7.

Megbízható** számadatok alapján tehát meg kellett állapítanunk a következőket: Oroszország a szovjet-rezsim alatt hat: évi építő munkával a háború és forradalom által teljesen lezüllött termelését nemcsak helyreállitotta a háború előtti nívóra, hanem egyes területeken lényegesen felül is haladta ezt; az összes europai országoknál erőteljesebben helyreállitotta iparát, 25 százalékkal túl haladta ennek háborúelőtti nívóját s az ipari fejlődés tempóját illetőleg első helyen vezet; ugyanekkor a termelést 40 százalékában szocializálta, magángazdaságból átvezette központilag vezetett társadalmi gazdaságba; s ezen idő alatt elérte azt is, hogy az orosz munkás munkabére elérte kb. a német munkás bérét és életstandardját, amikor pedig a háború előtt az orosz munkás bére kb. egy harmadával kevesebb volt, mint a németé. A fogyasztás jóval nagyobb, mint a háború előtt s ha mégis kenyérjegy és racionalizálás van, annak oka egyrészt, hogy a népesség kétszer olyan gyorsan növekszik, mint a háború előtt, de főként, hogy a munkás és paraszttömegek igénye és vásárló ereje erősen felfokozódott.

A tervgazdaság sajátossága, hogy nem csak a multról ad magának számot, hanem szükségképen a jövőnek is igyekszik felrajzolni valószínű képét. Egy kapitalisztikus, anarchikus gazdaságban ez lehetetlen, mivel azok a társadalmi tényezők, amelyek a természeti tényezők mellett a gazdasági élet alakulását meghatározzák, nincsenek a társadalom hatalmában, a társadalmi gazdálkodás nem áll tudatos társadalmi vezetés alatt.. Az ilyen anarchisztikus gazdaságban csak „konjunktura-kutatás” lehetséges, azaz a társadalmi tényezőkkel is, éppen mint a természeti tényezőkkel, csak mint tőlünk független s nem befolyásolható okokkal kell számolnunk s valószínű hatásukat kikalkulálnunk. Ezzel szemben a tervgazdálkodás kezei között tartja a termelés társadalmi tényezőinek (vagy legalább is ezek nagy részének) irányítását s ezért nem csak vakon számol ezek hatásával, hanem a társadalom szükségletei szerint előre megfogalmazott terv szerint vezeti a termelést.

Az orosz szovjet-kormány kezdettől fogva világosan látta, hogy tervszerű vezetés nélkül a szocialisztikus termelés nem építhető fel; hiszen a kereslet-kinálattal szabályozó piacot, amelyet erőszakosan kikapcsolt, valamivel pótolni kell. Az első, u.n. hadi kommunizmus időszakának balsikerei éppen annak a körülménynek tulajdoníthatók, hogy a termelést kapitalista módra szabályozó piacot hirtelen a maga egészében kikapcsolták, anélkül, hogy mindjárt tudtak volna mást, egy központi szabályozó szervet tenni a helyébe. A Nep, az Uj gazdasági politika tulajdonképpen nem egyéb, mint ennek a hibának felismerése s következményeinek levonása oly értelemben, hogy arra az időre, amig a tervszerű központi vezetés kiépítése megtörténik, a piac s vele együtt a magángazdaság a legszükségesebb mértékben visszaállíttassák. A Nep-nek távolabbi jelentősége nincs, bármennyire igyekezzenek is a szocializmussal ellenségesen szembenállók azt, mint a szocialisztikus gazdálkodás csődjét beállítani. A Nep-re feltétlenül szükség volt átmenetileg, mivel akkor még hiányzott a tervszerű, szociálisan vezetett gazdálkodás néhány igen fontos előfeltétele: a hiányzó statisztikák, a hiányzó szervek lehetetlenné tették a termelés egységes áttekintését, nem lehetett tehát egységes tervet készíteni, még kevéssé egy ilyet (végrehajtani. Az elvetett magángazdálkodás szerveit újakkal kellett pótolni s ez egy oly hatalmas területű országban, mint Oroszország, nem mehetett egyik napról a másikra.

Azt sem kell gondolni, hogy az öt éves gazdasági terv, amely most egy éves multja alkalmából annyira foglalkoztatja az egész világsajtót, egy csapásra készült. Nem, kisebb, egy éves és részlet-tervek előzték meg, ezekben járta ki gyermekcipőit a tervgazdálkodás technikája, az öt éves terv csak az első hoszszabb időszakra terjedő felrajzolása az ország várható gazdasági fejlődésének.

