Németországban nem csak ponyvát olvasnak

Walter Hoffmann lipcsei könyvtáros tette ezt a biztató megállapítást, hozzzáfűzve néhány nagy példányszámot elért irodalmi értékü könyv cimét: Knut Hamsun „Das letzte Kapitel” már nyolcvan kiadást ért, Selma Lagerlöf regényei és elbeszélései német nyelven négyszázezer példányban fogytak el, Thomas Mann „Zauberberg”-je századik ezernél jár, Heinrich Mann „Die Armen” és „Der Untertan” regényei százhetvenezer példányt értek el, Lion Feuchtwanger „Jud Süss”-e nyolcvanezer, Ossendowski „Tiere, Menschen und Götter”-je százezer, Emil Ludwig különböző életrajzai egy millió kétszázezer példányban keltek el. Sigrid Undset trilógiája: „Kristin Lavrans Tochter” Németországban 242.000 példányban, Bonsel „Biene Maja” 670.000 példányban kelt tel.

A szovjetsajtó fejlődéséről érdekes kimutatást közöl az egyik orosz folyóirat. A napisajtó napi példányszáma 1929 márciusában 11.884´200 volt, nyolc millióval több, mint a cárizmus alatt. Ebből a közel tizenkét millióból tiz millió orosz nyelven, 1.864,900 más nyelveken jelent meg. A napilapok száma 692 (1927-ben 556 volt), ebből politikai napilap 173, parasztujság 214, ifjusági- és pionir lap 82. Ezenkivül a Szovjetunió területén megjelenik 23 szakszervezeti napilap, a vöröshadseregnek 24 a szövetkezeteknek 11 és más szervezeteknek 71. A parasztsajtó nagy elterjedtségét bizonyítja, hogy a napi példányszámuk 8.403,540 számonkint. A folyóiratok megoszlása: öt tudományos, 59 irodalmi, 562 szociológiai, 45 exakt-tudományos, 171 alkalmazott tudomány és technika, 17 vallásellenes, 40 művészeti, 25 történelem-földrajzi, 24 bibliográfiai és 51 illusztrált lap. A nemzetiségeknek van 251 napilapjuk, ebből 107 parasztlap, 62 politikai stb.

Egy adat az amerikai jólét babonájához

Nebraska állam (Egyesült-Államok) jótékonysági egyesülete kiszámította, hogy mennyi az az öszszeg, amely egy öttagú munkáscsalád életfentartásához szükséges: 112 Dollár, amelyben azonban kulturkiadások és szórakozás, valamint szabadságidő még nincs beleszámítva. Ötven centes órabér mellett heti 48 órai munkaidő alatt ezt az összeget még nem tudja megkeresni a munkás. S a hivatalos statisztikák szerint Nebraskában a munkabérek átlagban jelentékenyen 50 cent alatt vannak, úgy hogy a munkások nagyobbrésze nem keres annyit, amennyi egy öttagu család eltartására szükséges, a legkisebb szórakozás nélkül. Jellemző a kiadások megoszlása, amely eltér az európaitól: élelemre csak 38.2 százalék megy, jóval kevesebb, mint Európában; ami azonban nem azt jelenti, hogy az a merikai munkás kevesebbet eszik, hanem azt, hogy Amerikában aránylag olcsóbbak az élelmicikkek. Lakbérre megy 17, ruhára szintén 17 százalék, fűtésre 6.35, háztartási tárgyakra 3.4, közlekedésre 2.5, világításra 1.25, nevelésre 0.65, biztosításra 5.10, orvosra 4.25 százaléka az összes kiadásoknak. (Weltwirtschaftliche Korrespondenz).

Mennyit keres egy bécsi munkás?

