A Korunk mult évi novemberi számában közölte a német főiskolai hallgatóság társadalmi statisztikáját. A hivatalos kimutatásból nyilvánvaló, hogy az uralkodó osztályok műveltség-monopóliumukat teljesen sértetlenül megtartották a köztársaság alatt is. Az apa foglalkozása szerint ugyanis a főiskolai hallgatók a következőképen oszlanak meg: a főiskolások legnagyobb százaléka (45 százalék) a felső és középtisztviselő rétegre esik, a három és fél millió alkalmazott csak 7.1 és a 14.4 millió munkás pedig csak két százalékkal szerepel a főiskolai hallgatók között.

Ez a tény természetesen erősen foglalkoztatja a demokratikus köztársaság híveit, annál is inkább, mivel az időnként kiujuló diákmozgalmakból nyilvánvaló, hogy a diákság társadalmi összetétele megnyilatkozik a köztársasággal szemben elfoglalt nagyrészében ellenséges beállítottságában is. A demokratikus pártok különböző intézkedésekkel próbálnák ezt ellensúlyozni, ezek azonban legnagyobbrészt alig érnek el valami eredményt, minthogy az adott gazdasági és társadalmi viszonyok között nem is érhetnek el semmit. A másik oldal ellenben igyekszik úgy magyarázni a dolgot, hogy a valóságos okokról elterelje a figyelmet s az uralkodó osztályok e művelődési privilégiumát meg nem változtatható természeti adottságokra vezesse vissza.

E szempontból tipikus teljesítmény Dr. Hartnacke tanár tanulmánya, amely egy hamburgi iskolai statisztika alapján azt igyekszik igazolni, hogy a szülők szellemi öröksége az első sorban s nem a társadalmi helyzet, amely meghatározza, hogy melyik társadalmi rétegből kerül fel nagyobb százalék a főiskolákra.

Az altonai (hamburgi) elemi iskolát végzett növendékek teljesítményi statisztikája azt mutatja, hogy:

mig a tanulatlan munkások gyermekei csak egyetlen egy, a tanult munkások gyermekei 4.3, a kisebb alkalmazottak gyermekei 2,6, iparosok gyermekei 7.4 százalékban mutatnak fel az iskolában kitűnő eredményt, addig az akadémikus képzettségűek gyermekei 32.5, önálló kereskedők gyermekei 26.2, magasabb tisztviselők gyermekei 29.4, gyártulajdonosok és igazgatók gyermekei 23.7 százalékban kitűnőek.

viszont fordítva: ezekben az utóbbi kategóriákban egyetlen egy elégtelen osztályzatú gyermek sincs, az előbbi szegény kategóriákban ellenben 20—11 százalék elégtelen, úgyannyira, hogy Németország legnagyobb részében a növendékek fele legalább egyszer ismételni kénytelen a népiskolában s ezért fele el se éri a nyolcadik osztályt.

Hartnacke szerint az altonai kimutatás érvényesnek vehető egész Németországra s azt a következtetést vonja le belőle, hogy nem lehet ezek után csodálkozni, ha. az alacsonyabb osztályok gyermekei nem számuknak megfelelően kerülnek felsőbb iskolákba. Mert pl. az ország összes gyermekeinek 40—60 százaléka munkásgyermek. Ennyinek kellene tehát a lakosság aránya szerint a főiskolákban lenni. S e helyett van két százalék. Mert – mondja Hartnacke, a felső iskolába a teljesítmény, ill. amit ő ezzel egynek vesz, a tehetség szerint jutnak be a tanulók s itt a munkásosztály gyermekei már csak 1—4 százalékkal szerepelnek.

Hartnacke szerint a társadalmi helyzet különbsége nem magyarázza eléggé ezen óriási különbséget a tehetségben. Hogy a szegénység, lakásnyomor, stb. kedvezőtlenül befolyásolja a munkásgyermek teljesítményét, azt ő sem tagadja. De szerinte ez nem elég magyarázat, hanem fel kell tenni, hogy a jómódú osztályok gyermekei már születésüknél fogva egy a tanulásra kedvezőbb lelki alkatot hoznak magukkal, egy szülői szellemi örökséget, amelyet közönségesen tehetségnek neveznek. Vagyis általában a szellemi foglalkozásúak és a magasabb társadalmi osztályokhoz tartozó és jobbmódú gyermekeknek nem csak a külső előnye van a szegények felett, hanem egy belső, lelki is.

