A nyelv a társadalmi élet függvénye s mint ilyen, társadalmi jelentőséget csak oly mértékben biztosit magának, amily mértékben a nyelv eleven életet élő társadalmi tényező, melynek éppen ezért használata szükségképpeni.

Mikor 1887-ben Zámenhof dr. Esperanto álnévvel kiadta első nyelvtanát, a belső hibái miatt természetszerűleg és elkerülhetetlenül fiaskóval végződő Volapük mozgalom után csak- nagy bizalmatlansággal fordította az új világnyelv felé érdeklődését néhány idealista. Azonban az új nyelv kifogástalan struktúrája könnyü elsajátíthatósága nemcsak a volapükben csalódottak elég tekintélyes számát vonzotta magához, de a világnyelv problémájával korábban egyáltalában nem foglalkozó elemeket is, s egy évtized mulva a föld minden államában akadt legalább nehány követője az eszperantónak. Mikor 1905-ben Boulogne-sur-mer-ben 27 állam 930 kiküldötte az első, a sikert próbára tevő kongresszusra összejött: született meg az eszperantizmus a maga valójában.

Az első kongresszustól a háború kitöréséig egy bizonyos lassú tempójú, de kétségtelenül emelkedő tendenciát mutató fejlődést tár elénk az eszperantó grafikonja. Azonban a nyelv ezen terjedése, az izolált egyéneknek az eszperantóval való foglalkozása inkább valami idealista kedvtelés, öntudatlan békeszeretetből, homályos világpolgári rajongásból fakadó enthuziazmus volt, mint az eszperantónak a gyakorlati életbe való bevezetésére irányuló törekvés. Az eszperantó eme korszakát egy naiv szentimentalizmus, valami különös fluidumú idealizmus hatja át, amit a legjobban az eszperantó akkori szerény irodalma tükröz vissza leghűbben, mely irodalom legnagyobb része — kivéve a nagyszámú tankönyvet, segédkönyvet és a szintén tekintélyes számú fordítást — utopisztikus légkört — lehel.

Az eszperantó ezen korszakát por eszperanto (eszperantóért) korszaknak nevezhetjük, mikor is magáért az eszperantóért, mondhatnók l´art pour l´art foglalkoztak a nyelvvel, távol állva a zamenhofi elgondolástól, ki nyelvét minden ember második anyanyelvének teremtette s ezen elgondolásában — számolva az emberi indiferenciával — világosan megmutatta a nyelvnek az életbe, a társadalomba való átviteléhez vezető útat a nyelv praktikus használatának hangsúlyozásával. Az eszperantó ezen l´art pour l´art korszaka természetesen nem tette az eszperantizmust tömegmozgalommá, annyi haszonnal azonban mégis járt, hogy idealista követőinek nagy anyagi és szellemi áldozatai révén a nyelv annyira megerősödött és elterjedt, hogy a fejlődést megakasztó, s az eszperantistákat egymással öszszekötő. hálózatát széttépő háború sem tudta megsemmisíteni a mozgalmat teljesen, sőt igazi fejlődési lehetőségeket csak a háború utáni idők adtak.

Az ideális eszmekörű, naiv elgondolású eszperantizmusból, ami a háború előtti mozgalmat jellemzi, forrott ki az a tendencia, mely az eszperantót praktikus célokra szolgálni hivatott tényezőnek tekintette. Igy az eszperantó gyakorlati használatát vette programmjába az U E A (Universala Esperanto Asocio — Egyetemes E. Világszövetség), a háború előtti idők legtekintélyesebb szervezete. Az eszperantó gyakorlati értékesítésének korszaka csak a háború után érkezett el, a per esperanto (eszperantó által) korszak. A nyelv végre azzá vált, amire teremtődött: eszközzé s mint ilyenbe kapcsolódott be a proletariátus is, mind nagyobb szerepet játszón, aminek illusztrálására hivatkozhatunk az orosz Szovjet eszperantót favorizáló tevékenységére, a nagy szocialista lapok kedvező cikkeire, az avangard írók eszperantót támogató és pártoló nyilatkozataira, a negatíve a diktatúrák alatt levő országok eszperantó ellenes tendenciájára, de legkézzelfoghatóbban a szervezett munkás-eszperantizmus mindennél világosabban beszélő előretörésére.

Az eszperantisták táborában, részben annak internacionális vonatkozása miatt, már kezdettől fogva ott találjuk a munkásrétegeket s a nemzeti eszperantó egyesületek mellett már a háború előtt is alakultak munkás eszperantó egyesületek, különösen Német- és Franciaországban.

Míg azonban a háború előtti nemzeti, helyesebben semleges eszperantó egyesületek tagszáma volt lényegesen nagyobb, addig a háború után a helyzet megfordult. Például Németországban 1913-ban a 4727 tagú semleges Germana Esp. Asocio mellett az osztályharcos Germana Laborista Esp. Asocio 1100 tagot számlált, míg 1927-ben GEA 2400 tagja mellett a GLEA 3005 tagot mutatott fel, ami az előbbinél 40 százaléknyi csökkenést, az utóbbinál több, mint 200 százalékos emelkedést jelent. Általában ma a helyzet az osztályharcos eszperantó-egyletek javára billen csaknem minden országban, így a svéd semleges egyesület 225 tagja mellett a munkás egylet 978 tagot számlál, Magyarországon is a semleges eszperantó egylet 627 tagja mellett a munkás eszperantó egyesület taglétszáma 3005.

A munkás eszperantisták erős térhódítását és fejlődését azonban sokkal világosabban mutatja a helyzet nemzetközi vonatkozásban való alakulása. A háborúig az egyetlen nagyobbméretű eszperantó internacionális szervezet a már említett UEA volt, míg 1921-ben a prágai eszperantó világkongresszuson az osztályharcos elemek a semleges nemzetközi szervezettel meg nem tagadták a közös munkálkodást és disszidálva nem létesítették a SAT-ot (Sennacieca Asocio Tutmonda — Nemzetnélküli Világszövetség), mely pár év alatt oly fejlődést mutatott fel, mely valóban gondolkodásra indító s melyet az alábbi kimutatás, illetve összehasonlító táblázatból is láthatunk:

Év           UEA tagszáma                      SAT tagszáma

1910                        7384                       

1911                        6760                       

1913                        7816      

1921                        5577                        390

1922                        6189                        1064

1923                        6332                        2328

1924                        8265                        2404

1925                        9400                        2705

1926                        8687                        2960

1927                        9100                        4530

1928                        9071                        6436

       (1672 helyen) (1222 helyen)

A SAT magában foglalja az öszszes osztályharcos eszperantistákat s ügyes vezetéssel, havi tudományos folyóiratával (Nova Epoko), félhavi ifjusági lapjával (Lernanto) és hetilapjával (Sennaciulo) nemcsak az eszperantizmusnak legerősebb és legprecízebben müködő szervezete, hanem a proletártömegek osztályöntudat-fejlesztésének és ébrentartásának szempontjából is nevezetes kultur-alakulat. Ma már a legkülönbözőbb országok munkásai közt oly eleven és tanulságos eszperantó levelezés folyik, mely megsemmisíti az eszperantó-ellenesek még mindig kemény harcát. A SAT-kiadványok révén a modern szépirodalom mellett a munkáseszperantisták nagyszámú tudományos és szocialista munkát olvashatnak eszperantóul. (Somorja)