Korunk 1929 Október
A Centrosoyus
A Centrosoyus egy épületóriás, amelynek fő érdekessége az, hogy Le Corbusier építi Moszkvában. Le Corbusier a modern építészeti törekvések talán legérdekesebb és legoriginálisabb reprezentánsa, a Centrosoyus pedig egy óriási büróház, amelynek az orosz szövetkezetek szövetsége központi hivatalának 2.500 hivatalnokát kell befogadnia. Az érdekes és jellemző, hogy ők ketten, a francia ultramodern építész és a Centrosoyus egymásra találtak. Még érdekesebbé teszi az a körülmény, hogy Le Corbusier a genfi nemzetek palotájára is készített tervet, azonban a Népszövetségi Tanács elutasította s egy konzervatív építész tervét fogadta el kivitelre.
Moszkvában van tehát alkalma Le Corbusiernek egy teljesen az ő intenciói szerinti házóriást felépíteni. Az építés vezetésével is őt és régi küzdő társát, P. Jeanneret bízta meg a szovjetkormány. A leghatalmasabb épület lesz, amit eddig az új Oroszország épített s bevallottan azzal a szándékkal, hogy irányt mutasson az egész új orosz architekturának.
A jelszó volt: felhasználni mindazokat az eredményeket, amelyeket a modern technika az építészet terén hozott. Kihasználni tehát a vasbeton adta szabadságokat s így felállítani a modern büroház új tipusát, amelyben a világítás, a hideg és meleg elleni védekezés a mai technikának megfelelő megoldást nyer. A moszkvai nagy hideg ellen közelfekvő gondolat volt egy izothermikus (állandó hőmérsékletű) ház építése, amely egyformán védelmet nyújt hideg és meleg ellen s a tropikus és sarki vidékeken a normálház típusa kell legyen.
Gustave Lyon nevéhez fűzödik a neutralizáló fal kitalálása. Az „Aeration ponctuelle” név alatt ismert eljárás lehetővé teszi az ablaknélküli szellőztetést egy állandóan 18 fokon tartott lég-köráramlattal, amely percenként 80 liter friss, tisztított levegőt hoz fejenként a helyiségekbe. A neutralizáló falak dupla falak, amelyek között egy legfeljebb tíz centiméteres köz van. Ilyen falak ővezik az épületet, üvegből, cserépből, furnirozott fából vagy ezek keverékéből állítják őket elő. A dupla falak közötti üres téren egy szabályozható hőmérsékletű, télen forró, nyáron lehűtött levegőüramot hajtanak keresztül. Ehhez egész kevés mennyiségü levegőt kell lehűteni vagy felmelegíteni, sokkal kevesebbet mindenesetre, mint a szobák légfűtésénél. S belégzésre sem kell alkalmasnak lennie, mivel a falak közeiben mozog csak, feladata Csak a hideg és meleg elleni védelem.
Meg lévén így oldva a régi fogalmakat teljesen felborító modern berendezésekkel a fűtés és szellőztetés problémája, semmi akadálya annak, hogy amennyiben a falak üvegből készülnek, az ablakokat teljesen elhagyjuk, ami igen nagy megtakarítást jelent az építkezésnél, épen úgy mint a fűtőberendezés elmaradása is.
A büróház külső frontja egészen síma lesz: síma felületek üvegből, kőből, aszerint, ahogyan az épület természete megkívánja. A tető persze lapos, a víz és hó levezetéséről belső melegítő berendezés gondoskodik. Az épület nem a földön épül, hanem cölöpökön, magasan a levegőben, úgy hogy a forgalmat semmit nem akadályozza.
Az épület művészi hatását a vonalak és felületek kölcsönhatásai és vonatkozásai fogják megadni: egy a térbe kivetített monumentális geometria. A jövő épületóriásai ilyen végtelenül egyszerű kristályok kellenek legyenek, mondja Le Corbusier. S ha az ember ezek mellett túlságosan nagy lenyűgöző érzést kapna, lehet enyhíteni e hatást a frontba állított monumentális szobrokkal, amelyek nem tartoznak ugyan az épülethez, de ez adja meg nekik a szükséges hátteret.
Az építészet jövőjén még nemrégen kétségbeestünk; nem lehetetlen, hogy ezen az úton, amelyen Le Corbusier jár, valóban egy új stilus fog kialakulni. Megfelelően az új stílusú embernek. Ezért nem meglepő, hogy a francia építésznek Moszkvába kell menni, hogy új építészetet csináljon. (m.)
Vissza az oldal tetejére
