Ismeretes, hogy minden textilipari nyersanyag alapanyaga tekintetében valamely sejtcsoporthoz tartozik, s hogy ezek a sejtcsoportok az emberi testet felépítő sejtek munkájával azonos módon jönnek létre. Miután pedig a textilipari szálas anyagok, alakjai egészen különlegesek és meghatározottak, létrejöttük és tulajdonságaik pedig a sejttan elméleteivel magyarázhatók, ezért nyugodtan beszélhetünk textilsejtekről. A kiterjedt textilipari termelés dacára is azonban mindezideig kevés textilsejtet ismerünk alaposan s ezért nem nagy jóstehetség kell annak megállapításához, hogy a textilsejteknek minden téren való alapos megismerése nemcsak az egész textilipart, hanem ennek kapcsán az emberiség ruházkodását is gyökerestől át fogja alakítani.

Mint mondottuk azok a természetes nyersanyagok, amelyekre a textilipar ősidők óta támaszkodik, eleven sejtekből vannak felépítve s ezért az is nyilvánvaló, hogy az úgynevezett elhalt rostok iparilag értéktelenek. Sajátságos azonban, hogy a textilrostok, jóllehet termőtalajuktól elszakítjuk azokat, tovább élhetnek s csak bizonyos behatások következtében vesztik el életerejüket.

 Viszont az élősejtek elpusztulása az említett behatások és betegségek következtében akkor is bekövetkezhet, amikor! a rostok még eredeti állapotukban termő talajukban vannak. Ebből a meggondolásból kiindulva kísérleteztek sokáig – eredménytelenül – növényi textilrostoknak folyékony állapotba való átvitelével, hiszen érthetően vigyázni kellett, nehogy az eleven sejtek erőteljesebb mechanikai vagy inkább kémiai behatások folytán életerejüket elveszítsék.

A kolloid kémia egyik legnagyobb sikerét akkor érte el, amidőn gróf H il ai re C har donne t 1883-ban a nitrocelulozát (lőgyaptot) óvatos éteralkoholos kezeléssel kolloid anyaggá változtatta át. Érdekes, hogy csaknem ugyan ebben az időben Swan angol tudós teljesen hasonló eredményre jutott. Ennek a két kutatónak egymástól független munkája képezi azután a műselyem gyártás alapját, noha a mai műselyemgyártás már egészen más utakon halad.

Ad vocem műselyem! A műselyemnek a valódi selyemhez csupán annyi köze van, hogy a műselyemgyártás technikája kezdet óta a selyemhernyó munkáját utánozza anélkül, hogy a két külömböző eredetű szál anyagban a legtávolabbról is hasonlítana egymáshoz. A híres francia fizikus Reamur már 1734-ben kijelentette, hogy a selyemhernyó munkáját utánozva feldolgozható szál készíthető. Valószínű, hogy Réamur kijelentése nem alapult tudományos kisérleteken, csupán egy gondolkodó elme utopisztikus feltevésén, hiszen a valódi selyemszál anyagát synthetikus úton azóta sem sikerült előállítani, legalább is oly formában nem, hogy abból feldolgozásra alkalmas szálat lehetne készíteni. Chardonnet tehát amikor a nitrocelulózát választotta kísérlete alapanyagául, csupán a selyemhernyó fonómun kájának technikai részét sajátította ki, tekintet nélkül az anyagbeli külömbözőségekre.

A műselyemgyártás terén a legutóbbi hónapokban egy oly nagy jelentőségű találmány került nyilvánosságra, mely minden eddigi kísérletezést és eredményt háttérbe szorít s a műselyem minden eddigi hibáját és gyártási nehézségeit egy csapásra megszüntetni látszik. Dr. Lilienfeld bécsi vegyész felfedezéséről van szó, akinek a szabadalmát a hatalmas angol Courtauld s-konzern, valamint az ezzel kooperáló Vereinigte Glanzstoffabriken Elberfeld szerezték meg óriási összegekért. A Lilienfeld-féle műselyem erősség és főleg a nedvességgel szemben való ellenállás tekintetében nemcsak az eddig ösmert összes műselyemfajtákat múlja felül, hanem állítólag erősebb a nehezítetlen nyers selyemnél is. További előnye még, hogy a gyártási eljárást gyorsabbá, egyszerűbbé és olcsóbbá teszi. A fogyasztóközönségig még nem jutott el az új műselyem, valószínű azonban, hogy még ez év folyamán piacra kerül. Szakemberek, akik látták és dolgoztak vele, csodálattal beszélnek róla.