Ha egyszer terv, akkor azt jelenti, hogy nem csak jóslat, nem csak az adott viszonyok valószínű alakulásának felrajzolása, hanem egyben alakító akaratnak is kifejezése: hova kell az adott lehetőségek között fejlődjön az ország gazdasága, hogy megfeleljen a kitűzött célnak, a szocialista termelés felépítésének Oroszországban. Az öt éves gazdasági terv tehát egyben célkitűzés is az egész orosz gazdasági élet számára öt évre. Ez éppen az, ami az egész világ érdeklődését, ellenségesen vagy barátságosan, magára vonja — ez ad az öt éves tervnek világtörténeti jelentőséget: mert ez az első eset a történelemben, hogy tervszerű és szociálisan vezetett gazdálkodással ily óriási méretekben kisérletet tesznek. Mert ne feledjük el: Oroszország csaknem egyhatoda a Föld egész felületének s lakossága nyolc százaléka a Föld összes lakosságának. Nem lehet tehát hatás nélkül ami ott történik, a föld többi részére, akkor sem, ha struccpolitikával a homokba dugjuk is előtte a fejünket. A nagy nyugati országok közvéleménye már belátta ezt, a szélső kapitalista érdekeket képviselő része is. Most tette közzé az angol nagytőkések delegációja, amely március és április folyamán beutazta Oroszországot, jelentését tapasztalatairól. A jelentés a, kommunizmussal szemben a lehető legellenségesebben beállított, de viszont reális üzletemberek munkája s megállapítja, hogy a gyárak Oroszországban jól vannak megszervezve, jó gépekkel felszerelve s intenzív munka folyik bennük; Oroszország angol árúra felvevőképes s ezért a jelentés ajánlja az angol kereskedőknek az üzletkötést Oroszországgal, a kormánynak pedig a diplomáciai viszony felvételét.

„A szovjetgazdaság ötéves fejlődési tervezete” kívülről nézve a statisztikai adatok és az ezeken, épülő számítások komplikált rendszere, amely számszerűleg megállapítja, ill. előírja, hogy a szovjetgazdaság különböző ágai 1928 október 1.-től 1933 szeptember 30.-ig milyen tempóban fejlődjenek. A tervezet kiinduláspontja a mai, ill. az egy évvel ezelőtti helyzet, amikor az ország termelése nagy vonalaiban elérte a háború előtti termelés nívóját. Már e rekonstrukciós munkában is megnyilvánult a tervszerű akarat az ország indusztrializálására, a termelés hangsúlyának áthelyezésére a mezőgazdaságról az ipari termelésre. Ez a szándék még erőteljesebben megmutatkozik az ötéves tervben, amelynek egyik fő vezérmotívuma Oroszország ipari termelését a nagy nyugati kapitalista országok termelési nivójára emelni s így rövid pár év alatt azt behozni, amit a cárok alatt Oroszország elmulasztott s amivel a többi nagy országok mögött elmaradt. Felfokozott tempójú indusztrializálás tehát az ötéves terv egyik vezérmotivuma. A másik a felfokozott tempójú technizálás, még pedig az iparban éppen úgy, mint a mezőgazdaságban. Tehát likvidálása annak, amiben Oroszország elmaradt a nyugattal szemben, a termelésnek technikailag és minőségileg nyugati nivóra állítása. S emellett a termelés társadalmosításának fokozatos keresztülvitele az ipari termelésben úgy, mint a mezőgazdaságban.

Hogy milyen hatalmas arányú eltolódásokat kontemplál az. ötéves terv, arra nézve álljon itt néhány általánosságban jellemző számadat: a mai, ill. tavaly októberi kiinduláspontot képező helyzethez képest öt év alatt Oroszország ipari termelésének 181 százalékkal kell megnövekednie vagyis csaknem megháromszorozódnia. Még pedig a termelő eszközöknek (gépeknek) jóval erősebben: 235 százalékkal, a fogyasztási árúknak 144 százalékkal. A mezőgazdasági termelésnek 154.5 százalékkal kell felemelkednie; az az összes nemzeti jövedelemnek 101.6 százalékkal, az egy fejre eső jövedelemnek 60.6 százalékkal. A hangsúly tehát az ipari termelésen van s ezen belül a termelő eszközök előállításán, úgyannyira, hogy az ötödik év végén az orosz nemzeti jövedelem fő bevételi forrása éppen úgy az ipar lesz, mint Amerikában vagy Németországban. Szemben a háborúelőtti és a mai helyzettel, amikor még a mezőgazdaság a nemzeti jövedelem fő forrása. A következő összehasonlító táblázat szemlélteti ezt az óriási jelentőségű változást, amelynél nagyobb alig lehetséges egy ország életében:

  

Az öt éves terv tehát nem kevesebbet jelent, mint Oroszország produktív erőinek átcsoportosítását s ezzel egy tényleges alap megteremtését magának a társadalom szerkezetének valóságos átalakítására. A tervezet valódiságát és kivihetőségét, valamint méreteinek imponáló nagyságát azonban csak a terv részleteiből lehet megítélni, amelyek adatszerűen előírják a következő öt év gazdasági fejlődését.

