A film mindinkább a politikai és világnézeti propaganda előterébe kerül. Ugyanazt az útat futja be, mint valaha az ujság. Az ujságnak is volt egy gyermekkora., amikor politikailag éretlen volt s csak öntudatlanul igazi felkészültség nélkül vitte előállítója politikáját, hogy aztán nemsokára a politikai felvilágosítás és politikai butítás leghatalmasabb eszköze legyen belőle, a hetedik nagy hatalom, ahogy nevezni szokás, a világ-közvélemény legerősebb befolyásolója, amellyel világháborúkat lehet előkészíteni.

A film még csak politikai gyermekcipőit hordja ma, még csak pár éve kezdik a filmet tudatosan a politika szolgálatába állítani, mégis már ma is lehet látni, hogy hamarosan hatalmasabb közvélemény befolyásoló eszközzé fogja magát kinőni, mint az ujság maga. Mert a szórakozáson keresztül férkőzik az emberekhez, akkor támadja meg őket alattomosan és világnézeti eszmékkel, amikor védtelenek, mert nincsenek védelemre beállítva, amikor elengedik magukat s hagyják, hogy az idegen befolyás gáttalanul beléjük csepegjen. Ez az óriási előnye és veszélye a politikailag felhasznált filmnek.

Hogy legelőször a film a reakció politikai szolgálatában állott s áll csaknem kizárólag még ma is, azon nem lehet csodálkozni, hiszen a film előállítása olyan óriási összegekbe kerül, ami csak a nagy tőkének áll rendelkezésére. Természetesen tehát ennek az előállító nagy tőkének a politikai céljait fogják szolgálni az előállított filmek is, ha esetleg akadnak is ritka kivételek valamely véletlen folytán. Ezért a filmek legnagyobbrésze, még ha művészileg a legforradalmibb tendenciák szolgálatában áll is esetleg, tartalmilag konzervatív, a meglévő társadalmi, erkölcsi világrendet képviseli. Sokszor anélkül, hogy erre tudatosan be volna állítva, egészen magától, természetesen. Főleg a film első idejében. A tudatos politikai beállítás a jobb oldalon is csak az utóbbi évek eredménye. Legcéltudatosabban talán az egész világon a német reakció állította politikája szolgálatába a filmet. A Hugenberg által megszervezett Ufa film-produkció talán Európa legnagyobb filmgyára, ahol évente egy és negyed millió méter film készül. S az Ufa tartja a kezében nemcsak Berlinben, hanem Németország csaknem minden nagy városában a legnagyobb mozikat, a kis helyeken gyakran egyedüli mozit. Azt jelenti ez, hogy egy film, amelyet Hugenberg ártalmasnak talál szélsőséges nacionalista politikájára, nem tud eljutni a német birodalom igen sok helyére s száműzve marad az összes. Ufa-kinókból. Viszont az Ufa által gyártott jobboldali tendenciájú filmeket a nem-Ufa mozik is kénytelenek játszani, mivel az Ufa nélkül nem tudnak kijönni. Ami azt jelenti, hogy a jobb oldali politikát többé-kevésbé nyíltan vagy rejtetten propagáló filmeket esténkint sok millió ember (nézi végig s akaratlanul befolyásoltatja magát általa.

A baloldal még nem tudta egyenértékűen felvenni e téren a versenyt a reakcióval. Legfőbb oka ennek a baloldali politikai mozgalmak tőkeszegénysége, amely csaknem lehetetlenné teszi a hathatós filmpropagandát. Pár hónappal ezelőtt történt meg szintén Németországban az első kísérlet a politikai balközépen a jobboldali filmpropaganda ellensúlyozására. Köszönhető annak, hogy a szociáldemokrata párt a kormányban van s ki tudott erőszakolni valami állami pénzt a köztársasági eszmét terjesztő filmvállalat finanszírozására. Abból az alkalomból történt ez, hogy a bajor Emelka filmvállalat pénzügyi nehézségekbe került s kevés hijján már Hugenberg megszerezte, amikor a szociáldemokrata párt a kormánnyal átvette a vállalatot, úgy hogy a felügyelőbizottságben benne ülnek a kormány képviselői és a szociáldemokrata munkásbank igazgatója. Ez lesz tehát a mai hivatalos fekete-vörös-arany Németország filmgyára. Hogy mit fog tudni produkálni, azt a jövő fogja csak megmutatni, mert eddig az átvétel óta nem lehetett hallani róla.

