Elmult a hivatalos óra, nemsokára zárnak. Aladár a rubrika-bajnok leteszi szemüvegét és könyvelő lándzsáját feltámasztja.

Általános készülődés. Ilyenkor már csak Szemák ur szokott kaca-tolni várakozón, vajjon a főnök nem akar-e vele még egy kissé beszélgetni. Szemák ur be is van vágódva. Szemák ur ugyan nem rég peches dollár tanácsot adott, de ennek meg volt azért az az előnye, hogy így nem a főnök követte el a hülyeséget.

Szemák ur hátranéz: Mi legyen az? Ime ma főnökiegyezésre ketten maradnak ott s a kettes számú önkéntes alabárdos nem más, mint Aladár. De míg Szemák ur féltékeny tüntetéssel perpetuum mobilézik, addig Aladárnak tartalmas percei vannak. Agyában a legellentétesebb hullámon a kalkuláció és a lira képesek egyesülni. Csak óceánok képesek ily külön vizeket békésre oszlatni. Aladár óceán konkurrens.

A toll és szemüveg élnek. A toll most a tintatartó párnán szunnyadoz s fölötte Aladár könnyebbült bölcsődalt szuszog. A szemüvegével is személyes kapcsolatban áll. A pápaszem mindig, mielőtt orrnyeregbe pattanna, alkudozik: Ne, ne, még egy kicsit. Szakasztott apja. De most gyorsan végig a kalkuláción!

Elvira kicseppent az Izzóból, Simon nem cseppent ki sehonnan, mert még soha sehol sem volt, az anya bazedowos. E tények felsorolása közepette, egy percre sem mulik el Aladárból a szemüveg és toll dédelgetés, az egyesítő óceán halkan csobog Kornfeld és Puchlapek irodahelyiségeiben.

A főnök: Mi az, Wurfer ur maga még nem megy?

Aladár megfordul. Ez az. Műsorunk első száma a pozició-szilár-dítás. Egyetlen kenyérkereső tag hármas sleppel. Kornfeld és Puchlapeknél lanyhul a forgalom. Idejében munkához látni, közel férkőzni, hat utáni konverzációkban a remény, Szemák recept: Az ember, ha társalog legyen könnyed, derűs.

A főnök Aladárra tekint és hüledezik: Ez könyvelő! Ugyan! Mert Aladár oly üde, mint egy cserép ciklámen Cigány Adél kirakatában. Csupa mosoly és elégedettség. A főnöknek muszáj vele csevegni, a tarka pillangó a virág kelyhére leszállt.

— Ejnye de friss, jókedvű maga egész napi munka után!

— Hát hogyne! — csicsergi Aladár ezt a világ legtermészetesebb dolgát, ezüstös hangján, hát hogyne. Kontrolláltam a kapacitásomat. Százhatvan tételt könyvelek naponta. Ez nyolcvan százalékkal több az átlagos teljesítménynél. Az ember örül, ha megismeri az erejét. Ezért vagyok jókedvű és friss.

A főnök baritonja forró:

— De hiszen akkor maga egy kis jóindulattal két ember munkáját is el tudná végezni!

— Hát hogyne! — E hanglejtésben ismét az egyesítő óceán mélységei vibrálnak. Benne a lenézés, hogyan lehet ilyesmit egyáltalán kérdezni, de benne azért a főnök iránti örök tisztelet.

Aladár feláll. Elsőnek elég ennyi. Itt kell megállni. Palánta elültetve, a virágzás a főnöki kertben most megindul.

—   Engedelmet!

A főnök felocsudik:

—   Kérem!

S Aladár karjára csapja a kabátját könnyedén, kipucolja gégéjéből az ágaskodó diadalizt, köszön Szemák urnak könnyedén, aztán kilép az uccára könnyedén. Olyan Aladár, mint egy pihe.

Az uccán stráfkocsi vesztegel s előtte gőzölög egy roppant muraközi ló. Aladárt megcsapja a lószag és ennek örül. Valami gyökeres különbség szónokol a párolgó állatból. A könyvek fölött nem száll semmilyen illat, a cég színtelen, szagtalan intézmény. Aladár a ló nyakára fekteti tenyerét és azt mondja: Lovacska. No de tempó, Aladár tovább, amugyis a főnöki terefere miatt egy negyed órás késés állt elő. Mert Aladár nem haza megy, ezt nem engedheti meg magának.

