III.                                                                     (2)

A nagy orvosság, amellyel az 1918-as forradalom akart segíteni a beteg magyar falun, az orvosság, amit az ellenforradalom még ma is uralkodó rendszere aztán forma szerint végre is hajtott: a földreform.

Nem kell különösebben magyarázni, hogy a ténylegesen végrehajtott semmi hasonlatosságot nem mutat a forradalom földreformtervezetével, sőt semmiféle komoly földreformmal sem. Az ellenforradalom első esztendeiben csak igérgette a földreformot, hogy 1922 januárjában megkezdődjön az összeírás, a kérvényezés, hogy 1924-ben tényleg megtörténjen a felosztás. A földbirtokreform szerinti gazdálkodás és földbirtokmegoszlás tehát ténylegesen csak 1925-től kezdődik. De a földbirtokreform által okozott változások átnyulnak az 1925— 26 és 27-es évekre, sőt némely vidéken csak 1927-ben fejeződtek be. Nem csodálatos tehát, hogy az eljárás, a földosztás ilyen evekig tartó elhúzódása alatt sem az eredeti tulajdonos, aki tudta, hogy földjének egy darabjáról le kell mondania, sem az igénylő kisbirtokos, szegény paraszt, vagy nincstelen, aki a bizonytalanságban élt, nem igen törődött a belterjes gazdálkodással. A nagybirtokos, aki már 1922-ben tudta, hogy, földjéből egy darabot ki akarnak hasítani e darab föld megmunkálására sem a kellő munkaerőt, sem a megfelelő eszközöket nem pazarolta. Ha aztán az igénylő földtelen 1923-ban, vagy 1924-ben a földet ideiglenesen át is vehette, az elhanyagolt föld feljavításával (még ha meg is lett volna megfelelő anyagi ereje hozzá) várt 1925—26 esetleg 27-ig), amig végérvényesen kiderült, hogy a föld tényleg az övé.

De ha ettől a nemzetgazdasági szempontból olyannyira káros jelenségtől el is tekintünk, a földbirtokosztás hosszadalmas, évekig tartó elhúzódása még a kitűzött és tervbevett sovány eredményeket is nagyrészt lerontotta. A földműves szegény nép, a törpebirtokos, aki földet igényelt, összegyüjtött valami kis pénzt, hogy a neki jutó kis 2—3—4 holdját, házhelyét stb., átvegye. De az évek multak, az 1921-ben, 22-ben, 23-ban kuporgatott pénz elúszott, elértéktelenedett, elveszett. Az írásra, a bélyegre, az ügyvédre, az utazásra, reklamációra, deputációra fis pénz kell. Az évek óta tartó huzavona elveszi a maradék embernek a kedvét. És így olvad össze a nagyszerű földbírtokreform, ami még eredetiben sem volt nagyszerű.

Az eredeti elgondolásnak megteremtője, illetve a földbírtokreform végrehajtója Schandl Károly, volt államtitkár nagyszerű színekben mutatja be a földosztást. De még az ő adata is leleplezőek. Szerinte egy és negyedmillió holdat osztottak ki. Ha még ez így is, volna, ez az ország földjének még nem is nyolc százaléka! De kik kapták, kik fogadták el és kik tudták megtartani a holdakat? Hiszen ha igaz is volna és nem rózsaszínű átfestés az államtitkár úr minden adata, akkor is mit látnánk? Szerinte körülbelül 400 ezer földtelen és törpebirtokos kapta ezt a cca egy és egy hegyed millió holdat. Mi jut egyre? Átlag három hold. Fentebb láttuk, hogy ma az öt, a tíz holdas kisbirtokos is napszámba jár. A háromholdas, vagy a három holddal gazdagodó 3—6 holdas törpe gazda tehát csak megmarad proletár parasztnak élete, sorsa, emberségének lenyomottsága változatlan. Talán csak egy vonalnyival jut feljebb. De még ezt a vonalnyít sem érték el azok a négyszáz ezrek! A földet nem adták ingyen! A földet meg kellett váltani, vagy egyszerre, vagy törleszteni kellett, vagy haszonbérletet fizetni. És a négyszázezer közül néhány százalék hozzá se fogott a „földadomány” megműveléséhez. Talán szikes is volt a talaj, hiszen nem muszáj a szegény ezer holdból mindjárt a legjobb részt kihasítani, talán árvízmentesíteni kellett, talán, mint fentebb írtam már elment a pénz kérvényre, bélyegre, stb. Néhány százalék aztán föladta a harcot az első év után. Az első részletet még tudta fizetni, a másodiknál megállt. További százalékok nem bírták a befektetést és a második évben mondtak búcsut O. F. B.-nak, bankkölcsönnek és kamatnak. A házhelyek például megvolnának csak hitelt nem kapnak, meg téglát a gazdák, hogy fel is építsék a házakat. A „Faksz” részére alapított az állam egy vállalattal közösben turfatéglagyárat, néhány százezerpengője bennefekszik, de nem adja a. téglát a falusi házakhoz., hagyja veszni az egészet, mert a téglakartell érdekeivel ellenkezik az olcsó turfa gyártása. Lassankint így olvadt le a 400.000, ami talán nem is volt. Hogy ténylegesen hányan tartották meg még ma is a földbírtokreform földjét, hogy hányan vannak a törpebirtokosok és nincstelenek közül, akik tényleg nyertek e reformmal, azt pontosan megállapítani nem lehet. De tény, hogy jó százezernyi parcella került vissza a nagybirtokoshoz, maradt megműveletlen, került végrehajtás alá, adták ki felesrészbe, vagy harmadba. Százezernyit írok, mert óvatosan akarok becsülni, Oláh György, a fajvédő ujságíró Hárommillió koldus című könyvében legalább két szerennyire taksálja.

