1930 őszén Csiang-Kai-sek végre hozzájuthatott” hogy minden erejével a vörösökre vethesse magát. Október és november folyamán megtörténtek a szükséges csapatösszevonások. Nem kevesebb, mint 25—28 diviziót, azaz 120—130.000 embert koncentrált a nankingi kormány az általa annyira lebecsült vörös seregek ellen. Csiang-Kai-sek Lu-shanban, Kiukiangtól délre a Poyang-tó mellett ütötte fel főhadiszállását. A december elején megtartott nagy haditanács kimondta, hogy az alvezérek katonáinak zsoldját is Nanking fizeti, a lakosságot kímélni kell s csak készpénzért szabad vásárolni. A hadjárat időtartamát 3 hónapban állapították meg. 1931 március 15-ére tehát likvidálni kellett volna a vörösöket.

A vörösök úgy számban, mint felszerelésben sokkal gyöngébbek voltak Csiang-Kai-sek csapatainál. A már megalakult 11 külön vörös sereg létszáma összesen 66.650 ember 45.800 fegyverrel, 60 ágyúval, 649 gépfegyverrel, 107 aknavetővel és 8 repülőgéppel. Ez a felszerelés a legkevésbé sem igazolja az orosz fegyvercsempészésről szóló híreket. A technikai felszerelés zsákmányokból ered vagy szökevények vitték magukkal. A municiónélküli ágyúk s a kulik hátán cipelt pilóta- és benzin-nélküli repülőgépek még ennek a felszerelésnek az értékét is leszállítják. Az észak- és nyugat Hupehben s a déli Hunanban alakuló seregeken kivül még Csiliben, (most Hopei) Honanban, Szecsuanban, Kvantungban és Kiangsziben voltak seregek szervezés alatt. Ennek ellenére csak a 3., 4., 12. és az újonnan alakult 20. és 22. sereget tudták mintegy 25—26.000 emberrel (kb. 20.000 puskával) a nankingiek ellen hadba vetni. Igy hát már december 21-én sikerült Hun-Bin-fang 5. és 18. nankingi hadosztályainak két napi elkeseredett harc után elfoglalni Tung-Kung (Tunku) városát, a Nyugat-Kiangszi-i tanácskormány székhelyét, sőt pár nap mulva a másik centrum, Ki-Ang város is a nankingiaké lett. A hódítás öröme azonban korai volt. 1931 újévére virradó éjjel a vörösök  ellentámadása visszafoglalta Tunkut és Csu-Teh 4. serege döntően megveri az 5., 18. és 25. Koumintang-hadosztályokat. A „legyőzhetetlen” 5000 főnyi 18. hadosztály vezérével Csang-Huidszeinnel együtt fogságba esett. Összesen 7000 foglyot ejtettek, (3 ezredés 7 zászlóaljparancsnokkal) a zsákmány számos egyéb felszerelésen kívül 8 löveg, 40 aknavető, 60 gépfegyver és 20.000 puska. — Január közepén a Tunkutól északnyugatra eső Dji-Szuinál verték meg a vörösök Tang-Dau-jűn Kuomintang hadosztályát. Februárban az észak felé nyomuló vörösök Kun-Ho-czung vezetésével Czan-Kaut és Kan-Ang-t foglalták el, míg a délre vonuló Csu-Teh február 22-én Délnyugat-Kiangszi elvesztett fővárosát Ki-Ang-t veszi vissza, ugyanekkor Ho-Lung vörös serege is offenzívát kezd a Human-Hupehi határon.

A Csiang-Kai-sek által tervezett nagy offenzíva tehát a legteljesebb kudarccal végződött, a bűnbak Lju-Ti-pin fővezér Kiangszi kormányzója lett, akit lemondattak. Kiderült, hogy lehetetlen a vörösöket rajtaütéssel legyőzni. A terep nehézségei is túlnagyok voltak. A parasztok minden élelmet elpusztítva elmenekültek a közelgő Kuomintang csapatok elől, a hegyi útak járhatatlansága miatt a trén elakadt s az éhező katonák tömegestül futottak át a vörösökhöz. Ily körülmények között Csiang-Kai-seknek új offenzívát kellett előkészítenie. A fővezérletet maga Ho-Jin-csin, a hadügyminiszter vette át, aki az egykori Feng-Jű-hsziang féle csapatokból vont magához erősítéseket. A márciusi offenzívát most már 200.000 főnyi Kuomintang-sereg indította meg a Jang-Cetől északra eső kevésbé védett szovjetterületek ellen. Március közepén sikerült a vörösöket megverni a Hun-Fu tónál, de Dzsu-Dja-ho, Pe-No-gji és Hupeh délnyugati síkságának elfoglalása már nem sikerült, sőt Ho-Lung serege ismét 30 mértföldre közelitette meg Icsangot, a fontos Jang-Ce kikötővárost. Egész április folyamán nem volt képes Nanking sem a Kiangsziban, sem a Jang-Ce balpartján harcoló 50.000 vörös ellen a döntést kierőszakolni.