Öccse Simon 1927-ben végzett a műegyetemen. Állást nem kapott s most már nem is akar. Aladár gyűlöli. Ó a demoralizált lélek! nem tud mást csak villamos pénzt kérni, mindegy neki honnan, csak pénz legyen. Miatta nem mehet most Aladár haza, miatta kell most Bauer és Friedmann-hoz mennie. Bauer és Friedmann-nál Aladár a bejáró könyvelő, havi 26 pengőért.

Édes szép csillagom gondolok rád! Aladár megenyhül. Vasárnap délelőtt tízkor a korzón. Milyen jó, hogy megismerkedett azzal a lánynyal! Mennyire kell az embernek valakit szeretnie. Közben megérkezik. Bauer és Friedmannál babot hántolnak. Uj dolog. Az iroda helységet nem fütik, hanem a hántológép egyik csövét vezetik keresztül. Igy nincs hideg igaz, de a helység csupa gőz. Ó ti szegény könyvek, gyűrött áldozatok a spórolás oltárán.

Aladár munkához lát. Egyszerre leteszi a tollat. Ha az ember nővel megy, kell valami költőpénzének lennie. Hopp! Kolombusz záptojása: csökkenteni fogja a háztartási pénzt. Tessék olcsó ételeket venni! Savanyu káposztát, töpörtyűt, fekete kolbászt és rozs kenyeret. Az kiadós. Naponta legalább negyven fillért le kell faragni. Igen ám, de az a mocskos Elvira az epéjéről makog rögvest.Szimuláns. Emiatt a szemét miatt kell neki még ezután felmennie Kochhoz francia leveleket fordítani. Édes szép csillagom gondolok rád! Aladár ismét megenyhül. Ó, minden jó lehet még! A főnöknél a pozícióját szép lassan megerősíti, a háztartási csökkentést bárhogy kapálódzanak is, keresztül nyomja), a lányt pedig meghódítja.

Aladár dolgozik. Könyvelés az élet sója, levese, husa, főzeléke. Krach! Hol van ez a tétel, hová a magas egekbe dicsőült? Hajsza. Tintás tomahawkjávai Aladár rohamoz. No persze! Nem történt más, mint a tartozik oldalra irta a követel tételt. Aladár bizalmatlan lesz és most revideálja az egész frissen könyvelt anyagot. Eredményes szemle, három hiba. Aladár elkomorodik: Ma kissé fáradt vagyok. Édes szép csillagom gondolok rád! De az édes szép csillag most csak pisla fénnyel hunyorog vissza.

No fel Kochhoz! Aladár kilép és nagy örömére megint érzi a ló-szagot. Lovacska — szól az állathoz szívélyesen s gondolkozik megsimogassa-e, de aztán inkább megspórolja a mozdulatot. Ujjait nyujtogatja. Egy-két csukló gyakorlatot akar csinálni, de aztán inkább ezt is megspórolja. Baktat s mereng: a kosztpénz! Nem lesz az olyan egyszerű. Elvira ki fog tenni magáért. S amint megy, mindég tisztábban kénytelen látni, hogy fél Elvirától és szívesen minél tovább tolná az ütközetet. Itt van Koch előtt.

Koch a II. emeleten lakik. Aladár mászik. Az első emeleten pihennie kell. Ejnye, ma fáradtabb vagyok, mint rendesen, vajjon mitől? Mit is csináltam tegnap? Ugyanazt. Hát tegnapelőtt? Ugyanazt. Nem, nem tudom.

Koehnál két levél van. Ezeket lefordítja magyarra, Koch válaszát meg franciára. Kész. Mire az uccára kerül kilenc óra van.

Aladár most haza megy. Ejnye igen fáradt vagyok állapítja meg. Fáradtabb, mint eddig bármelyik este. Vajjon mitől? Ki kell derítenem mitől. Fontos.

Most kilenc óra van. Tegnap háromnegyed kilenckor végeztem, tegnapelőtt szintén. Honnan származik ez a negyed óra késés? Aha, a főnökgyúrás. Igen, de e negyedóra többlet miatt ily fáradtságtöbblet lehetséges? Nekem ezt tudnom kell, nekem konzerválnom kell magamat, ha én megbetegszem akkor mi lesz?

Aladár mély gondolatokba merül. Nem, nem, pihentetnem kell az agyamat, édes szép csillagom gondolok rád!

De az édes szép csillag kihunyt égitestnek bizonyul. Nem tölti el zsongító nyugtalansággal, sőt egyenesen visszautal a nyitvahagyott kérdéshez: Negyed óra többlet miatt ily fáradtság lehet?

Aladár baktat. Édes szép csillagom... de a csillag csak iránytű visszafelé. Lehet?

