Richard Hülsenbeck új könyve a békeévek egyik legrejtélyesebb óriási provinciáját — Kínát (China frisst Menschen. — Orell Füssli, Zürich) próbálja életre támasztani. Élményeit dokumentumait azonban feléli a — papir. Adva van az európai béke, a „világháború utójátéka”: Kina. Közelebbről a honkongi boykott. Az olasz szenátor a német reparációs muníciót Kínába csempészi. Német hajón kínai kulik testébe. Ezt a német hajót az angolok lefoglalják, a kapitányt és kormányost lecsukják, a többieket szélnek eresztik. A rádiós és az egyik fiatal steward kínai hajszoltságát csoportosítja kínai regénnyé Hülsenbeck. Igy aztán regényfejezet lesz az angolok brutális hatalombitorlása, az amerikai pénz és ravaszsága, a misszionárusok ügynökszerepe, a száz kínai tábornok egyike, a német vezénylő tisztek, az orosz befolyás, a kínai és fehér sí-berek, a fegyver üzletek, fehér nők gyarmati szerelme, európaiak elzüllése, mig csak ott nem fekszik a steward holtteste a kínai ucca porában. Hogy mért épp ez a Bröckelmann? Mert Kína embereket fal, olyan mint a húsevő növény, világosít fel minket jobb ügyhöz méltó buzgalommal Hülsenbeck. Kínát nemcsak kínai fal veszi körül, de még a Hülsenbeckek is misztikumba, exotikummá burkolják értelmét. A regény keveset, nagyon keveset ad a ma Kínájából. Megtudtunk-e valamit - az iszonyatos harcokból, a harc értelméről, az éhségzabálta kuli szenvedéséről? Ezekből semmit, csak néhány véletlen érintkezési pontot, de a pozitiv kicsengés, a megismerés ténye és közvetítése elmaradt. A regénnyé feloldott élmények, csak a regényt erősítették a dokumentálás rovására. Hülsenbecktől azonban, akit valamikor Holitscher utódnak hittünk mást vár az ember: az összefüggések más sikú feltárását, munkát mely egyforma Berlinben és Hongkongban. De Berlinben nevén kell nevezni a gyermeket, mig Kínában misztikus ködbe, borzongató rejtélybe lehet burkolni a lényeget. Hülsenbeck elszaladt Kínába, hogy meglássa mint hal meg semmiért, senkiért véletlenül egy német matróz, holott ugyanolyan joggal és értelemmel a japán császár is ott fekhetne... Voltak azonban matrózok, akikhez több közünk van, akiket nem lehet elintézni emberevőnövénynyel. Matrózok, akik a háborút jelentették és békét akartak, akik megtették a kezdő lépést: A kieli császárkulik és a cattarói matrózok. Egyszerre egy időben beszélnek ma — a színpadról. Ernst Toller (Feuer aus den Kesseln. — Kiepenheuer) egész a jelenig vezeti Köbis és Reichpietsch tragédiáját —. élő történelmet rekonstruál. A Reichstag vizsgálóbizottsága ülésezik 1926-ban és felvonulnak a színpadon a kor tanúi, a vádlók és vádlottak. Skagerack egy páncéltoronyban, a matrózok élete, küldöttsége a szociáldemokrata vezéreknél (Scheidemann: „Meg vannak őrülve, ez hazaárulás. Liebknechtet nem lehet komolyan venni, jó napot és semmi bolondságot”). De Köbisék mégis megcsinálják a bolondságot és már jönnek is a fogság, a kihallgatások napjai. Vizsgálóbirák szadisztikus ravaszságai és cellamonológok, Scheer admirális és a sortűz, hogy feltépje a kulik szemét: „Ki a tüzet a kazánokból”. Vége, béke, a forradalom kezdete. Függöny. Toller ott fejezi be, ahol a forradalom drámája kezdődik. Halhatatlan emléket állít a két matróznak, akárcsak Plivier, de mert csak dokumentálni akar (és ezt aláhúzza azzal ,hogy a dráma könyvkiadásában függelékként pontosan felsorakoztatja ez ügy összes dokumentumait) elejti a drámát. Friedrich Wolf drámája (Die Matrosen von Cattaro. — Internationaler Arbeiter Verlag, Berlin: nemcsak dokumentálás, de tanulság-vonás. A drámai mag: a forradalom. Az eredmény: ítélet. De ez ítélet vádlottja nemcsak az imperializmus, de maguk a forradalom lángoló emberei is. A dráma lényege a hires mottó: „Soha felkeléssel játszani, de ha egyszer elkezdtük, akkor végigcsinálni.” A cattarói matrózok is elkezdték és szívdobogtatón, nagyszerűen megcsinálták a maguk Potemkinját. De ez csak mámor volt, a békevágyók győzelmi tora, kispolgári vágyak és célok biztosítása. A béke: hazamenni és semmi más. A forradalom azonban a megszerzett pillanatnyi győzelem harca a teljes győzelemért. „Aki a kezében tartja a hatalmat és nem tud vele mit elkezdeni, az — bűnös.” Ez volt a cattarói matrózok tragikuma. Addig vitatkoznak, amig két tűz közé kerülnek és a vége: szégyenteljes kapituláció és az ismert recept: gólyók; a falba a forradalom testén keresztül. De a dráma döbbenetes erővel és egyszerűséggel ordítja ki a világba a hitet. „Ha valaki egy gépet ,vagy kormányaidat rögtön az elején nem tud helyesen kezelni, akkor az a gép, vagy kormány már semmit sem ér? Egyet elárulhatok önnek hadnagy: a golyókat, melyek minket leterítenek, ezeket a golyókat hallani fogják mindenütt és hallani fogják azok, akik majd egyszer jobban csinálják, mert ez nem a vég hadnagy, de a kezdet. (Stósz)