Kezdetben volt a pathológia és csak nagysokára következett a fiziológia. A pszichoanalízis is szükségszerüen a beteg lélek jelenségeivel foglalkozott legelsőbb s belőlük következett a normális lélek törvényszerüségeire. De az analizis, mint Freud nyomotékosan hangsulyozza, már eljutott oda, hogy necsak ideggyógyászati módszernek tekintsék, hanem olyan eljárásnak, amely nélkül az emberi kulturának és intézményeknek fejlődéstörténetét megérteni nem lehet.

A következő lépés, amely elé a legtöbb ellenállás tornyosul, kétségkívül a pszichoanalizisnak, mint profilaktikus nevelési módszernek kipróbálása lesz. Az analitikus eljárás során feltárulnak a gyermekkor döntő élményei, amelyeknek elintézése a karakter vonásainak kialakulását megszabta, csak természetes viszont, hogy a gyermeket át tudja segíteni a karakterképzés gátjain és szakadékain az, aki tisztában van a lélek mélyebb rétegeinek útvesztőivel.

Az első gyakorlati kísérletet a pszichoanalitikus gyermeknevelés területén a moszkvai gyermekotthon-laboratórium vállalta magára, amelynek kezdeti éveiről (1921—24) Wera Schmidt számol be. (Psychoanalytische Erziehung in Sowjetrussland, 1924, Internationaler Psychoanalitischer Verlag). Nem kell azt hinni, hogy a szocialista Oroszországban kevesebb előítélettel fogadták a hivatalos körök ezt a merész kísérletet, mint bármely kapitalista államban tennék. Wera Schmidt elmeséli, hogy az intézet fennállása még mindig bizonytalan, mert a hatóságok és a hivatalos tudomány mélységes bizalmatlansággal nézik, egyik ankét a másik után kutatja „az intézetben dúló erkölcstelenségeket”, úgyhogy az állam meg is tagadta az otthon fenntartási költségeinek folyósítását s a német és orosz bányamunkások egyesülete ajánlotta fel a kiadások fedezését.

Az otthon munkájának eredményeit természetesen nem lehet áttekinteni a három első év munkájának ismerete alapján. Igazi jelentőségét csak akkor fogjuk felbecsülni tudni, ha esztendők múlva kiderül: milyen emberek lettek az analitikus otthonban felnevelt gyermekekből? Ámde eddig is számos tanulságos megfigyelés és praktikus pedagógiai útmutatás szűrődött le a moszkvai otthon tapasztalataiból.

Jelenleg 12 gyermeket nevel az otthon. (Az állami támogatás megvonása előtt a létszám harminc volt). Öt közülük fiú, hét leány, 3—5 évesek, a legkülönbözőbb társadalmi osztályok gyermekei, testileg és lelkileg normálisan fejlettek. A nevelés munkáját analitikusan képzett „nevelőnők” végzik, akiknek kötelessége az is, hogy karaktervázlatokat, naplókat és feljegyzési könyveket vezessenek mindegyik gyermekről. A négy éven aluli gyermekek testi funkcióiról (különös figyelemmel a tisztaságra való neveléshez szükséges adatokra) pontos naplókat készítenek.

*

Az otthon pszichoanalitikai alapelveit a következőkben ismerteti a jelentés: 1. A pedagógiai munkának fel kell ismernie, hogy milyen tüneteket írjon a tudattalan rovására. Ahelyett, hogy elítélnénk a gyermeket olyasmiért, ami tudattalanjának hajtása, inkább segítsünk neki, hogy úrrá legyen fölötte.2. A gyermek még teljesen a Lustprinzip uralma alatt áll, — feladatunk, hogy lassan megtanítsuk a külvilág reális viszonyainak ismeretére és a RealitÃäts-prinzip elfogadására. 3. Az infantilis sexualitás biológiailag törvényszerű jelenség s ezért annak megnyilvánulásai normális tünetek, amelyekkel a nevelő munkájának számolnia kell. Természetesen ez a gyermeki sexualitás organikusan még nincs a nemi szervekhez kötve és semmi köze a szaporodáshoz. 4. A nevelő munka egyik fontos feladata, hogy a sexuális fejlődés progenitális fázisaiban előforduló kríziseken, amelyek a neurózisok forrásai, a gyermeket átsegítse. 5. Helyes pedagógiai módszerrel segíteni kell a gyermeket abban, hogy energiáit mennél nagyobb mértékben tudja átszellemiteni kulturálisan és társadalmilag értékesebb funkciók szolgálatába. 6. A nevelő feladata, hogy a gyermek pozitiv érzelmeit megnyerje s ezt a kötöttséget értékesítse. Ebből következik, hogy a nevelőnek önmagát is szakadatlanúl nevelnie kell. 7. A gyermek legapróbb és látszólag legjelentéktelenebb megnyilatkozásaiból gyakran fontos eseményekre lehet következtetni, amelyek tudattalanjának mélységeiben játszódnak le.