Aladár megáll. Valami fekszik a lábánál. Ott a kövezeten terül el előtte a felelet teljesebben mint az kivánatos: Lehet. Mert háromnegyed kilencig fáradt, kilencig dögfáradt, negyed tizig hulla. Mert ezen az időn túl megnövekedik a kis egységek tartalma és kivirul az új matematika. Na kérem s ha már itt vagyunk gyerünk tovább. A főnök-idill csak meg van kezdve. A társalgások hosszabbodnak. Sze-mák ur néha háromnegyed hétig is ott strázsál. Egy ilyen eset Aladárnál fél tizig terjedő munkaidőt eredményezne, amennyiben megdicsőülése egynegyed tizkor be nem állna. Hát most tessék poziciót erősíteni!

Aladár megérkezett. Örömvölgy ucca 37., III. emelet. Aladár megrendülten veszi eszébe a három emeletet. A kosztpénzügyről beszéljen-e ma? Vagy inkább holnap? De holnap újra eljő a főnöki kon-verzáció! Talán az egyiket el lehetne hagyni. Kosztpénz vagy főnöki társalgás, ez itt a kérdés. Első emelet.

Édes szép csillagom... az ám! Nem lehet a kosztpénzügyet mellőzni, ha egyszer találkát akar. Ej talán a három közül valamelyiket mégis el lehetne hagyni. Második emelet.

Az a randevu vasárnap túl korán van. Legalább tizenegyre kéne tenni. Egyszer egy héten csak pihenhet az ember. Ó bizonnyal legjobb volna mind a három kérdést elhagyni. Harmadik emelet.

Aladár belép.

Az anya: Elvira! Hozd gyorsan az Aladár vacsoráját.

A gépezet némán funkcionál. Mindenki a helyén. Az anya szmirnát csomóz, Elvira fehérneműt foltoz, Simon a rádiót birizgálja. A vacsora Elvira karjain beszáll. Paradicsomos krumpli, fehér kenyér. Finom. De Aladár azért annyira mégsem éhes, hogy attól minden terve elröppenjen.

A fehér kenyeret fenyegetően felemeli: J´accuse! Minden szem Aladáron. A család fegyverkezik. Az anyának kijjebb ülnek a szemei és a lélekzése gyorsulása énekli: Itt van már a Basedow, Basedow. Aladár erre habozik. Elvirára néz, de az ő arcát is már páncél fedi. Örömtelen, nyomasztó ez az Elvira. Mióta kicseppent a gépiródalárdából Aladár nem látott rajta mosolyt. Abban a pillanatban, amikor belép, Elvira komor lesz. Iparszerű védekező komolyság ez: És ne hidd, hogy énnekem amiért eltartasz jó.

Aladár szeme róla is lecsúszik és még mindég nem szülte meg a harc kezdetét. E pipogyaság mián keserűt és nagyot harap a fehér kenyérbe, aztán beburkolja a krumpli áhitat, A két nő kissé nyugodtabb lesz. Most előre lép Simon. Ö nem fegyverkezik. Kis üvöltözés nem izgatja. Simon a demoralizált kezdi: Aladár! Az anya rémülten: Ne, ne, hagyjátok Aladárt! Aladár fáradt. De Aladár felnéz. Nagyon jó. Csak beszéljen Simon. Ha Simon beszél megszüli a koszt-programot.

—   Aladár!

Aladár egy korty vizet iszik:

—  Nos?

—  Aladár adj nekem huszonnégy fillért!

Aladár gyönyörteljes. Fog veszekedni. Most már biztos fog tudni veszekedni, már érzi, mint jön fel az epe. De ez még kevés, amig lecsuszik a krumpli addig kevés, fel kell a mérget transformálni: Simonban a reménység.

Az anya: Ne! Mondom, hogy ne, hagyjátok Aladárt! Aladár fáradt.

—  Mért adjak én neked huszonnégy fillért?

Az anya mind rémültebb:

—  De hát Aladár ne törődj vele! Uram isten, Simon! Ez a szegény fiu egész nap dolgozik. Hagyjátok egy kicsit nyugodtan. Elvirane beszélj bele! Hagyjátok Aladárt! Aladár fáradt.

Hanem Aladár csendet int:

—  Nem. Csak mondja meg minek neki huszonnégy fillér.

Simon: A Láng-gyárba megyek. Burger irt, hogy menjek ki.

Talán lesz valami kisegités.

Aladár: Nem vennél inkább egy taxit?

Simon: Gyalog másfél óra.

