Az ipari és mezőgazdasági munkássággal együtt napról-napra súlyosabb helyzetbe kerül a magyar (kispolgárság és kisparasztság széles tömege. S a gazdasági válsággal párhuzamosan mindinkább élesebb formát (politikai formát) öltenek az osztályok közti harcok, elsősorban az éhhalálraítélt milliók küzdelme a banktőke és nagybirtok uralmi szervezetével. (Munkanélküli tüntetések, parasztdeputációk, tiltakozások stb.). Az uralkodó osztállyal szemben mindjobban kimélyül ,,a bizalmi válság” és a burzsoázia egyre szegényebb lesz azokban a politikai és gazdasági eszközökben, amikkel a „polgárháború fenyegető rémét” elháríthatná. A kapitalizmus épülete veszedelmesen ingadozik, az uralkodó osztály egyre tisztábban látja: közeledik az óra, amikor teljes gőzzel meg kell kezdeni az „életmentő manővert”, hogy (Milotayval szólván) „a forradalom vihara a földdel együtt el ne vigye a kastélyt is.” Ezt az életmentő manővert,. az osztálytársadalom „egyensúlyának” visszaállítását azonban jelenlegi hatalmi „rezsimjével” elvégezni maga nem tudja. A dolgozó millióik „bizalmát” elveszítette az alatt a tíz év alatt, amig a forradalmak által megbontott tőkés rendet restaurálta és a hatalmat kiépítette. Erre a szerepre „tartalék-erőre” van szüksége, amely „ellenzéki” jelszavakkal több hitelt nyert az elégedetlen néptömegeknél és így kedvezőbb kilátásokkal oszlathatja el „a polgárháború fenyegető rémét”. A burzsoáziának ezt a tartalék-erejét, amelyet válságos időkben a frontra vet, úgy hívják, hogy fasizmus.

Magyarországon a fasizmus legkülönbözőbb színárnyalataival találkozunk. Az uralkodó osztály, a kapitalizmus védelmében mindegyiknek megvan a maga külön feladata, szerepe, frontja. S a különböző fasiszta csoportok közül mindig az lép az első sorokba, amelyik a konkrét helyzetben legnagyobb „sikerrel” végezheti az „életmentő” manővert (Angliában pl. a Labour-kormány). Az a látszólagos ellentét, amely fennáll közöttük, ennek az osztályharcban betöltött : funkciónak lényeges részét képezi. A fasizmus alapjában szervezetileg egységes védőmunkát fejt ki (az egyik nem lehet el a másik nélkül), dialektikus egészet képez. A mai magyar rezsim szintén fasiszta, akárcsak az „Előörs”-csoport, de miután eljátszotta kisded játékait, mindinkább „alkalmatlanná” válik a szerep (a kapitalizmus védelme) betöltésére. A mostani konkrét helyzetben tehát „tartalékra” van szükség, egyrészt a parasztfogó „ellenzékre”, másrészt a szociálfasizmusra. A burzsoázia ugyanis egyszerre több vasat tart a tűzben, számolván a lehetőségekkel, az osztályharc különböző fordulataival, erőviszonyaival. A frontra vetett fasizmusa természetszerűleg alkalmazkodik a feladathoz, a körülményekhez, a tényleges helyzethez. S ennek megfelelőleg csinál „programot”, állapítja meg taktikáját és politikai hadcseleit. Amig a tömegek megszervezését be nem végezte, koncessziót tesz az „elégedetlenségnek”, vagyis „radikális” jelszavakkal lavíroz. (Például az olasz fasizmus kezdeti stádiumában, a Pilsudszky-féle fasizmus a start előtt). Magyarországon a nemrég megalakult Gaal Gaszton féle „Független Kisgazda és Földmunkáspárt”-nál figyelhetjük meg ezt leginkább. Ez a fasiszta párt is egyelőre „radikális programmal” végzi az életmentő manővert, azzal próbálja feltartani és megtörni a dolgozó milliók osztályfrontját. Szijj Bálint a párt elnöke őszintén beszélt, amikor így panaszkodott: „A kormánynak üdvözölni kellene bennünket, nem elgáncsolni, hiszen mi akarjuk megmenteni az ország népét a balfelé sodródástól — a haza javára.”

A haza java, a burzsoázia java, maga a tőkés rend, amelyet Gaál Gasztonék úgy akarnak megmenteni, hogy „az ország népét” visszatartják a „balfelé-sodródástól”, vagy másként: a „meggondolatlan forradalmi lépéstől.” Hogy erre nemcsak elhivatottságot éreznek, hanem elegendő erőt is, arra nézve Gaál Gaszton eképen nyilatkozott a budapesti gyülésen: „...azzal akarják elvonni tőlünk az intelligenciát (értsd: burzsoáziát): mi lesz ha Dózsa-népe szervezkedik, bejön az ország házába, elsöpör minden műveltséget... Maga az a körülmény azonban, hogy a párt születésénél itt vagyunk mi, akik szellemi munkásokhoz tartozunk, biztosítékot nyujt arra, hogy ez a párt ha uralomra jut, nem a kultura eltörlését fogja zászlajára írni...”