A vörösök sikerei haraggal és félelemmel töltik el a Kuomintang köröket. A „Ta-Kung-Pao” igy jellemzi a hangulatot: „Mióta Huajung városát a vörösök elfoglalták a humani és hupeni csapatok, megkettőzött erővel folytatják az irtó-hadjáratot, de a várost még nem tudták visszafoglalni... A tisztek vonakodnak az előnyomulástól és a katonák félnek az ellenségtől. A banditák megsemmisítésében bizni, annyi lenne, mint azt várni, hogy a Sárga Folyam kitisztuljon.” Ismét az imperialista külföldnek kell a harcba vegyülni. A Jang-Cen ismét 200 külföldi hadihajó cirkál (melyek 1930-ban nem kevesebb mint 204-szer léptek akcióba). Vuhantól ismét idegen hajóágyuk tartják távol a vörösöket, Jocsauból mégegyszer japán ágyúnaszádok szorítják ki a benyomulókat. Az idegesen kapkodó Koumintang megkettőzi a terrort. Május elején a Berliner Tageblatt közli Kina baloldali iróinak tiltakozó felhívását a vérengzések ellen, melynek Csen-Po sanghaji kimutatása szerint több mint 500 „komunistagyanus” esik áldozatul. A letartóztatottak között van Deng-Janda tábornok is, aki az „északi expedíció” idején Csiang-Kai-sek mellett a politikai osztályt vezette. A Kommunista Párt titkárát Sziang-Csung-fat kivégzik és a CsendesÓceáni szakszervezetek titkára Ruegg, csak az egész világ haladószellemeinek tiltakozására kerülheti el a halált.

Csiang-Kai-sek számára élet-halál kérdésévé válik az ellenfél megsemmisítése. A május 14-én összeülő nemzetgyülésen újra bejelenti a vörös veszedelem 3 hónap alatti liquidálását, vagy „különben nem tér elevenen vissza Nankingba”. Az idegen imperialisták harcra tüzelnek: a „Kina szakértő” Bachelor 200.000 fehér katonát és 500 millió dollárt sürget Nanking számára, míg Randolph Gilbert szerint, „ha a boxerlázadás 1 millió kínai életébe került, a vörösök kiirtása 15 millióba fog kerülni, de mégis meg kell próbálni”. Csiang-Kai-sek idegességét fokozza, hogy a már elmult két évben is gyakori katonalázadások ez esztendőben egyre súlyosabb arányokat öltenek. Nagyobbak ezek közül a Foung-jani ezred lázadása Sansziban január 6-án, a 27. hadosztályé Santungban január 13-án és Sun-Lian-dzung dandáráé Santungban február 7-én. Március elején a zendülő katonák Lin-Teh, Ku-Tian és Ku-Hua kerületeket szállják meg Fukienben, míg március 2-án a Szin-Jang (Honan) és Kvang-Szui (Hupek) közötti szakaszát a Peking-Hankau vasutnak megszállva tartó, 20.000 puska erős 12. hadosztály megy át teljes felszereléssel az 1. vörös hadsereghez. Hasonló zsoldoslázadások száguldanak végig Hupen, Nganhvei, Hunan, Szecsuan és Kvantung tartományokon. A nyári ruhában és elegendő élelmezés hijján fagyoskodó katonák e zsoldlázadásai azért jelentősek, mert az elszegényedett parasztok tömegei vannak a katonakabátba bujtatva. 1929-ben 1 1/2—2 millió volt a katonák száma és ez a szám 1930-ban már 3 millióra emelkedett. Az „Ostasiatische Rundschau” májusi közlése szerint a katonák száma már eléri az 5 milliót és fejenként 500 márkába kerül eltartásuk évente. (Ugyanakkor egy paraszt csak 150 márka évi jövedelemmel bir). A fegyverben álló 180 hadosztályból 66 Csiang-Kai-seké, a rendelkezésére álló 9 vegyesdandáron kívül.