Aladár: És te honnan késel el?

Simon: A Neuschloss-Lichtighez is kell mennem.

Aladár (profétikusan): Ki fogsz menni.

Simon: Albertfalván van. A Láng-gyártól négy óra gyalog.

Aladár: Nem a Láng-gyártól fogsz indulni, hanem innét.

Simon: Akkor egy nap alatt nem tudom elintézni.

Aladár (jóstehetsége kulminál): Két nap alatt fogod elintézni.

Simon: Egy zokni többe kerül, mint huszonnégy fillér. Izzad a lábam és kilukad.

Aladár összeráncolja a homlokát. A zokni aktuális nála is. Ma reggel annak ellenére, hogy a hüvelykujja hegyén olyan volt már, mint a géz, mégis felhuzta. Ez zokni-kisértés volt tudja jól, de nem akar olyan gyakran váltani, drága a mosás. Aladár tele van aggodalommal. Az ilyen vakmerőség katasztrófális lehet egy kötött-szövött holmira.

A düh rendszerint akkor szökken teljesedésbe, amikor az ember önhibáját nem tudja tovább takarni. Itt a pillanat. Aladár eltolja az ételt. Simonnak arisztokratikusan csak ennyit mond: Terád fütyülök. Maszlag az egész. De ti figyeljetek most ide! Az ember nem mászkálhat egy vas nélkül. Egy hivatalnok zsebében muszáj, hogy valami pénz legyen. Töpörtyü 22 fillér, szalonna, fekete kolbász, savanyu káposzta, rozs kenyér mind jó és tápláló ételek. Napi harminc fillérrel csökkentem a kosztpénzt.

Az anyja basedowja teljében: — De Aladár én nem ehetek rozskenyeret, én attól egész nap böfögök.

Elvira (magánkivül): De hiszen nekem epehólyaggyulladásom van! Én nem ehetem se töpörtyüt se szalonnát. Káposztát se ehetem, mert az felfúj, kolbászt se ehetem, mert az hagymás, de hiszen azt te jól tudod, Aladár!

Simon (szenvtelen): Amit mondtam az nem maszlag. Huszonnégyet kértem, tehát csak oda. A Neuschloss-Lichtighez meg már semmit. — Gondold meg. A zokni.

Aladár nekirugaszkodik és feldűt egy pohár vizet.

—  J esszusom az abrosz!

—   Hisz csak viz!

—   Ma tettem csak ki a friss abroszt!

—   Ugyan, mama nem hagy foltot, hisz csak viz.

—   Amint kiteszem mindjárt leöntik, egy napig nem tud tiszta maradni!

—   Nekem arra a huszonnégy fillérre mulhatatlan szükségem van. Ha az embert hivják, hát oda kell mennie azonnal. A Magyar Acélnál is egy fél nap késés miatt maradtam le.

Elvira: — Aladár te elfelejtetted milyen beteg voltam a télen.

Azt hiszed, mert nem panaszkodom jól vagyok? Ha görcsöm lesz és nem tudok felkelni ki főz, ki takarit, ki vásárol, ki stoppol? Simon: — Aladár add ide a huszonnégy fillért. Jekaterina Basedowna: — Hagyjátok Aladárt. Aladár fáradt!

Aladárt lerohamozták. Sárga és összetört mint a grizkoch, amelyet Elvira elkrachol vasárnaponként. Az ebédlőben minusz negyven fok a hallgatás völgye, azt várják, hogy Aladár folytassa az evést. De Aladár nem óhajt tovább táplálkozni. Az anyának mentő ötlete támad: — Simon nyisd ki a rádiót.

A hangszóró krónikus náthájával: — Halló itt rádió Budapest egy és kettő. Hölgyeim és uraim pontos időjelzés következik, utánna lóversenyeredmények. 9 óra negyvenöt perc. 9 óra 46 perc. 5 másodperc. Pi, pi. Következik 9 óra 46 perc, pi, 46 perc 5 másodperc pi, pi. A háromévesek futamán első Sacher torta, második Tejföl, harmadik Kutyagumim. Rövid szünet után szórakoztató zene.

Aladár mereng: Itt vannak együtt. Elvira a szimuláns, Simon a demoralizált, anya a főkonzerváló és ő, a meggyőződés nélküli igavonó a konvenció kényszerében.

Az anya: Simon engedd a diványra Aladárt, Aladár fáradt. Aladár lefekszik.

Az anya: No Simon hozd már azt a szórakoztató zenét, hadd szellőzze ki a fejét Aladár.

