— Adok ötszáz pengő jutalmat. Holnap felajánlom a rendőrségnek, — mondta a nagykereskedő apa, aki lelkesen magyarázta a család tagjainak, hogy ilyen zsenialitást ő még nem látott. — Képzeljétek el, — fejtegette — egy hullát feltesznek Hatvanban a vonatra... Egy kopott sárga bőröndöt és megtalálja a rendőrség... Na most tessék valami* megállapítani. Egy hulla érkezett Hatvanból Szolnokra egy rozoga bőröndben. Na édes fiam — fordul kedves és leendő vejéhez, aki a sarokban társalog a lányával s akivel az esküvőt még ebben a hónapban megakarják tartani, — nos, kedves mérnök úr, roit tennél te ebben az esetben? Hogy´ járnál el? Egyáltalában mit tennél, kíváncsi vagyok rá. Milyen hallatlanul izgalmas, ugy-e Klárika, — fordult a család féltett kincse, fiatal és csinos lánya felé, akinek igen jó partira akadtak a gépészmérnökben. Elvégre a mai világban nagyon nagy dolog egy eleven, tehetséges gépészmérnök — hozomány nélkül: egy u. n. szerelmi házasság, amely nem nyul a polgár vagyonához.

A fiatalok nem figyelnek oda, pedig az apát mérhetetlenül érdekli a gyilkosság. Neki ugyan sem inge, sem gallérja Nagy Mária, a társadalom kitaszítottja és letíporja, akit egy másik kitaszított és letiport megfojtott és bőröndbe csomagolt és feladott Hatvanból Szólnokra. De ez a halál: titokzatosság. Valami vonaglás. Az utolsó napok és a társadalom vonaglása. A föld alá szorítottak, az elégedetlenek torpedózzák a Rendet. Az ember nem tudja, hogy egyik napról a másikra hogyan ébred. A láthatatlan, de érezhető erők félelmetes morajjal napról-napra aknázzák és mélyítik a talaj megbízhatóságát. Forró vulkánon ül a polgári világ. S most tessék egy ilyen gyilkosság! A polgár félti életét és vagyonát. Tehetetlenül félti. És tehetetlenül izgul. Ám az izgalom még nem fegyver. Az izgalom csak a reszketés jele. Ma nekem, — holnap neked. Csak a rendőrségében bizik, aminek ezt a gyilkosságot mindenáron ki kell deríteni! Mint minden gyilkosságot, ami a személyek, vagy a társadalom ellen irányul. Akár egy nyomorult személy gyilkol le egy másik nyomorult személyt, akár pedig több nyomorult személy próbál merényletet elkövetni a polgári társadalom valamely pillér vonatkozása ellen. Minden gyilkosságot ki kell deríteni, még ha olyan titokzatos is. Ó, ez nem a polgár humanizmusa a meggyilkolt személy irányában, akit sajnál. Nem is a felháborodás izgalma ez, hanem a saját jól felfogott érdeke. Meg kell. torolni a bűnt, hogy elvegye a kedvét az elkövetkező bűnözőknek. Mert mi lesz a világból, ha valakinek eszébe jut másnap akárkinek a személyét vagy polgári létét biztonságából kifordítani. Isten őrizz az egész társadalmi rendet megtorpedózni! Igaz ugyan, hogy van valami szegénység, van valami nyomor és rendetlenség, de ez mindig így volt a világban és ahhoz a polgárnak nincs sok köze. Hisz aki birja marja. De ha a nyomor, a rendellenesség s a polgári rendből való kikivánkozás először a (nyomorultakat egymás között jutattja késhez és golyóhoz, az elterjedhet és kiszélesedhet, végeredményben tehát bőrére mehet minden polgárnak. A legkevésbé sem a nőegyletek által hangoztatott jó

szív diktálja tehát, hogy a gyilkost meg kell fogni és fel kell akasztani, hanem a polgári-lét léte vagy nem léte, amelyben minden polgár számításból és izgalmasan egy kell, hogy legyen s ezért csatlakoznia kell félelmetes szigorúsággal a rendőrség munkájához, amely minden bűnt megtorol.

— Titeket nem érdekel ez a hallatlan förtelmes bűntett fiam, — kérdi a sarokban ülő fiataloktól ujból az apa. — Értsétek meg, ötszáz pengőt ajánlok fel a rendőrségnek, ha a gaztettest elfogja.

A fiatalok újra társalognak és nem figyelnek oda. Valamit suttognak. Halkan suttognak, ami bántja kissé az élemedő apát, aki lázas izgalommal üldözi a gyilkost a lapok hasábjain. Ujra felteszi a kérdést:

— Te mit csinálnál édes fiam, ha nem gépészmérnök volnál, hanem rendőrtiszt ?

Erre a leendő vő is felfigyel és röviden válaszol:

— Ebben a társadalomban engem nem izgat ez a gyilkosság. Az

pedig, hogy én rendőrtiszt lehetnék a mai rendben — kizárt dolog. Tehát ne is firtassa apa, hogy én mit csinálnék, mert engem ez az ügy nem is érdekel.

Az apának furcsa ez az udvariatlan válasz a leendő vő részéről és főleg az nem tetszik neki, hogy leendő veje ,,a mai rend” kifejezést használja. Meg is kérdi:

— Hogy értsem azt, hogy „mai rend”, mit akar ez jelenteni? Ebben a pillanatban a menyasszony ránéz a mérnökre, az lefékezi

magát, kitérő választ ad és hirtelen elbúcsúzik a családtól, a menyasszony pedig lefekszik aludni.

*

Még nincs is nagyon késő s az apát felkölti két államrendőrségi detektív, aki zavarában felajánlja az ötszáz pengőt a gyilkos elfogására. Am nem a gyilkos Schreibert keresik, hanem Klári kisasszonyt, a menyasszonyt, az apa leányát. Az apa tiltakozik:

— Hogyan, egy uri leányt éjjel kicipelni az ágyból, hogy gondolják azt az urak? Miért olyan sürgős? — Egyáltalán, hogy mernek nála, a becsületes, adófizető polgárnál éjjel zavarogni?

— A kisasszonyt a társadalom elleni bűntényben gyanúsított vőlegényével együtt azonnal elő kell állítani a rendőrségre.

— De ez tévedés, de ez lehetetlen, — jajveszékel az apa, — itt önök valami hihetetlen félreértésnek az áldozatai. Uraim gondolják meg, egész vagyonommal garantálom... felelősséget vállalok...

A detektivek azonban kopognak a hálószoba ajtaján és a polgári apa szemefényét éjnek idején beszállítják a rendőrségre.

*

A leány teljesen nyugodt. Egyenes fővel megy s siránkozó apját,

aki nyomon követi, nem ingerli, de nem is nyugtatja meg. Az apa egy, ideig félőrülten futkos a rendőrség folyosóin., Végül felszólítják: — menjen Szépen haza, a kisasszonyt nem engedik el, mert a kisasszony kijelentette, hogy tudja mit cselekedett, nem áldozata senkinek és öntudatosan vállalja tettének következményeit. Mozog a föld.