Az egyik oldal: éhség, rongyok, betegség, degenerálódás, öngyilkosság, téboly. Ezen az oldalon ma ötven millió áll... A munkanélküliségnek azonban van egy másik oldala is. Ezen az oldalon viszont legfeljebb csak 50 ezren vannak. Ezek azok, akiknek mindenük van, ellenére az általános gazdasági krízisnek s ezek azok, akik még mindig úgy élnek mintha az inflációs konjunktura, illetve az istenített prosperitás még tartana. Az éhséggel, a rongyokkal, a betegséggel, az öngyilkossággal, a tébollyal szemben hogy élnek ezek ? Ime: Henry Lathan Doherty amerikai multimilliomos és petróleum-király januárban egy estélyt rendezett abból az alkalomból, hogy tizenhét éves leánya belépett a nagy társaságba. Az estélyre nyolcszáz vendég volt hivatalos. Hét elsőosztályú zenekar és Amerika legkiválóbb művészei szolgáltatták a zenét. Egyes művészeket Doherty a saját repülőgépével szállíttatott ez alkalomra Washingtonba. Az estély clou-ja, ahogy mondani szokták száz automobil kisorsolása volt... Nem csodálatos tehát hogy az estély költségei 5 millió dollárra rugtak. Viszont az sem csodálatos így. hogy a washingtoni munkanélküliek hangos tüntetést rendeztek az ezer és ezer villanykörtével kivilágított palota előtt... Ez azonban csak egy eset, ami talán a kuriózumok panoptikumába tartozhat. Am: ellenére a New-York városában éhező több mint egymillió munkanélkülinek az idei télen a báli szezon még pazarlóbb, gazdagabb és tündöklőbb volt, mint bármely eddigi. A Neue Freie Presse egy amerikai jelentése szerint a gazdag Mrs. Maxwel a newyorki Ritz-Carlton-Hotelben egy olyan kosztümbált rendezett, amelynek a költségei meghaladták az egymillió dollárt. Ennek a kosztümbálnak külön nevezetessége, hogy a bál résztvevői kötelesek voltak valamely, az amerikai vagy a világ közéletben szereplő egyéniség karikatura maszkjában megjelenni. Ez a bál tényleg szimbólikus lehetett a fagyos és sötéten fenyegető newyorki téli éjszakában, milliók nyomorával a háttérben, mig az előtérben a mai napok egyéniségeinek karikírozott maszkjai táncoltak, a maszk mögött a gond és munkanélküli jövedelem ama felelőtleneivel, akik elég fölényesek ahhoz, hogy kigúnyolják azokat a mai világközéletbeli nagyságokat, akiknek — részben — köszönhetik vidámságukat. Mindez azonban nemcsak Amerikában van így. Igy van ez Európában is. Bécsben például, amely ma a legszegényebb és a legnyomorékabb európai nagyváros Rotschild Alfonz báró rendezett ugyancsak január folyamán egy olyan bált, mely egész Európában a „jó társaság” beszédtémáját képezte hetekig. Egy bécsi báró persze egészen más valami, mint egy amerikai iparkirály. Egy bécsi bárónak „ízlése” és „kulturája” van. Egy bécsi báró visszariadna a cowboy-iróniának attól a fokától, amiről az előbbi Mrs. Maxwell tett tanuságot. A bécsi báró még ha szórakozásról is van szó, legalább a látszatokban: finom és kultúráit. A bécsi báró tudja, hogy a mi mai valóságunkban sok a baj s ezért ha mulatni akar és maszkot ölt akkor tudatosan és teljesén feledni akar. Rotschild Alfonz báró bálján tehát a XVIII. századbeli pásztorjátékok köntöse, violája, mimózája, selyemje és sárga violája volt a kötelező s persze a Gavotte... A Rotschild-palotából ezen az estén eltávolították a rádiót, a telefont, a villanycsillárokat gyertyafény helyettesítette s a zenekarokból kiküszöbölték a XVIII. század vége óta konstruált instrumentumokat... A kitűnő báró annyira feledni akart, hogy az egész mai technikás, apparátusos világot kizárta erre az éjszakára palotájából. A „korszerű” frissítőket és ennivalókat korabeli edényeken szolgálták fel. S a rossz májuak azt is állítják, hogy ezen az éjszakán a Rotschild palota összes W. C.-jei le voltak zárva, — mert ez zavarta volna a bál stílusát.

Az 50 millió munkanélküli világában a bécsi báró e menekülési kísérlete tényleg tipikus. De mit ér? A W. C.-ket reggel felé mégis felkellett nyitni. — Megtört a varázs! (Igy azután érthető ha egy ilyen bécsi báró melankólikus. — Már menekülnie is lehetetlen!) (Nagyenyed)