A kapitalizmus jelenlegi fejlődési fázisában, amikor a trösztösödés révén az egész nagyipar pár kézben levő számtalan önállóságnélküli szerv halmaza, természetes, hogy az ipari gazdálkodás mindinkább olyan hivatalnoksereg gondozásába kerül, mint aminő az állami apparátusok kereteit betölti. A trösztösödés folyamata így jelentős változásokat hozott az ipari vállalkozó, illetve vezető típusában is. A trösztrendszer csak pár nagystílű ipari organizátornak biztosít igazán önálló munkakört s a trösztösödés előtt még önálló ipari vezetők — bürokratákká deklasszálódtak. Ha a kapitalizmus belső természete számos esetben nem zárná ki a józan ész követelményeit, úgy joggal várhatná az ember, hogy ezeknek a deklasszálódott ipari félvezetőknek a honorálása is idomul a trösztösödés révén beállott szituációhoz. A legkevésbé sem! Mint egy, a nürnbergi FrÃänkische Tagespost-ban közölt részletes kimutatásból látjuk, a német nagyipar és rokonterületeinek élfizetései még mindig horribilisek. — Bevezetésül említsük meg mindjárt, hogy Németországban kerek 100.000 olyan nagyipari főtisztviselő van, akinek az évi fizetése 16 ezer márka. Ennek az adaléknak az igazi értelmére csak akkor eszmélhetünk, ha megtudjuk, hogy ezekre az ipari főtisztviselőkre a német nagyipar évente többet költ, (több mint másfél milliárd márkát) mint a német birodalom összes birodalmi, tartományi és községi hivatalnokaira együttvéve. Ez az egy adat már elegendő volna annak az illusztrálására, hogy valójában a tőkés termelési rendnek kik és miért a hívei. Az előbbi adalék azonban csak a főtisztviselőkre vonatkozik s ezek még mindig legalább százezren vannak. A főtisztviselők azonban még nem igazgatók és vezérigazgatók. Az igazgatók és vezérigazgatók fizetése viszont a következő: a Ruhr-Montantrust vezérigazgatójáé évente 400.000; a Siemens-konzerné 250.000; a Deutschen Bank elnökéé 350.000; ennél az. intézetnél az igazgatóké 100—100.000; a főkönyvelőé 60.000; a Reinisch WestfÃälischen Industrie vezérigazgatójáé 650.000 márka. Ennél a vállalatnál az igazgatók fizetése 200.000 és 240.000 márka között változik. A Hamburg-Amerika-Linie vezérigazgatója 600.000 márkát kap évente. Az I. G. Farbené 500.000. A Krupp A. G. viszont igazgatóinak csak 120.000 márkát fizet... — A kimutatást azonban nem idézzük tovább, elvégre oldalakat nem írhatunk tele ezekkel a magas számokkal. A lényeg az oldalak után is ugyanez marad. Még ha a hetedik oldalon tartanónk, a német igazgatók és vezérigazgatók évi fizetése akkor sem szállna a százezer márka alá. A kapitalizmusban már ez a rend s a mi felsorolásunk ezen a renden nem változtathat. Szembeállításul tehát inkább ide írjuk, hogy ugyanakkor amikor egyes német igazgatók milliókat keresnek, mivel kell beérniök a német dolgozók millióinak. És pedig: a német bányamunkás keres hetenként 58 márkát. A fémipari szakmunkás 49 márkát; a faipari 56 márkát, a textilipari 37 márkát, a német vasútaknál alkalmazott munkás 49 márkát; stb., stb. A tanult munkások fizetése átlagban heti 52, azaz — ha módjában áll az egész éven keresztül dolgozni — évi 2704 márka. Nem sokkal több a kereskedelmi alkalmazottak fizetése sem. Sőt még egy üzemi mérnök fizetése sem rug évente 5000 márkánál többre. Hogy azután a német közhivatalnok fizetése átlagban nem több évi 4000 márkánál, azt csak a teljesség kedvéért jegyezzük meg. (Arad)