Könnyű az öregeket kinevetni és a magunk jövő-reménységeit azzal táplálni, hogy a multat kifigurázzuk. Hálás dolog is volna a Wiener Werkst�ätte díszes jubileumi albumának komoly áhítata fölött eltréfálkozni, amivel Josef Hoffmannak 1906-ban készült brüsszeli épületét, bemutatja. Ez az épület, (amiben jó az, ami Otto Wagner hatása, rossz az, ami iparművészet), jelenti ennek a mozgalomnak első nagy határkövét.

1903-tól máig nem egy tőkés vérzett el a Wiener Werkst�ätten. A vállalkozás nem volt nagyon biztonságos amikor elkezdték, nem volt válságok nélkül való a későbbi életszakaiban sem és mégis kétségbevonhatatlan, hogy kellett lennie és hogy épúgy nem törölhető ki a művészet történetéből, mint ahogy általában azt a pár évtizedet, mikor az iparművészet fogalma és az általa jelölt valami élt és uralkodott, letagadni és elfelejteni nem lehet.

Az iparművészet szó hallatán valami rettentő fölöslegesség érzete ébred fel a mai emberben, aki már tudja, hogy használati tárgyainkra a szépséget nem kell kívülről ráragasztani, mert az azok lényegében úgyis benne van és a c é l f o rmák megalkotásával kitermelődik. Századunk iparművészete, amiben egyik vezetőhelyet a Wiener Werkst�ättetől elvitatni nem lehet ennek a mélyen fekvő célszerűszépnek a megtalálásáért vajmi keveset tett. De tett egyebet és ez az, amit nem szabad elfelejteni: felfedezte a publikum számára a használati tárgyat, mint művészi objektumot. Ha tehát ennek az iparművészetnek a dekorativ szelleme homlokegyenest ellenkezik is a mai művészet konstruktiv szellemével, történelmileg mégis összetartoznak és a legszigorúbb ok-okozati összefüggésben állnak egymással. A rokonságnak ugyan egyik fél sem örül, de ez a helyzeten nem változtat.

Huszonötéves évfordulóján a Wiener Werkst�ätte díszes albumot adott ki, ami szép keret és szép gesztus egy bevonuláshoz a történelembe érdekes. A szokatlan és rendkívül gazdag külsejű könyv nem esik ki a stílusból és tartalomban, tipográfiában a korlátlanul érvényesülő dekoratív szellemet igyekszik kifejezésre juttatni. Nem kell különösen kegyeletes érzésűnek lenni ahhoz, hogy ezt a művet odatartozónak ítéljük minden olyan könyvtárba, ami századunknak, vagy a művészet fejlődésének dokumentumait igyekszik összegyüjteni. És nem kell különös látnoki képesség ahhoz, hogy eredménytelennek jósoljuk a könyvnek azt az igyekezetét, amelyet előszavában kissé kesernyés hangon így fejez ki: „az egyéni értékek által gazdagított iparművészetet ápolni... és korunk produkciójának mechanizálódása elé gátat vetni”. (Budapest)

* Die Wiener Werkst�ätte. 1903–1928. Krystall- Verlag, Wien 1929.