Amerikában egy orvos, bizonyos dr. William I. Sirovich vizsgálódásokba bocsájtkozott a narkotizáló szerek kelendőségét illetőleg s ezen a nyomon arra a meglepő megállapításra jutott, hogy Amerikában minden hatvanadik ember valami erős narkotizálószer rabja. William I. Sirovich szerint öt különféle oka lehet annak amiért az ember narkotikumok felé nyul. Négy ezek közül testi, az ötödik pedig lelki természetű. Testi okok: álmatlanság, fizikai fájdalom, emésztési zavarok és a különböző fajta gyulladások. A lelki természetű indítóokok halmazát főként az életbátorság és a kezdeményezőképesség hiánya teszik. Ez esetben az ember azért nyúl narkotikum felé, hogy az izgatószerrel ellenállásképessé tegye idegzetét. — 1920-ig ez utóbbiak csoportjának nagy százaléka az alkoholt használta menedékül. Amikor azonban bekövetkezett az alkoholtilalom, ezek az emberek mind a különféle mérgekhez folyamodtak, hogy az azelőtt alkohollal biztosított lelki egyensúlyukat elérjék. Természetesen sokban hozzájárult ehhez az is, hogy a különböző mérgeket ez időpont óta könnyebb és egyszerűbb beszerezni, mint az alkoholt, jóllehet a narkotizáló szerek terjesztése Amerikában is tilos. A fogyasztás ennek ellenére azonban mégis olyan nagy méretű, hogy annak a négy amerikai gyárnak a termelése, amely ilyen narkotizáló szereket gyárt nem elegendő s bevitelre van szükség. Természetesen a narkotizáló szerek törvényellenes forgalombakerülése nem akadályozható meg mindaddig semmiféle zárt területen, amig a zárt területen kívül eső gyárak termelése rendelkezésre áll. Elsősorban tehát valaminő nemzetközi megállapodásra volna szükség, mely az egész világon maximálná a különböző mérgek, illetve narkotizálószerek orvosi használatra szükséges mennyiségét. A legnagyobb méreggyártó államok (Anglia, Franciaország, Hollandia és Svájc) azonban vonakodnak ilyen megállapodást kötni. Nagyon érdekes különben az az „erkölcsi” felfogás, amely például Svájcot ebben a tekintetben jellemzi. Svájc a legeredményesebben és a legalaposabban vigyáz arra, hogy lakossága ne jusson az egészségre káros hatású narkotizáló szerekhez. Kimutatja tehát s ez az adat a valóságnak is megfelel, hogy Svájc évi fogyasztása ópium és ezzel rokon narkotizáló szerekben mindössze két font, 23 tonnát azonban vagyis 46.000 fontot kiszállít külföldre... Különben a világ ötvennégy ópium és hasonló szereket gyártó vállalata évente több mint ezer tonna mérget hoz forgalomba, holott három tonna bőségesen fedezi a világ orvosilag kívánatos mámor-méregszükségletét. Ezeknek a mérgeknek az ára termé szetesen nagyon drága. Harminc gr. morfium ára például Amerikában 150 dollár. (Európában mindenesetre sokkal olcsóbb). Egy amerikai átlagmorfinistának naponta 5—7 dollárba kerül a szenvedélye. Az előrehaladott morfinisták fogyasztása és így kiadása természetesen mégsokkal nagyobb. Ez a betegség is tehát a jómódúak betegsége vagy pedig olyanoké, akik a narkotikumok megvásárlására szükséges pénz előteremtése céljából — gyilkosságtól sem riadnak vissza. Az erős narkotikumoknak különben is nagy a szerepe a bűnözésben. Nagyon sok gyilkosság történik narkotikumok hatása alatt vagy pedig azért, hogy a gyilkos íly módon jusson újabb narkotizáló dózis bevásárlására szükséges pénzhez. (M. M.)