Az idő katonái, — hét testvér az erdélyi faluszegények közül — ugyanazon az uton mennek, amit az Uj Pásztorban szaggatott fel maga Szilágyi András. A regény előadnivalóinak tagolása, (szaggatott éles, helyenként kiszélesített film-balladák) egyéni mondat-és periódus-stílusa, levegője, a környezet: minden rokon az Uj Pásztor páratlanul megcsinált világával. S ez nem is vehető zokon. A szerző ugyanaz. Egész hamisítatlanul. S ez az első ellenvetésünk:

Az Idő Katonái nem jutottak tovább az Uj Pásztor Demeterénél.

*

Az Uj Pásztor költészet. Egy nagy tiltakozó és értő lirai-hév rászabadulása igazi témavilágára. Hősköltemény a szegény parasztról, akit a mai falu, város dolgai, osztályellentétei öntudatlanul a legtudatosabb világ nézetre eszmélteknek. Különös szépségű költemény arról, hogy miként nevelnek a dolgok — akaratlanul.

Egy ilyen folyamatról szükségszerűen csak költészetet lehet csinálni, ahol a táj, az emberek, a viszonyulások szükségszerűen valami konkrétumokon túli ragyogásba kerülnek, mert maga a folyamat kivételes. Nem kitalált, de egyszeri, rendkívüli s maga körül is mindent egyetlenné és páratlanná tesz. Demeter nem ez, vagy az a faluszegény, de távlatokba dagadó, ragyogó hős.

Romantika.

*

Minden romantika szükségszerü fázisa a fejlődésnek. Minden iró fejlődési foka azonban csak akkor fogadható el és elfogadott, ha a fejlődési foka egybeesik a hozzátartozó osztály társadalmi-történeti fejlettségének a fokával.

Az Idő Katonái romantikáját már nem igazolja a mai erdélyi faluszegények romantikát tulhaladott, a társadalmi-történeti erőjátékban egész máskép konkretizált fázisa.

*

Az Idő Katonái ugyanazon az uton haladnak, amit az Uj Pásztorban szaggatott fel a szerző. A regény lényeges ideológiai folyamata itt is a spontán tudatkinyilás. A testvérek felnőnek s a társadalmi-történeti folyamatok behatása folytán sodródnak, balra. Ugyanaz az irracionális folyamat ez, mint az Uj Pásztorban s ugyanolyan misztikusan is hat. Mint valami természeti erők dolgoznak a társadalmi-történeti adottságok. A balra sodródás folyamata ugyanaz, mintahogyan a természetben a szél fuj. Értjük mit akar ezzel mondani a szerző. Az írónak azonban fel kell bontania az összefüggéseket és tudatosítania a helyzeteket. Ebben a tekintetben Szilágyi András a kényelmesebb végéről veszi a dolgot. Az ellentéteket csupán beállítja, de az ellentéteket nem fejti ki, nem is említve, hogy az ellentétei társadalmi-történeti általánosságok a mai időből s nem társadalmi-történeti konkrétumok abból az időszakaszból, amelyben regénye keletkezett.

*

Szilágyi Andrásnak az Idő Katonáiban nem az írói visszaadó erejével, de a szemlélő, az elemző, a szituációkat felfejtő tudatával van baj. Szilágyi András még mindig romantikus. Világa még mindig „költői”. (A lényeges különbség a „költő”-vel szemben csak az, hogy radikális realizmusa révén a költői elemei reálisak.) A költő Szilágyi Andrást még mindig jobban érdeklik a természeti, mint a társadalmi erők. Ezért olyan sok a tájrajz, az uszás, a nemi élet, a természet játékai, az árviz és egyebek a könyvében. Romantikus fokán az iró szükségszerűen naturális impresszionista s nem a társadalmi-történeti összefüggések együttélő megfigyelője, kifejtője és tudatositója. Sőt, — amint Szilágyi Andrásnál világosan látszik — ezen a fokon még a társadalmi-tudati tevékenység is naturálisan, azaz ösztönösen és spontán jelentkezik. Kétségtelenül : semmiféle irodalomból sem küszöbölhető ki a természeti, illetve biológiai adottság, ezek az adottságok azonban nem homályosíthatják, nem kendőzhetik és nem terelhetik el az összefüggések értelmét a valóság felől. Hisz még az olyan „elemi” erő is, mint például az árviz, társadalmi-termelési adottság is. Társadalmi-termelési oka is van. (Tájdekultura, panamák, osztály-érdek, stb.) S az okai a valóságban dolgoznak és hatnak. Miért nem szerepelnek tehát? Miért szerepel csak a mithikus jellegű folyamat? Mintahogy miért tart ki olyan hosszan Szilágyi a nemi élet, az uszás, a tél, a nyár, vagy a földek rajzánál? Mondhat ezekkel valamit? Tisztázhat ezekkel valamit? Esztétika ez és rajzgyönyör! Ő maga gyönyörködik bennük. A rajzolókészségét fitogtatja. Kár! Mert mi tudjuk és valljuk ezt a képességét. De minket más érdekel. A társadalmi-termelési s nem a természeti rendbe állított ember. Hagyjuk ezt az utóbbit azoknak, akik még rajzolni se tudnak. Hagyjuk azoknak, akiknek nincs más mondanivalójuk. Szilágyi Andrásnak szükségszerűen túl kell haladnia ezen a fokon. Fülöp és mások szexuális és egyéb magánügyein át kell lépnie az olyan, végig határozott felfejtésű és hátterű ábrázolatok irodalmába, mint amilyen például az Idő Katonáiban az iskolarészlet, — sőt még ennél is tovább, konkretizálja tehetségét, (mindén belső előfeltétele meg van hozzá) a falusi, városi szegények sorsán a társadalmi-termelési harc mai fázisában. (Kolozsvár)