A város és a falu, a mai erdélyi város és a mai erdélyi falu gazdasági-társadalmi összefüggéseinek s a marxista tételnek, hogy kétféle a város, s ugyanugy a falu is, — röviden: az osztályharc tényének és élményének tiszta mesébe s éles drámai kompozícióba való oldását tartalmazza az a kis füzet, mely pár héttel ezelőtt jelent meg Kolozsvárt, az ugyancsak kolozsvári munkás iró, Nagy István tollából. — Nagy Istvánt felesleges volna a Korunk olvasói előtt bemutatni. Erős kötésű, naturalista formálásu szépirodalmi vázlatai és elbeszélései a Korunkban jelentek meg először. A szürkeségig egyszerü beszéde a csak a lényegest kimondó szűkszavúsága s méginkább világnézeti érettsége a lap majd minden olvasója előtt feltűnt, holott Nagy István sem a Korunkban megjelent novelláiban, sem ebben a most megjelent füzetében nem mutatta be még igazán magát. Sőt ezekben az irásaiban, bármennyi erő is nyilvánul meg azokban, csak éppen hogy utal magára: igazi tere a széles sodru mesének s az alakok áradásának helyet adó regény: a regény, amely felgöngyölíti az élet egész teljességét abban a konkrét szakaszban, amiben épp állunk a dolgok romániai pontján, minden konfliktusával, ellentétével és ellen-mondásával ez időszakasznak. Kéziratban levő (s talán Temesvárt kiadásra kerülő) Nincs megállás cimű regényében azt mondja él a született mesélő természetességével, hogy egy erdélyi kispolgári-, kisiparos család a gazdasági válság lépésről lépésre örvénylőbb sodrában miként proletárizálódik el gazdaságilag és tudatilag, belekötve és sűrítve ebbe a szűzsébe mindazt, ami mélyen és elhatározóan történelmi napjainkból, vízióját és lényegét a megindult és tiszta értelmekért, helyzetekért viaskodó időnek. A társadalmi regény, mely a polgár irók kezén a tiszta szociológiai látás hiánya következtében minden belső igazságát és jogosultságát elveszítette Nagy Istvánnal szinte ujjá születik. A társadalmi-történeti, az epikai helyzet, mélyet naprólnapra súrol a köznapi élmény s értelméből kiforgatva „szinez” a mindennapi sajtó-riportázs. Nagy István regénye lanjain mint valami ujonnan felfedezett világ merül föl tucatjaival az új és ismeretlen) hősöknek, akikkel semmiféle irott világban nem találkoztunk, akikről „izonban rájövünk, hogy ezek azok, akik mellett értetlenül haladt és halad el szinte kivétel nélkül minden u. n. „iró.” A figuráknak és a helyzeteknek ez az ismeretlenülismerős, felfedezésszerűen természetes, új és mindennapi elénk tárása még gazdagabban s mert későbbi ezért világnézeti szervezettségében még fejlettebben jelentkezik második, ugyancsak kéziratban levő regényében, (címe „A vizsgálat megindul”), mely már nem általános „társadalmi” regény a kapitalizmus egy válságszakaszából, hanem par exellance a keletközépeurópai munkásregény az osztályharc mai szakaszán, történelem és irodalom, (abban a még vegyileg sem bontható összemosódottságban, mely a jó írásnak talán első kritériuma), de a konkretizálásnak azzal a páratlan tisztaságával, mely egyedülivé, sőt legelsővé teszi a negyedik rend magyar nyelvű irodalmában. Olyan egyedülivé:, mintha általában vele kezdődne a „jelenkori” irodalom. S tényleg vele kezdődik. Nagy István osztálya az epikai bőségnek s a világnézeti határozottságnak nála szétválaszthatatlan egybenövött-ségével még nem szólalt meg magyarul. A negyedik rend magyar nyelvű (emigráns) irodalma tiszta és teljes értékű alkotásait adta — a multnak, a negyedik rend mai osztályéletének, osztálykonfliktusainak regényét azonban a jelen valóságos tér- és időbeli környezetében Nagy István adja a romantika és az irói spekuláció minden „költése” és csináltsága nélkül. Az a jellegzetes szürkesége s csak a lényegest kimondó szűkszavusága, — amiről már említést tettünk — valódiságának és eredetiségének legtermészetesebb jegye. Az a kemény, látszólag szenvtelen s tényleg minden sentimente nélküli költőfeletti objektivitása, amivel napjai elevenjét boncolja szürkeségének és szűkszavuságának másik oldala s a kettő egyben: az osztályharcos iró, aki tényleg osztálya élettapasztalatából (micsoda „szürke” élettapasztalatok!) és világnézeti determináltságából kifolyólag (micsoda kemény, minden sentimenteot kiölő determináció!) nem is költ, hanem értelemmel lát el egy fejetetejére került világot. Idők jele, hogy ezzel a teljességgel beszél. (Kolozsvár)