Néhány jelentős pedagógiai alapelvet is összefoglal Wera Schmidt. 1. Minden hatékony nevelésnek a legelső életévekben kell megkezdődnie. Már a csecsemőkorban kialakulnak a későbbi fejlődési lehetőségek összes csirái. 2. A nevelő ne elméleti megfontolásokból, hanem a gyermek megfigyeléséből nyert anyagból induljon ki. 3. A nevelés annyiféle, ahány a gyermek. 4. A gyermek minden szubjektív megítélése kerülendő. 5. A nevelés hatása attól függ, hogy mennyire áll be pozitiv kötöttség (Übertragung) a nevelő és a gyermek között, mennyiben nő fel a gyermek vele egykoruak közösségében és mennyire él pedagógiailag egészséges környezetben. 6. Az első években a legfontosabb feladatok: fokozatos alkalmazkodás a realitás követeléseihez, az anyagcsere folyamatok fölött való uralkodás, az infantilis ösztönrezdülések átszellemítésének (szublimálás) előkészítése.

*

Rendkívül érdekesen írja le a jelentés azokat a pedagógiai eljárásokat amelyekkel ezeket a követelményeket megközelíteni próbálják. A gyermek s nevelői és társai között a kölcsönös bizalomra és jóindulatra építik a viszonyt. A nevelői tekintély elvét teljesen helyettesíti a pozitiv indulatátvitel (Übertragung). Büntetés nincs, mégcsak szigorúbb tónusban sem beszélnek a gyermekkel, bármit tesz is. Nem szidják, nem dicsérik, hanem csak tetteinek objektiv eredményét ítélik meg. (Például azt mondja neki a nevelő, hogy milyen szép házat épített, anélkül, hogy őt magát dicsérné.) Ha összeverekedik valakivel, akkor arra a fájdalomra figyelmeztetik, amelyet társának okozott, anélkül, hogy őt magát lehordának. A dédelgetésekkel, csókokkal nagyon takarékosan bánnak, legfeljebb a gyermek szeretetének megnyilatkozásait viszonozzák mértékkel. „A forró csókok és ölelgetések sexuálisan izgatják a gyermeket, lealacsonyítják önérzetét és ezért szigorúan tiltva vannak az otthonban. Különben is ezek az enyelgések inkább a felnőttek szükségleteinek kielégítésére valók a gyermekkel szemben és nem megfordítva.”

Az otthonban minden a gyermekért van. Játékait úgy válogatják ki, hogy fejlődési fokának megfeleljenek s egyben tevékenységi vágyát, alkotó erejét és kutató kedvét is növeljék velük.

A külvilág kényszerítő realitásaihoz való alkalmazkodást nagy óvatossággal kell elősegíteni. Az otthonban az elkerülhetetlen korlátozások nem úgy tűnnek fel, mint a felnőttek szeszélyei, hanem mint a gyermekközösség életrendjéből folyó törvények. Direkt parancsok helyett már a legkisebb korban is mindig megmagyarázzák a gyermeknek, hogy mit miért követelnek tőle s ezt mindig újra megismétlik. El lehet érni, hogy a gyermek, a nevelője iránti szeretetből, önként mond le egyes ösztönös vágyainak kielégítéséről és ezáltal öntudata renkívül megerősödik. A tapasztalatok szerint a realitáshoz való alkalmazkodást az erős, önérzetes gyermeki lélek végzi el legkönnyebben.