A vörösök elleni harmadik offenzívát az előző kettőnél sokkal nagyobb arányuvá tervezte ki nancsangi főhadiszállásán Csiang-Kai-sek. 1931 második évnegyedében 320 millió dollár kölcsönt kapott Nanking a külföldtől  a hadviselés céljaira. Csiang most már 300.000 embert koncentrált a legjobb csapatokból és hogy a parasztokkal való fraternizálást elkerüljék, a megbízható nankingi törzsezredeken kívül csak idegen vidékekről rekrutált hadosztályokat vetett harcba Ho-Jin-csin hadügyminiszter. Miután az első offenziva kudarca bebizonyította, hogy nem elegendő a Nancsang felőli frontális támadás, a másodiknak sikertelensége pedig megmutatta, hogy amig a Kiangszi Hunan-Hupeh tartományok közötti manővrirozási lehetőség fennáll, a vörösök stratégiai fölényben maradnak, Csiang a tanácsterületek magvának, Kiangszi tartománynak teljes bekerítését határozta el. A terv végrehajtásáról hetven egykori német törzstiszt gondoskodott személyesen, lévén Csiangnak nem a legjobb véleménye alvezéreinek haditudományáról. Több felderítő- és bombavetőrepülőgépraj, valamint lángszórókkal és hadigázzal felszerelt műszaki osztagok voltak hivatva biztosítani a sikert. A trén funkcionálásáról a nehéz terepen a lakosság tömegeinek teherhordószolgálatra való behívásával gondoskodtak. A parasztság megfélemlítésére büntetőkülönitményeket küldtek ki. Rennenkampf és Mitscsenko 1906-os portyázásai az orosz parasztok ellen elhalványulnak a „forradalmi” Kuomintang irtóhadjárata mellett.

A május végén meginduló támadással szemben a vörösök, jóllehet számuk az elmult nyolc hónap alatt 50 százalékkal megnövekedett aránytalanul rosszabbul álltak. Május végén, miután a Kiangsziban megvert 5. hadosztálytól 18.000 fegyvert, 100 gépfegyvert és több ágyut zsákmányoltak, egy új 7. sereget állíthattak fel Nyugat-Kiangsziban, míg Északkelet-Kiangszinban a 16. vörös hadsereg alakult meg. Az offenzíva kezdetén a Kan folyótól keletre és nyugatra álló vörös seregek összlétszáma 76.300 volt, 42.100 fegyverrel.

E hadjárat során a vörösök újabb tanújelét adták a manövrirozási képességüknek. A vezetésnek az a fölénye, amely már áprilisban képessé tette őket Hupehben arra, hogy „fordított fronttal” harcolva menjenek ütközetbe és győzzenek (Radetzky hires „fordított frontú” novarai diadalát 70 éven át tanították az osztrák hadiiskolák) ismét megnyilatkozott. Miként egykor Jackson szecesszionistái az északamerikai polgárháborúban vagy De Vett boerjai a Cap-kolóniában a, vörösek érdekes stratégiai példáját adták annak, hogy egy nagy kiterjedésű, primitiv közlekedési viszonyú országban hónapokon át sikerrel harcolhat egy mozgékony kis hadsereg az ötszörös túlerő ellen.

1931 junius elején Kiangszit már teljesen körül  kerítették. A Jen-Pingtől északnyugatra álló 40.000 vörös ellenében a kormányhaderők centruma Szun-Lien-hszung, Santung volt tupánjának vasuton lehozott hadteste a Kan folyó mentén északról délre küzdötte előre magát. A jobbszárnyon a Hunan-Kiangszi határon Ho-Jin-csin hadügyminiszter nankingi törzshadosztályai húztak kordont. A balszárnyat Csen-Ming-hszű kantoni fővezér vezette Fukien felől. Délről a Kvangszi-tábornokok csapatai foglaltak pozíciót.

Junius és julius folyamán a vörösök szivós védekezés közben lépésről-lépésre hátrálni voltak kénytelenek. A hunani vörösök tehermentesítő akciója Csang-Sha felé ez évben nem járt sikerrel, mert Ho-Csien hunani kormányzó ellenoffenzivát kezdett. Kiangsziban a Koumintang haderők balszárnya elfoglalta Nan-Fenget, majd Ningtut is. A centrum Hszingkout, utána pedig a szovjet székhelyét Kianfut vette be. Juliusban a balszárny már Jütuba is bevonult és Kan-Csaunál igyekezett az. északról jövő centrummal egyesülni. A vörös főerők Dél-Kiangsziba szorultak össze.

