Az emberiség történetének feltétlenül legérdekesebb s ta lán legtragikusabb mozzanatát válasz totta uj drámája tárgyául Franz Wer fel: azt az elhatározó pillanatot, ami kor a kereszténység szétválik az anya világától: a zsidóságtól.

Werfel érzi, vallja és bevallja, hogy nehéz és kényes írói feladatra vállalkozott: embereken keresztül, emberi sorsok tragédiáján át kellett megfognia, megéreznie azt a történést, melyhez félő ujjal nyúl hozzá maga a történelem. Nem emberi, de isteni tragédia ez, melynek megírását a költő így mentegeti, így magyarázza: “Miként az álom az egyéni élet mélységtől leiemelt rekonstrukciója, úgy a tragédia a világtörténés mélyből kiemelt rekonstrukció ja... “

És azután: „Nem a vallást irja meg e tragédia, de az embereket... nem vélemények, hitek, tanok, dogmák, vallási fokok kerülnek megmérésre egymással szembe, nem ezeket magyarázza ez irás, vagy veti el. Nem egyéb az, amit a tragédia felölel, mint a zsidóság nagy tragikus órája! Ennek a játéknak drámai hőse maga Izrael! Ez nem kitalálás. Igy van! Igy történt.”

A zsidóság tragédiáját irja meg tehát Werfet: a zsidóság — krisztusi tragédiáját. Mert Jézus Krisztus a zsidóságé még, zsidó próféta, mózesi utód. Uj Jeremiás, ki nem a Törvény ellen jött, de a Törvény megtartására. És zsidó hős az a Saulus is, akiből Paulus lett. Saulus útja Paulusig: ez a zsidóság tragikus útja, ez a kereszt-út, amelyen választani kellett: és Saulusból Paulus lett. Ez a kereszt-út krisztusi szimbolum lesz: itt válik el a zsidóság és a kereszténység. Ki búcsúzik, Paulus az, a Tanítvány. De nem a Jézus Krisztus tanítványa, hanem Gamaliel patriarcháé, Hilel unokájáé, akinek „a lábainál ült.” És a tragédia: a Mester és a Tanítvány tragédiája. De a kettő között a Mester az aktiv hős : aki marad! De a Tanítvány se hitszegésre távozik, de úgy, hogy „Krisztus nevében Mózesért” harcol. Mert „Krisztus nélkül a világnak két útja van, Krisztusban: egy!” — És ezen az egy úton indul el, onnan, ahol tragikus torkolással Gamaliel szivében összetorkollott a két út:

*

Gamaliel : Beszélni fogsz! Mert úgy határoztam, hogy te a nazarethi Rabbi Jehoshuát visszavezeted Izráélhoz!

Paulus: Rabbanu! Jezsajás szava beteljesedett: Megtaláltattam azok által, akik engem nem is kerestek. Halljad Izráel! Te találtad őt meg!

Gamaliel: Isten szent emberét találtam meg. És én tanubizonyságot teszek mellette. Véled együtt állok a birák elé!

P. És az Atyák, Rabbanu? Téged is kivégeznek.

G. Akié a tett, annak nincs kérdeznivalója. Veled együtt akarok a birák elé állani. Hibás itélkezés történt Izráelben! Egy ártatlan Halál megzavarta az igazság rendjét. Vezekelni kell! Én megteszem ... De te ne légy tulbuzgó. Mert a fény is bűnös, ha túlerős a gyenge szemeknek. Nagyon veszélyes volt, ahogy Jehoshaa a Törvényt megvilágosította. És ez még túl korán volt!

P. Ő többet tett Uram, mint hogy megvilágította a Törvényt.

G. Egy zsidó sem tehet többet Saul! Egy zsidó sem élhet át, gondolhat, vagy mondhat valamit, mit Isten szava már ne pecsételt volna meg. Mert ez szivünk vére!

P. Elmult a szavak ideje.

G. Ne káromold a Szót. Ez Istenben és Emberben egyedül, mi közös.

P. Rabbanu! Idegen lény lélekzett közöttünk. Most lehelletét minden lélekzetvételünkkel magunkba szívjuk. Ismerd fel a titkot! Minden test vele egy lélekzetben egyesült. Amikor még a régi Saul voltam, halott, fekete levegő volt közöttem és a teremtmények között: egyedül valóság! Halál: ez volt a világ második neve. Halál. A nevetés halála, az illat, a föld halála, megcsúfolt, bűzös halál! És most? Mért hullott le rólam egyedülvalóságom? Mi ez az erős ujjongó Szeretet bennem? Honnan a szívnek ez örökkévalósága, amely minden romlást eléget! Átváltozás! Én mondom neked, egy fűszáll se nő már, hogy így át ne változott volna, Uram! Mert Isten birodalma közepében élünk és nem tudjuk!