De ha a földbírtokreformot más oldalról világítjuk meg, még elszomorítóbb képet látunk. A ténylegesen felosztott föld, ellentétben a hivatalos statisztikával csak cca 930.000 hold volt. Ebből lelkészeknek, jegyzőknek, vitézi széknek, csendőröknek kereken 150.000 hold jutott, egyházaknak és mintagazdaságnak 34.000 hold, maradt tehát a ténylegesen földre szorultaknak 750.000 hold. Ebből azonban 412.000 hold vagyonváltság föld volt, amit a nagybirtokosok vagyonváltság fejében birtokuknak abból a részéből adhatták, amiből éppen akarták! Igy szabadultak meg a nehezen megművelhető, terméketlen holdaktól! Természetes tehát, hogy a Szegény földre váró paraszt ezeket a földeket, sokszor évekig tartó reménytelen küzdelmek után végeredményben visszaadta, vagy egyszerűen otthagyta.

Ime, ha alaposan megnézzük ez a magyar földreform.

IV.

Az ellenforradalom birtokreformja, bizony nem igen változtatott a birtokmegoszlás képén. Lefojtotta egy időre a nincstelenség lázadozását, reményt ébresztett és hitet táplált. Végeredményben azonban a magyar falu válságát nem oldotta meg, sőt nem is enyhítette. A földbirtokreform végeredményben a középbirtokososztálynak (40—100 holdig) használt a legjobban. Ők megtudták váltani a kisajátított földet, a földjét átvenni nem tudó nincstelenektől is átvették a pár holdakat, felszerelésük, marhájuk, lovuk stb. birtokában gazdálkodásuk nyereségesebb. Másrészt azonban ilyen birtokátcsoportosítás a gazdasági cselédek között növelte a munkanélküliséget, a nagybirtok a napszámbért a munkanélküliség emelkedését kihasználva, lenyomta, a nyomor nő. A földbirtokreform tehát nem segített semmit. A magyar falu válsága változatlan, sőt növekedett a végrehajtás óta eltelt egykét esztendőben. Növekedett elsősorban a legalsóbb parasztrétegekben, aztán a törpebirtokosok rétegében is, de ma már átterjedt a kisbirtokos, tehetős gazda, sőt a középbirtokos rétegre is. A válság ma már a 20—30—40 holdas gazdák osztályát is kikezdte és alapjaiban rendítette meg a magyar faljut.