8.

Az öt éves terv által előirányzott fejlődés méreteiről már némileg közelebbi képet nyujt a végrehajtáshoz szükséges tőkebefektetés mértéke. Mig az elmult öt év alatt, 1923-tól 1928-ig 26.5 milliárd rubelt fektetett be gazdaságába Oroszország, addig az öt éves terv végrehajtása kb. 72 milliárd rubel befektetését teszi szükségessé. A szocializált iparba az utolsó három év alatt 3112 millió rubelt fektetett be; 1928—29-ben 1630 millió rubelt; a következő öt évben a szocializált iparba befektetendő tőke öszszege 11—13 milliárd rubelre van előirányozva. Ezen összeg 80 százaléka a nehéz iparra, 18 százaléka a könnyű iparra s két százalék kísérleti kutatómunkára van felvéve. Ma az iparba fektetett tőke kitesz kilenc milliárd rubelt, az öt év végén ki kell tegyen majd 23 milliárdot. Ma az ipari termelés értéke évi 18 milliárd rubel, öt év mulva 43 milliárdra kell emelkednie.

S ezen óriási tőkemennyiség előteremtésében Oroszország csaknem teljesen magára van utalva; a tervezetben külföldi kölcsön egészen jelentéktelen mennyiségben van tekintetbe véve. A tervezet financiális része két fő forrást vesz fel a szükséges tőke előteremtésére. Az egyik a szocializált ipar és mezőgazdaság saját tőkeképzése, amelyet fokozni igyekeznek a termelési költségek minél nagyobb leszállításával a termelés racionalizálása által, a munkateljesítmény felfokozása, minden felesleges bürokratizmus, stb. kiküszöbölése által. Melyhez hozzájárul még az is, hogy az iparcikkek árait nem fogják olyan mértékben csökkenteni, mint amilyen mértékben a termelési költségek leszállanak, hanem valamivel kevésbé, s a különbözet a tőkeképzésre fog” szolgálni. A tervezet szerint a termelési költségeknek öt év alatt 35 százalékkal kell csökkenni; ezzel szemben az árak csak 24 százalékkal fognak csökkenni; ez a különbözet kitesz csaknem nyolc milliárd rubelt az öt év alatt.

A tőkefelhajtás másik forrása az ipari kölcsönök: a népesség megtakarított összegeinek igénybevétele belső államkölcsönök utján. Hogy ez milyen óriási méretekben történik, arra egy példa, hogy az összes szovjetalkalmazottak az idén egy havi fizetésüknek megfelelő összeget jegyeztek; ami annyit jelent, hogy országuk iparának számára évi jövedelmük egy tizenketted részét megtakarították. S a lakosság minden rétegét bevonják az ipari kölcsönjegyzésbe. Hogy milyen eredménnyel, azt mutatja az, hogy mig három évvel ezelőtt az ország belső adóssága mindössze 657 millió rubelt tett ki, ma már két milliárd felett van s az új kölcsönök után már csak 10—11 százalék kamatot fizet az állam.

9.

 

Az öt éves terv által tervbevett nagymérvű indusztrializálás előfeltétele Oroszország energia-gazdaságának új, modern alapokra, helyezése. Modern nagyipar csak a mechanikai erők gazdaságos és messzemenő kihasználása által lehetséges, csak ez úton lehet az emberi munkát mind hatékonyabbá s a termelést mindinkább racionálissá tenni. S Oroszország e tekintetben nagyon elmaradt a nyugati államok mögött. Mig az Egyesült-Államokban az emberi és állati munkaerő része a termelésben csak két százalék s a gépi erő része 53 százalék, a hő-erő része pedig 45 százalék, addig Oroszországban a termelésben felhasznált munkaerő 50 százaléka embertől és állattól származik s csak 23 százalék gépierő s 27 százalék hőerő. Ily kevéssé van még Oroszországban bevezetve a termelésbe a gépi munka.

