A sokat-emlegetett háborúskönyvek hulláma most tör talán legmagasabbra Franciaországban. Németkönyvnek tényleg még alig volt olyan nagy sikere a francia irodalmi világban, mint Remarque és Renn könyvének. Ez a tény persze emeli a feledésből az ilyenirányú francia könyveket és módot nyujt az összehasonlításra. Benjamin Crémieux két francia háborús regénnyel szemben (Drieu La Rochelle: L´Interrogation és Montherlant: Le Songe) Remarque-nak azt veti szemére, hogy túlságosan pesszimista; pesszimista azért, mert tíz évvel a rettenetes évek után írta meg könyvét és így elhomályosodtak előtte egyéb mozzanatok, amelyek a katonaéletet a pillanatnyi örömök, a mindennapi gondoktól mentes évek korszakává avatták. Drieu La Rochelle a Nouvelle Revue Francais novemberi számában felel Crémieux-nek: nem vállalja könyvének ilyen értelmezését, vagy ha könyvét így lehet értelmezni, megtagadja a könyvet: újat kellene írni helyébe... Nem mondja ezt Remarque lelkiismerete is? Amiképen megmondta Renn. Nem elég a dokumentum sem, nem elég a tények meztelen feltárása, több kell: a Háború rettenetes lidérce mögött le kell leplezni azokat az elveket és világnézeti rugókat, amelyekből a Háború réme megakadályozhatatlanul ránktör.

Barbusse Monde-jában Zolaenquete nyilt a francia irodalom legifjabb generációja részére. Sorra vonulnak fel véleményükkel a legismertebb fiatal írók. André Malraux szerint Zola tömege „nép”, amelynek vajmi kevés köze van a jól szemügyrevett mai munkástársadalomhoz, s másrészt nem is lehet regénye a proletariátus kifejezője, amiképen az eposz nem volt a polgárság műfaja A Zóla-enquete ilyképen hozzájárul a fogalmak tisztázásához s újabb bizonyítékot nyujt, miképen tolódik el a regény valamilyen körvonalaiban még határozatlan új műfaj felé, amely alkalmasabb lesz a mai élet és társadalmi törekvések kifejezésére.