A magyar mezőgazdaság döntő faktora a gabonatermelés. Az 1927. évi termés adatai szerint a gabonaneműek a szántóföldi termelés 57 százalékát tették ki. Ez az arány azóta sem változott. Viszont tény, hogy a termés állandóan csökken. Az 1929. évi búzatermés 19 és félmillió a tavalyi 27 millió mm-val szemben. Igaz, hogy tavaly kivételes termés volt” de a 30 százalékos esés rendkívüli. A rozstermés minimális emelkedése mellett, az árpa és a zab szintén esést mutatnak. A gabonaneműek termésének fokozására jobb gazdálkodás volna szükséges. Elsősorban a mezőgazdasági termelés iparosítása. A gépek a magyar mezőgazdaságban még mindig csak nehezen tudnak tért hódítani. A Magyar Szemle első közleményünkben idézett számában Radnóti István büszkén állapítja meg, hogy a cséplőgépek száma 1895 óta a duplájára emelkedett! Siralmas eredmény! Ugyan ezen idő alatt Németországban megtízszereződtek, egyes amerikai államokban megharmincszorozódtak a gépek. Egyéb (vetőmagtisztító, csávázó, boronáló, szántó stb.) gépek terén a helyzet még megdöbbentőbb. A modern mezőgazdaságban okvetlen döntő fontosságú műtrágyakérdés Radnóti szerint úgy áll, hogy ma Magyarországon még 1000 olyan község van, ahol nem ismerik a műtrágyázást. Mindenesetre szerinte haladásról van szó, hiszen 1927-ben még 2000 község nem ismerte! Az állam kedvezményes műtrágya akciót kezdett és ennek következtében 3000 vagonról 16.000 vagonra emelkedett az utolsó években a műtrágyafogyasztás. De az utolsó években a buza árának esése folytán a műtrágya relative 30 százalékkal drágult és ma magánkézből 1 pengővel olcsóbban kapni a műtrágyát, mint az állami kedvezményes akciónál. A mezőgazdaság villamosításáról, amely az Egyesült Államokban és Kanadában nagy lépésekkel halad előre, a magyar falu úgyszólván semmítsem tud. Mindezekhez járul még a termelés módjának egyéb kezdetlegességei, primitív és csak felületes eredményeket érhető módja, ami a magyar termelő, a magyar paraszt kulturátlanságában, a magyar állam utolsó évtizedekben űzött hamis népnevelési, kulturális politikájában leli magyarázatát. Mindennek gyümölcse aztán az, hogy a magyar mezőgazdaság nem tud lépést tartani a külföldivel és termelt javai aránytalanul elmaradnak, nem hozza ki a földből, azt, amit a földből ki kellene hoznia.

Hogy a többtermelés és a gabonanemesítés politikája menynyire csődöt mondott Magyarországon, azt megmutatják a búzatermelés utóbbi évtizedeinek adatai.

Magyarország átlagos búzatermelése átlag 2.672,000 bevetett holdon évi 19,924.000 mm. volt 1911 —15 években. A termésátlag, a learatott búza ugyanezen években évenként és holdanként 7.6 mm. volt. Az ellenforradalom alatt az átlag búzatermés a 19 millió (mm. alá sülyedt, volt év, mikor a 15 milliót sem érte el. Csak az utóbbi években ment 19 millió fölé és a bevetett terület túlment az 1911—15-ös átlagon. De a termésátlag, vagy a 7.6 mm. alatt marad, vagy alig mulja felül. 1927-ben 74 volt, az idén 1929-ben 7.1 mm. A Bethlen kormány nyolc éves uralkodása alatti átlag búzatermelés évenként és holdanként 7.4 mm! Szóval 20 kg.-mal visszamardt a háború előtti gazdálkodás alatt! Az újfajta gazdasági gépek, a magnemesítés, a műtrágyázás, a többtermelés korszakában az ellenforradalmi-rezsim, a nacionalista rezsim Magyarországa holdanként 20 kg.-mal kevesebb búzát termel, mint 15-20 évvel ezelőtt, a háború előtt. Ime így fejlődik vissza a magyar mezőgazdaság a gazdákra támaszkodó rendszer alatt!