Ez kétségtelenül igaz: nemcsak házat és pénzt lehet örökbehagyni, hanem jobban kifejlett szellemi képességeket is és nagyobb alkalmasságot a szellemi tevékenységre. Az átöröklött vagyon mellett meg van a szellemi javak átöröklésének privilégiuma is.

De ebből éppen csak az nem következik, amit belőle Hartnacke dr. levon: hogy t.i. ahogy a dolgok ma állanak, az egy természetes kiválógatódása a. tehetségesebbeknek, tehát egy normális állapot, amelyet el kell fogadni.

Először is kételkedni lehet az alapul szolgáló felvétel érvényességében. Abban, hogy belőle tényleg jogosan lehet a munkásgyermekek tehetségére következtetést levonni. Ismerjük, hogy milyen a növendékek iskolai minősítése: soha se túlságosan megbízható s ha el is tekintünk a tanító elfogult beállítottságától a rendetlen és piszkos szegény gyermekekkel szemben, rendesen hiányzik kezéből az objektiv és megbízható mérték, amellyel növendékeit összemérhetné. Ugy hogy az iskolában elért eredményt aligha lehet egy társadalmi réteg kvalitásainak megítélése alapjává tenni. Semmi esetre sem pontos százalékokban kifejezve.

De ha nagy általánosságban igaz marad az, amit az altonai statisztika mutat, hogy a munkásgyermekek jóval kisebb alkalmasságról tesznek bizonyságot a szellemi foglalkozásokra, ebből még nem következik az, hogy ez nem a társadalmi helyzetnek következménye. Nemcsak a gyermeké egyedül, hanem az apáé és talán a nagyapáé is, akiktől testi és szellemi képességeit kapta. De hogy csak ilyeneket kaphatott tőlük s nem jobbakat, az kétségtelenül a társadalmi helyzet következménye. Igazolja ezt egyébként az altonai statisztika is, amikor kimutatja, hogy a vagyonos kereskedők gyermekei mindjárt harmadik helyen vannak felül, viszont a szabad foglalkozások, amelyek pedig kétségtelenül „szellemibb” foglalkozások, messze mögöttük következnek. Első sorban a jelenlegi szociális helyzet látszik döntőnek abban, hogy egy gyermek milyen teljesítményt produkál; másod sorban pedig a szülők és elődök szociális helyzete.

De ha így van, akkor a következtetés nem az, hogy ez természetes kiválasztás, amelybe bele kell nyugodni. Sőt nagyon is természetellenes kiválasztás, amelyben az egyén gazdasági helyzete dönti el, nem csak azt, hogy milyen anyagi, hanem azt is, hogy milyen szellemi munkaerőkkel rendelkezik. S a megoldás nyilvánvalóan csak a gazdasági oldalon képzelhető el.

Egy másik statisztikai felvétel, amelyről Dr. A. Busemann számol be, az iskolás gyermekek teljesítményét a családjuk összetétele szerint vizsgálja s érdekes megállapításokra jut, amelyeknek az a része, amely vele vonatkozásban áll, megerősíti a fenti megállapítást.

Megállapítható a felvétel eredménye szerint, hogy egy gyermek iskolai teljesítménye s testvérei száma, ill. neme s a testvérek között elfoglalt korszerinti elhelyezkedése között szoros összefüggés áll fenn. Még pedig: a szegényebb középosztály gyermekei jobb bizonyítvánnyal jönnek haza az olyan családokban, ahol két vagy három gyermek van, mint ahol ennél több vagy kevesebb. A legkedvezőbb a gyermekre tehát itt, ha egy vagy két testvére van. A proletár osztályokban ellenben eltolódik az optimális helyzet az egy gyermekes családokra. Nyilvánvaló az összefüggés: egy gyermeknek kedvezőbb materiális feltételeket tud nyujtani egy proletár család, mint többnek.

