1.   Az osztályharc — bár lényegében, egymástól elkülönithetetlenüí, de megkülönböztethető módon, — három sikon halad: 1. gazdasági, 2. politikai és 3. kulturális síkon. Ennek a harcnak az alapjait az a körülmény képezi, hogy a feltörekvő proletáriátus úgy gazdasági, mint politikai és kulturális vonatkozásokban szembentalálva magát az uralkodóosztályokkal, céljai elérése érdekében harcra kényszerül, míg az urailkodóosztályok — ugyancsak az, emlitett relációkban — a rendelkezésükre álló összes erőkkel és eszközökkel elgáncsolna, gyengíteni és megsemmisiteni igyekeznek. A proletáriátus osztályharcának erői egymástól függő viszonyban lévén, kiindulási pontjuk, — mint az a pont, ahol karakterüknél fogva végső eredményükben, találkoznak, — közös. Alapban és találkozásban is, közös pontjaik dacára e három, sík (amelyen az osztályharc halad), mozgási sebessége egymásra dialektikusan ható törvények szerint különböző. Mozgási (és ható) sebességük különbözőségét az osztályharc szolgálatára jelentkező erők határozzák meg. Alapjukat a gazdasági elnyomatás alól való felszabadulás, végső céljukat pedig a kulturális kielégülés képezik. A proletáriátus osztályharcának a képlete tehát: G-P-K. (Gazdasági elnyomatás, — Politikai harc, — Kultura). A proletáriátus saját magát, (erőit) felszabadító küzdelmében e három síknak megfelelőleg ugyancsak három, szintén közös alappal rendelkező, egymásra szintén dialektikusan ható erővel találja szemközt. Gazdasági síkon a tőkével, (korok szerint: feudálizmus, céhrendszer, kapitalista termelés, amelynek a célja nem, a szükségletek kielégítése, hanem a profit), politikai síkon, a parlamentáris vagy diktatórikus államhatalommal, (a liberális és demokratikus polgári köztársaságok diszponáló és végrehajtó szerveitől kezdve az önkényuralmat még leplezni sem szándékozó diktatórikus államhatalmakig), kulturális síkon, pedig a burzsoá osztályideológiájával. Szükségszerű tehát, hogy e három síkon a proletáriátussal szembenálló erőket felismerjük, mibenlétüket nyilvánvalóvá tegyük, erejüket felfedezzük, értéküket megmérjük.

2.   A proletáriátussal szembenálló erők képlete a következő K-O-P. (Kapitalista termelés, — Osztályuralom, — Profitkultura). Külön-külön és együttesen is determináltak lévén a létüknek értelmet adó profit mozgató erejétől, határaik igen szükreszabottak, értékük igen hullámzó, létezésüknek szükségessége pedig még saját maguk szempontjából is viszonylagos. Értékmérőjük minden esetben a beléjük fektetett tőke és ezen tőke hozadéka. Ennek a ténynek természetszerű következménye az, hogy a tőke cenzori szerepet tölt be érdekeinek veszély esetén való megvédése céljából, nem csupán szigorúan, véve ipari és gazdasági karakterü befektetései fölött, hanem éberen őrködik kulturális érdekeltségein is, legyenek azok még saját szempontjából is akár pozitiv, akár negativ jellegűek. Ebben a cenzori ténykedésében mi sem természetesebb, hogy legfékezhetetlenebb bérenceire éppen az intellektus birtokosainak azon kategóriájában akad, akiknek egy kevésbé anarhisztikus termelési és kiválasztódási rendben éppen ellene kellene hogy forduljanak. Mint ahogy a jelenlegi világrend gazdasági frontjának legmegbízhatóbb és legkonokabb védelmezői éppen a fűszeresek, sarki kofák, tejeskocsisok, házmesterek és a sarki, rendőr, (és nem a miniszterelnök, a trösztelnök vagy a vezérigazgató) ugyanugy a polgári társadalom szellemi frontjának legmegnemalkuvóbb és legelszántabb őrszemei és harcosai a művészek, hírlapírók, színésziek és tanárok. (És nem a gondolkodók, tudósok és agyukat rendeltetésére használni tudó irók). A rájukruházott hatalom, birtokosai lévén, a legmegbizhatóbb módon is kezelik a kapott hatalmukat és hogy azon a reflektorokkal kivilágított nyílegyenes uton haladnak, aminek kapcsolótábláinál a kapitalizmus ül, annál mi sem, természetesebb.