De még ha bele is nyugodnánk abba, hogy a magyar falú a lehetőnél kevesebbet is termel, a magyar falu válságát még megnagyobbítják a termelés értékesítése körüli bajok. A magyar gazda ma 16—18, sőt 20 százalékos kamatú kölcsönnel dolgozik. Háború előtt ez a pénz 5—8 Százalék volt. Ma a kamat megeszi a jövedelem megmaradó részét. Magyarország tőkeszegény és bár tőkéjének nagyrészét (a vidéki pénzintézetek körülbelül egy milliárd pengő állományából cca 600 millió a mezőgazdaságra jut) a mezőgazdaságra fordítja, mégse jut elegendő. A banktőke természetesen megfelelő túlnyereséget szerez a tőkehiányból. A magas kamat további eladósodást jelent és az utolsó másfél évben (1927. XII. 31 óta) a mezőgazdaságnak nyujtott kölcsönök több mint 200 millió pengővel, tehát 50 százalékkal szaporodtak.* Mindez a falu teljes eladósodását jelenti. Az így termelt gabonát azonban a gazda nem is tudja olyan egyszerűen eladni. A világpiaci gabonaárak állandóan esnek, de az alacsony vinipegi búzaáraknál a magyar búza értékesítési ára mindig alacsonyabb. A kereskedőnek nincs pénze, az állam felvásárló szervei (a Futura stb.) nem jutnak el mindenhová és ha igen a tőzsdei áraknál jó-néhány pengővel alacsonyabb árakat adnak. A mai 22 pengős búzaár a vidéken jutalékot, mérlegpénzt, fuvart leszámítva 18 pengőnek felel meg, ami egyenlő a háború előtti árakkal. Ugyanekkor az iparcikkek árának a háború előtti árakhoz való emelkedését kell figyelembe venni. A magyar gabonatermelés fölöslegének exportálását a magyar állam nem tudja megoldani. Ugyanúgy, ahogy egyéb akcióknál, úgy ahogy a fentebb említett műtrágyaakciónál, ahogy a vetőmagakciónál, ahol olcsó vetőmagot adtak hitelbe a gazdáknak és ahol ma a kölcsön visszafizetésekor a termények ára 35—45 százalékkal olcsóbbak, mint az „olcsó” állami vetőmag, ugyanúgy az „exporthitelintézet” „értékesítési” akciók mind csődöt mondanak. A világpiacon a magyar gabona csak ügyes adminisztráció, gyors eladási szisztéma és árleszállítás segítségével vehetné fel a külföldi, elsősorban a kanadai búzával a (versenyt. A kanadai gabona nyomja a legjobban a piacot, hiszen ahogy említettük Kanada ma már 125 millió mm-t termel. Ugyancsak komoly tényezővé lépett ujból Oroszország elő, a háború előtt a világ gabonatermelésének 18.5 százalék, majd a hadikommunizmus éveiben (1918—21) csak 8.5 százalékot és ma újból majdnem a háború előtti mennyiséget szolgáltatja. (Az orosz mezőgazdaság mechanizálása újabb lökést kapott a szovjet traktorakciójának segítségével. Egy államilag irányított bizottság tavaly egy négymillió holdnyi területet vett át, amelyet traktorokkal dolgoztat meg és tavalyi már 400.000 holdat vetettek be. A második és harmadik évben kétmillió holdat fognak bevetni. 1932-ig az orosz gazdasági tervek szerint, ez ország 10 millió bushel exportgabona felesleget fog produkálni! Mindehhez eddig 1300 darab traktort, a legjobbat, vásároltak, ugyancsak traktorokat vesznek hitelbe, az állam jótállása mellett a kisgazdák, parasztok szövetkezetei, amelyek nem akarnak az állami gazdaságok mögött elmaradni. E szövetkezetekben (vagy százezerre tehető egész Oroszországban a számuk) lassanként minden orosz kisgazda betalál és a kollektiv gazdálkodás első etappja a mezőgazdaságban is befejeződött. Ez a céltudatos termelési átalakulás, a mechanikus eszközök teljes kihasználásával viszi előre a szovjet mezőgazdaságát. A külföldi piacok nagyrésze elvész a magyar gabona számára már csak a szállítási nehézségek miatt is. A legközelebb fekvő fogyasztási terület Ausztria, okos mezőgazdasági politikával, magas munkabérekkel, munkaidőszabályozással, munkásvédelemmel, földbirtokosztással (egyedül a Magyarországból csak később hozzácsatolt Burgenlandban vannak érintetlenül a nagybirtokok, 40 százaléka a földnek!) fokozta a termelést. Az osztrák köztársaság utolsó tíz esztendejében a. gabona termés átlagban 100 százalékkal emelkedett, de van {gabona fajta, amelyik 133 százalékkal is. Amilyen mértékben a külföldi piac elvész a magyar gabona számára úgy forog veszedelemben a belső piac is. A belső általános gazdasági krízis, az évek óta tartó kíméletlen és minden előrelátó gazdasági gondolkozásnak ellentmondó fogyasztási adópolitika, amely éppen így a fogyasztást csökkenti, a belső piac felvevő képességét is lecsökkentette.