Lélektani szempontból érdekesek a felvételnek azok az eredményei, amelyek a testvérek nemének és korának befolyásáról adnak felvilágosítást. Jobb eredményt mutatnak azon családok gyermekei, amelyekben csak fiuk vagy csak leányok vannak. Ugy látszik általánosságban nincs jó hatással egy fiúra, ha leánytestvére van, sem a leányra, ha fiú testvére van. Ez a megállapítás azért is érdekes, mert nagyrészt ellentétben van a közfelfogással. A három lehetőség közül: egy fiúnak van két fiú testvére, egy fiú és egy leány testvére, két leány testvére, az első látszik fejlődésére legelőnyösebb lenni.

Kitünt az is, hogy kevésbé jó fiatalabb testvérnek lenni: a fiatalabb testvérek bizonyítványai átlag roszszabbak, mint az idősebbeké. Az iskolai kiválóság rangsora megfelel a korszerinti rangsornak. De csak a közép osztályokban: a proletár osztályokban megfordul a sorrend: itt, ha csak nincs túl sok gyermek, a fiatalabbak jobb eredményeket mutatnak fel, mint az idősebbek. A közfelfogásnak inkább ez az adat felel meg. Bernard Shaw is azon a véleményen van, hogy a fiatalabb testvérek általában sokkal többet érnek. Ő ezt azzal magyarázza, hogy az első gyermek elromlik, mert azt még a szülei nevelik, vagyis elrontják (az egyetlen gyermek kedvezőtlen helyzetében van), mig a többivel már jóval kevesebbet törődnek s a nevelést az idősebb testvérek végzik el, sokkal jobban (tényleg jobban, mert a fiatalabb gyermek egy egészségesebb szociális környezetben van testvérei, mint az első kizárólag szülei társaságában).

Érdekes a gyermekek közötti korkülönbség hatása is: annál jobban érezhető ez, minél inkább egykorúak a gyermekek. A fiúk egymást jó irányban, a leányok is egy mást jó irányban, de a fiúk a lányokat és a lányok a fiúkat rossz irányban befolyásolják. Busemann ezt a következőképen látja magyarázhatónak. Az iskolában elért eredmény bizonyos jellemvonásoktól függ s pedig nagyrészt a szorgalomtól. Ezt pedig nagyon erősen befolyásolja a versengés hasonló korúak s hasonló nemű testvérek, akiknek felfokozzák a szorgalmat az egykorú és hasonló nemű testvérek, akinek teljesítménye könnyen összemérhető a saját teljesítménnyel. Az egyetlen gyermeknek vagy ahol csak ketten vannak, kevesebb alkalmuk van ilyen ösztönző összehasonlításra. Viszont, ahol túl sok gyermek van egy családban, a gyermek külső materiális lehetőségei szükülnek meg, különösen a szegényebb családokban. A különnemű testvérek között a verseny helyét más tényezők foglalják el, a fiúnál az erősebb „lovagias” beállítottsága a gyengébbel szemben, a leánynál anyáskodás s emellett a nemi különbség ösztönös konfliktusai. A fiatalabb testvér előnytelenebb helyzetét magyarázza az, hogy a verseny az idősebbel többnyire ritkábban végződik diadallal, mint a verseny a fiatalabbal, ami a fiatalabbra elbátortalanító hatással van.

A gyermekszám, mint már az előbb érintettük, hatással van a szülők magatartására a gyermekkel szemben s egészségesebb ott, ahol több gyermek van. Az egyetlen gyermek rendesen túlápolt és túlnevelt, főleg a jobbmódú családokban. Viszont úgy látszik a proletár családok csak egy gyermeknek képesek megadni a legjobb nevelkedési feltételeket.

Egészben véve a felvétel azt mutatja, hogy a családnak, a családi környezetnek jóval nagyobb hatása van a gyermek fejlődésére, mint azt eddig feltettük. S ez a megállapítás szociális szempontból igen nagy fontosságú. (Budapest)