3. A polgári művészet, (film, irodalom, képzőművészet, színház), sajtó és tudomány egységes frontot képeznek abban a harcban, mely ideológiailag van hivatva a tőkés termelés, a fennálló parlamentáris vagy diktatórikus államhatalom és a burzsoá etika létjogosultságát megvédeni. Finanszírozója ennek a nemes védelemnek természetesen a tőke, ami viszont karakterénél fogva megköveteli a befektetések utáni profit biztosítását. A tőke, ez esetben, bizonyos kulturális missziót és szellemi védővonalat reprezentálván, természetesen fenkölilt ábrázattal látja el magát, magasszárnyalásuvá válik és még legutolsó porcikáját is ünnepi lepelbe burkolja. Nem feledkezik meg azonban, befektetett értékeinek védelmében, a fennálló államhatalom segítségével alátámasztani érdekeit egy monopóliummal. A monopólium birtokosává válva természetszerűleg korlátlan cenzurát gyakorolhat minden általa finanszírozott és forgalmazott eszme, tudományos kutatás, művészeti vagy filozófiai termés fölött. Ezáltal módjában áll nivóbeli, (kiállitásbeli) különbségek dacára is egy olyan, egységes, (alapjaiban és lényegében egyöntetű) irodalmat, művészetet és tudományt átitató ideológiát lanszirozni és kitermelni, amilyent éppen úgy profitjának biztosítása, mint gazdasági és politikai rendszerét helyeslő és igazoló védővonala megkíván. Kitermeli és lanszirozza: nacionalizmusa, és imperializmusa igazolásául a legendákon, felnevelkedett történelemtudományt és a valóságot meghamisító, (a parasztság és munkásság osztályhelyzetéből adódott mozgató erőkkeli szembehelyezkedvén), katonai erényeket dicsőítő, hazug szentimentalizmusból a paraszt földéhségét, kihangsulyozó ideológiát. Forgalmazza a polgár szelid, békés és kiegyensulyozott (legfeljebb csak problémákkal, méghozzá lelki problémákkal néha-néha megspékelt) de minden, esetben kedélyes, beállítását, a kisiparos, grejzlerájos és uccaseprő öntudatos és eredményekkel kecsegtető gazdasági törekvéseit és kielégítő jámborságát. Forgalmazza a, szülői szeretet legendáját, a bűnt és a bünhődést. A házassági örömöket, a gyermeknevelést, a pedagógiának azt a korszerűtlen megnyilvánulását, amelyet, megvalósít irodalmán kívül tantermeiben, kollégiumaiban, internátusaiban és egész berendezkedésében.

4. A polgári művészet ezekből a tényekbőll kifolyólag akár leplezetten, akár leplezetlenül, de minden esetben annak az osztályharcnak a szolgálatában, áll, amelyet a burzsoázia folytat a feltörekvő proletáriátussal szemben. Mivel az osztáyharc nemcsak gazdasági területen, de politikai és kulturális síkon is folyik, tendenciái a művészeteknek min den ágában kimutathatók. Építészetben, festészetben, történelemtudományban, természettudományban éppúgy, mint technikájának irányvonalában, színházi kulturájában, filmművészetében, filozófiájában és irodalmában. A tőkétől függő viszonya és az általa megvédésre hivatott kulturális eredmények, (bérházépítés, divatkreáció, reklámfestészet, az uralkodóosztályok kiválasztódási elméletét igazoló történelemtudomány, újabb profitlehetőségeket megcsillogtató új találmányok, az, individuális pszihológia, a hazug szentimentalizmuson felépülő irodalom stb.) határozzák meg éppen azt a nivót és azt a határvonalat, amely fölé ezen karakterű művészetek és. tudományok soha sem emelkedhetnek anélkül, hogy szembe ne találnák magukat saját értelmüket adó és létjogosultságukat képező eszmékkel és így legjobb esetben is dezertőrökké ne válnának. Lényegében tehát a polgári művészet, anélkül, hogy fel na adná alapjait képező karakterét, nem emelkedhetik saját nivója fölé, éppúgy, mint a forradalmi művészet összetételénél és az osztályharccal való szoros kapcsolatainál fogva semmi körülmények között sem süllyedhet saját nivója alá. A polgári művészet termelését a kereslet és. kínálat törvényei szabályozzák és határolják, a forradalmi művészet a kulturális kielégítés céljait szolgálja. Ez utóbbi minden esetben felvilágosító jellegű, mai etappjában ugyanugy hivatott destruktív, mint konstruktiv szolgálatokra. (Szatira és programirodalom). Mi sem természetesebb tehát, mint hogy az uralkodó és feltörekvő osztályok harcában kiélesedett és döntő jelentőségű az a vonal, amely e két, alapjaiban egymástól teljesen különböző művészetet, irodalmat és tudományt egymástól szigorúan elválasztja.

