Pár héttel ezelőtt „Déneske” verte agyon az anyját Pesten, röviddel azután pedig az urát darabolta fel Bognár Istvánné. S ha a mult hetekben a „Déneske”-ügy megbeszélésében tündöklött a pesti publicisztika, úgy kevéssel utóbb egy ujabb „Déneske” kinálkozott: Bognárné 14 éves fia, aki, ahogy egyik bulvárlap meglepte a pestieket, tudott anyja tettéről. Ám csak annyi idő telt el, amennyi a reggeli és esti lapok megjelenése közt van és kiderült, hogy a hir riporteri tulbuzgóságon alapszik: a fiunak nincs része a gyilkosságban. A pesti publicistáknak, akik már készültek az új Déneskézésre, át kellett szerelni az elmeél lámpását s valami másról irni a másnapi lapba. PL arról, hogy „a szenzációs fordulat” nem következett be, „Pistuka” (ahogy a pesti Intim Pista-publicista tüstént elnevezte a fiut) ártatlan. Ez a negativ töltésű ,,Pistuka”-elmélkedés azután még az olyan publicistánál sem maradt el, mint Márai Sándor. Persze ő artisztikusabban fogta meg a dolgot s „Pistuka” cimen arról irt, hogy hála isten elmaradnak a gyermektragédiákba vájkálók irásai, s a „Déneske”-megbeszélés nem ismétlődik meg. Helyes is, kiáltott fel Márai: ,,A Déneske-iskolából mindenkinek nagyon elege volt.” Tényleg elég volt abból a sok hamis, lényegeltakaró, zavaros elmefuttatásból, ami Déneskével kapcsolatban a pesti sajtóban megjelent. Márainak azonban korántsem ezért elég. Neki nem azért elég, mert a Déneske-cikkezőknek mondanivalójuk nem volt, vagy ha volt, nem azt látták, amit meg kellett volna irni, vagy ha látták, nem azt irták meg. Nem! Márai Sándorban ez az „elég volt!” a finom ur felszisszenése, aki már unja ezeket a tragédiákat. Az ilyesmire már nem kiváncsi. Megszokta, hogy az embereket egyre másra verik agyon a legközelebbi hozzátartozóik. Mi ez? Unom, kérem. Gyerünk tovább. „Tegnap Déneske, ma, egy tulbuzgó hírszolgálat jóvoltából, majdnem egy Pistuka, jövő héten Tommy, vagy Kálmánka. Azt hisszük ez nem megy így. Sülyesszék el a gyermekügyeket, hatóság és nyilvánosság, sülyesszék, titkolják, a tényt is, a gyanut”. Egy magyar iró ír így, sőt egy kitűnően iró magyar iró. S még hozzá teszi: „Ezek a kivételes esetek, amikor a sajtónak nem lehet becsvágya se részletesen, se alaposan informáltnak lenni.” S hogy meg is okolja: „Pistuka megérdemli a teljes kíméletet.” Ilyen finom irónak u.i. ilyen finom a szive. Viszont nézzük inkább a lelkiismeretet. S ha ezt nézzük, hol van ezekben az idézetekben a lelkiismeret, ha az iró, sőt a kitünő iró sülyesztő és tény titkolás után kiált!? Murai Sándornak úgylátszik az irás mai korlátozásaiból, a tény sülyesztésből és titkolásból még nincs elege? Márai Sándornak még mindig csak a gusztusára mennek a dolgok? Mikor érkezik el a világ Márai Sándor lelkiismeretéhez? Mi kell még, hogy odaérkezzen?