„Páris mindenki mást befogadó szerelmes keble előttünk is megnyílt” — harsonázzák a budai külügyminiszteri palotából irányított és hangszerelt sajtó mindig ünneplőbe öltözött kulturpolitikusai. Ám a dolgok képe csak pesti tükörből vetítődik így, mert Párisban más a vetülete ennek a tükörnek. S főleg más ha megfigyeljük, hogy akkor, amikor a legcsekélyebb és legkétesebb kulturális irodalmi, vagy művészi kapcsolat megtalálásáért ezer évre sem restelnek visszamenni, akkor a tényleges kapcsolat minden kritériumát kimerítő tettről a halott életre nem hívható konokságával hallgatnak. Persze olyan ember tettéről van szó, Bencze Jenő egy Párisban megjelent könyve* ez a tett, aki egyik áldozata annak a kulturfölénynek, mely a numerus clausus és az ehhez hasonló középkori magyar intézmények gőzéből táplálkozik.

Bevezetőül mindjárt elmondhatjuk, hogy Bencze Jenő könyvének, mivel franciául írta,nem volt szüksége arra, hogy létezéséről vagy megszületéséről idegen etető- és itató bankettek keretében a barátság jegyében Pestre vetődő francia szépirók, népszerűsítési szakmában diplomata útlevéllel útazó, Párisban valójában vízállást jelző sajtó- vagy irodalmi-ügynökökkel tudomást vétessenek. Bencze Jenő könyve, mely a legsúlyosabb francia kritika megállapításai szerint is az utóbbi évek kritikai termésének egyik vezető alkotása, útját a maga lábán, a maga -erejéből tette meg.

Milyen azonban Bencze Jenő könyve? Alapos és imponáló könyv, mely a kritika teljes mikroszkópiai felszerelésével s az operatőr hideg tárgyilagosságával mutatja be az új francia irodalom egyik nem rég elhunyt úttörőjét Remy de Gourmont-ot. Bencze Jenő mély és érdekes imaginációval világít be abba a multba, amely melegágya volt a mai és holnapi napokat méhében hordó eszmei feszültségeknek, amely kitermelte a l´art pour l´art-ot és ezzel, ha a szerző nem is mondja, de kétségtelenül sejteti, a saját maga ítéletét alá írta. Ebből a halállal vergődő, a pusztulás biztos tudatával élő kaoszból indul meg Remy de Gourmont, hogy intuíciójának nagyszerű erejével rátaláljon a holnap által megteendő tiszta művészi hitvallás útjaira. Bencze Jenő munkájának kvalitásait dicséri az a tény, hogy a francia kritika, amely idegen szerzőkkel szemben nem szokott tárgyilagos lenni, meghajolt Bencze munkája lelőtt s jóllehet Remy de Gourmontról már egész irodalom keletkezett, még az exkluzív Mercure de France kritikusa is kénytelen megállapítani, hogy Bencze Jenő minden eddigi Remy de Gourmont magyarázónál világosabban és hozzáférhetőbben mutatja be ezt a komplikált lelkületű esztétát. Érthető tehát, ha e speciális igényű közönség számára írott könyv első kiadása néhány hét alatt elfogyott. Joggal tesszük fel ezek szerint a kérdést, hogy Bencze Jenő munkájáról, amely ténye a francia-magyar barátságnak és dokumentuma az (alkotóerőnek s úttörője az odahaza sokat emlegetett „két ország közti viszony elmélyítésének”, miért nem emlékeznek meg otthon, amikor ez a könyv kétségtelenül több és hatékonyabb „közeledés”, mint az, hogy Kondás Pista cigányprímás Párisban magyar nótákat játszik, vagy pedig az, hogy a magyar költőnők rózsafűzéres sóhajaikkal megjelentek (és elsülyedtek) pár párisi könyvesbolt polcán. (Páris)

* La doctrine esthetique de Remy de Gourmont. Paris 1929.