Gergely Sándor a Korunk februári számában cikket írt a Baumgarten-díj idei jutalmazottjairól s ebben Illyés Gyula egy kijelentését idézte. Illyés Gyula viszont a Korunk márciusi számában tagadja ennek a kijelentésnek a megtételét. — Minthogy a Korunknak nem feladata, hogy az elvi kérdések során felmerült személyes vonatkozású részletekkel foglalkozzék, Gergely Sándor hozzánk érkezett válaszából közöljük az alábbi pár — elvi jellegű — záró mondatot.

„Furcsának tartom, — írja Gergely-Sándor, — hogy Illyés cikkem egyetlen mondatát inkriminálta csupán. írtam én vele kapcsolatban mást is. Vagy csak ez az egy mondat fáj? A lélekelemzés szerint úgylátszik ez az egy mondat volt a legprecízebb a költő „irodalmi és forradalmi” karakterének jellemzésénél.

Multkori cikkemben szónyi elítélőt nem írtam Illyés néhány másik díjtársáról, Elek Arturról, vagy Salgó Ernőről. Az ő életük, irodalmi munkásságuk, ideológiájuk kiérdemelte a Baumgarten-jutalmat. Mert ennek a díjnak a megítélése nemcsak az író irodalmi munkásságát, „esztétikáját” helyesli, hanem személyi életét, multját, jelenét — és ezekből következtetve a jövőjét is — jóváhagyja. Hogy Illyés Gyula verseiben arról dalol, hogy nem olyan dalt akar énekelni, mint amilyet valóban zengedez — nem számit. Ezt minden költő elmondja, fis az, hogy Illyés Gyula halk, óvatos szerelmi vallomásokat gyón kávéházi barátok fülébe a forradalmiságról — az se fontos. A szó elrepül, az írás megmarad”... „Nem rovom fel bűnéül. Mindenki oda megy ahova osztályhelyzete, ideológiája húzza. Ostobaság volna Herczeg Ferenctől reklamálni a hiányt, amiért nem szolgálja a proletáriátus érdekeit. Herczeg Ferenc nem is reflektál szocialista barátságra. De a mai fiatal magyar írók és költők egy része, mert nem tudják, hogy a mai válságos termelési rendszer mit hoz holnap — leadja névjegyét és hozzá szóbeli ömlengéseit balróljobbra és jobbról-balra mindenüvé, nehogy lemaradjanak”... „Ezeket a jelenségeket Illyés Gyula éppen olyan jól tudja, mint én. Sok éves ismeretségünk alatt sokszor vitatkoztunk ezekről a kérdésekről. Ötöd-hatod magunk között maradt akkor a vita anyaga — most a lényege a nyilvánosság elé i s került. Ennyi az egész. Én magam sajnálom a legjobban, — nem azt, hogy megírtam, — hanem hogy Illyés Gyulát állandó ingadozása olyan eltéphetetlenül...” „leláncolta az üzlet irodalma mellé.”