Az anyagcsere-folyamatok fontos szerepet játszanak a kisgyermek életében. Gyönyörforrást jelentenek számára. A nevelés feladata megértetni vele, hogy erről a gyönyörnyereségről le kell mondania és azt más, társadalmilag és kultúrálisan magasabbra értékelt örömökkel pótolni. Ezt a lemondást azonban nem tilalmakkal kell elérni, hanem megértetni a gyermekkel, lassú munkával, hogy megvan benne a képesség a tisztaságra, az anyagcsere-folyamatok fölötti önuralomra.

A gyermekotthon növendékei nem is sejtik, hogy sexuális rezdüléseiket másként is meglehet ítélni, mint többi természetes testi szükségleteiket. Semmit sem titkolnak el nevelőik előtt és így ezeknek módjukban van lépésről-lépésre követni a gyermek fejlődését és a szublimálást (például bizonyos anyagoknak, mint homoknak, agyagnak, víznek, festékeknek felhasználásával) elősegíteni.

Hangsulyozza a jelentés, hogy a tisztaságra való nevelés helyes módszerét még nem találták meg. Egyelőre csak kísérleteznek. A második életév végén már rászoktatják a gyermeket, hogy bizonyosidőközökben az edényre üljön, de nem erőltetik arra, hogy szükségleteit ezen a módon intézze el. Nem szidják meg, ha bepiszkítja magát, hanem egész természetes dologként fogják fel. Később már hasonló esetekben felhívják a gyermek figyelmét arra, hogy amikor az edényre kérezkedett, akkor a ruhája száraz és tiszta maradt. Ugyanakkor minden vonatkozásban egészséges s érdekes életet teremtenek a számára, sokat játszanak velük a szabadban is. Az eredmény kielégítő volt, a gyermekek könnyű szerrel és megrázkódtatások nélkül mondtak le az exkrétios örömökről. A módszer azonban még tökéletlen azért, mert eddig nem derült ki, hogy milyen örömökkel lehet legjobban pótolni ezeket a primitiv gyönyöröket.

Ami a gyermeki szexualitás megnyilatkozásait illeti, a jelentés a következőket adja elő. A gyermekeket nem tiltják el a cuclizástól, vagyis az orálerotikai tevékenységtől, hanem változatos játékokkal ügyelnek arra, hogy ne fixálódjék ennél a primitiv élvezetnél. A harmadik életév végén az otthon összes gyermekei leszoktak a cuclizásról.

A székelés iránti érdeklődés különösen a második és harmadik életév között lép fel, úgy a saját, mint az állati ürülékekkel kapcsolatban. Az ürülék szagát a gyermek ekkor még nem találja kellemetlennek és nem idézi fel benne az undor érzetét. Érdeklődéssel figyeli társainál is az anyagcsere jelenségeit. A nevelő egyáltalán nem tanítja arra, hogy ezek a jelenségek utálatosak és titkolandók, éppen ezért a gyermek teljes bizalommal közli vele megfigyeléseit és gondolatait. A nevelő így homokkal, vízzel játékkal, mesével gyorsan és simán átviszi a gyermek érdeklődését hasznosabb területekre.

A bőr és izomerotika tüneteit tornával és szerszámokkal kitünően szublimálják. Az otthon gyermekei aránylag kevesett onanizálnak, egyiküknél sem vált állandó szokássá. Kétféle gyermeki onaniát különböztetnek meg. Az egyik természetes testi ingerekből indul ki és majdnem kivétel nélkül előfordul a hetedik életéven alúl. A másik fajta onánia: lelki élmények, sértések, szabadságkorlátozások reakciója. Az utóbbi esetekben kibeszéltetik a gyermeket a masturbatio okairól és semmiesetre sem engedik meg, hogy élményeibe merülve elforduljon a realitástól. A gyermek egyébként a masturbatiot sem titkolja nevelője előtt, aki így könnyebben szoktatja le róla. Többnyire elalvás előtt és főként betegségekkel járó mozgási korlátozások idején erősödött a hajlam az onaniára, de minden esetben sikerült azt simán levezetni. A gyermekek gyakran játszanak meztelenül, így is alszanak, de a meztelen testet egészen természetesnek tekintik. A nemi szervek iráni érdeklődésük sohasem akkor lépett fel, amikor meztelenek voltak. Minden kérdésükre, ami a testi életre vonatkozik, világos és igaz választ kapnak a nevelőtől.