A baloldali világnézetet és politikát komoly nagy erővel csak az új orosz film képviseli, amelyet államköltségen állítanak elő Moszkvában. A baloldal óriási szerencséje, hogy az oroszok csinálják ma a legjobb filmeket s ezért hatásuk politikailag is sokkal nagyobb, mint általában a jobboldali többnyire giccs-filmeké, amelyek Hugenberg gyárából és Holywoodból kerülnek ki. Viszont nem véletlen, hogy az oroszok oly kitűnő filmemberek: óriási előnyük az, amit mondani akarnak.

S ez az előnye nem lesz meg a legújabban kialakulni kezdő politikai film-konzernek, amely pedig anyagi erőben esetleg hamarosan túl fogja nőni az összes többieket: a katholikus filmnek.

Az egyház nem nagyon szimpátizál a mozival. Nem szereti, hogy uők és férfiak vegyesen ülnek egy sötét helyiségben. Mégis úgylátszik hajlandó az ebből származó veszélyeket a mozilátogatók lelkiüdvére átvenni azokért az előnyökért, amelyeket az ügyből az egyház politikájára remél. Mert az egész világon megindult az akció a „katholikus mozi” érdekében.

A német katholikus centrumpárt intenzív munkát végez a film politikai kiaknázására. Néhány hónappál ezelőtt volt Münchenben egy nemzetközi katholikus kongresszus, amely kizárólag azzal a témával foglalkozott, hogy miképen kell megszervezni a filmpropagandát az egyház számára. A Vatikán támogatásával egy nemzetközi katholikus filmszövetséget alakítottak, amelynek rendeltetése, hogy katholikus tendenciájú filmeket állítson elő és terjesz-szen s ugyanakkor megszervezze a mozgalmat a nemkatholikus film ellen az állami szervek, cenzura, iskola és egyházak segítségével. S az akciónak már is látszanak az eredményei; negative az erősödő filmcenzurában, pozitive a Németország minden részén található mozikban, amelyek a katholikus filmszövetség ellenőrzése alatt állanak. Van már jelenleg Németországban 500 kifejezetten katholikus mozi, amelyek egy Duisburgban székelő egyesületben tömörülnek s (amelyeket egy Kölnben lévő katholikus Kép- és filmközpont lát el anyaggal. Münchenben pedig alapítottak egy saját katholikus filmgyárat, a Leo. film A. G. Ujabban filmközösségeket hívnak életre s sok községben a klerikális körök részt vesznek a mozi-bizottságokban, hogy közvetlen befolyást nyerjenek a filmekre.

Franciaországban még sokkal előbbre van a katholikus film-mozgalom. Mult év novemberében ülésezett a második francia katholikus filmkongresszus, amelyet az állandó C. C. C. (Comité Catholique Cinematographe) rendezett.

Az egyik felszólaló helyesen jegyezte meg a kongresszuson: filmek előállítása nehéz és költséges s általa nem lehet megakadályozni, hogy az ellenfél is ne állítson elő filmet. Ellenben sokkal könnyebb és hatékonyabb saját mozik felállítása. A katholikus közönség valódi hatalmat fog képviselni a filmproducensekkel szemben mihelyt saját mozijai lesznek s nagy filmvásárló lesz.

S hogy a katholikus körök ezt a gondolatot megszívlelték, mutatja az, hogy egyedül Párisban 64 mozi felett rendelkezik már a C. C. C. s Franciaországban rövid időn belül több, mint ezer mozija lesz.

Egyrészt tehát uralni az előadási termeket, másrészt pedig a többi mozi felett cenzurát gyakorolni, ez a jelszó. A C. C. C. egy lapot ad ki, amelynek legjelentékenyebb része egy részletes beszámoló az új filmek ről. Még pedig cenzura jelekkel ellátva betű-jegyek formájában. Például: P. = mindenütt játszható, T. = nálunk nem játszható, de családdal megnézhető; R. = csak felnőtteknek, de ártalmatlan; D. = a film nem veszélytelen felnőttek nek sem; M. = film erkölcstelen és vallásellenes. (d. l.)