Az öt éves terv tehát a mechanizálást forszirozza a legerősebben: öt év alatt az egy munkásra eső mechanikai energia meg kell kétszereződjék; ma 0.98 lóerő esik egy munkásra (az Egyesült-Államokban 4.3), öt év mulva kettő. (Ugyanilyen méretű fejlődésre az Egyesült-Államoknak 26 évre volt szüksége).

A legnagyobb szerepet játszik a mechanizálás keresztülvitelében az ország elektrifikálása. Már Lenin kiadta a jelszót Oroszország elektrifikálására s 1920 óta, amikor az első ilyen tervezet elkészült, már igen sok történt ezen a vonalon. Oroszország különösen alkalmas nagy országos elektromos erőközpontok építésére, mivel óriási kiterjedésű tőzeg és kiskalóriájú szénkészletei vannak ipari központjai közelében, viszont a kalória-gazdag szenet messziről kell szállítani. Ezért az ország elektrifikálásának alapját óriási nagy országos áramfejlesztő központok képezik. Az öt éves terv negyvenkét ilyen nagy erőmű építését veszi tervbe, amelyek közül 32 már építés alatt is áll. Ezek elkészülte a mai 520.000 kilowattóráról három millió kilowattórára fogja felemelni az országos elektromos központok energia- termelését. Három milliárd rubel befektetést igényel felépítésük. A ma üzemben levő erőművek összteljesítőképessége 1.6 millió kilowatt, évi teljesítményük öt milliárd kilowattóra. Az öt év végével; ez meg kell négy-ötszörözödjék: 17—22 milliárd kilowattórára kell hogy felemelkedjék.

Szintén nagyon elmaradott Oroszország a széntermelés terén. Az öt éves terv itt is a termelés megkettőzését írja elő: a mai évi 35 millió tonnáról fel kell emelkedjen 68—75 millió tonnára... De a mai 35 millió tonna is felülmulja már a háború előtti széntermelést 20 százalékkal. Ezzel szemben pl. az Egyesült-Államok széntermelése egy százalékkal kevesebb, mint a háború előtt, Angliáé csak 82 százaléka a háborúelőttinek. Öt év mulva az Egyesült-Államok széntermelése a háborúelőttinek 105 százalékra, Angliáé (az utóbbi évek tempóját véve alapul) 87 százalékra, az Oroszországé ezzel szemben a háborúelőtti termelés 230 százalékra fog emelkedni. Ma Oroszország a világ széntermelésében az Egyesült-Államok, Anglia, Németország és Franciaország mögött, az ötödik helyen áll. Franciaország jelenleg 52 millió tonna szenet termel, a Szovjetunió 35 milliót. Öt év mulva Franciaország 67 millió tonnát fog termelni a mai tempó alapján számítva, Oroszország az öt éves terv szerint 70 milliót, úgy hogy a negyedik helyre kerül. Lehetséges lesz ez az által, hogy a széntermelést is a legnagyobb energiával mechanizálják: mig ma csak 29 százalék van még mechanizálva, az öt év végén 75 százalék mechanizálva lesz.

10.

Az ´energia-gazdaság új, modern alapokra fektetése fogja az ország indusztrializálásának, egy hatalmas fém- és gépipar kifejlesztésének alapjait megvetni. Mert éppen ez az a terület, amelyen a háború és a forradalom Oroszországot a legerősebben hátravetette. Mig a közép- és könnyű ipar 1927—28-ban már 27 százalékkal meghaladta a háborúelőtti nívót, addig a nehéz ipar messze elmaradt e mögött. A vasérc kitermelés a háborúelőttinek csak 62 százalékát érte el, az öntöttvas termelés csak 78 százalékát, a Martin-acél termelés csak 58, a henger-termelés 91 százalékát. A háborúutáni korszak fő jellemzője éppen a fémszegénység. Mig a háború előtt Oroszország részesedése a világ fémtermelésében öt százalékot tett ki, addig 1927—28-ban csak három-három és fél százalékot. Az öt éves terv szerint 1933-ra ennek fel kell emelkedni 10-12 százalékra.

Az öt éves terv végével 19 millió tonna vasércet kell termeljen, annyit, amennyit Elszász-Lotharingia termelt 1927-ben. Öntöttvas és acéltermelésben 10—20 százalékkal meg kell haladja Franciaország és Anglia 1927. évi termelését. A réztermelés 85.000 tonnára kell emelkedjék, azaz ki fogja tenni egész. Európa 1927. évi össztermelésének felét. A nehézipar fejlesztésére előirányzott tőkebefektetés 3.5—4 milliárd rubel között mozog.

