A provincializmus és az ideológiák zavarai között tehát mégis történik valami. Kolozsvárt egy munkáscsoport mégis le tudott számolni a provinciális irodalommal és színházzal, a Sárgacsikóval, az angyalnak öltöztetett proletárgyerekekkel s az errefelé tipikus munkásműkedvelők más álomszuszék hazugságaival. Mindezekkel szakított: — és kezdte önönmagánál, a maga osztálytudata síkján, minden eddigi kísérletezésnél határozottabban, a maga mondanivalóival, a maga tudatositó, felrázó és erőteljes formái közt...

A sikere miatt megismételt bemutató számai közül a legteljesebben a Gyémántrabszolgák című kétfelvonásos dramatizált kórus hatott. A kisérlet irodalmi és előadói törekvései — egy munkáskamaraszínpad elképzelhető céljaihoz képest — igazán ebben érvényesültek. Ebben a darabban már nem szerepelt semmi idegen elem. Munkáselőadók munkásmondanivalója ez. A hős itt Csak a proletáriatus: az Egész — s ennek az Egésznek csak a szenvedő egyénei látszanak, akik nem is igen beszélnek, helyettük és mögöttük beszél a láthatatlan kórus, mely mindenről tudatos s pregnáns, fizikai erejű szólamaival mindenki előtt tudatossá teszi az örök drámát, a Proletáriatus életét. Fenyegető és tiszta értelme van ennek a drámai forma viziónak, fenyegető és tiszta a hatása.

Ez a drámavizió tényleg megfelel a Proletáriátus sorshelyzetének. Tartalma és mondanivalója élő kifejtése a proletáriátus életében megismétlődő és állandó sorskonfliktusoknak. Hasonló sorspillanatok ábrázolására törekedtek a többi rövidebb, ugyancsak plasztikussá és dramatikussá jelenített kórusszámok. Ezek többségiben azonban már mutatkozott bizonyos formai csináltság: a mozgásnak és a szónak valami rafinált és túlértékelt keverése: a komplikált műakarás a Gyémántrabszolgák egyszerű kifejezése helyett. Pedig az út ez utóbbi felé vezet, nem pedig a deracineált hangulat- és szép-hatásokat forszirozó kombinálások felé. A kitünő gárda szervezőjének, betanítójának és szövegírójának, Becski Andornak nem szabad elfelejtenie, hegy itt azután tényleg csak a mondanivaló, az ideológiai tudatosítás s a legközvetlenebb és legegyszerűbb forma a fontos s ezért előbb utóbb szakítania kell mindenféle formai avangardizmussal s a kimondott szót leplező hókusz-pókuszszal.