Sikerül, vagy nem sikerül, ez ma úgylátszik már csak Fr. W. Foersternek és lapjának a Die Zeit-nek kérdéses. „Az 1930-as év a retteneteknek és nehézségeknek elviselhetetlen torlódását jelentette, melyeket az orosz nép nem fog oly könnyen elfelejteni. A tapasztalatok megmutatták, hogy a tervgazdaság nem más, mint egy lelketlen túlzás és megvalósítása egyszerűen — lehetetlen.” Fr. Muckermann a tudós jezsuita a Schönere Zukunft-ban kicsit máskép látja a helyzetet: „Mi európaiak kell, hogy a bolsevista kollektivizmus átmeneti győzelmével számoljunk. Ha a terv sikerül, közvetlen következményei: a nehéz krízisektől amúgy is elgyöngült nyugati kapitalizmus teljes összeomlása, az oroszok tagadhatatlan politikai túlsúlya és az európai civilizáció pusztulása.” A Weltbühne pro és contra cikkei leszögezik a célt: „egy a kapitalista világtól teljesen független országot teremteni, hogy a veszély pillanataiban, döntő világpolitikai percekben a blokád veszélye ne ijeszthesse többé a Szovjetunió népeit.” Az egyetlen akadály: „mindenki meg van győződve, hogy amennyiben valami előre nem látható dolog, mondjuk egy háború nem zavarja a munkát, a terv sikerül.” Az amerikai konzervatív ujságíró Knickerbocker, leszögezi: „amióta Oroszországból visszajöttem, nem érdekel Európában már semmi.” Knickerbocker (könyve különben megjelent németül is: Der rote Handel droht — (E. Rowohlt, Berlin) bevezető felfedezését „a mai kommunista Oroszországban tulajdonkép nincs is kommunizmus” a Weltbühne kellő értékére szállítja: „Állami és privátkapitalizmus között azért mégis csak van valami különbség. Az államkapitalizmusnál nem a profit a lényeges. Mert itt a nyereség magába az üzembe folyik vissza és nem a kapitalisták zsebébe.” Egy másik amerikai: Louis Fischer a Tagebuch egyik régebbi számában tudósít a sikerről: „A világ meg akarja tudni, hogy sikerül-e a terv. Itt kételkedésnek többé nincs helye. Egyetlen egy felelet van csak: igen! 13 év alatt minden próféta a bolsevikok hat hónapon belüli pusztulását garantálta, a világnak aztán egyszer mégiscsak tudomásul kellett venni, hogy ezek a halálraítélt bolsevikok elég erősek ahhoz, hogy a kapitalista társadalmat alapjában rendítsék meg.” A Moskauer Rundschau egy fontos új rendelkezést közöl, mely megtiltja, hogy a jövőben a párt és szakszervezetek a maguk hatáskörében az üzemekben spontaneitásból u.n. üzemi mozgosításokat rendeljenek el, munkacsapatokat ide-oda dobáljanak. „Az új rendelkezés a folytait működő önkritikát és önkorrekturát dokumentálja. A percről-percre változó adottságok megkövetelik, hogy a tapasztalatokból azonnal levonják a konzekvenciákat. Az iparosítás óriási feladatai megkövetelik a tervgazdaság kérlelhetetlen centralizálását és a kvalifikált munkaerők legintenzívebb és legracionálisabb felhasználását. Igy aztán nem csoda, hogy eddig bevált metódusok és berendezések egy szép nap túlhaladottaknak mutatkoznak, melyek már a céltudatos munkát akadályozzák.”