A fémipar fejlesztése három irányban történik: egyrészt jelentékenyen kitágítja a geológiai és ipari feltárás kereteit, másrészt a meglevő metallurgiai üzemek nagyszabású rekonstrukcióját és racionalizálását veszi fel, végül pedig óriási új kohók építését veszi tervbe. Az ötödik év végén 8—10 millió tonna öntöttvasat kell termeljen Oroszország s pedig 6.7 milliót a régiekben, 1.3—2.5 milliót az újakban. Ukrajnában 10—1,5, az Uraiban 10 új kohót építenek. Ez nem jelent kevesebbet, mint a mai fémtermelés megkettőzését s Oroszország negyedik helyre kerülését a fémtermelésben, mindjárt az Egyesült-Államok, Németország és Franciaország után (Anglia fémtermelése 1929-ben kb. csak kilenc millió tonnát fog kitenni).

A világ összes géptermelése 1925-ben 14.7 milliárd aranymárkát tett ki; ebből Oroszországra mindössze csak 1.8 százalék esett. Az öt éves tervezet szerint a géptermelés 1932—33-ra két milliárd rubelre kell emelkedjen, ami a világ géptermelésének hét százaléka. Első helyen áll a mezőgazdasági géptermelés, amely a jelenlegi 150 millió rubelről 600 millió rubelre kell emelkedjen. Hogy milyen hatalmas arányokban folyik a mezőgazdasági gépek termelése, arra nézve egy pár adat: a „Vörös Putilow Munkások” évente 10.000, a charkowi traktorgyár évente 3.000, a stalingradi traktorgyár évi 40.000 traktonral szerepelnek s ezen kivül tervbe van véve még két 50.000 darabot gyártó traktorgyár.

A vegyi ipar Oroszországban teljesen hátramaradott, úgy hogy úgy szólván alapjaiban kell megteremteni. Ezért az öt éves terv a mai orosz vegyi ipar meghúszszorozását írja elő. Főképen a mezőgazdaságra tekintettel, amelynek fantasztikus; mennyiségű műtrágyára van szüksége. Ma Oroszország 300.000 tonna műtrágyát állít elő, az ötödik év végével az évi termelés 6—7 millió tonna kell legyen. E célra másfél milliárd rubel befektetés van előirányozva. A német vegyi ipar 1927-ben két milliárd rubel értékű árút termelt; Oroszország 650 milliót; az öt év végével 2160 millió rubelre kell emelkedjék a vegyi ipar termelése.

A következő összehasonlító táblázat számszerűleg összefoglalja, a legfontosabb termelési ágak alapján, az öt éves terv ipari termelési előirányzatát s megmutatja azt a helyet, amelyet a terv végrehajtása után Oroszország a világgazdaságban el fog foglalni, háborúelőtti helyzetével szemben:

  

 

Ezek szerint a szén és acéltermelésnek a háborúelőtti két és félszeresére, a textilipar kétszeresére, a vasúti szállítás kétszeresére, az áramszolgáltatás csaknem hatszorosára, a petroleumtermelés is csaknem két és félszeresére kell emelkedjék a háború előtti nívónak. A petróleumtermelés kivételével a világ egyetlen egy, országa sem mutat fel ilyen felfokozott fejlődési tempót. Nem meglepő, ha e számok hallatára Paul Scheffer így kiált fel: „Ha a kísérlet csak háromnegyed részében is sikerül, már nem lehet kétséges a végleges győzelem”.

11.

De az indusztrializálás terén elért minden eredmény csak félsiker, ha ugyanakkor a mezőgazdasági termelésnek is nem sikerül a megfelelő tempót megadni. Oroszországnak még óriási mezőgazdasági kihasználás alatt nem álló területei vannak; viszont a meglévő mezőgazdasági termelés legnagyobbrészt 25 millió kisebb-nagyobb paraszt, gazdaság kereteiben történik, amely technikailag igen kezdetleges eszközökkel dolgozik.

A szovjetkormány a mezőgazdasági termelés problémájának megoldását a technikai oldalról látja legeredményesebben keresztülvihetőnek. Politikailag is. Abból indul ki, amit Lenin mondott egyszer: „Volna 100.000 traktorunk, az egész mezőgazdasági kérdés meg volna oldva”. Mert a traktorok és a többi mezőgazdasági gépek szükségszerűen összekovácsolják a szétforgácsolt parasztbirtokokat nagy termelési egységekbe, szövetkezetek vagy gépkölcsönök, stb. formájában. A mezőgazdaság technizálásának erőltetése tehát egyuttal politikai célt is követ.

