A dayltoni nagy pör megtagadta a rokonságot. A felperes egyháznak sikerült a majmokat a madaraknak és köveknek prédikáló Ferenc testvér születésének hétszázadik évében jogilag is kirekesztetni az embereknek kijáró üdvösségből. A pörvesztes és úgynevezett tudományos alapon álló emberiség azonban nem nyugodott meg az ítéletben és Woronoff professzor egy nösténymajom testébe emberi anyaméhet plántált, hogy a leszármazás (vagy felszármazás) kérdését végleg eldöntse. Ötszázmillió (embernek nem volt mindennap tápláléka és a professzor az őserdőbe utazott, hogy preparált majmának férjet szerezzen és ezzel a technikailag előkészített násszal a világ sorát egyszerre megváltoztassa.

Alig utazott el, máris viták indultak, vajjon a születendő új lény ember lesz-e vagy majom, helyesebben: embermajom vagy majomember? Milyen lesz a társadalmi helyzete, jogi felelőssége, fog-e adót fizetni, lesz-e szavazati joga? Továbbá: melyik vallás híve lesz és milyen nyelven fog beszélni? Az emberek világszerte éheztek és a döntő problémáról vitatkoztak.

Ekkor a majom személyesen közbeszólt.

Az egyik londoni pályaudvaron vesztegelt civilizált ketrecében és egy nem remélt pillanatban kisétált a szabadságba. Első érzése csalódás volt, mert a tolongó utasok először tudomást se vettek róla, lábára; léptek, oldalba taszították, majd mikor észrevették, minden rokonérzés nélkül ráordítottak, morogtak, fogukat csikorgatták, gúnyolva megkergették és a csendes civilizációhoz szokott állat végtelen keresűséggel ismét keresni kezdte — a ketrecét. De jaj, eltévedt az emberek között, egy-kettőn ugyan reménykedve ismerte föl a leszármazás bizonyítékait, de ezek a renegátok nem jöttek a segítségére. Menthetetlenül eltévedt és átkozódó, dühös hajsza robogott a sarkában.

Most egy rácsos ablakot pillantott meg, a ketrecre emlékezett, amely e percben a szabadságot szimbolizálta, már benn is volt a fülkében, magára zárta az ajtót és a kis ablaknál figyelte üldözőit. Ismét úgy érezte magát, mint az állatkertben a szájtátók előtt. Az üldözőket a fordulat felvidította.

—  Jó szimatja van. Éppen a pénzváltó fülkét választotta. Valakiben már megszületett a tréfa. Papirost nyujtott az ablak felé.

—  Szíveskedjék beváltani ezt az ezerfrankost.

A majom rábámult. Az ember a pénzváltó pultján egy tálra mutatott.

— Abból, abból. De jó árfolyamot kérek. A majom megértette, hogy valamit akarnak tőle. Belenyult a tálba és egy marék pénzt dobott ki az ablakon.

—  Bravó! Bravó ! Nekem is váltson bel Nekem is! Nekem is!...

Egy pillanat alatt ismét lázbagyúlt a tömeg. A majom szőrös kezeiben szaporán csillogott a pénz és míg a kiosztásban mozdulatai magasztossá, ünnepélyessé, emberivé váltak, addig a tülekedők ruhájával együtt gyürődött össze néhány ezer év kivasaltsága és az artikulált hangok mögül előtört a furkó bottal vívott harcok bömbölése. A rács mögött pedig ott gubbasztott a Bálvány, a megfoghatatlan, a hatalom, a borjú új változata örök-ősi lényegével és oly förtelmes igazsággal vigyorgott, mint a történelem hulladombjai. Már játszott az emberekkel, kezét fölemelte és mikor utánna kaptak, gyorsan visszahuzta. És a hívők minden mozdulatát áhitattal lesték és utánozták. Az ember elérkezett önmagához. A felette és alatta álló összeolvadt. A filozófus testet öltött.

Most két hang vágódott ki az örvényből: a majom tulajdonosáé és a bankáré. De a pénz repült, villámlott, csengett, a tömeg táncolt a bálvány előtt, mely a szerelem, igazság, isten és minden arcát lelkezte, megrészegülve a ritmustól, mit a bálvány papjai és kulturhősei századokon át forraltak benne és betelt embersége extázisában veszettül ordította;

— Éljen a majom! Éljen a majom!

Futva érkeztek a katonák, de a tömeg fanatikusan, fenyegetve állta a gyűrűt.

A majom gazdája könyörgött.

—   Engedjék át a katonákat! Fogják el a majmot! A tömeg háborgott.

—   A majmot nem engedjük! A bankár jajveszékelt.

—   A sok pénz! A sok drága pénz! Le kell lőni a majmot!

—   Egy ártatlan állatot?!...

—   Mit? Ártatlan!? Pénzről van szó.

A fegyverek felemelkedtek. A gazda üvöltött. — A majom az enyém. A majom magántulajdon! A bankár sikongott.

— A pénz a banké. A pénz magántulajdon!

A vita ebben a körben futott egy darabig, a majom komolyan hallgatta. A gazda és a bankár verejtékeztek. A katonák parancsnoka kezeit tördelte:

— Emberek! Emberek! Legyetek emberségesek! Adjátok vissza a pénzt! Emberek!...

— A pénzt? Hahajha...

A bankár visított:

—   A pénz szent! A gazda visított:

—   A majom szent!

Most az utolsó figyelmeztetés:  — Emberek!!...

A majom szalutált.

A sortűz a tömegbe robbant.