Korunk 1930 Március

Móricz Zsigmond útja


Haraszti Sándor

 


Nagyon természetes, hogy Móricz Zsigmond útja egybeesik a Nyugat útjával. A régi nyugatosok közt nincs még egy olyan író, aki annyira önsorsát kötötte volna a Nyugathoz. Az az előadása, amit Budapesten tartott a Nyugat útjáról tulajdonképpen vallomástétel volt. S mint ilyen különös érdeklődésre tarthat számot. Azt mondta (és helyesen mondta!), hogy „a költő csak akkor költő, ha új világot teremt”; az aki csak korának gondolatait fejezi ki még „nem költő”. Ennél többet kell végeznie, még valami pluszt kell mindehhez hozzáadnia; elől kell járnia, mint ahogy a turisták előtt jár a kalauz. Móricz Zsigmond azonban éppen azért Móricz Zsigmond, hogy ilyen „igazmondásokkal” igazolja magát és nagy árulását leplezze. Valamikor nagyon régen 6 valóban azt csinálta, amit ma hirdet, de az éppen a különös: ma viszont ezt hirdeti és mást csinál. Némi demagógikus ösztönnel dörögte oda a hallgatóságnak, hogy „Magyarországon ma a napilapok bilincset viselnek, az igazságot nem lehet kimondani, a költő kezét guzsbakötik”. Természetesen zengő tapsot kapott ezért a „bátor szókimondásáért”, holott ehhez a mondathoz nem is kellett nagy bátorság, inkább bizonyos jezsuitizmus. A bátorság ott lett volna esedékes, amikor azok ellen dörög a hang; hogy kik raknak bilincset a napilapokra, ki az, aki guzsbaköti a költő kezét és kik azok, akik miatt nem lehet kimondani az igazságot. Ezt azonban Móricz Zsigmond nem mondta ki, egyszerűen megfeledkezett erről, pedig valójában itt dőlt volna el, hogy ő ma hol áll: ott, ahol azok állnak, akik guzsbakötik a gondolatot, elfojtják az igazságot és bilincseket raknak. Nemcsak a napilapokra, másokra is. persze már politika lett volna, még hozzá „napipolitika”, amit a Nyugat egyik vezetőcikkével éppen ő zárt ki az irodalomból. Éppen ő, akinek multjában, irodalmi életében olyan sok „napipolitika” akad. Hogy csak egyet említsek, az a bizonyos röpirat (Népszavazás a földreformról), amelyben azt követelte, hogy vegyék el a nagybirtokosok, dzsentrik, papok földjét és adják oda a szegény parasztoknak. De hát ki emlékszik erre a Móriczra? Olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt. Móricz Zsigmond legalább is azt hiszi. Mi azonban még nem felejtettük el teljesen. S azt mondjuk: ez az író valamikor a szegény nép írója volt, azoké, akik a bilincseket viselik. Ma viszont azoké, akik bilincseket raknak gondolatra, emberre, igazságra. (Budapest)


 


 


Vissza az oldal tetejére | |