Asztalos Sándor Nincs kegyelem c. regénye Temesváron jelent meg, de nem erdélyi írás. Nyoma sincs benne a transzilván szellemnek, nem ötvözi, nem fúrja-faragja a szavakat, nincs benne a lényeget elburkoló vagy a mondanivaló hiányát leplező „írás művészet”. Nem keresi az erdélyi lélek „mélységeit”, s egyetemes emberi szempontjaival, emelkedett világnézetével mégis szinte magaslati gyógyhelye ez a könyv a transzilván dagálytól elgyötört erdélyi léleknek.

A Nincs kegyelem, Ágoston Péterről, a magyar progresszív tábor s a magyar forradalmak legérdekesebb alakjairól szól. Alapjában véve nem is regény Asztalos Sándor írása, – színes biográfia vagy riport inkább Ágoston életéről. Hogyan küzdötte fel magát egy emigrált flamand paraszt talentumos unokája elismert jogtudóssá, – hogyan kerül ellentétbe a maga őszintén progresszív világnézete folytán a „nemzeti nagylétnek” frazeológiáját szavaló akademikusokkal s a nagyváradi álprogressziv, jezsuita szabadkőmüvesekkel, – hogyan sodródik a munkásmozgalomba, forradalomba, – szörnyű kálváriája a halálos itélettől Oroszországba jutásáig, – s onnan vissza a párisi krematóriumig, – mindezt kronologikus sorrendben, krónikás hűséggel, páratlanul ügyes írás készséggel mondja el Asztalos. Néhol messze kerül a regény hősétől, de akkor is olyan epizódokat mond el, melyek visszavezetnek hozzá.

Nem is portréját, csak hű fotográfiáját adja Ágostonnak s csak a miliőt, a háború előtti Váradot s a budapesti forradalmi napokat festi élénk, erős színekkel. Ágoston Péter valóban olyan volt, amilyennek Asztalos láttatja velünk: mindent komolyan vevő, harcos, talpig férfi és erős, kinek „a jó sajátja s a bűne a koré, mely szülte őt”. Végig érdekfeszítő, kitünően megírt könyv Asztalos Sándor regénye, de azért nem „nagy regény” (Ilyenek különben is csak Erdélyben teremnek, – Európában évek óta nem írtak nagy regényt). –• Asztalos Sándor túlsok társadalombölcseleti fejtegetéssel rakja meg könyvét s éppen ezek a részek, hol valami nagyot akar mondani, a legkevésbbé sikerültek. (Marosvásárhely)