentős szovjetpedagógus (például Lunacsarszki) hirdet cikkeiben. Ez az ember-harmonikus és sokoldalú kifejlesztésének ,mint a nevelés és a tanítás egyik feladatának a gondolata.

Ha felvetjük a kérdést, hogy milyen eszközökkel érhetjük el a pedagógiai processzus fentebb formulázott célját, rögtön elérkezünk a pedagógiai milieu fogalmához. Csak annak a környezetnek, — amelyben a pedagógiai tevékenység objektuma él, — megfelelő organizálása által teremthetjük meg azt az embert, akire szükégünk van. Az a gondolat, melyet Robert Owen a maga idejében oly erősen kihangsúlyozott, hogy az ember karakterét és viselkedését a környezet határozza meg, a mai orosz pedagógiának egyik fő irányelve. Ivan Pavlov orosz tudós tanítása a környezet által meghatározott reflexekről ezt a theóriát még jobban megerősítette. Milyen legyen hát ez a milieu? Talán Fichte iskola-államához fog hasonlítani, vagy a mai Landeserziehungsheimekhez ? A szovjetpedagógia határozott nemmel felel erre. Nem elszakadni a jelentől; a legszorosabb kapcsolat az iskolát vagy a pedagógiai tanintézetet körülvevő élettel; magának a legautentikusabb életnek a tanulmányozása in concreto, kirándulásokon, közvetlen munkával az adott környezet feltételei között; lépjen föl az iskola úgy, mint kerülete kulturális életének hasznos és szükséges tényezője. Az orosz pedagógia határozottan állást foglal minden mesterséges nevelőintézmény felállítása ellen, melyek el vannak szakítva attól az élő valóságtól, melyben a tanuló egész életét tölteni fogja. Azon fáradozásai közben, hogy a lokális, a gyermekhez közeli és ismert anyagból teremtse meg a nevelő és tanító környezetet, nagy súlyt helyez arra, hogy a gyermekek maguk szedjék össze az anyagot környezetük megismeréséhez. De a gyermekeknek nemcsak azt kell megtanulniok, hogy megértsék a társadalmi milieut, vagy az őket körülvevő természetet, hanem bogy ahol az lehetséges és szükséges, javítsanak is rajta. Ezt a milieut, hogy úgy mondjam, „pedagógizálni” kell, azaz a pedagógusoknak céljuk elérésére tervszerűen fel kell azt használni. Természetes, hogy a pedagógust és az ő tevékenységét ép´ úgy, mint a gyermek-kollektivumot szintén úgy kell tekinteni, mint ennek a milieunek egy részét.

A pedagógusok által organizált pedagógiai környezet kérdésében egy momentum döntő szerepet nyer a (mai orosz pedagógia theoretikusainak szemében. Ez a momentum az emberi munka. Az orosz iskola és az orosz pedagógia a maga egészében nem azáltal válik munkaiskolává, hogy, amint lejebb látni fogjuk, az aktivizmus és az öntevékenység principiumát tolja az előtérbe, hanem mert egész pedagógiai tevékenysége középpontjába a valóságos, az összesség számára szükséges emberi munkát állítja. Nem valami absztrakt cselekvést, hanem a bennünket körülvevő, valóságos munkát. Hogy az olvasó számára érthetőbb legyen a dolog, inkább a produkció és nem a munka szót kellene használni. Bármily formájában is, de ez a munka képezi az alapját a pedagógiai tevékenységnek minden tipusú nevelő és tanító intézménynél, a gyermekkerttől kezdve egészen az egyetemig, mely szintén a produkció szerint orientálódik.