— Halló, következik Suppé: Költő és Paraszt cimű nyitánya. Előadja a Mándics szalonzenekar.

A Szobát beborítja a zene. A jótékony zaj szemem köpi a tényállást és olybá lesz az együttes, mintha kizárólag művelődési célzattal ültek volna gép köré. De Aladár csakhamar nem figyel. Tizkor randevu korán. Tizenegykor kéne. Az is korán. Jó volna tizenkettőkor. Simon: Aladár alszol?

Az anya: Hagyjátok Aladárt, Aladár fáradt. Elvira: Ugye, Aladár nem gondoltad komolyan azzal a harminc fillérrel?

Az anya: Dehát hagyjátok Aladárt! Aladár fáradt. Aladár lehunyja a szemét, de nyomban kinyitja. Bubrikák rajzolódnak a szeme héjjára. Fuj.

Az anya: Menj aludni, Aladár.

Aladár kivirul. Igen! Ez egy ötlet! Aludni. Hanem akkor ismét fel kell kelni. Így annál szomorúbb. Most, hogy egy kis fekvést kóstolt, őrületes súllyal kezd dörömbölni a fáradtság. Legalább két hónapos kimerültség-adag szorult mindenik tagjába. Csípős, maró ernyedtség ez, amely eddig csalárdul lapult, hogy most egyszerre kiszabaduljon minden rémével és végezzen vele.

Aladár komor lesz. Fel kell kelnie. Hogyan? Az anya: Simon segitsd fel Aladárt.

Aladár szótlanul felkel. No nem. Simon nem fog hozzáérni. Megy. Ugy döcög, mint egy gólem. Az anya: Jó éjt fiam.

Aladár csak bólint. Sötét. Lénye minden maradéka gyűlöl és okád. Bent a székre leül. Szobor. De gyorsan észbe kap. Gyerünk, különben ott fog ülni reggelig, holott messze óriási élmény int: az ágy. S az ifjú hős a nagy jutalomért cipőfűzési viadalra kiáll. Ó igen. Kilukadt-e? Aladár felhördül: Te bitang. Ilyen lukat még nem szült anya. Ábrahám, sőt Nóé nem látott ilyen hasznavehetetlenre silányult zoknit százados életében. Aladár ül. Csapás. És a randevu? Szintén csapás.

A randevu... 12-kor is korán volna. Ó, meg van! Kinyilatkoztatás: Nem fog elmenni, hanem egész délelőtt ágyban marad! Nem fog elmenni és akkor nem kell, hogy költőpénze legyen! Nem fog elmenni és akkor nem kell megvivni a harminc fillér párbajt és Simon a huszonnégy filléres ismétlőpisztoly is megszűnik kattogni! Nem fog elmenni! Micsoda gyönyör, az élet álom.

Valaki bejött:

—  Aladár elvehetem a huszonnégy fillért? Aladár nem néz fel, nem szól, csak bólint.

—  Köszönöm.

Az ifjú hős hálóingben az igéret földjéhez zarándokol. Aladár lecsap. Ez nem olyan közönséges beszállás, Aladár szomjasan, egész testével egyszerre mászik az ágyra, mint egy svábbogár az élesztőre, szinte torkon ragadja fekvőhelyét.

De aludni mégsem tud. Nem baj. Páccer, aki mindjárt horkol, az nem tudja észbe venni feküdni micsoda nász. Ráadásul mennyei fényt lövel minderre a pompás megoldás, a kinyilatkoztatás, a megváltás: Nem fog elmenni.

A feje rajzik. Zokni, huszonnégy fillér, könyvelési tételek, szárnyatlan gondolatok. Csend. Akarná, hogy varázsos legyen a csend, de az üres szalmacséplés mást akar. Már csak fél agyába szorult az egész. Simon, Elvira, anya, fuj, anya konzerváló grammofon.

Zaj.

Az anya: Ne, ne, Elvira! Lefeküdt már! Hagyjátok Aladárt! Aladár fáradt.

Elvira: De nem maradhatok ilyen bizonytalanságban. Tudnom kell.

S tágranyilt szeme előtt az ágylakónak egy Erynnis áll:

—  No de azzal a harminc fillérrel az csak vicc volt ugye Aladár? A fekvő bolintani akart, de kitört a tarkósztrájk.

Hanem most az ajtóban megjelenik az anya és jerikóhangja emberfeletti recsegéssel trombitál:

—  Hagyjátok Aladárt! Aladár fáradt! Szepegő visszhang az ágyból: Aladár fáradt.