Ugylátszott, hogy ütött a vörösök végórája, mert Csiang-Kai-sek nem törődve a „szürke tábornokok” lázadásával (Hunanban, ahol a már bárom éve harcoló hires partizánvezérnőt, „Csang, az özvegy”-et a kormánycsapatok még juniusban elfogták, Szi-Jű-san tábornok kelt fel, ugyanakkor Gon-Go-fu Sansziban is) makacsul folytatta nagy offenzíváját.

Ekkor egymásután három nagyjelentőségű esemény történt.

A Kuomintang baloldali ellenzéke a Kvangszi-csoport segitségével magához ragadta a hatalmat Kantonban. Cseg-Ming-hszű hirtelen ország nélkül maradt, a Kvangszi-csapatok pedig elvonultak délről, miáltal délen-délkeleten kinyílt a gyűrű.

A másik esemény, mely Csiang-Kai-seket offenzivájának megállítására kényszeritette, az országos árviz volt. Ez Stein Aurél szerint talán a legnagyobb árvize az emberiségnek a vízözön óta és Hedin Szven a világháború után a legnagyobb szerencsétlenségnek nevezi. 65 éve nem léptek ki a folyók medrükből oly erővel, mint 1931 augusztusának elején. A Jang-Ce-kiank főleg Vuhanban okozott szörnyű károkat, ahol még egy tájfun is segítségére jött. 1928—30-ban 3 1/2 millió dollár gátadó folyt be. Ebből a korrupt helyi hatóságok 1,100.000 dollárt maguknak sikkasztottak el, 700.000 dollárt az ópium egyedárúság bérlőinek kölcsönöztek ki, mig 200.000 dollárral a Jang-Ce gátművek igazgatóságát vásárolták meg. Az évek óta javítás nélkül álló gátak nem tudták feladatukat teljesíteni és a Hoang-ho, a Nagy Császár Csatorna (ennek torkolatánál 8000 négyzetmértföld szárazföldet ragadott vissza magának a tenger), a Sziang, a Kianfu folyó, a Ting-Ting-tó, stb. szeptemberben már 15 tartományban pusztítottak. 80 millió ember lett földönfutó s az áldozatok száma, valamint az okozott kár még ma is felbecsülhetetlen. Forróság, éhség és ragály tizedelték a lakosságot. Becslés szerint 100 millió ember élelme pusztult el, úgy, hogy legalább 40 millió új éhező lesz a télen. Ugyanekkor, mint a budapesti „Ujság” irta, szeptember elején, Vuhanban a hatóságok először a külföldieket, azután a gazdag kínaiakat, végül pedig a nemes fajlovakat mentették, mielőtt a köznépre került volna a sor.

A harmadik esemény a japán imperializmus mandzsuriai támadása szeptemberben, amely végleg elvonta Csiang-Kai-sek figyelmét a vörösellenes háborúról.

Szeptemberben ezalatt a kiangszii hegyek közül elővonuló vörösök ellentámadásba mentek át és teljesen megverték a nankingi 19. hadtestet. A Tang városa mellett legyőzött 6. hadosztály állománya felét vesztette el, mig a 8. hadosztály Huangcsan és Nintu között teljesen megsemmisült. A súlyos veszteségeket szenvedő 45. hadosztályt végleg ki kellett a frontból vonni.

A szétzüllő nankingi hadsereg egységei tömegesen futottak át a vörösökhöz, akikhez Van-Lu-csan, a boxerfelkelés egykori vezére is csatlakozott. Szeptember végén az észak felé nyomuló vörösök már újra Nancsangot fenyegetik.

Október folyamán Kína tanácsterületei ismét a vörösök birtokába kerültek, úgyhogy november 7-én megalakulhatott a Kinai Tanácsköztársaságok egységes központi kormánya.

*

A japán támadás és a kantoni ellenkormány engesztelhetetlensége meggyorsították a reakcióssá lett Kuo-Min-Tang felbomlását. Az egész emberiség sorsára kiható kérdés, hogy a kapitalizmus, vagy a szocializmus irányában fejlődik e a Mennyei Birodalom — nyitott. E kérdés megválaszolásának előfeltételéül meg kell vizsgálnunk Kina politikai és gazdasági helyzetét, melyről a következő alkalommal számolunk be.