A magyar pénzügyminiszter hivatalos jelentése szerint az 1929 év július és augusztus hónapjaiban 20.4 millió a deficit. 1928 e két havában 5.6 millió, 1927 VII. és VIII.-ában 0.1 millió pengő volt. Ez a nagy csökkenés abból keletkezett, hogy a forgalmi adó jövedelme (amit a forgalomba került áruk után szednek) több, mint négy millióval csökkent, a fogyasztási adó (élelmicikkek!) 1 millióval, a vámok (külföldről hozott élelmiszerek és iparcikkek!) három és fél millióval! Mindez a lakosság teljes elszegényedését, vásárlóképességének katasztrofális csökkenését mutatja!

Ha az elsőrendű élelmi cikkek fogyasztása nem is csökkent annyira, mint az iparcikkeké (a cipőfogyasztás 1927-hez képest kétharmadára csökkent, a pamutszövet fogyasztás mintegy 60 százalék stb.) de mégis úgy a kenyér, mint a húsfogyasztás állandóan esik. A cukor fogyasztás 3.2 százalékkal esett, a tej 2.1 százalékkal! A dekonjunktura általános, a fizetésképtelenségek nőnek (1929 júliusban 326 eset 13,120.000 passzívával). 1929 augusztusában 143 fizetésképtelenség volt, 1928 júliusának 67 és 1927 augusztusának 49 esetével szemben. Szeptemberben 147 kényszeregyezség és csőd volt, 6.8 millió összpasszivummal, 1929 októberében 207 ilyen eset volt 11.1 millió pengő összeggel! (Köztük négy mezőgazdasági inzolvencia!) Az október havi emelkedés 1928 okt.-éhez képest majd 100 százalék, a szeptember hónaphoz pedig 60 százalék! A jelzáloghiteleket nyújtó bankok ma már alig vannak, amelyek megmaradtak korlátozzák működési területüket és óvakodnak újabb kihitelezésektől. Néhányan összeomlottak, mert egyéb okok mellett a föld, amelyre hiteleztek, ma már majdnem értékesíthetetlen. A nagy tekintélyü Földhitelbank bukása a legjelentékenyebb.

V.

