Ez a cimszó az, amely a revük hasábjain, annyiféle értelmezésben jelentkezik. A Tanu szerkesztője tizenkét levelet szentel a világnézetek tisztázásának és a világnézeti problémát ezzel a megállapításával igyekszik tisztázni: „Én arra a világnézetre gondolok, amely a dogmák alatt szövődik s már-már odaképzelem Önt az utókorba, ahonnat azért ró meg, mert „korom világnézeti közhelyeit” fejezem ki.”

A kissé homályos világnézeti értékelést megérthetjük, ha tudomásul vesszük a cikkíró vallomását: ,,Kedves barátom igazad lehet: nem ismertem eléggé a szocializmust”. Majd a továbbiakban ezt mondja: „a minap megküldték nekem Plechanow könyvét... Arról van benne szó, hogy a gazdasági tényezők determinálják-e a szellemieket vagy megfordítva. Ez a kérdés csak annyira tud érdekelni, mint amikor Kálvin azt vitatja, hogy in eclesiam credere, vagy pusztán eclesiam credere a helyes kifejezés. Valamikor ezekben az előljárókban és ezekben az ál-alternativákban a Mozgalom lelke reszketett s ez megszépítette őket Én örülök, hogy tudatlan lehetek velük szemben.”

E vallomás ellenére mégis érthetetlen bátorsággal feszegeti napjaink legfontosabb világnézeti problémáját. A németországi közelmult eseményeiről írván ezt állapítja meg: „...ha Ön kissé szkeptikusabban...” próbál a németországi eseményekről gondolkozni, beláthatja, hogy a szocializmusnak nem a taktikáját kell ujra átgondolni, hanem az alapelveit... A szocializmus történelem felfogásában sok részlet igazság volt, de egészében nem állja meg a helyét. A 19. században keletkezett és a 19. század sajátos, talán soha vissza nem térő viszonyait tükrözi. A 19. században valóban volt valami automatizmus, kifejtette, szélesítette és alkalmazta, amit kapott; az események egy irányba mutattak és a történelem fejlődésnek látszott. Visszatekintve tudjuk, hogy ez a fejlődés is kétértelmű volt, hanyatlás a fejlődésben és fejlődés a hanyatlásban; s nyilvánvaló, hogy automatizmusa egy idő óta egyáltalán nem szuperál Nagyon is nyilt időkhöz értünk, melyek maguk keresik össze örökségüket; nem kifejtenek és alkalmaznak, hanem kezdenek és kockáztatnak. A szocializmus taktikája azért rossz, mert változatlanul ragaszkodik a 19. század történelem-felfogásához.”

„A szocialista reménynek megint öltözködni kell, irja másutt. Gazdagabb hagyományba és szélesebb természetbe kell öltöznie, hogy mint humanista (vagy ha ugy tetszik minőség) szocializmus jelenjék meg. Sikerül ez az átöltöztetés? Századunk a kockázatok kora, de ami kockázatai mélyén bujkál, az szocialista remény.

Kár, hogy ez az író örül annak, hogy tudatlan lehet a szocializmussal szemben.

A Magyar Szemlében Kornfeld Móricz báró cikkezik a „Ma uralkodó eszmék”-ről. Helyet szentel az egyenlőség gondolatainak is, amelyet ekép magyaráz: „Hozzájött az egyenlőség után való sóvárgáshoz az orosz bolsevizmus propagandája, mely egyszersmind megmutatta az ahhoz vezető utat, az erőszakot, mellyel meg lehet valósítani az állam totalizmusát s a terrort, amellyel azt fönn lelhet tartani, mert csak ez küzdheti le az emberi önzést, amely még nemrégen ezerszínű virágok termőtalajának látszott, most pedig mindent elborító s elpusztító gonosz futóhomok. De míg az orosz primitiv s önkényuralomhoz szokott társadalomban egy elenyésző, de elszánt kisebbség urrá tudott lenni, mert az egyenlőséget hirdette, az európai civilizált országokban minden nemzet lelki alkatához hiven más és más módon igyekezett alkalmazkodni a megváltozott tömegeszmékhez s más eredménnyel is. Bár talán még korai eredményről szólni, mikor még minden forr, mikor az Egyesült Államokban most indul meg a küzdelem, amely nem egy európai országban ideiglenes nyugvópontra jutott; ha ugyan lehet eredményről beszélni, mikor az egyenlőség, melyet nem egy helyen látunk, egyenlőség a jogtalanságban s a szegényedésben s mikor a szabadság helyébe nem egyenlőség, hanem önkényuralom lépett,”

E fejtegetést imigyen fejezi be a báró és ez fölöslegessé tesz minden külön kommentárt: „A magyar társadalom bölcsen korlátozott szabadságával okosan élt; példásan tűri a sors viszontagságait; osztályérdekek félretételével halad mérsékelten a nagyobb egyenlőség felé. Joggal várja azért kormányától, hogy a neki átengedett hatalommal éljen a nemzet életébe vágó problémák megoldásában, hogy tudjon cselekedni és sohasem fogja elismerhetni, hogy vezetői esetleges habozásáért őt lehessen okolni. Isten ugyan a chaoszból teremtette a világot: de a nemzet vitális érdekei ellen volna megvárni a chaost, hogy abból azután uj világot lehessen teremteni.”

A Napkeletnek van egy külön rovata ezzel a cimmel: „Elvek és művek”. A szociáldemokrácia válságáról cikkeznek benne „Magyarországról nézve” Frey András antiliberális publicista egy cikkével. (A II. Internacionálé párizsi konferenciája. Magyar Szemle, november). Megállapíthatjuk, hogy a „háború utáni szociáldemokrácia amaga csatáját már akkor elvesztette, amikor pártjai még teljében voltak erejüknek.” A szociáldemokrácia kudarcából — mint azt már más alkalommal kimutattuk — a tudományos szocializmus válságára következtet a regresszív szemlélet és így tesz most a Napkelet is? „ ...ma úgy látjuk — irja — hogy a régi szocializmusban azok a tanok üszkösödtek el, amelyeket Marx vitt be a régi 19. század első felében kifejlődött u. n. utópisztikus szocializmusba (!?), amelyeket azután a marxizmus kovácsolt össze nagyrészt egyöntetű marxista szocializmussá, s amelynek egyrészét viszont később a revizionizmus tudta csak megbontani. Mindig sokkal alacsonyabb volt a marxista hullám a francia szocializmusban, ahol a kommunistákat természetesen mindig kivéve, a tiszta marxizmus sohasem találkozott nagy tömegekkel; Angliában eddig marxista politikáról a szocialista táborban valójában alig lehet beszélni. A francia és angol szocializmusban u. i. egy pillanatra sem tudta száműzni a Marx-féle tudományos materialista szocializmus a régi utópisztikus szocializmus hatását, amelyek, Marx determinizmusával szemben, az új társadalmat erkölcsi gondolat szerint akarták berendezni s egyiknek sem volt tartozéka a harc — és a vallásellenesség. A Marx előtti mozgalmaknak természetrajza különösen jellemző a francia szocialistáknak mai válságára, mert hiszen... — a neoszocialista áramlat gyökerei a régi utópisztikus tanokra nyulnak vissza.”