Az öt éves terv fő szempontja tehát az orosz mezőgazdaság technikai elmaradottságát mérföldes léptekkel behozni, a legmodernebb termelési eljárások bevezetésével a föld hozadékát nyugati nívóra emelni s egyben a falú szociális struktúráját a szocializmus irányában megváltoztatni.

A mezőgazdaságot már ma is bőségesebben látják el gépekkel, mint a háború előtti Oroszországban: csak ez évben 36.000 új traktort állítottak elő s az öt éves terv 200.000, összesen négy millió lóerejű traktor szállítását írja elő. Tíz év mulva az egész Szovjetunió termő területét traktorok fogják megdolgozni. A mezőgazdasági gépgyártásnak a mai évi 160 millió rubelről évi 600 millió rubelre kell emelkedni. Az ország mai mezőgazdasági gépállományát egy milliárdra becsülik; öt év mulva ennek két és fél milliárdra kell emelkedni.

A bevetett terület fel kell emelkedjen 22 százalékkal, a mai 115 millió hektárról 140 millió hektárra. Az intenzivebb termelési technika bevezetése által a föld hozadékának 24 százalékkal kell emelkedni, a mai hektáronkénti 7.6 mázsáról 9.5 mázsára. A termelés területi kiterjesztése és intenzivebbé tétele következményeképpen az öt év végével a mezőgazdasági termelés fel fog emelkedni a mai mennyiség 50 százalékával, 14 milliárdról 21.5 milliárdra. Ez a rendkivüli gyors felfokozása a termelésnek persze csak azért lehetséges, mivel a primitiv mezőgazdasági technika eddig az ország rendkívül termékeny földjét csak igen kis mértékben használta ki.

A gabona termelés a mai 75 millió tonnáról fel fog emelkedni 106 millió tonnára, tehát 75 százalékkal, a mezőgazdasági árútermelés nyolc millió tonnáról húsz millió tonnára, tehát 125 százalékkal. A termelés ily fokú emelkedése azzal fog járni, hogy az öt év végével Oroszország megint belép a legnagyobb gabonaexportáló országok sorába.

A termelés ily fokú intenzifikálása természetesen nem képzelhető el a mai szétdarabolt kis parasztgazdaságok keretein belül: a technizálással karöltve fog járni a falú szociális átalakulása. Az öt éves terv első sorban a nagy állami „gabonagyárakat” erőlteti, másodsorban pedig a parasztbirtokok összefogását szövetkezeti kollektiv gazdaságokban. A terv 40—60.000 hektáros állami birtokokat irányoz elő, legnagyobbrészt ma teljesen műveletlen területeken. Ma az ilyen állami birtokok 1.2 millió hektárt tesznek ki; 1932-ben 4.4 ´millióra kell felemelkedjenek. A szövetkezeti gazdaságok ma 1.1 millió hektárt foglalnak el, öt év mulva 14.5 millió hektárra kell terjedjenek. Vagyis az öt éves terv végrehajtásával kb. húsz millió hektáron fog szocializált termelés folyni, húsz százalékán az összes művelés alatt álló területnek. Öt millió parasztgazdaság (17 millió személy) vezetődik át a kollektivizálódás utjára. A megmaradó milliókat pedig termelő és gépkölcsönző, stb. szövetkezetek készítik elő a későbbi szocializálásra.

12.

Természetes, hogy az ipari és mezőgazdasági termelés ily hatalmas felemelkedése maga után vonja a szállítás és az árúforgalom, valamint az árúcsere épp oly magas fokú emelkedését. Az öt éves terv ezt előre számításba veszi s az ennek megfelelő előirányzatokat tesz.

A vasúti szállítás már 1928-ban meghaladta a háborúelőtti nívót s 1932-ig teherszállítás a mainak 87 százalékával fog megnövekedni, a békebeli (1913) 132 millió tonnáról 280 millióra. A hajórakomány előreláthatólag az 1913-as 48 millió tonnáról 78 millióra fog emelkedni.

Az öt éves terv húsz ezer kilóméter új vasúti vonal építését irányozza elő, másfél milliárd rubel befektetéssel. El fog készülni a Volga-Don csatorna, amely a Volga vidékét összeköti a Donec-medencével. Befejezést fog nyerni a Turkesztán-Szibéria vasúti vonal.

