Amig Gergely előbbi regényeinek (Szú, Embervásár) témaköre általában a munkásmozgalom volt, benne a forradalmi és reformista oldal harcaival, új regényében a forradalmi oldal belső életével foglalkozik. De a mozgalomnak e „földalatti” részével is próletárírói módján, vagyis kritikusa segítőszándékkal, bajtfeltáróan, a mozgalom érdekeinek figyelembevételével. A regény központjába a forradalmi mozgalom aktuális és döntő kérdését, a konspirációt állítja, amiben elvitathatatlanul minden vereség és győzelem titka rejlik. A mozgalom eseményeiből kiindulva próbálja fölfedni és bemutatni a konspiráció hibáit, gyöngeségeit, gyerekbetegségeit, problémáit. S természetesen: azokat a mozgalmi életben szereplő típusokat is, akik e hibák hordozói és megvetői.

A mozgalom hibáinak felderítése és a velük való irodalmi leszámolás olyan feladat, ami elől proletáríró nem térhet ki. A feladat elvégzéséhez azonban olyan politikai (és ami itt ezzel egyértelmü: irodalmi) erőpróba kell, amit csak igen kevesen állnak ki győzelmesen. Gergelyt mindenesetre már maga az kiemeli a sorból, hogy vállalkozott a konspiráció e nehéz és fölöttébb áldozatos hibáinak felderítésére és a mozgalom kritikus feldolgozására. Magyarországról lévén szó, olyan teljesítmény ez, aminek értékét csak azok tudják igazán felbecsülni, akik ismerik a magyar atmoszféra minden zugát és sötétségét. De a kötelesség-vállalás e hősi példája nem menti föl Gergelyt azok alól a hibák alól, amikre új regényében akadunk. Még abban az esetben sem, ha a hibák jórészében a mozgalom hibáinak visszfényét ismerjük föl.

A regényben Gergely a mozgalom minden részletét megrajzolja. Ez a rajz azonban nem is egy helyen csak halvány mása az eredetinek. Annak a mozgalomnak, amely proletáréletek és sorsok ezer szálait fogja egybe, amit a munkáshétköznapok táplálnak és erősítenek. Gergely nem Bredel, nem ismeri jól a munkáshétköznapokat, amik gyárakban, üzemekben, proletárlakásokban zajlanak le. A mozgalom belső életével sincsenek olyan kapcsolatai, amik hozzásegítenék a közvetlen élmény ajándékához. Ahhoz a közvetlen élményhez, amely nélkül az író munkája igen komplikált és nem hozhat teljes eredményt. Az élmény hiányát Gergely fantáziával igyekszik pótolni: a valóságot „irodalmi” reminiscenciával és sablonokkal.

Az üzemi életet, ami a regényt bevezeti, ezek a sablonok torzit-já,k majdnem valószinütlenné. S ugyanez áll a regény egyéb részleteire, különösen azokra, amik a falura vonatkoznak. Gergely maga is érzi, hogy az üzemben nem mozog otthonosan, hamarosan hátát is fordit neki és a mozgalom meséjét kiviszi a gödi wikend-partokra. Ezzel a gyors kitéréssel megszabadul ugyan a terhes írói feladattól, de viszont megnyitja vele a hibák sorozatát. Ha az üzemben marad, nem kerülhet ki sok olyan kérdést, amik a mozgalom elvitathatatlan kérdései. A forradalmi és osztálytudatos munkás, a fantasztikus tüzoltó-spicli és szociál-fasiszta mellett rábukkan a munkásosztály sok más típusára. A szervezetlenre, a jóhiszemü szociáldemokratára, a hivatalnokra, az osztályharc frontjáról különböző uton és módon hiányzó rétegekre. S akkor észre veszi — észre kell vennie — hogy a szocdemek között nemcsak amatőr rendőrspiclik vannak, hanem mások is, jóhiszeműek, akiket illuziók tartanak Peyerék pórázán. Az írói feladat is tisztábban áll akkor előtte: hogy nem lehet a kérdést kényelmesen leegyszerűsíteni a jók és gonoszok harcára, a mozgalmat sablonizálni szociáldemokrata rendőrspiclikre és forradalmárokra. Hogy a kérdés az: a szubjektiv becsületes szociáldemokraták is, mint mozgalom, mint párttömeg objektive, hogy, miképpen asszisztálnak, segítenek a rendfenntartás szerveinek. Ebben a formájában a probléma kétségtelenül több munkát adna neki, több elmélyedésre, az okok és konfliktusok gondosabb kibogozására szoritaná. De anélkül, ahogy a regényben szembetünik, nem lehet a munkásmozgalom konkrét vonalát pontosan megrajzolni. S nem lehet egyetlen más kérdést sem helyesen beállitani, főként azt nem, amelyik a regény főtémája: a konspiráció kérdését. Mert az üzemből, a mozgalom fellegvárából kiszállni Gödre nemcsak azt jelenti, hogy Gergely követi a mozgalom hibáját, hanem, hogy minden kísérlete — féleredmény. Nem csak abban mutatkozik ez meg, hogy a konspiráció egyes oldalait túlzott hatásokban állítja elénk, hogy tele varázsolja romantikus rejtelmekkel és szenvedélyekkel, hanem, hogy a forradalmár rendőrspiclivé való átalakulását (ezt az igazán kényes írói feladatot) meg sem kísérli problémának felfogni. Sípos „elvtársból” olyan játszi könnyedséggel válik a kezében rendőrágens, hogy az egyenesen csodálatos! De nem csak itt fogja könnyebb végét a dolognak, a regény többi szereplőjénél sem sokat törődik velük és rajtuk keresztül érvényesülő „lélektani kérdésekkel”, amik tulajdonképen a mozgalom kérdései. Természetes, hogy a konspirációi fontos kérdéseinél így nem juthat el az alaphoz, az okhoz, amiből- minden hiba és elfajulás fakad, nem érintheti az összefüggéseket, a kapcsolatokat. (S ez az oka annak is, hogy a forradalmárok belső, lelki (vagy mondjuk: ideológiai!) élete tulságosan szimpla és egyoldalu).

A falu és város dolgozóinak közös mozgalmát néhány földmunkás szimbolizálja a regényben. Az egyik paraszt román, a többi magyarországbeli. Gergely a városban, illetőleg a gödi partokon állítja be őket a mozgalomba. A falut ezuttal csak mint lényegtelen diszletet szerepelteti . A földmunkások mögül hiányzik az eleven „háttér”, holott ez a „háttér”, különösen manapság, igen fontos része a munkásmozgalomnak. S a regény nem veti föl a mozgalom agrárproblémáit, csak futólagosan érinti őket. Nem találkozunk benne a kommün emlékével és a faluban hátrahagyott kérdőjeleivel sem. Nem találkozunk az 1930—31-es magyar faluval! Abban pedig, hogy a valamiből, ami készül, valóság lesz-e, vagy sem, nem kis rész jut a városi munkásság mellett a magyar falura is... (Budapest)

*Gergely Sándor uj regénye. Budapest 1931.