Természetesen több évszak van, mint négy. Mindegyiknek ugyanis még meg van a maga külön évszaka. Az ősznek is meg van a maga. tavasza, nyara és ősze. Ha a nyári erdő egyhangú zöldjéből ki serkednek az első színek, az apró virágok, úgy ez az ősz-tavasz. Ezután kerül az ősz teljes virágjába, aranyló, súlyos, teli pompájába. Ez az ősz nyara. Ezután lehullanak a levelek és vége: a szép halál is meghal.

A nagy őszi virágzás olyan, mint valami parádé. Ha az ember ilyenkor utazik, az ősz ragyogó gálaruhában áll sorfalat a gyorsvonatnak. Mert ha az ember vonaton utazik, az ép olyan, mintha lóháton járná le a természet arcvonalát. A vasúti töltés mentén úgy állnak a sárga és vörös virágok, mint a kis állomások főnökei, tisztelegve a büszke gyorsvonatnak, mely robog tovább. Az ember a virágok utolsó tisztelgését fogadja. Monturi te salutant.

A fák e halála a fák legegyénibb megnyilatkozása. Ki volna képes ily messziről júliusban a nyári erdő egyforma zöldjében egymástól megkülönböztetni őket? A pép voltak akkor. A halálban azonban személyiségük megkülönböztethető színei előlépnek. S csupán valamivel többet kell érteni hozzá, mint amennyit én értek, hogy az ősz hullafoltjain minden egyes növény sajátosságát már messziről megismerjük. A körisfa lombja a cserfa lombjától ilyenkor már kilométer távolságból megkülönböztethető. Olyan ez, mint a tragikus hősök szép halála. A halálban ismertetik meg először magukat teljesen, Ez a legegyénibb életmegnyilvánulásuk. A színeik ilyenkor úgy világítanak, mint a sikerülés, mint a cél, amelyre kezdettől törekedtek. Az egész zöldelő élet csupán neki iramodás volt feléje.

Általában a halál a kémia oldaláról például egész másnak mutatkozik. Mert hiszen mi szünik meg tulajdonképpen a halálban? Csupán egy központi kormányzat uralma. A kémiai elemek valójában u.i. csak a halálban kezdenek el először hatni pezsegő, fékezhetetlen elevenséggel. A halál tehát csak összeomlás, a részek forradalma a szervezet központi diktaturája ellen. Az ily tarka őszi erdőn a lázadó molekulák összes szabadságzászlai lengenek.

Egyáltalán tehát nem oly szomorú ha az élet meghal. Am nem csak ez történik, mert egyszer elhervad a hervadás is és meghal a halál. És ez szomorú. Ha a sírkövek összeomlanak és a temetőt beszántják. Ez a legszomorúbb. Az ősz ez őszében, ebben a pár hétben, mint valami hézagban, mint az év valamely hasadékában megjelenik a nem-lét homálya. Az ember befüggönyözi poézissel.