Az árúk szétosztása, amit a nyugati tőkés országokban a kereskedelem bonyolit le, Oroszországban legnagyobbrészt a fogyasztási szövetkezetek kezében van. Az összes árúforgalomnak csak 20 százaléka van még magán kereskedelem kezében, további 20 százalék állami s 60 százalék pedig a fogyasztási szövetkezetek utján nyer lebonyolítást. Jelenleg 26.500 fogyasztási szövetkezet van működésben 29 millió taggal és 100.000 elosztóhellyel. A legutóbbi évben forgalma 8.3 milliárd rubel volt. Hat évvel ezelőtt még a kereskedelem 44 százaléka magán kézben volt, 41.5 százalék állami kereskedelem s csak 14.5 százalék a. fogyasztási szövetkezetek kezében. A fogyasztási szövetkezeti mozgalom e gyors fejlődése azt mutatja, hogy az áruelosztás e módja felel meg jelenleg legjobban az ország gazdasági szerkezetének úgy, hogy nem látszik túlzottnak az öt éves terv előirányzata, amely szerint 1933-ra 47 millió tagja lesz a fogyasztási szövetkezeteknek, 188.000 elosztóhellyel s évi 14 milliárd forgalommal. Az öt éves terv most befejezett első évének eredménye mindenesetre már is kedvezőbb, mint a tervben bejelentett optimális várakozás.

A fogyasztási szövetkezetek első sorban az állami ipar és a termelő szövetkezetek termeivényeit osztják szét, de maguk is termelnek (főleg kenyeret), legutóbbi évben egy milliárd értékben. S mindenkinek elárusítanak, nem csak tagoknak. Vagyis a népesség jóval nagyobb részét kiszolgálják, mint tagjaik létszáma szerint volna. A városi lakosság 52 százaléka szövetkezeti tag, a falusié csak 27 százalék. De a szövetkezeteken keresztül nyer szétosztást az ipari termékek 70, a mezőgazdasági termények 40 százaléka.

13.

Az öt éves terv által felrajzolt nagyarányú gazdasági fejlődés természetesen messzeható szociális következményekkel fog járni. Itt csak néhány fontos s számszerűleg előrelátható változásról teszünk említést.

Az a körülmény, hogy a termelés hangsúlya a mezőgazdaságról eltolódik az ipari termelésre, természetszerűleg eltolódást fog maga után vonni a népesség összetételében. Oroszország népessége (annak dacára, hogy az abortus teljesen szabad) ma kétszer olyan gyorsan szaporodik, mint a háború előttt s négy-ötször olyan gyorsan, mint a világ-átlag. Mig a nyugateurópai országok 370 millió lakosságának évi szaporulata 2.5 millió, addig a Szovjetunió 150 millió lakosának 3.5 millió. A népesség számának e gyors emelkedése egyik oka a folytonos árúhiánynak és árúéhségnek, ami bizonyos elsőrendű életszükségleti cikkeknél a racionalizáláshoz vezet. Másik veszélye az agrár-túlnépesedés, ami ma már fennáll. Az öt éves terv nagyszabású indusztrializálási programmja azonban a falusi népesség feleslegének nagy részét el fogja vonni, úgy hogy a terv reméli, hogy az ötödik év végére a mai nyolc és fél millió agrár népesség-felesleg felére, sőt negyedére fog lecsökkenni.

Ugyancsak le fog szállani a városi munkanélküliek ma elég nagy száma: másfél millióról 400-500.000-re. Annak dacára, hogy a munkatechnika tökéletesbitése folytán a munkaintenzitás jelentékeny emelkedését várják. Az utóbbi évek eredményei szerint remélni lehet a munka produktivitás százszázalékos emelkedését. Ami igen nagy eredmény volna, tekintve, hogy pl. az EgyesültÁllamok hat év alatt 1919-től 1925-ig, 60 százalékkal fokozták fel a munka produktivitását. Mindenesetre Oroszországban annyiban kedvezőbben alakul a százalék, mivel a háború és forradalom igen mélyen leszállította a munkaerő kihasználásának arányát.

Az ipari munkásság aránya természetesen a nagyfokú indusztrializálás következményeképpen erősen fog nőni, a mainak 28—34 százalékával. A munkabér 56—70 százalékkal fog felemelkedni s el fogja hagyni az összes európai országok munkabér-nívóját, egyedül az Egyesült-Államokban marad néhány százalékkal magasabb. Összehasonlításul: az Egyesült-Államokban, ahol a leggyorsabban emelkedtek a munkabérek, a legutóbbi öt év alatt csak 2—3 százalék emelkedés történt, Európában pedig legnagyobbrészt stabil maradt vagy leszállott a munkabér nívója. Ezzel szemben a munkaidő a mai átlagos 7.71 óráról le fog szállani 6.86 órára. Ma a munkahét (az ötnapos hét bevezetése előtt) 44.6 órából áll, 1933-ban 40.2 órából fog állani. Az Egyesült-Államokban áll a munkahét 49.6 órából, Angliában 47—48, Németországban 47—52 órából. A Balfour-jelentés szerint Angliában a háború előtt húsz évre volt szükség a munkanapnak egy órával való megrövidítésére.