A bécsi Munkáskamara széleskörű munkabérfelvételt végzett, amelynek alapján kiszámíthatók az átlagos bécsi munkabérek. Eszerint egy bécsi munkás átlagos hetibére 51.57 Schilling. A férfimunkások átlagban 58.80, a munkásnők csak 30.55 Sch.-et keresnek, vagyis a férfimunkások csaknem kétszerannyit, mint a munkásnők. A kvalifikált munkánál a különbség még nagyobb: 63.49 az átlagos férfibér, 30.37 a női bér. Az átlagon felül keresnek az építőmunkások s a fémipari munkások nagyobb része; a faiparban a bérek az átlag körül mozognak, a kémiai iparban nagyobbrészt az átlag alatt maradnak, viszont egy rész magas bért kap; a textil-, ruházati-, bőr-, papíriparban szintén legnagyobbrészt az átlag alatt marad. (Arbeit und Wirtschaft).

Dráguló és olcsóbbodó országok

Ha az egyes országok árindexszámainak fejlődését összehasonlítjuk 1926 óta, három csoportot fogunk találni: vannak országok, amelyekben az indexszámok lassan csökkennek, vannak, amelyekben állandók s vannak, amelyekben emelkednek. A csökkenő indexszámú, tehát olcsóbbodó országok közé tartozik elsősorban Anglia és Lengyelország. Lengyelország drágasági indexszáma, az 1913-as állapotot 100-nak véve, 1926-ban 187 volt, 1929-ben pedig már 125-re csökkent, tehát a drágaság, az élet drágulása a békebeli állapotokhoz képest mindössze 25 százalék. Anglia indexszáma volt 1926-ban 172, amely 1929-ben 162-re csökkent. Erősen csökkent Norvégiában is: 218-ról 180-ra. Norvégiában és Lengyelországban az indexszám csökkenését a pénz belső értékének jelentékeny emelkedése magyarázza. Kb. állandó maradt az indexszám az Egyesült Államokban, Kanadában, Svédországban, Hollandiában és Svájcban. A dráguló országok közé tartozik: Németország, Belgium, Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia. Németországban 141.2-ről 153.6-ra, Franciaországban 505-ről 547-re, Belgiumban 161-ről 215-re, Ausztriában 103-ról no-re, Magyarországban 102-ről 121-re, Csehszlovákiában 866-ról 913-ra emelkedett 1926 óta. (W eltwirtschaftliche Korrespondenz).

A betü és az ember

Az angol Bibliatársaságot 1804-ben alapították. Évi betétele kb. fél millió fontsterling. Ezt az összeget kizárólag a biblia különböző nyelveken való terjesztésére fordítja. Alapítása óta szétszórt a világba 396 millió bibliát, 630 különböző nyelven. De ez csak egy része a kiadott biblia-példányoknak. Igen sokat ad ki a „Christian Science”, amelynek szintén minden országban meg vannak a biblia terjesztésére szolgáló szervei. Ehhez jönnek a különböző magánkiadók és az egyházak bibliakiadásai. Hozzávetőleges számítás szerint a biblia legalább egy milliárd példányban forog közkézen az emberek között.

 Minthogy a földünk lakossága a legújabb kutatás szerint is legfeljebb két milliárd, minden két emberre jut egy biblia, nem véve ki a csecsemőket s az emberevőket sem.

Ezt olvasva nem kell-e kétségbe esni s végleg lemondani arról, hogy valaha az embereket írással megjavítani lehessen? Van-e még egy könyvnek kilátása arra, hogy ilyen méretekben elterjedjen? Hány ember gondolkozik és él a bibliában lefektetett tanítások szerint? A két milliárdból az egy milliárd bibliával? Talán csak egy megnyugtató feltevést lehet találni: a két milliárd bibliapéldányból jó, ha elolvastak két ezret.

