Ez az „Erdélyi fiatalok” egy mostanában megindult kis folyóirat, mely alcímében „Romániai magyar főiskolás lap”-nak nevezi magát s hasábjai mögött tömöríteni akarja az eddigi szervezet-törmelékeken túl (melyek valamennyien valamelyik felekezet alapján állanak) a romániai egyetemek magyar anyanyelvű fiatalságát. A folyóiratnak eddig két száma jelent meg egy csomó programmra és ideológiai konkretizálásra célzó kisebb írással, a lap főmunkatársai tollából, akik valamennyien egy tisztázatlan és kenetes, romantikusan átgőzölt óhaj és vocativus ideológia képviselői, azokon a zavarosan értelmezett konkrétumokon túl, melyek helyezetükből és osztályszármazásaikból adódnak. Ilyen konkrétum például összetartozásukban a generációs tudat s a kisebbségi erdélyiség. Ám ezek a konkretumok is át meg át szövődnek náluk azokkal a mithológikus elemekkel, melyeket az uralmi vonalból kiszorított magyar középosztály úgynevezett progresszív intellektueljei költöttek sorshelyzetük messianisztikus értelmezésére. Ez a generációs és kisebbségi tudat ugyanis anélkül, hogy a történelmi és társadalmi valóság igazi természetével számolna, megmarad az elnyomottak pszihozisából oly könnyen érthető elsőmenekülést csillogtató ráeszmélésnél: a reménynél s e remény pánhumanisztikus sodrában a felekezetek, osztályok és ideológiák ellentéteit legyőző öntudatot aposztrofálja, amely — reményük szerint — minden problémát megold. Ez a ideológiai beállítódás nem az erdélyi fiataloknál jelentkezik először. Itt lebeg ez már Európában a háború befejezése óta s itt Erdélyben is közismert azokból az irodalom-ideológiai szivárványolásokból, melyek az erdélyi lélek köré feszültek. Hogy ez az ideológia célkitüzéseiben nem egyéb a valóság erői elől kitérő ábrándozásnál, arra a valóság lépten-nyomon figyelmezteti az erdélyi fiatalokat is. Ők azonban ezt nem látják s ép ez az, ami szkepszissel tölti el az embert nemes fogadkozásaik olvasásakor. Mert mi értelme lehet egy olyan mozgalomnak, amely az első adottsággal, a valóság adottságaival se számol s a tények és a tudatos és könyörtelen tisztázás helyett az óhajokhoz tapad. Ami azután az érintett ideológiai tapogatózáson túl az erdélyi fiatalok egyes célkitüzéseit illeti, mint például a „nép” megszervezése és nevelése, — az, bár sok tekintetben átértékelni kívánja az előttük járt generációk ideológiáinak pusztításait, végeredményben semmivel sem több, mint az, hogy valamivel frissebb energia akar oda állni, ahonnan a régi rossz öregek már kihullottak, vagy kihullóban vannak. Mert az, hogy ez a generáció ezekkel a célkitüzésekkel állitólag az előtte járt generációk mentalitásától függetlenül próbál gondolkozni s ezáltal véghezvinni a megváltozott idők diktálta ideológiai értékeléseket, — mindez pontosan a régi rossz vonalon mozog, melynek mentén csak az a változás történik, hogy az idő sodrása következtében sok mindent máskép látnak, mint az elődeik. Ez azonban és ennyi még csak céltalanság és kapkodás, köd és ájultság, nem pedig igazi ráeszmélés az időre. Ezek szerint a célkitűzések szerint az erdélyi fiatalokkal még mindig az idő játszik, nem pedig az idő van az ő kezükben. Hangzanak ugyan itt-ott szólamok az Erdélyi Fiatalok hasábjain, melyek valamivel többet sejtetnek. Sokat emlegetik például a szlovenszkói Sarlósokat. Ez az emlegetés azonban csak lírai. Mintahogy lírai írásaikban és írásaik mögött minden. Lírai maga az az osztályok, felekezetek és ideológiák feletti béke is, melyre tikkatag szájjal hivatkoznak és epedő szemekkel néznek. Lírai egész beállítódásuk s ennek is passziv, tisztázatlan és frazeológikus. Még a helyzetük való felismeréséig se jutottak el s ma még az se hihető el róluk, hogy eljutnak addig. (Nagyenyed)