Kitűnő, pregnáns szöveggel, gazdag, értékes képanyaggal, minden dicséretet megérdemlő kiállítással, de sajnos néhány évvel elkésve jelent meg Walter Gropius könyve a saját Bauhaus-beli tevékenységéről. Ha pár év előtt kapjuk kézhez ezt a könyvet, még élő valóságot olvashatunk ki belőle. Pár hónappal ezelőtt legalább a tegnapot. — Ma azonban már az egész, amit itt kapunk egy visszahozhatatlanul elmult tegnapelőtt. Alkotó, harcos emberből memoáríróvá rontotta a szerzőt ez a késés.

Maguk a müvek, amiket bemutat a könyv, természetesen még állnak és állni is fognak. A Bauhaus épülete, a Bauhaus-mesterek lakásai, a Dessau Törten-i lakótelep és a dessaui munkaközvetítőhivatal épületei minden időkben érdekes és kimagasló dokumentumai lesznek annak a harcnak, amit építőjük sok más mérnökkel és művésszel együtt az építés új értelméért, az új ember új környezetéért folytatott. Valamennyi egy-egy energikus lépés és hogy mindegyik már túlhaladott stádium, az csak a harc eredményességét és lendületét bizonyítja. Mindez megvan és kétségtelen értéket jelent. De a szellem, amelyikből fakadt, a Bauhaus általános törekvései, ezek már nem találhatók meg sem Dessauban, sem másutt.

A cél, amellyel Gropius 1919-ben a Bauhaust életnek indította, amelylyel a nagyjából már Itten által felvázolt pedagógiai módszereket egy nagyvonalú munka szolgálatába állította, határozottan szociális volt. Gropius és társai a forradalom levegőjében megérezték annak az új embernek a közeledését, aki a polgári művészet adta keretek közt nem érezheti jól magát, aki megkövetelt a legvégső konzekvenciák levonását, akinek kielégítése végett az alkotó munkásnak a dolgok gyökeréig kell leszállnia és elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy minden fölösleges sallangot, minden elavult gondolatmenetet kíméletlenül sutba dobjon.

Az új ember szolgálatában indult meg a Bauhaus munkája Weimarban, ugyanebben az irányban folytatódott később Dessauban is. A forradalmi levegő azonban eloszlott Németországban és a szociális ember nemrég még oly éles arcképe elmosódott a Bauhaus-mesterek szeme előtt. A szociális meggyőződésből művészi meggyőződés lett és bár az építészet harcában Gropius mind a mai napig megtartotta kimagasló szerepét, az az egységes keresése az újnak, ami a Bauhaus tulajdonképeni szerepe volt, Gropius vezetése alatt lassan elerőtlenedett.

Bizonyára nem a tendencia megerősítésének a vágya, hanem csak valami véletlen okozta azt, hogy amikor Gropius távozásával a Bauhausnak új vezetőre volt szüksége, a fölöttes hatóságok választása éppen Hannes Meyer svájci építészre esett. Meyer konzekvens továbbfejlesztője volt a gropiusi kezdetnek. Nem egy homályos baloldali irányban haladva, nem művészi meggyőződés szolgálatában, hanem szívvellélekkel a harmadik internacionálé vonalán állva igyekezett a Bauhaus új igazgatója megadni intézetének azt az irányt, amit a 19-es légkörben Gropius nem tudott egészen megtalálni, később pedig mindinkább elmulasztott. Meyer heroikus munkája természetesen kezdettől fogva eredménytelenségre volt ítélve. Szocialista állami iskolát egy a fasizmussal koketáló kapitalista államban fönntartani teljesen lehetetlenség. Előbb-utóbb be kellett következni a bajnak. A botrányfelhők zsufolódtak és végre néhány hónappal ezelőtt le is csapott a megrendszabályozó istennyila. Hannes Meyert a legkíméletlenebb módon egyik napról a másikra az uccára tették, ugyanígy bántak el a tanári kar egy részével is, a hallgatóságot teljes egészében kidobták és csak egy megfélelemlítő újrafelvételi procedura után fogadták ismét vissza. Ám a hallgatóság egy része nem élt a visszatérésre adott lehetőséggel, hanem továbbra is Meyer mellett maradt és követte őt új működési területére, Oroszországba, ahova az állás nélkül maradt Bauhausigazgatót rögtön meghívták tanárnak az állami építészeti főiskolára, valamint vezetőépítésznek a. technikai iskolákat építő szervezet élére. Igy a Dessauból elrendszabályozott Bauhausmunkások azonnal megtalálták a nekik megfelelő működési területet. Aki a dologban veszített valamit, az csak Németország, ha ugyan hajlandó lesz a Bauhaus következetes munkájának megszűnését veszteségnek elismerni.

A Bauhaus holnapja tehát a Meyer helyére beültetett új igazgatónak, Mies van der Rohenak a kezében van. A Gropiusi programm elég laza vonalakat rajzolt ahhoz, hogy az új igazgató nyugodtan folytathasson a felettesek szájaízénék megfelelő munkát anélkül, hogy felületes szemlélő számára nyilt ellentmondásba keveredne a Bauhaus bevallott céljaival. Meyer munkájával szemben ő „tárgyilagos” és „elfogulatlan” Bauhausmunkát igér. Minden okunk meg van azonban arra, hogy a fasiszta iskolák közismert tárgyilagosságát és elfogulatlanságát várjuk tőle. Gropius tehát jól tette, hogy a Bauhausra vonatkozó mondanivalóit most könyvben lefektette. Ki tudja, sokáig fognak még az emberek emlékezni erre a dessaui állami intézetre? (Budapest)

* Bauhausbücher 12. Walter Gropius: Bauhauss-Bauten Dessau. A. Langen Ver . München.