A megcenzurázott pápa

A sors nem ritkán ironikus: a pápa ezer esztendőn keresztül cenzurázott s most megérte, hogy őt cenzurázzák. Ki lenne persze más ez a bátor fiu, mint Mussolini. A Duce ugyanis kibékült ugyan a pápával, de nincs nagy kedve, hogy a megállapodásokat megtartsa. Különösen a nevelés kérdésében nem tudnak megegyezni. Mussolini nem bízik a katholikus nevelésben, fél, hogy az nem lesz elég fasiszta. Viszont a pápa is tudja, hogy minden a következő ifjuságon fordul meg s ragaszkodik az egyház nevelő missziójához. Ezt elég keményen kifejezésre is hozta. Ezt a pápai levelet természetesen a katholikus lapok széltibe-hosszába tárgyalják, azzal az eredménnyel, hogy a Duce cenzorai jól megnyirbálják a cikkeket. S pedig nem csak a szerkesztők kommentárjait, hanem magának a pápának a szavait! Hallatlan szörnyüség, írja az “Osservatore Romano”, a Vatikán hivatalos lapja, ilyen még nem fordult elő a cenzura történelmében. Tényleg: elég soká váratott magára, amig a pápa ellen saját fegyverét fordítják vissza.

Baseball az égben

Dickerson, uniontowni lelkész (Amerika) beszédéből: „Igen, bizonyosan tudjuk, hogy az égben is játszanak baseballt”. (Morning Herald).

A házasság célja nem a boldogság

„Az egyház a házasságot nem tekinti az egyéni boldogság receptjének, amelyen az embernek, ha nem válik be, változtatni szabadna ... A boldogságról, mint a házasság egyik feltételéről, az egyház éppen úgy nem beszél, mint ahogyan nem beszél a vagyoni ügyekről, a családfáról, a konyháról vagy a mosodáról. Az egyházat csak a házassági fogadalom és azon kötelességek teljesítése érdekli, amelyeket a házasfelek isten és az emberek színe előtt magukra vettek”. (St. Konradsblatt, Karlsruhe).

A marxista Kronprinz

Rupprecht von Bayern, a bajor extrónörökös kiadta három vastag kötetben háborús emlékeit. Ezek legnagyobb része nem érdemes az emlékezésre. De vannak benne öntudatlan kisiklások, amelyek sokat mondanak. Ilyen például a következő:

„A nagyiparos körök azok, amelyek ma (1917-ből való a nyilatkozat) Németországban uralkodnak. A háború előtti évek külpolitikája is már az ő szolgálatukban állott; nem egyedül Németország java volt a mérvadó, hanem inkább a profit, amelyet e körök reméltek. Lásd Marokkó-politika”.

Majd később:

„A háborús szükséget a legkíméletlenebb módon kihasználva az üzletemberek jól értettek hozzá, hogy különböző központok teremtésével Berlinben fokozatosan az egész német gazdasági életet előbb ellenőrzésük alá, majd hatalmukba kerítsék. A következménye ennek az lesz, hogy a háború után a már is szükséget szenvedő középosztály eltünik s egy az amerikainál is rosszabb eltrösztösödés fog beállani”.

Igy van az: ha a Kronprinz haragszik, egyszerre marxista lesz belőle.

Szépségkirálynők üzleti alapon

Egy hirdetés a Neues Wiener Journal-ból: „A világ szépségkirálynője, Miss Universe, Lis Goldarbeiter sikerét a Scheffer-féle bugyogónak köszöni, Scheffer-Mieder, I., Freisingergasse 4. (Petersplatz).

Amerika fagylaltozik

Franciaország és Anglia folytonosan panaszkodnak, hogy milyen sok háborús adósság-kamatot kell fizessenek Amerikának s ma már szeretnék is Németország bevonásával megalakítani ellene az európai adósok blokkját. Pedig ez az egész összeg egy bagatell, t. i. Amerikának; éppen csak hogy fagylaltra elég. Egy most megjelent statisztikában olvassuk, hogy 1928-ban az Egyesült-Államok lakossága fagylaltra 300 millió dollárt költött. K. b. ennyi az az összeg, amit a szövetségesek háborús adósság kamatai fejében évente az Uniónak fizetni tartoznak. Ugy hogy ha az Amerikaiak le tudnának mondani a fagylaltozásról, minden további nélkül elengedhetnék a szövetségeseknek háborús adósságaikat. De ha az amerikai nők és férfiak még ezen kívül az illatszerekről is lemondanának, amire évente 177 millió dollárt adnak ki, akkor ez az összeg fedezné azt az összeget, amit Németországnak évente a most létrejött Youngtervezet alapján fizetni kell (kb. két milliárd márka).