Mindegyik legyőzött ország konzervativjei és túlzó nacionalistái a progressziv elemeket, a baloldali demokratikus pártokat vádolták meg az összeomlás után azzal, hogy az ő belső „árulásuk” törte meg az ellenállást s vezetett a bukáshoz. Különösen Németországban sokáig folyt s folyik lényegében még ma is a „Dolchstoss” körüli vita, amely a jobboldali pártok legerősebb fegyvere a politikai küzdelemben. Az elvesztett háború vádja súlyosan nehezedik azokra, akik a hatalom birtokosai voltak a háború alatt s ezért nem lehet csodálkozni, hogy minden eszközt, a nyilvánvaló ferdítés eszközeit is felhasználják arra, hogy megpróbálják magukat tisztára mosni országuk közvéleménye előtt. Ezekkel nem árt, néha ilyen dokumentumokat, mint az itt következő, szembeállítani. Németországról szól, de épen úgy igaz a többi legyőzött ország megfelelő politikai rétegeiről.

A dokumentum egy titkos aktája a francia propaganda-központnak, amelyet 1917-ben adott ki: utasítás az alája tartozó propaganda-hivataloknak arra nézve, hogyan kell az ellenséges országok adott helyzetét kihasználni propagandára. Nem lehetne világosabban megmondani, hogy kik voltak azok, akik a belső összeomlást a központi hatalmak országaiban előidézték:

„A konzervatívok és nemzetiliberálisok, akik Poroszországot és Németországot a háború előtt tényleg kormányozták, a háború kellős közepén megkísérlik a királyt és kormányát megbuktatni. Már régen nemcsak hadseregeink és az éhség ellen harcol Németország, hanem egy harmadik ellenség ellen is: a szervezett belső Fronde ellen... És nem a kiéhezett munkásság az, amely a lázadás zászlaját kibontotta, hanem a nagybirtokosok és nagyiparosok egy számban jelentéktelen csoportja, akik azonban a háború kitöréséig az egész politikai hatalmat a kezükben tartották.

Az egyetlen valódi veszedelem, amely bennünket fenyegetett, a porosz rémség átváltozása lett volna egy morális, mérsékelt tényezővé, ahogyan azt a kancellár (Bethmann-Hollweg) a háború közepette csodálatraméltó bátorsággal és mesteri ügyességgel megvalósítani akarta. De a történelem nemezise közeledik és megfogja mutatni, hogy a teuton találékonyság erőfeszítése siralmas bukásra van ítélve... Saját népéből, Németország saját testéből nő ki az akadály, amely a császári politika minden erőlködését meghiúsítja. Németország közel áll ahoz, hogy megadja magának a kegyelemdöfést...

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a jelen pillanatban a német konzervativek és nemzetiliberálisak a mi legjobb szövetségeseink, olyan értelemben, mint ahogyan a pestis és a kolera az ellenséges táborban értékes fegyvertársak lehetnek... A soviniszták, a Fronde a német politika alapjait tovább fogják őrölni. Mint alkotó erő semmivel egyenlők. Ha egy csoda folytán hatalomra jutnának, egy percig se tarthatnák magukat, egy azonnal kirobbanó népmozgalom elseperné őket. Amig azonban Frondeban vannak, mint öszszeesküvők és cselszövők, mindaddig lesz annyi erejük, hogy megakadályozzák Németországot abban, hogy civilizált nemzet ruhájába öltözzék... Erejük épen abban áll, hogy bár kevesen vannak számszerűen, csaknem mind magas polcokat foglalnak el a politikában és a közigazgatásban. Ujságírók, képviselők nagybirtokosok, nagyiparosok és magasrangú tisztviselők. A rombolások, amelyeket a német politikában a háború előtt és alatt végrehajtottak, kezeskednek nekünk azért, hogy romboló szerepüket nemcsak folytatni fogják, hanem a kormány minden ügyes intézkedését továbbra is hátamögötti akcióikkal megbénítják...

Tehetséges íróknak kellene államköltségen népszerű iratokat készíteni, amelyek egy-egy ügyes gyűjteményt hoznának a nagynémet megnyilatkozások leghatalmasabb példáiból, kommentárral kísérve, amely az összes népeket keresztes háborúra hívná fel a német szörnyeteg ellen. Bizonyos, hogy ez a propaganda mái-régen folyik nálunk, könyveink és lapjaink úgy szolván a nagynémet sajtóból élnek, de tekintettel a veszélyre, amely közvéleményünket a baloldalnak a császár és a kancellár által támogatott politikája által fenyegeti, azt a valóságos aranybányát, amelyet nekünk a német Fronde jelent, nagyobb vonalúan ki kellene használni... E nagynémet megnyilatkozások terjesztése jobban erősítené népünk ellenállóerejét, mint akármennyi lelkes felhívás... Ezek a vad megnyilatkozások többet érnek, mint a tiszta arany a német gőg leverésére nekünk és a szövetségeseinknek...”