Ez az ifjú titán állandóan foglalkoztatja a francia szellemvilágot. Nemrégiben könyv jelent meg róla Frédéric Empaytaz tollából*, amely markánsan és találóan rajzolja meg a kemény spártainak induló fiatal francia író alakját. De azért a könyv alaphangjában némi halk csalódás is rejtőzik, hogy Barrés e kitünő tanítványa így elfordult mestere ideáljától, a kemény férfias hazafiasságtól és a kielégíthetetlen Vágy bolygó hollandia lett. Empaytaz ebben Montherlant nemzedékének, a harmincéveseknek csődjét látja. Nem minden ok nélkül, de kissé talán más szemszögből. A harmincévesek serdülő fiú lélekkel tényleg Barrés ideáljaiért égtek, de megérték az ilyen irányú szellemiség katasztrófákba döntő jellegének fájdalmas kinyilvánulását: a Háborút. Montherlant próbálhatta a lövészárkokban eltöltött esztendők után, az új edzett, semmitől vissza-nem-riadó férfiasságot művészetének középpontjába állítani, Barrés roman de la force nationale-művészetét folytatni, de ez a kor visszahozhatatlanul a multé lett s idejétmulttá tette a végzetes szociális hiányok megoldását követelő Jelen. Montherlant és talán vele együtt a nemzedéke, ezt lelkében megérezte, és jellemzően két világ között elakadt emberségnek vált igazán megdöbbentő erejű szószólójává. Benne utoljára csap magasba a nagy Egyéniség önmagát-imádó tüze. Egyedül áll, magára marad. Jönnek mögötte újak, fiatalok, akik már beleszülettek, vagy legalább is öntudatra ébredező lelkükkel belenőttek az új világba és annak lettek kollektiv érzésű munkásai.

A legújabb Montherlant meglepetése különben az, hogy míg eddig minden írásának férfi, önmaga volt a hőse, s a nő teljesen alárendelt szerephez jutott nála, most olyan regényt írt* amelynek hősnője van, főhősnője, és művészetén át lelkekbe markoló élménnyé lesz a spanyol föld, amelyen sokat kergette epedő szívvel a Vágyat. S ha elérte, megcsalta. (Pozsony)

* Frédéric Empaytaz: Essai sur Montherlant ou la Génération de trente ans, Le Rouge et le Noir, 1928.