Mindazoknak az ifjaknak és véneknek, akik a háború romantikájától mámorosak s akiknek sejtelmük sincs arról, hogy a háborúból teljesen hiányzik a romantika egy volt német őrnagynak, Franz Carl Endresnek a könyvét kellene a kezükbe adni, mely Gázháború, a nagy veszedelem címen most jelent meg. Talán ezek közül az ifjak és vének közül egyesek mégis gondolkodóba esnek, ha a végzetnek ama rettentő kilátásairól olvasnak, melyek holnap vagy holnapután érhetnek bennünket:

„A jövő háborúját” – írja Endres – „már egyáltalán nem az ellenséges hadseregek, hanem elsősorban az ellenség városaiban és ipari centrumaiban lakó felfegyverezetlen tömegek ellen viselik. Ezeket a tömegeket repülőgépekről lelövelt gázzal ölik meg s az így kierőszakolt békét az ellenséges nép hullamezein kötik”.

Az embert technikával helyettesíteni avagy az emberi erőt megsokszorozni a háborúra készülőknek már régi törekvése. Gyors tempóban azonban ez a törekvés csak a XIX. század második felében valósul meg. A gépfegyver például nyolcvan embert pótol. A régi mozsárágyú helyére, amelynek a gyilkolási lehetősége csak a direkt eltalált emberre szorítkozott, a gránát és a srappnel, amelyek hatékonysága sokszorosan nagyobb, a haditengerészetben viszont a torpedó léptek, mely a legnagyobb hadihajót is képes elsülyeszteni. Mind ezek mellé sorakozik még a gáz s a Brisanzlövedékek használata repülőgépről, miáltal két ember ezreket ölhet meg. Hozzávehetjük még ezekhez a drótnélkül kormányzott torpedókat és repülőgépeket, melyek szintén gázzal és Brisanz lövedékekkel vannak ellátva. Ha még ma vannak olyan együgyüek, akik a technikát a világháború idején elért eredményei szerint tekintik, illetve a háború óta történt óriási méretű haditechnikai fejlődéssel szemben érzéketlenek, úgy ezeknek talán nem árt a következő sorokra felhívni a figyelmüket:

„A hadigépek, traktorok, lövegek, repülőgépek, gázszórók, tankok és mások, amiknek a nevét sem tudja az ember, a világháború óta olyan nagy mértékben fejlődtek, hogy minden túlzás nélkül mondható, hogy az a technikai háború, amely 1914 és 1918 között jelentkezett, a mai hadi technikai lehetőségekhez képest szerény kezdet csupán”.

A világháború befejezése óta u.i. lemérhetetlen „haladást” tettünk az egyre szörnyűbb hatású mérgező anyagok előállításában s ezzel együtt a repülőgép alkalmazásban és építésben.

„Egy gázzal töltött repülőgép sokkal több gyilkoló erőt vihet magával, mintha csak bombával kel útra... Minden személyszállító repülőgép tüstént felhasználható hadicélokra s ezeknek a könnyen tölthető gázrepülőgépeknek a cselekvési rádiusa összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint egy bombaszállító repülőgépé. Az ilyen repülőgépekből a legtávolabb eső városokba is egész rajok küldhetők ki”.

Ezek a megállapítások annál súlyosabban esnek latba, minél inkább az ellenkezőjét állítják a gáz propagandistái. A gázpropagandisták végzetes megnyugtatási és eltussolási manőverei, mint például az a beszéd, amelyet Haber professzor az Interparlamentáris Unió kongresszusán tartott s amelyet Endres egész hihetetlennek s motívumaiban teljesen érthetetlennek tart, mondom ezekkel a „meggondolásokkal szemben” Endres a szörnyű igazságot szegezi szembe: azt az Igazságot, hogy menthetetlenül egy minden céltudatossággal a polgári lakóság ellen irányuló háborúnak vagyunk kiszolgáltatva. Sherman Miles, amerikai őrnagy az új háború taktikájáról egész brutálisan a következőket mondja:

„Az új háború nem az a háború, amit eddig ismerünk. Az új háború céljai a teljes kiirtás”.

Sie g ert alezredes az összes német repülőcsapatok felügyelője az angliai légigyakorlatok katasztrofális eredménye után világosan és félreérthetetlenül kijelentette:

„Nem´ haladhatunk el amellett a tény mellett, hogy egy marék repülőgép elégséges ahhoz, hogy valamely nagyhatalomnak metropolisai romokba heverjenek”.