A műveltség, a kultura ebben az esetben nemcsak azt jelenti, hogy Dózsa-népe máglyára rakja Klebelsberg programját, hanem, hogy esetleg annyira kivetkőzik „a jóizlésből és nevelésből”, hogy öklével szét találja zúzni az egész kapitalista kulturát, tulajdonostul, gyárostul, kartelestül, nagybirtokostul, intelligenciástul, frázisostul együtt. Hogy ez a „barbarizmus” be ne következhessék, erre nézve garancia, hogy már a párt megalakulásánál a vezetést magukhoz kaparintották „a szellemi munkások”, dunántuli junkerek, nagyparasztok, intellektuellek, akiknek maguknak is sok a veszteni valójuk (Gaál Gasztonnak például csekély ezer hold). Az uralkodó osztálynak tehát nem kell félni, Dózsa-népét járszalagra fogja Gaal Gaszton, „nyugalomra inti” és higgadtságra neveli, nehogy ostoba szeleburdiságból „még a meglevőt is elpusztítsa.” S arra is vigyáz a párt, hogy a falu „osztályellentétek” senki se szíthassa, ellenkezőleg „harmóniát” teremtsen köztük. Gaal Gaszton mondotta az alakuló pártgyülésen: „...önöknek is azt ajánlom: ne engedjenek éket verni a földnélküli munkás és a földművelő parasztság közé.”

Természetesen kevésre mennének Gaal Gasztonék, ha ,,a balfelé sodródás” ellen nem vonultathatnának föl olyan ígéreteket, amiknek még van „átütő-erejük”, amikkel reményeket ébreszthetnek Dózsa-népében. Az egyik ilyen igéret a földreform, a másik a titkos választójog, a harmadik „olcsó államháztartás”, vagyis kevesebb közteher. Az első pillanatra kissé furcsának tűnik föl, hogy a fasizmus ezekkel a „demokratikus” programpontokkal operál. S akadnak emberek, akik hajlandók elhinni, hogy a fasizmus és a titkos választójog (esküdtszék), a fasizmus és a „demokrácia” kizárja egymást, tehát Gaal Gasztonék inkább tartanak rokonságot „Kossuth nemes demokráciájával”, mint Mussoliniékkal. Ebből a véleményből nehéz kimozdítani őket, bár ott van lelőttük a névsor: Gaal Gaszton mellett Eckhardt, Szijj Bálint mellett a csongrádi Piroska... A forma kétségtelenül kifogástalan, azonban, ha a tartalmát nézzük, vagyis, ha ezeknek a „demokratikus” jelszavaknak a szerepét is figyelembe vesszük, kiderül, hogy bizony itt :egy olyan fasizmus jelentkezett, amely „demokratikus” köntöst hord. S nem csupán szeszélyből, hanem, mert erre a „demokratikus” köntösre a mai magyar helyzetben szüksége van. Az olasz fasizmusnak is szüksége volt „demokratikus” jelszavakra (titkos választójog, köztársaság, föld-gyárkisajátítás stb.), amikor elindult „hódító” utjára és csak később vetkőzött ki ebből a köntösből, amikor közvetlen Marcia su Roma előtt állott. A helyzet akkor az volt Olaszországban, hogy a forradalmi erőkkel egy „parlamenti, demokrata” burzsoáhatalom nem tudott boldogulni (szembe a mai magyar helyzettel, amelyben egy „nem parlamentáris és áldemokrata” osztályuralom kezéből csúszik ki lassan a gyeplő). A fasizmus Olaszországban az úgynevezett „államcsíny” előtt bizonyos -mértékben már megszabadult a „demokrata illuzióktól” (ahogy a Duce testvéröccse írta), tehát antidemokratikus, antiparlamentáris volt, Magyarországon viszont még „demokrata és parlamentáris”. S Olaszországban azért használtak (akkor már) „radikális” eszközt, (fegyvert) a „radikális” program helyett, mert a proletárság és szegényparasztság kezében is ott csillogott a fegyver... A magyar fasizmus más körülmények közt, más osztályviszonyok mellett igyekszik elvégezni az ,, életmentő” feladatot. Gaal Gaszton nem szerelemből, hanem kényszerűségből jelentette ki, hogy „csak idő kérdése, hogy egy általunk tervbevett telepítéssel kapcsolatos földbirtokpolitika segítségével földhöz juttassuk azokat is, akiknek ma nincs földjük.”

Ennek a földreform-igéretnek (akárcsak a szociáldemokrata párténak is) a mai helyzetben nem „demokratikus”, hanem egyszerűen ellenforradalmi szerepe van. Arra szolgál, hogy ha az idő esetleg eljön (tudniillik, ha minden kötél szakad és a falu és város proletáriátusának rohamát másként már nem lehet feltartani) „telepítéssel kapcsolatos földbirtokpolitikával,, megmentse a hatalmat és — a kastélyt. A titkos választójog is erre való — (meg Trianon miatt, — mint ahogy azt Eckhardt őszintén megmondta: „Ha nincs titkos választójog, mindenkinek a lelkében meggyökeresedik az a gondolat, hogy alkotmányos uton, lehetetlen a helyzeten változtatni és ez a gondolat szüli a forradalmi tendenciákat.”

A „forradalmi tendenciákat” pedig mindenáron el kell fojtani. Gaal Gasztonék egyelőre „demokratikus” jelszavakkal próbálják. Ez a demokrácia azonban, ha a helyzet esetleg úgy alakul, eltűnik, mint a tavalyi hó. S a magyar fasizmus fegyvertárából is előkerül (előkerülhet) „az egyedül üdvözítő” erőszak. (Budapest)

* Kibédi Sándor: Megjött a reggel! Cluj-Kolozsvár 1931.