5.  Ugy a polgári, mint a forradalmi művészet függő viszonyban. lévén a kapitalista tőkével, (az, előbbire a függő hatás viszonya előnyös, míg az utóbbira hátrányos formában jelentkezik), mégsem mondhatjuk, hogy e két fajta művészet adott gravitációját egyformán befolyásolja. A tőkés társadalom polgári alapeszméjének védelmében minden pillanatban mozgósítani képes szervezett és a profit eszméjét hősiesen védelmező hadseregét, úgy a saját maga érdekeinek előrejuttatása, mint az osztályharcos proletárművészet élének letompitása céljából. Minden művészeti produktum, (beleértve természetesen a reális tudományok eredményeit is), egyrészről a profitot kiszolgáló vazallus, másrészről a proletár osztályharcot és az emberiség természetes kulturkivánságait kiszolgáló szükségleti tárgy lévén, közvetlenül függő viszonyba kerül részint a tőkével, (a tőkés társadalom bármely más érdekeltségének mintájára), másrészt a proletár osztályharcot szolgáló mozgató erővel. Céljaik és mozgató erőik különböző lévén, egymástól úgy eszmei tartalomban, mint külső formában megkülönböztethetők és egymással nem helyettesíthetők, egymás helyett nem alkalmazhatók. Mindakettő alá lévén vetve kiváltó osztályuk dialektikus erőinek, fejlődésük, megerősödésük, elmulásuk vagy fellendülésük hullámzó vonalat mutat, osztályuk történelmi pillanatának megfelelőleg. A baloldali, (proletár, forradalmi) művészet ezen vonal szerint az egyetemes emberi kultura arányában mozgó vonal, míg a polgári művészet a tradiciókba, multba, „eredményekbe gyökerező, létalapját a tőkés» társadalom által képező, profittól, polgári erkölcsöktől, osztályvallástól balanszirozott és átitatott függvény, mely jelenlegi történelmi pillanatában statikus nyugalmi állapotban: lévén, előrehaladásra és fejlődésre már nem képes.

6.  A két különböző síkon mozgó, különböző erők által mozgatott és különböző társadalmi osztály intellektusát kifejező művészet különbözőségéből adódik törvényszerűleg a polgári és a forradalmi művészek, tudósok és irók különbözősége is. Különbözőségüknek alapjait (annak dacára, hogy produktumaikkal akár egyik, akár másik osztály kiszolgálói) intellektusuknak, ideológiájuknak biológián alapuló minéműsége képezi. Ismerve a hazugság, a pletykálkodás freudi lélektanát, a nyomorékok testi defektusainak lelki vetületeit, kétely nélkül visszavezethető a polgári, traumáktól beárnyékolt művészet és irodalom a gazdasági ellentmondásokban küzdő tőkés társadalom benső okaira. Egy tudománytalan társadalom, amely kifejlődése óta azon fáradozik, hogy a lényegében adott és alapjait képező ellentmondásokat letompítsa, nem is termelhetett ki másfajta művész-, iró- és gondolkodó-típust, mint olyant, amely nem is vehet tudomást a valóságról, vagy ha tudomást képes szerezni róla, akkor egyszerűen „mellébeszél” annak. Biztosító szelepe e csömörletes ellentmondásokból a cinizmus, az analízis, a bizonyitgatáts, a tények egyszerű megteremtése vagy visszaadása helyett. A magyarázat és a magyarázgatás, a cinikus vállvonogatás és a félrebeszélés, a problémák kiagyalása, egyszóval hazugság és. körmönfontság. Az ötvenmillió munkanélküli és a milliószámra éhenpusztuló ázsiai idejében mesék a holdvilágról, női aktok és portrék festegetése, bérpaloták építése, a bigin és a zenésoperett. Mindezek a produktumok természetesen éppugy nem függetlenek a társadalomtól, melyben megszülettek, mint annak a társadalomnak a szolgálatában álló művészektől, íróktól és gondolkodóktól, akik megteremtették.