A hivatalos intézkedések, a hatósági mentőakciók mellett, amint a segítő akciók eredménytelensége mindinkább bebizonyosodott, nemhivatalos akciók sora indult meg. Különböző tanulmányok, különböző kongresszusok és alakulatok tünnek fel. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a jobboldal köréből sokkal erőteljesebben hangzanak a segélykiáltások, mint innen. A reakció, amely e feudális államban éppen a földmivelő rétegre, éppen a magyar falura támaszkodott, a reakció, rettenve látja, hogy éppen ez az osztály az, amelyik visszavonhatatlanul csúszik lefelé. A jobboldal, a soviniszta, nacionalista rétegek józanabb elemei meglátták végre a bajokat és orvoslást keresnek. A többször említett Magyar Szemle egymásután hozza a falu problémáit feldolgozó cikkeket, majd néhány hónapja a fent említett Magyar falu-számot hozta ki. Természetesen cikkeiben a helyzetet igyekszik szépíteni és bizonyos elkendőzés Bethlen István lapjára kötelező. De az elkendőzések alól is feltárul a válság, amely már szerintük a kisebb nagybirtokost az 500 holdas urakat is elkapta. A bajok orvoslására, bizony részletjavaslataik vannak, mindenesetre óvnak minden új alakulástól, bizalmatlanok a „szövetkezetekkel” szemben és általános „hazaszeretet” szólamok, meg a leventenevelés szükségessége vezérfonala a cikkek nagyobb részének. Van azonban cikk, amilyen például Nagy Sándornak, a Faluszövetség igazgatójának a cikke, amelyik komolyabb alapon foglalkozik ja helyzettel. Ő az, aki kimutatja, hogy a kisbirtoknál a közterhek átlagban 70 százalékkal emelkedtek a békebeliekhez viszonyitva. Ő az, aki kimondja, hogy a robot visszatért, hogy a „munkásnak nincs pártfogója”. És az orvoslás? A szociális törvények tényleges végrehajtása, munkásügyi és szociálpolitikai szakelőadó a vármegyénél, (az ősvármegyénél!!), öregségbiztosítás, munkáslakások, cselédlakások stb. szociális intézkedések, földmunkásszövetkezetek és a vidéki közmunkák ezeknek való kiadása, ankétok stb. Mint látjuk csupa jóakaratú” csak a fölületnek, ideig-óráig használó flastrom. Radnóti cikkében megállapítja, hogy a gazdálkodásnak ma egyenesen katasztrófája az egyoldalú szemtermelés. Tehát ha nem is hirtelen áttérést, de átmenetet a zöldség és gyümölcstermelés fejlesztéséhez, baromfi- és állattenyésztés etc. sűrgős revíziója. Megállapítja, hogy a termelés újra organizálásának előfeltétele a paraszt kulturálatlanságának legyőzése. És itt aztán újra általánosságokba vész el. Egy másik cikk a kisbirtokosság érdekében mégis az értékesítési szövetkezetek mellett agitál és. egyúttal elárulja, hogy 1929-ben már januárban vettek egyes vidékeken „zöldhiteleket” igénybe, már januárban adták el lábon a termést, amit máskor rendszerint csak április, májusban szoktak értékesíteni. Kmoskó Mihály teológiai tanár úr ezt írja: „az úgynevezett szociális probléma ma a falun nem szociálista pártkérdés... hanem a helyi túlnépesedés szükségszerű fizikai következménye, ezt a problémát pártprogrammokkal, ígéretekkel, prédikációval, ráolvasással megoldani nem lehet. A falusi szegénység elkeseredésének, az úri osztály iránt táplált ellenszenvének oka nem a fejekben van, hanem a gyomrokban...” „...a latinfundiumok egyre kevesebb embernek adnak megélhetést...” „a sok törpe birtok még jobban felaprózódik...” „csak két mód: erőszakos, robbanásos úton, esetleg a nagybirtok kisajátításával, vagy... a születések racionalizálásával”. Végül mindkettőtől való félelmében az 1848-ban nemesi „önkéntes” jobbágyfelszabadításra való hivatkozással ilyen módon végzi mondanivalóját. „Ilyesmit vár ma is a nemzet azoktól, akik az előnyöket megfelelő terhek nélkül élvezik. Ha nincs bennük belátás, akkor az államhatalomnak, a társadalom eleven erejének, a veszedelmes időpontban előbb-utóbb felbukkanó´ nagy nemzetmentő szervezőnek kell őket erre kényszerítenie...” Igen, hát innen remélnek segítséget, ezt gondolják megoldásnak, azok a belátóbb és komolyabb jobboldaliak, akik látják a katasztrófa jelentőségének nagyságát. Más hangok is naivan a nagybirtokosságot szólítják fel önkéntes birtoklemondásra, Mintha valaha is uralkodó osztályok lemondtak volna önként jogtalan jogaikról, előnyeikről! Ez hát nem lehet megoldás. Nem tud megoldást a fascista ujságírónak, Oláh Györgynek, többször idézett és Magyarországon nagy port kavaró könyve sem. Felsorolja a bajokat, a fölületről legfeljebb a legközelebbi vékony rétegbe száll le, a kérdés mélyét, az indítóokokat nem kutatja, nem találja. Vitatkozik a szociálizmussal és közben a legszélsőbbeknek szolgáltat könyvével adatokat és ad igazat. Megrendítő képet rajzol a hárommillió koldusról, megsemmisítő vádbeszédet kovácsol a mai társadalmi rendszer ellen, általában akaratlanul. A méltóságos főispánoknak azt mondja, álljanak meg a vályogházaknál, „ne várja meg, mig egyszer megállítják mert akkor végünk. Méltóságodnak is, nekünk is”. Másutt „a falun élő ember már tisztán, világosan látja a készülő tragédiát”. „A falusi szegénység sokáig birja mozdulatlanul, évekig eljár egyetlenegy széttágult, rongyos, megkövesedett csizmában, de ha egyszer ledobja, meszszire hajítja el. Ha egyszer itt egy. parasztmozgalom győzedelmeskedik, az ijesztő lesz...” „a mi falusi munkásaink az 1919-ből maradt „frázisokra” ma még nem hallgatnak” „a korcsmáros hatodát méri a bornak, amit öt esztendő előtt mért ki, a mészáros öt marha helyett havonkint csak egyet vág...” Felbukkant a falukban a Rudolf királyfi legendája újból, egy öreg parasztot annak hisznek. A parasztok Messiást látnak benne, hiába viszik el a csendőrök, „világváltozásról beszélgetnek, más világrendről, ahol jobb sorsa lesz a szegény embernek...., mert eljön.... a szegények királya”. Mindezek mellett nem tud megoldást. Változni kell, ki kell tartani, de a végső konzekvenciákat nem vonja le.