Amint már feljebb említettük, az aktivizmus és az öntevékenység princípiuma a mái orosz pedagógiában nagy elismerésre talált. Ez az aktivizmus fejeződik ki úgy a tanítás formáiban, mint a gyermekkollektivum és az ifjusági mozgalmak organizációjának eszközeiben is. A tanítás területén az önálló felismerést helyezi az előtérbe és ezzel kizárja az idegen gondolatok passzív átvételét és ragaszkodik ahhoz, hogy az igazságot (persze a tanuló képességeinek határain belül) kutatás által fedezzék föl. Ez az oka annak, hogy az orosz pedagógusok miért részesítik annyira előnyben a laboratóriumi és a műhelyekben való munkát és hogy miért találtak oly nagy sikerre a máshol még oly kevéssé elterjedt legújabb amerikai tanítási módszerek, a projektmetódus és a Dalton-rendszer.* Sorok írója kidolgozott egy sémát, amely egyszerűségénél fogva még a nem speciálisták számára is érthető, az iskolában egyáltalán elképzelhető tanítási methodusok sémáját.

A felsorolt tanítási formák között a mai orosz pedagógia a 10; 11; 12 számút tartja a legkivánatosabbnak, de magától értetődik, hogy ma még a többi formák is alkalmazást találnak az orosz iskolákban, különösen a 6; 7; 8. és 9,. számúak.

A tanulók aktivitása és öntevékenysége még az önkormányzat általánosan keresztülvitt elvében is kifejezésre jut, amely (természetesen különböző formákban) alkalmazva van az ovodától az egyetemig, hasonlókép a nagyon kifejlett egyesületi és klubéletben is (azaz az iskolán-kívüli munkában, színdarabok előadásában, ünnepek előkészítésében, fali ujságok szerkesztésében, stb.).

Végül a gyermek és ifjusági mozgalom is mint a tanulók öntevékenységének egy formája jelentkezik, mikor is meg kell jegyeznünk, hogy a pionir- és komszomol-organizációk már (bizonyos elhatárolt ,szűkebb értelemben) politikai organizációkat alkotnak. Ugy a tanulók öntevékenysége ezen formáinak mint általában az egész iskolarendszernek kollektív szokásokra és megfelelő világnézetre kell nevelni.

Valóban alig szükséges, hogy részletesen kifejtsük a mai orosz pedagógiának utoljára említett principiumát, annak a világnézetnek a karakterét, melyet ez a pedagógia propagál. Ez a világnézet materialista, de természetesen nem a felvilágosodás kora naiv materializmusának értelmében; világnézetünk dialektikus, azonban nem megy át semmikép sem a relativizmusba, melyet V. I. Lenin írásaiban oly elszántan támadott. Röviden: az orosz pedagógusok az orthodox marxizmus alapján állanak, melyet ők Karl Marx, F. Engels, G. Plechanov, V. Lenin, Karl Kautsky (a szovjet előtti periódusában) stb. írásaiban tanulmányozhatnak.

Ebből a szemszögből vezetik le viszonyukat a tanítás anyagához. A marxista világnézet határozza meg a társadalomtudomány, földrajz, történelem, bizonyos részeiben még a természettudomány, stb. tanításának karakterét. Az iskolákban alkalmazott egész program felépítése logikusan következik a marxizmus alaptételeiből.

* A projektmethodus abból áll, hogy a tanuló munkája (kívánatos, hogy az egész munka, vagy legalább annak legnagyobb része) egyes tervfeladatok sorozatává tagozódik izét, melynek életrevaló, praktikus értelmük van, vagy valami más okból kifolyólag érdeklik a tanulót. Ezeknek a projektumoknak a kidolgozása megad a gyermeknek minden szükséges gyakorlatot és tudást. A Dalton rendszer (Dalton városáról elnevezve) felbontja az osztályokat és helyébe laboratóriumokat állit, ahol a tanulók feldolgozzzák az elébük szabott feladatokat A tanítás régebbi formája (közös foglalkoztatás) csak a bevezető és összefoglaló megbeszéléseknél marad meg.

** A — jel azt jelenti, hogy ez a módszer ilyen munka helyen nem valósitható meg.