Hasonlóképen nagyjelentőségű találmány Dr. Dorner budapesti vegyész szabadalmazott eljárása, mely lehetővé teszi a kukoricaszár puha belének tiszta celulózává való feldolgozását. Állítólag 35 °/₀ rendement érhető el és a nyert celulóza-anyag 90% tiszta celulózát tartalmaz. E felfedezés agrár államok szempontjából bir különös jelentőséggel és nagy ban növeli a találmány értékét az a körülmény, hogy nemcsak a műselyemiparnak, hanem a papíriparnak is új nyersanyagforrást nyit. Amerikában már számos műselyem és papírgyár alkalmazza kitünő eredménnyel a Dorner-féle eljárást.

Valószínűnek lászik, hogy a közel jövőben megoldódik az állati eredetű textilanyagok mesterséges előállításának problémája is. Amerika már is jelez ujdonságokat e téren. A lényeget még nagy titokként kezelik, csupán annyit tudunk, hogy elektró-kémiai úton képzett bizonyos gumicsapadékoknak ammoniákkal való kezelése által sikerült közelférközni a kérdéshez.

Érdeklődésre tarthat még az is, hogy a legútóbbi években külömböző iparágak, melyeknek azelőtt textilanyagokkal semmi dolguk nem volt, mily nagy mértékben használják a sokféle textiliákat. Azelőtt textilanyagokat (kész szövedéket) sikfelületü hajlékony voltuknál fogva az iparban csaknem kizárólag szigetelési, bevonási, csomagolási stb. célokra használtak. Most azután kémiai eljárásokkal, firnisz, enyv, gyanta és egyébb száradó, merevedő anyagok igénybevételével sikerült megteremteni az alakítható textiliákat, melyek stabil formákba préselhetők. Ezek a plasztikus textiliák külömböző nevek alatt kerülnek forgalomba: a legismertebbek egyike a „Bakelit”. A plasztikus textiliák legjellemzőbb tulajdonsága, hogy alakjukat bármely klimatikus behatás mellett megtartják és a fémekhez hasonló módon, szerszámok és gépek segítségével a legkülömbözőbb idomdarabokká munkálhatók meg. Törési, szakítási, hajlítási és kopási ellenállásuk oly nagyfokú, hogy gépalkatrészek, sőt fogaskerekek alakjában is kiválóan használhatók. Az elektromos ipar aránylag régen használja ezt az anyagot főleg szigetelési célokra, Amerika azonban e téren is tovább megy s ma már teljes repülőgéptesteket, sőt légcsavarokat is, továbbá autokaroszszériákat és bútorvázakat is gyártanak az új anyagból. Ezenkívül számtalan mindennapi használati eszköz és dísztárgy készítésére is alkalmas, úgyhogy egész sora a különböző iparágaknak kapott a plasztikus textiliákban egy merőben újfajta nyersanyagot.

Mindezekkel azonban még távolról sincs kimerítve a textilanyagok sokféle alkalmazhatósága. A korlátlan lehetőségek előtt állunk s a kutatómunka, mely a nyersanyagellátásnak a természettől való függetlenitését célozza, beláthatatlan utakon halad. Annyiféle irányban folyik a komoly buvárkodás, hogy soha nem álmodott eredményekre lehetünk elkészülve. A fejlődés az állatvilágból kiindulva, a növényvilágon keresztül halad és valószínű útja a föld belsejébe, az ásványvilágba vezet. Ma még a szerves világ szolgáltatja a nyersanyagokat, de kitudja nem fogunk-e holnapután ásványokból, kövekből nyert anyagokból készült ruhákban járni? Ma még utópisztikusnak hangzanék akár a turfára, akár a kőszénre vagy más kőzetre való utalás, de talán nem volt ugyanolyan fantasztikus alig néhány évtized előtt az indigónak és más festékeknek mesterséges úton – sőt ásványi anyagból való előállít hatása? (Arad)