7.    A polgári olvasóközönség, színház és filmszinházlátogatók szerves kiegészítését képezik annak az egységnek, mely a polgári művészetek létjogosultságát és karakterét megadja. A polgári társadalom, mint olyan, a fogyasztásba való beilleszkedés folytán alapjait is képezi a tőkés társadalmi rendnek. (Önkényes és nem kényszerült beilleszkedéssel számolunk). Mint ahogy a tőkés rend és a proletáriátus, a polgári és forradalmi művész, (gondolkodó és író) ugyanugy a polgári művészetet, irodalmat és tudományt és a forradalmi proletárművészetet és irodalmat élvező és elfogadó, vásárié, megrendelő és olvasó közönség között is magától adódik a különbség. A különbség a gazdasági és szolidáris együttérzésen kívül még intellektuális; jellegű is és egyben fokmérője úgy az intelligenciának, (igényességnek) mint a meghatározott tömeg tudományos ismereteinek. A baloldali termiékeket fogyasztó (olvasó) közönség éppúgy, mint osztályának, tudományának és irodalmának írói, szerves tagjai a felszabadulás osztályharcának. Ennek a harcnak, (bár kulturális és ideológiai síkon folyik), minden hátrányát, elgáncsolását éppúgy érzi, mint irója, vagy egész osztálya akár a politikai, mint a gazdasági síkon. (Kapitalista érdekeket szolgáló bérházépítés, rossz film, rossz színház, osztálypedagógia, hazug irodalom, stb,) A termelő és fogyasztó, (író és olvasóközönség) felelősségének az értéke teljesen azonos. Felelősséggel vagy felelősség nélkül, de egyaránt résztvesznek abban a harcban, amely a kultura elgánesolásáért vagy megteremtéséért folyik.

8.    Szembeállitva e két, (polgári és forradalmi), alapjában eszközeiben, céljaiban és eredményeiben különböző művészetet, (irodalmat és tudományt), kivédhetetlen ütközőpontjaik teremtik meg azt a határvonalat, amely őket egymástól kategórikusan elkülöníti. Szembeállitva e két különböző művészetet mozgató materiális, ideológiai, szükségletet fedező, célt szolgáló és eredményt megteremtő erőket, táblázatunk a következőképpen alakul ki:

Hátrányos függő viszony a tőkétől. Osztályharc. A realitások bemutatása.

Az osztályuralmat (polgári ideológiát, frázisokat) leleplező, a dolgozók osztályának felvilágosítását és helyzetét pontosan megjelölő irodalom és művészet.

Előnyös függő viszony a tőkétől. Osztályuralom megtartása. A figyelemnek a realitásoktól való elterelése.

Osztályuralmat, (polgári ideológiát, tőkés termelést) alátámasztó és érdekeket szolgáló irodalom és művészet.

Célkitűzés, iránymutatás, ismeretterjesztés vallási nacionalista és erkölcsi érdekbeállitások nélkül. Művészi alkotások kitermelése az egyetemes emberi kulturkivánságok szerint.

Épitő munkájukban az uralkodó osztály hatalmi szerveivel magukat szembentaláló irók és művészek.

Osztályharcba állitott, az elgáncsolást kulturális téren is iróival együttérző proletáriátus.

A tények meghamisításának (az osztályuralom érdekeinek megfelelőleg) teljes korlátlansága. Cenzuragyakorlás. Művészi alkotások kitermelése a kapitalizmus profit rentabilitása szerint.

Munkájukat a polgári (kapitalista) érdekeknek alárendelő művészek és irók, az uralkodó-osztály fizetettjei.

A polgári írókat kitartó, osztályuralmát védő fogyasztóközönség.

Ez a határvonal a különböző erőktől hajtott művészetet, irodalmat és tudományt nemcsak kettéválasztja, de egyben az általános emberi kultura szempontjából értékeli is azokat. A kapitalista osztályuralom idején együtt való létezésük csakis egymással szembenálló, (támadó és védekező) állapotban képzelhető el. Emelkedésük kiváltó osztályuk megerősödését, süllyedésük és elgyengülésük annak közelgő pusztulását jelenti. (Budapest)