Az elmult évben a Szovjetunió két és fél milliárd rubelt adott ki szociális és kulturális célokra; 1933-ban ez az összeg 5—6 milliárdra fog emelkedni.

14.

Ime nagy vonásaiban, legfontosabb iránytjelző számaiban „A szovjetgazdaság ötéves fejlődési tervezete”. Nem tűz ki kisebb célt, mint öt év alatt:

Oroszország ipari termelését megháromszorozni, mezőgazdasági termelését megkétésfélszerezni, nemzeti jövedelmét megduplázni, az ország produktiv erőit úgy átcsoportosítani, hogy a mezőgazdasági Oroszország az öt éves periódus végén, 1933-ban nemzeti jövedelmének nagyobb százalékát nyerje az iparból s a föld legjelentékenyebb ipari államai közé tartozzék, sorrendben a negyedik helyen, hetvenkét milliárd rubel befektetését, melyből egyedül a szocializált iparba 13 milliárdot, hogy az ipari termelés értékét a mai 18 milliárdról 43 milliárdra, a mezőgazdasági termelés értékét a mai 14 milliárdról 21.5 milliárdra emelje, az ország gazdaságát technikailag új, modern alapokra helyezni, a munka produktivitását megkétszerezni, a termelést az energiagazdaság modernizálásával, az ország elektrifikálásával, amely a mai öt milliárdról 17—22 milliárd kilowattórára emeli fel az erőmüvek évi teljesítményét, a széntermelés megkétszerezésével minderősebben mechanizálni, a fém- és géptermelést annyira felfokozni, hogy Oroszország részesedése a világ fémtermelésében a mai 3.5 százalék helyett 10—12 százalék, a géptermelésben a mai 1.8 százalék helyett hét százalék legyen s ezzel Oroszország a széntermelésben az ötödik helyről a negyedikre, a fémtermelésben negyedik helyre (Anglia elé) kerüljön, a vegyi ipart a semmiből megteremteni oly arányokban, hogy annak termelési értéke elérje az évi két milliárd rubellel a német vegyi ipar arányát, a textilipar termelését felemelni kétszeresére, a vasúti szállítást kétszeresére, a petroleum-termelést két és félszeresére, a bevetett területet felemelni 22 százalékkal a mezőgazdasági termelést 50 százalékkal, 200.000 traktort szállítani a mezőgazdaságnak s a föld hozadékát emelni 24 százalékkal, az állami és szövetkezeti gazdaságokat oly mértékben gyarapítani, hogy a művelés alatt álló terület húsz százalékán szocializált termelés folyjon, húszezer kilométer új vasúti vonalat építeni, a fogyasztási szövetkezetek számát a mai 29 millió tagról kiterjeszteni 47 millió tagra, a munkabért felemelni 56—70 százalékkal s a munkahetet leszállítani 44.6 óráról 40.2 órára. A következő, befejező cikkünk feladata lesz adatokat szolgáltatni annak megítélésére, hogy ez a grandiózus szocialista országépítő programra mily mértékben számíthat valószínű megvalósításra. Ez ítéletalkotásban két ténycsoport szolgálhat támogatásunkra. Az egyik az öt éves terv első évének számszerű eredményei, amelyek már előttünk fekszenek, a másik azoknak a kvázi lélektani módszereknek megismerése, amelyekkel a szovjetek a tőkés termelés sokat emlegetett magán-iniciativáját próbálják meg helyettesíteni. Az első számszerű adatokkal fog szolgálni egy objektív vélemény megalkotására, a másik pedig lélektani alapot fog szolgáltatni a számok alá.

(Befejező cikk a következő számban)

 

* A tanulmány első részét lásd a Korunk novemberi számában.

** Az orosz statisztikai adatok megbízhatóságára vonatkozólag egy megjegyzés: 1. csak olyanokat vettünk tekintetbe, amelyeket német polgári közgazdászok elfogadnak és felhasználnak; 2. ugyancsak ezek felfogása szerint az orosz hivatalos statisztikák már azért is megbízhatók, mivel adataik állandóan nagy viták középpontjában állanak s igy a nagy nyilvánosság ellenőrzése alatt vannak.