Jól megírt regény, érdekes fordulatokkal, valami különös emberformálási készséggel, olvasásra késztető, írói, olykor költői munka és mégis — valahogy idegen.

Felelőtlen regény, alkotás, ami nem vállal felelősséget a világ dolgaiból, regény, állásfoglalással vagy az állásfoglalásának olyan hányivetiségével, amiből azt lehetne érezni, á, ez nem is komoly. Mindenesetre sohase tudom, ha olykor valami állásfoglalás is jelentkezik, igazán ezt gondolja-e. Az író minden valami plussz után grimaszt vág, vagy bukfencezik, vagy trillázik egy szépet. Hogy egészen távolra tolja magától mindazt, amit mond, link ujságíróval mondja el, hogy mit mondott ennek a férfinek Natasa. A harmadik kézből kapott történet mögött elvész az író, ne próbáld felelősségre vonni, nem ő beszél.

Közben, amit ez a Natasa beszél érdekes, mély és kavaró. Többet is lehetne mondani mindarról, amit beszél, kegyetlenebb hangon és meszszebbre érően, de így is, egész ez a furcsa tragédia. De ez, hogy furcsa, ez, hogy nyugtalanító és bántó ízt hagy vissza, ez az, ami kielégítetlenül hagy. Érdekes ez az élet, amint férfiak közé keverve, nemtörődömséggel cserélgeti embereit és üldözi, keresi, kutatja azt az egyet, akit szeretett, akit egyszer életében megkívánt és akit nem kapott meg. A hiábavaló ajándék ez a polgári erkölcsök szerint „esett” asszony, hiába adja magát ide-oda, szerelmét nem tudja adni neki, aki legjobban szerette őt és akit egyedül szeretett ő. A véletlen, a sors, amit talán „társadalmi berendezkedés”-nek. vagy előítéleteknek, hazugságnak is stb. lehetne nevezni (Tersánszky nem von le ilyen végső következtetést és nem is szándéka ilyen messzire célozni), megmutatja az egyiket a másiknak egy-egy pillanatra, órára és mielőtt még összeérnének, egymáshoz kerülnének eldobja megint egymástól. És mikor az orosz kispolgárleány és a magyar zsentrifiu összekerülhetnének, akkor az utolsó végső fal: Thallódy hadnagy halott.

Romantika is van ebben a történetben, de ez a romantika is fanyar, félszeg és csak látszólag felszínes. Látszólag aranypapírral van bevonva minden, könnyelmű tündérek szerepelnek és vásári, talmi üveggyémántok csillognak. De a papirarany alatt tényleges arany van, ha talán nem is sok karátos, a tündérkék olcsó szóvirága mögött virágok rejtőznek, hacsak margaréták is és kissé ütődöttek és az üveg gyémánt, ha közelebbről nézed: igazgyöngy. A romantika a csavargó romantikája, ami alatt faluk, városok, országok és népek életét ismerheted meg, a való és nem átfestett életet.

„A margarétás dal” Tersánszky Józsi Jenő legjobb könyve. Ize, sava és színe van ennek a regénynek, élet és sors kiált megette. Hogy nem kerek, hogy hangja néhol mondvacsinált és feleslegesen cinikus, néhol fanyalgó és keresett, ez a nekem idegen, másnak talán megfelelő hang, lehet bántó, de kis folt a képen. Felesleges ez a hányivetiség, amivel éppen ilyen különös beteg életet ragad ki és a kényelmes háttérben maradva állásfoglalás nélkül, küldi, hogy éljen előttünk és igazolja önmagát. Mégis az élet maga a maga nemében teljes, rajza erős és páratlan, alakjai élnek.

Különös, hogy Tersánszky mindig ütődött gyümölcshöz nyúl, miért nem. mutat már olyan valamit, ahol nemcsak a szervirozás módja és az elkészítés művészete, de az étel tápértéke, belső anyaga, üditő, vagy erősítő volta szintén melléállásra kényszerit? (Budapest)

*Tersánszky J. Jenő regénye. Nyugat kiadás 1929.