Az eseményeket jobb vagy baloldali szempontból értékelni és irányítani akaró emberiséget Európában elsősorban Németország bel- és külpolitikai fordulatai tartják izgalomban. Németország, ea a „gyarmatok nélküli imperialista állam” egyik legerősebb robbantója a „francia blokk” fegyveres védelme alatt álló „versaillesi rendszernek.” Az osztályharcban résztvevő tömegek nagysága következtében Európa államai között Németországban legélesebb az öntudatos munkásság látható ellenállása a világválság csapásaival szemben a proletáriátus fokozott kizsákmányolásával védekezni akaró tőke gazdasági nyomása, politikai diktaturája és a reakció ellen. Érthető tehát, ha ez a Németország a belletrisztikus publicisztikának és riportagenak izgató vadászterülete lett úgy német, mint nem-német irók részéről. Helyes lesz tehát, ha egyszer — nagyon röviden, egy konkrét, hozzánk közel álló, a mai Németországról szóló könyv kapcsán (Gereblyés László A döntés felé... cimű könyve ez) — problémává tesszük — minden bírálaton túl — a nekünk való riportkönyv kérdését, a „hogyan lehet igazán, riportage”-t?

Gereblyés könyve a juliusi és augusztus elejei napok történelmi korszakába visz, amikor még a Németországban, élő s a történéseket helyesen megítélő emberek nagyrésze is bizonytalanságban volt az eseményekben résztvevő és alakító tömegek erőviszonyai felől. Az egymást gyors ütemben követő események a két ellenpólus, az öntudatos munkásság s a tőke közvetlen vagy a reakciós tömegeken keresztüli összecsapásainak mérlegkilengései voltak. Mi ebben a helyzetben a világnézeti vonalunkra tartozó riporter feladata? Bizonyára a tényeknek olyan — irodalmi — megírása, amely a történelmi hűséget megtartva a tényekben rejlő ellentéteket úgy állítja szembe, hogy — az olvasóban a feszültség érzését keltve — ez ellentétekből vezeti le az eseményeket (az ellentéteket ellentmondásokká, élezi!) s az olvasót az eseményekkel szembeni állásfoglalásra készteti. A riporter mintegy az események — művészi — dialektikus leirását adja. Az ellentett történések gyors egymásutánja és feszültségei közben persze az egyes ember élete háttérbe szorul. Az osztály helyzetet s az osztály törekvéseket a másik osztály törekvéseivel állítja ellentétbe. (Az ellentétek emberi cselekedetek, események rugóivá válnak így s az egyén osztályemberré lesz, aki osztályhelyzetének megfelelőleg cselekszik). Minden esetben az esemény, az osztálycselekedet van előtérben. Németország juliusi és augusztus elejei napjai ebben az értelemben kitünő riportanyagul szolgálnak az irónak, ha a riport osztálycselekedeteken keresztüli, állásfoglalásra nevelő feladatát felismeri.

Gereblyés László nem ezt az utat követte. G. L, ábrázolása naturalista (s nem dialektikus), holott a riporter nem adhatja vissza a történéseket teljes naturalitással, mert az olvasóban hiányzik az, együttélés kapcsa. Ennek következtében az általa elmondottakat sem leirt, sem éreztetett cselekmény nem fogja át. Könyvének nincs cselekménye. Igy történhetik meg, hogy a, tényleg végbement és általa vissza nem adott események sorát megzavarja. Az egyes jelenetek, leírások novellisztikusan követik egymást, minek következtében egymástól függetleneknek tűnnek az olvasó előtt, s nem adják az események dinamikáját. Holott G. „a német proletárság helyzetét és gondolatvilágát” igyekezett a magyar olvasó előtt világosisá tenni. Hogy a tömeg cselekedni akarásának szerves felépítése nélkül hogyan volt ez megoldható, a könyvből kitűnik. Az események összefogó kapcsát leírásokkal és beszélgetésekbe iktatott magyarázatokkal kell pótolni. A magyarázatok nagyrésze statisztikai adatokat halmozó gazdasági tudósítás, mely a könyv riportázsjellegét teljesen megtöri. Ez nem annyit jelent, hogy a riporternek nem szabad statisztikákat közölni, hanem azt, hogy valamely helyzetet csak az. élet egyes jelenetein keresztül: szabad visszaadni, — esetleg statisztikák alátámasztásával. Bármely társadalmi osztály gondolatvilágát u.i. az osztályra jellemző cselekedetek sora s az emberek beszélgetéseiben érez tetett osztálytörekvések fejezik ki. Csak az osztálytörekvések s a cselekedetek éreztetése ragadnak magukkal. Minden más visszaadásban épp ez a magával ragadás szorul háttérbe: elreked a csupasz állapot-rajziban.

A riportázs problémája lényegében az irás, a „hogyan irjunk dialektikusan” problémája. Megérdemelné a legalaposabb vizsgálatot. (Berlin)