Bár a gyermekek már két éve az otthonban élnek és a fiatalabbak közülük már másféléves korukban elhagyták a szülői házat, mégis igen élénk és meleg viszonyt tartanak fenn szülőikkel, akik vasárnaponként hazaviszik őket. A gyermekek nagyon örülnek szüleik látogatásának, de sirás és ellenállás nélkül búcsuznak el tőlük. Gyakran emlegetik szüleiket, akik szép és szeretett ideális lények maradnak a számukra. Vera Schmidt szerint nem lehetetlen, hogy ilyen jó viszonyt szülő és gyermek között csak ott lehet megőrizni, ahol a nevelés a szülői házon kívül történik.

A gyermekotthon-laboratórium munkájáról szóló jelentés néhány részletet is közöl az otthon naplójából. Az egyik részlet érdekesen világítja meg a szociális érzés fejlődését. A naplónak ez a része így hangzik :

(1923 junius 16.) Reggeli alatt Genja (két éves és tízhónapos) nagyon makacskodott. Végűi a következő jelenet játszódott le. Genja tányért kért, hogy rátehessen egy darabka kenyeret. Odaadtam neki. Haragosan taszította el: „Nem ezt akarom, másikat akarok.” Mielőtt másikat adhattam volna neki, Volik (három éves három hónapos) rámutatott a Genja által visszautasított tányérkára és így szólt: „Én éppen ezt akarom. Ez az enyém, fekete pont van rajta.”

Ebben a pillanatba Genja elkapta ugyan ezt a tányért, nyilván, hogy Volikot bosszantsa és nem akarta átengedni. Volik megpróbálta a tányért elragadni, de Genja nem engedett. Közbe kellett lépnem, hogy véget vessek a veszekedésnek az asztalnál.

Hogy a felizgatott Genját ne izgassam még jobban, rábeszéltem Volikot, adja neki a tányért. Volik beleegyezett, bár sötét ábrázattal. A többi gyermekek is elégedetlenek voltak ezzel a döntéssel. Hedy (három éves 5 hónapos) így szólt: „Nem, — ez a Volik tányérja. Genja nem akarta elfogadni és Volik akarta. Genja később akarta, de előbb Volik akarta.” Ekkor engem elhívott Vera, aki ágyban feküdt. Távolabbról figyeltem a fejleményeket. Alig fordultam el, a két éves és tíz hónapos Volodja felállott helyéről, elvette Genjától a tányért és odaadta Voliknak. „Nesze Volik, ez a tiéd.” Genja sírni kezdett. Volik kávét ivott, a tányér mellettte feküdt. Néhányszor a kezébe fogta, megforgatta, visszatette. Aztán határozott mozdulattal odanyujtotta Genjának: „Itt van Genja, én már játszottam vele, játszál te is.” Genja azonnal megnyugodott, elvette a tányért és gyengéden megsimogatta Volik kezét : „Én szeretlek, Volik.” Volik így felelt: „Én is szeretlek.” A gyermekek vidáman nevetgéltek. Genja: „A barátod vagyok Volik?“ Volik: „Igen a barátom vagy.” Hedy: „És az enyém is.” Ira és Voladja: „És az enyém, és az enyém.” Genja boldog, az összes arcok sugárzanak...

*

Korai volna messzemenő következtetéseket vonni le az analitikus gyermekotthon első éveinek tapasztalataiból. Uj és járatlan utakon indult el egy csomó bátor pedagógus, — a haladás minden igaz híve csak lelkes kíváncsisággal és jóindulatú érdeklődéssel figyelheti az úttörők nehéz munkáját.

(Kolozsvár)