Már közelebb áll a konzekvencia levonáshoz a Bartha Miklós Társaság amely programmröpiratát az Uj Magyar földet majdnem teljes egészében a falu kérdésének, a magyar falunak szenteli. A társaság tényleg, hasznos és bizonyos határig a fejlődést szolgáló munkát végez és az agrárszociálizmus felé tendáló működése megmutatkozik az Uj magyar föld-ben is. Legnagyobb hibája, a fajiság túlhangsúlyozása, a nemzeti gondolat előtérbe helyezése és e sulyos tehertétel akadályozza meg egy csomó problémának igazi megvilágítását és végső felismerését. Igy kerülhetnek röpiratukba Szigethy és Pintér Ferenc elfogult és komolytalan cikkei és így keverednek zavaros elemek Fábián Dániel vagy Szabó Bertalan komoly szempontú cikkeibe. De bizonyos, hogy úgy ezekből, mint Kodolányi János cikkéből megláthatjuk, hogy a B. M. T. komolyan meg akarja oldani azt a sulyos válságot, amelyet komolyan meglát a magyar faluban. A mód ahogy mindinkább erősödve, mindinkább a gyökeres, társadalmi változással egybekötött megoldást sürgetik, biztató. Természetesen ők se jutottak ma még el addig, hogy a szociálizmus szemszögéin, vagy komoly nemzetközi társadalomkritika szempontjából és a nemzetközi kapitalizmus és munkásmozgalom szempontjából követeljék a megoldást. Nem, ők ma még parasztgazdaságot és parasztideológiát követelnek, a paraszt lélek messiási voltát hangsúlyozva (?!). Nemzetközi álmuk a Dunamedence államainak összefogása utalással Páneurópa felé. Első követelésük új földreform, amelynek hatása és tényleges értelme csak demokratikus Magyarországban lehet, törpebirtokok helyett kisbirtokokat.

Mindezeken kivül újabb és újabb ankétok jelentkeznek, Szövetségek és tömörülések, Falufejlesztési Kongresszusok. A B. M. T. hatása alatt józanabb jóindulatu diákok orosz mintára kiadták a „ki a faluba” jelszót.

A szegedi Bethlen Gábor diákkör settlement mozgalma csak adatok szempontjából és egy egyetemi diákréteg szemének felnyitása szempontjából lehet hasznos. Különben a mód, ahogy ők mélyenfekvő társadalmi problémákat, az agrárkérdést agrársettlement-tel akarják, akár csak enyhíteni is, az jóindulatú és naiv kísérlet. Az ilyen szociális „olajcsöpp”-ek, megtanítják majd a komoly egyetemi fiatalokat, hogy éppen jótékonykodással és szociális kirándulásokkal nem lehet a magyar paraszt helyzetén javítani. Mindenki érzi, hogy valamit tenni kéne. Mindezek alatt a magyar falu válsága elérkezett a tetőpontjára, a gazdák a földjeiket ma már részletre adják el, az anyagi válságot nem lehet már fokozni. De ami egy ország, egy társadalmi rendszer válságát is jelenti, az a magyar falu anyagi válsága mellett a magyar falu lelki válsága. És befejezés előtt néhány mondatban ezt akarom megmutatni.

VI.

A lelkiválság, a magyar falu világfelfogásának a válsága a vallástalanság növekedésében mutatkozik. A Tiszazug esetével kapcsolatban (amire később rátérek) különböző vallásfelekezetek papjai nyilatkoznak. A nyilatkozatok úgy szólnak, hogy ők nem befolyásolhatják a népet ma már, ő nekik nincs szavuk, mert a nép nem jár templomba, nem törődik a vallással. Ugyanezt mutatja az egyke terjedése. A neomalthuziánizmus a legnagyobb mértékben elterjedt. A legmagyarabb vidékeken a legfeltűnőbb ez, a Dunántuli falvak iskoláit csökkentik, mert nincs az uj évjáratokban elég gyermek. De ezt a kérdést és a lelki válság ujabb, megdöbbentő adatait megmutatja Tiszazug községeinek az esete.

