Százezer példányok jelzik a sikert. Edgar Wallace az ünnepelt. A legolvasottabb írója a világnak. Meg Wellset is kétvállra fekteti. És ha ő nem írna: jönne más. A kalandorregény úgylátszik örökéletű, eleven szükséglet.

De miért?

A gyalupad mellett nap-nap után lélekölő robot. A racionalizált gyárakban heteken, hónapokon át ugyanaz a mozdulat. A hivatalban a rubrika, a sablon. Az üzletben a stereotip-mosoly. A dolgozó milliókat a megfeszített tempó, az egyformaság összetöri, érdeklődésük elhull, lelankad, elfáradnak, elfásulnak. A taposómalomból tehát menekülni akarnak, felfrissülni, élni, örülni!

De hogyan?

A fáradt tömegeknek izgalom, feszültség, felszabadult fantázia kell. Kaland, friss, fordulatos újszerűség: kalandorregény.

Művészet? Nem pusztán. Műélvezetet a kifejezés szervez, a demonstráció magas szociális kulturnivója. Az érzéseken keresztül szűrt etikai értékek kifejezése. Ráismerés és vágyteljesülés. S a kalandorirodalom? Valótlan, valószínűtlen, lehetetlen. De mégis más mint a racionalizált munka egyhangú egyformasága. Ujra és újra meglep; — és mondjuk ki bátran: vágy teljesülés is.

Sőt főképpen az. Nem kielégítő a sorsunk, gyötör a munka, megtipor a gond, lázít a gyűlölet, rág az irigység, kínoz a megvetés. Másnak mindene van és a tömegek, akik minden érték teremtői, monoton egyformaság gondmalmában őrlődnek. A keserűség kavicsán térdepelnek, imádják a hatalmat, a pénzt, mert ez a reményük; lekushadnak előtte, a szívük mélyen azonban gyűlölet lobog.

Wallace hősei csúfolják meg helyettük a társadalmi rendet. Ezek hősök, bátrak, merészek, ügyesek és a tömeg elragadtatott lelkesedéssel dönti le velük a n e m kielégítő törvény korlátait.

Nem az ember lelke mélyén elrejtett aszociális hajlandóság, mert ilyen nincs és nem a vér atavisztikus tébolya szól itt, hanem a szocialítás társadalom-formáló ereje kiált hangosan a kalandorregények millió olvasóinak izgatott elragadtatásából. 30—40 évvel ezelőtt a rend győzött a detektivregényekben. A detektiv: Sherlock Holmes és társai voltak az ünnepeltek. Az építés kora volt, az osztálytársadalom fejlődésének fölfelé ivelő etappja; a tömeg még bízott az államban, a polgári rend örök igazságaiban. De ma már megrendültek a masszív falak és a korhadó épület sokszoros súllyal nyomja az egyéni sorsot és a tömegek sorsát. A dolgozó ember azonban élni akar; élni akar a kalandokban, az ügyes gyilkosban, a ravasz, urakatrabló, nagylelkű betörőben, aki győzhetetlen erővel gyűri maga alá a törvényt

A tömeg vele győz, vele örül.

A mai társadalom rendje nem kielégítő: ezért hős a kalandor. (Bécs)