G. Saul... Mit változtatott meg a te Jézusod szeretete? Semmit se változtatott meg, mint ahogy dühe se változtatott meg semmit. Felborította a pénzváltók asztalát a templomban — másnap ujra felállították azokat. Sem ő, sem én nem tudjuk a gonoszságot elüzni. Csak a Törvény, a Titokzatos, amelyet mi szolgálni élünk, az emberek kapocsa!

P. A kapocs redves. Mint üres bőr, úgy hever az úton.

G. Ezt az az ember, Jézus nem mondotta!

P. Te egy emberről beszélsz Rabbanu? Oh, zsidók és pogányok, — a világ elsülyed előttem. És csak te vagy itt. Te és Ő. Elüzöm magam tőle, lm te, te, Izráel hőse, most, most, elismered! Ember? Volt e már valaha is ember úr élet és pusztulás felett? Feltámadott-e már valaha is, ki ember? Ember volt-e az, ki engem enmagamtól feloldott? Elajándékozhatja-e egy ember Isten megujuló kegyét? De ő magára vette az embervalót, akár te és én ezt a halotti ruhát. De ő Maga, a Messiás, a testté vált Sechina, Isten Fiú, ki előbb volt, mint maga a világ!

G. Saul. Miattad és magam miatt mond: Ember volt!

P. Hogy tehetném? Belölünk, emberekből nem jöhet a megujhodás.

G. Csak belőlünk, emberekből jöhet. E templom miatt mond: Ember volt!

P. Nem a templomban, a kereszten ontották a Bűnáldozat vérét. És most az egész világ az áldozat temploma.

G. Saul! Még itt állok előtted! Még nem történt meg a felmérhetetlen szerencsétlenség. Ne semmisítsd meg békemüvemet. Messiás nem jött el, mert ő az Örökkön-Eljövendő. Sohse értetted meg a Tórát, te rossz tanítvány. Csillagmélyén nyugszik egyedül Isten Birodalma és a mi szabadságunk, hogy azt teljessé tegyük. Ahol nem uralkodik: ott pusztaság van és önkény. Ne ékelj idegen szellemet Isten és Izráel szabadsága közé. Izráel szabadságáért mond: ember volt!

P. Rabbanu! Az élő Istenre könyörgöm hozzád: higyjél! Ebben az órában nem tudok hazudni, nem, nem senkiért sem.

G. Jaj neked. Tudod-e, hogy ki a Messiási A Megsemmisítés ő. Mert ha ezt az oszlopot ledöntik, összeomlik az iv. Nem. akarom ezt látni.

P. (nagy lelki harc után, lassan, szavanként) : Az iv ketté tört: Izráel! Örökkön-örökre!

G. Áruló!...

(Szinte magán kivül.)

Tízezer keresztrefeszitett egy miatt! Nem próféta-vér... Gyermekek vére! Kiket Alexandriában lemészároltak... De nem akarták elárulni a Tórát. De Te Messiásról és szeretetről őrjöngsz, te, te hideg Sátán, aki nem szeret, nem, nem!...

Gyermekek! Zsoltárokat énekeltek haláluk percében... Énekelve haltak meg a Tóráért...

Ime, a nagy tragikus jelenet csúcspontja. A visszavonhatatlan, összeroppanó találkozás és szétválás. Paulus az olajfák hegyének keresztjétől indul el, Gamaliel, a patriarcha, ki emberi értékké emeli, mi „Jézus-közelség” — neki indul népével Titus keresztfái elé, a máglyák elé, a, galut elé, ölök „Krisztus távolságába”!

Werfel, a zsidó író, megérezte, hogy itt van a nagy tragédia. A zsidóság tragédiája és ezzel — az emberiség tragédiája.

Mert akkor nemcsak Krisztus országa érkezett el.

Do elérkezett Ő vele együtt az Antichrisztus országa is.

* (Franz Werfel : Paulus unter den Juden.) Kiadta a Kurt Wolff-Verlag Münchenben.