Tiszazug községeiben néhány bábaasszony néhány évtizede működött olyan jól, hogy némelyik községben a gyermekszaporaság előbb 3 százalékra, aztán 2 százalékra és az utolsó években már 2 százalék alá sülyedt. De ez a paraszti hitbizomány, az angyalcsinálás, amely megakadályozza a kis 4—7 holdas kisbirtokocskák széttöredezését nem bizonyult elegendőnek. A bábaasszonyok nem csak arra tanították meg a parasztaszszonyokat, hogy „ne neveljenek koldusokat”, hanem lassankint világossá tették előttük, hogy pusztítsanak el egy pár koldust és akkor a sok kis koldus-garas együtt vagyonkává nő. Igy gyült a sok légypapir Cibakházára, Nagyrévre, Tiszakürtre, Ókécskére és környékére és így hull el a férjek, anyák, apák, rokonok, mint a legyek, hogy az örökösöknek néhány hold föld jusson. Igy alakult az utolsó tíz év szaporodási statisztikája, hogy pld. Nagyrév lakossága az ellenforradalom tíz esztendejében összesen 36 fővel, azaz 2 százalékkal gyarapodott. Viszont nagybirtok köröskörül, a parasztnak nincs földje, nem is vásárolhat, tehát öl, egy, két három embert, ha az akár férj is, apa vagy gyermek a két-három holdért. És a falu tudta és tudta, hogy ha valaki megbetegszik, hogy most ez kerül sorra és megy a többi arzénes halott közé. A falu tudta és hallgatott, mert a közvélemény majdnem természetesnek vette, hogy ma Magyarországon a parasztnak a földért gyilkolni kell. Ezt tudta az a másik parasztasszony is, aki egy Dunántúli községben, 20 holdat igért egy parasztnak, hogy a férjét megölje. Ez a levegő ma a magyar faluban, a lélek válsága. [És ezt a válságot a (miniszter úr úgy akarja megoldani, hogy a „bábákat ezekután valláserkölcsi alapon fogják nevelni”. Szentelt virággal gyógyítani a nyomort!

VII.

Mi volna a teendő?

A magyar falu válsága gazdasági, társadalmi és politikai válság, ami az egész magyar társadalom gazdasági és politikai válságát jelenti. De e társadalom vivője és éppen a mai rendszer alapköve a magyar falu, a magyar kisváros, a magyar mezőgazdaság. Az egész világon van mezőgazdasági válság, de egyetlen ország a világon nincs annyira ráutalva a mezőgazdaságra, mint Magyarország. Az egész világon alacsony gabonaárak vannak, de sehol a világon nem marad vissza az alacsony árak mögött még az ár, mint Magyarországon. Az egész világon nehéz az értékesítés, de sehol a világon nincs az, ami Magyarrországon, hogy a többtermelés semmi eredményt, sőt visszaesést jelent.

A mai magyar mezőgazdasági termelési rendszer immár évtizedekre megbukott, hogy Magyarországon még mindig fenntartják, azt politikai okokkal lehet magyarázni. A feudális birtokrendszer és az ebből fakadó termelés eredményezi, hogy a háború előtti fejenként 582 kg. gabonafogyasztás ma 492 kg.ra sülyedt. De a feudalizmusé a politikai hatalom és nem. enged a termelési és társadalmi rendszeren változtatni.

A változtatás tehát elsősorban az egész társadalom, az egész politikai és termelési rendszer megváltoztatása.

Ennek keretén belül a magyar birtokmegoszlásnak valószínűleg még végig kell próbálnia a kisiparral párhúzamos kisbirtokot, hogy abból kollektivegységek nőjjenek ki. Előbb az egészséges földbirtokosztás, kisbirtoktipus (cca 8—10 hold), mellette nagy állami gazdaságok és aztán a kisbirtokok értékesítő és később a technizálódás (közös gépek és termelési eszközök) útján, termelőszövetkezetek.

Egyúttal racionális (termelés. Ipari termékek és a szemtermelés keverése, belterjes gazdálkodás, a termelők, a parasztság kulturájának, nívójának emelése.

Mindezt azonban csak a feudalizmus súlyos terhét lerázott ország viheti keresztül. Lehetséges, hogy ez a feudalizmus még visszatarthatja a fejlődést, mintahogy a háború után újból viszszavetette a forradalmi Magyarországot. Visszatarthatja néhány évig talán, sokáig nem.

* Az 1928 junius 30-án a földbirtokokra jelzálogilag bekebelezett terhek majdnem 1 milliárd pengőt tesznek ki. Ennek két harmada az 1925—1928 évből származik.

A magyar falu válsága a mai magyar rendszer válsága és megoldása nem késhet soká.*

* Forrásmunkák a cikkben emlitett müveken kivül: Varga Jenő: Földosztás és földreform; Kenéz Béla: Nép és föld; Dániel Arnold: Föld és társadalom; Konkoly-Thee cikkei a Magyar Statisztikai Szemlében Illyefalvi: Magyarország statisztikája, stb.