Ez a pusztítás többek közt Brisanz és foszforbombákkal történik. Mindazok, akiket nem ölnek meg a szilánkok vagy a bombák gyujtó hatása, pincékbe menekülnek; ezután következik tehát azoknak a repülőgépeknek a támadása, amelyek gázszóró készülékekkel vannak ellátva. Ezek a gázszóró repülőgépek kombinált gázt lövelnek. „Egy nagyon erős csípős gázt, amely leggyöngébb adagolásában sem viselhető el s egy erősebb méreggázt, mely a pincébe menekült lakosságot öli meg”. Ezután így folytatja Endres: „Minden két-három órában megismétlődik az ilyen kettőstámadás a város különböző részem, mindaddig, mig az egész város lángtengerbe borul s a város egész területét, ahol pár órával azelőtt még az.emberek százezrei éltek méreggáz felhő nem tölti be. Hasonlóképpen folyna le egy ilyen Berlin elleni támadás is. Ha csak egyetlen-egy gázszóró-rajnak sikerül meglepetésszerűleg Berlin fölé jutni s egy fél órán keresztül tervszerűen dolgozni, úgy egy fél óra alatt egész Berlin területén, kivéve a legtávolabbi külvárosokat, nem marad egyetlen egy élő lény sem”.

Mivel a támadás „mindig fölényben lesz a védelemmel szemben” s mivel a védelem a támadási célpontok ismeretlensége folytán erejét megosztani kénytelen, ezért úgy véli Endres, hogy a légivédelemről általában le kell majd mondani s helyette az ellenséget saját területén belül kisérlik meg majd megtámadni, úgy hogy „egy rettenetes világgyilkolás veszi majd kezdetét”. A végső siker azé lesz, akinek többet sikerül meggyilkolni az ellenséges felfegyverezetlen népből. A még életbenmaradottak megöléséről azután a bakteriológiai-hadászat gondoskodik, amiről az emberiség ma még kevésbbé tájékozott, mint a gázháborúról. A magas mértékben infekciózus anyagoknak, mint a pestis, a merevgörcs, a kolera és egyéb járványbacilusoknak repülőgépekről való ledobása a sűrű lakósú városokba, valamint az ivóvíz rezervoárok megmérgezése, – mindezekkel egy újabb világháború esetére teoretikusan számolni kell. A mostani világháborúnak ép´ abban a pillanatban volt vége, amidőn egy ilyen modern dögvész-vetés kísérlete tetté akart érlelődni. A legközelebbi háborúban ez semmiesetre se fog kimaradni.

S vajjon, mint a hogy a militaristák állandóan elakarják hitetni, lehet „gázvédelem”-ről beszélni? Endres a következőket írja:

„Ma még maga a hadsereg sincs tisztában az abszolut gázvédelem problémája felől s ezért egyenesen vérlázító, ha bizonyos lapokban azt olvassa az ember, hogy tulajdonképpen kicsiség az egész gáz ellen való védekezés metodikája. Ki kell jelentenem, hogy a polgári lakosság számára ezt a kérdés nemcsak, hogy nem megoldott, hanem egyenesen megoldha tatlan”.

Endres azután érveit egymás után felsorakoztatja, miközben kritikáját adja mindazoknak a gázvédelmi lehetőségeknek, melyek idáig tekintetbe jöttek. Ezeknek a lehetőségeknek az elégtelenségén nem változtat még az sem, hogy egy fascista alezredes javaslata szerint a polgári gázvédelmi szervezetek vezetését az egyetemek rektorainak kell átvenni, hogy „szoros együttműködésben a katonai-kémiai szolgálattal és repülőparancsnokságokkal” a bölcsek kövét megtalálják. A tudomány bizony nagyon messzire vitte ha már ilyen szolgálatokra veszik igénybei A tudomány azonban nem fog sikeresebben dolgozni a bizottságokban sem, mint a laboratóriumokban, – a laboratóriumi munka viszont eddig teljesen eredménytelen maradt. A gázháború ellen egyelőre nincs védekezés s valószínűleg sohasem lesz s a világ menthetetlenül egy olyan katasztrófa felé megy, amellyel szemben a mondák és költemények világkatasztrófái szelid képzelgések csupán, ha csak a kapuzárás előtt valami csoda nem történik s nem egy nyomorúságos „gázháború tilalom”, amit adott esetben senkisem vesz komolyan, hanem az igazán hatékony megakadályozása minden háborúnak.

Vajjon Endres könyvének megrázó adatai hozzáfognak járulni ahhoz, hogy Európa megmeneküljön gázvégzete elől? Aki ezt a könyvet olvassa s a könyv intelmei dacára sem ébred föl letargiájából s aki ennek a könyvnek az elolvasása után sem győződik meg egy új politikai orientálódás vitális szükségességéről, azon tényleg nincs mit segíteni, az tényleg megérdemli a megsemmisítést. (Bern)