Korunk 1934 Február.
A szelep
A vasárnap ünnep.
Ebéd után kiálltak a parasztok a házak elé. Pipáltak és köpködtek.
Beszélgettek. A falú eseményeirĹ‘l. A cigányokról. És arról, hogy Jónak igérkezik a termés, mert a kalászok feje kókkadtan csüng alá, mert nehéz a magtól. És a fiuk és leányok fiuk és leányok voltak. A vénasszonyok pletykáltak. A gyerekek játszottak.
Malmot csináltak a patak mellett, vagy bodzából puskát, vagy pitypangból koszorút, vagy koromból bajuszt festettek egymás orra alá, vagy birkóztak, vagy azon veszekedtek ki tud messzebbre pökni.
És a biró fia már egészséges volt és elĹ‘ször ment el a korcsmába megint.
Hat napon át dolgozott az Úr, és a hetedik napon elpihent.
De az ember nem akar unatkozni.
És a hetedik napra kitalálta a korcsmát.
A falu parlamentjét.
Újságját.
Panaszkodóját.
Vigasztalóját.
MegmérgezĹ‘jét.
Zene zene zene zene... zene szól a faluban.
A korcsmában szól a zene.
Rádiózene.
A technika bevonult a faluba. Ha nem is minden házba, legalább egy-kettĹ‘be.
A technika bevonult a korcsmába.
„Halló. Halló. Itt rádió Praha...”
Zene zene zene zene... zene szól a faluban.
A biró fi ma van elĹ‘ször, hosszú idĹ‘ után a korcsmában.
— Italt!
És vonulnak fel az üvegek.
ElĹ‘ször sör. Aztán bor. Aztán pálinka. Majd össze-vissza minden.
A külön szobáiban iszik a biró fia. Nem egyedül. Mert ökör iszik magában.
— Ma én fizetek! Mindenki az én vendégem!
És egymásután szállingóznak be a potyaitalra szomjasok.
A korcsmáros zsíros arcán zsíros mosolyok ünnepeskednek.
Félkarja fából van. Husból való karját elhagyta az olasz fronton.
Jó dolog korcsmárosnak lenni, ha a biró fia a vendég.
Tele van a korcsma.
Kiürülnek lassanként a házak a faluban.
Egymáson szoronganak az emberek a korcsmában.
És isznak.
Ma a biró fia fizet.
Furcsa muzsika a rádiómuzsika.
Nincsen benne élet..
— Cigány kellene ide...
— Nem kell cigány! — ordítja a biró fia.
— Nem kell cigány, gyilkos cigány, tolvaj cigány, gyujtogató cigány! Begyógyultak a sebek. Sápadt hegek maradtak vissza helyükön.
De égnek ezek a hegek. Égnek a poklok minden tüzével..
— Nem kell cigány!
Mulat a biró fia.
Égnek a sebhelyek. Máglyák égnek a lelkében.
Bosszuról.
Iszik a biró fia.
És isznak a vendégek.
Ma a biró fia fizet.
Zene szól a korcsmában. Rádiózene.
— Nem kell rádiózene, cigány kell!
A biró fia belevág egy üveget a rádió hangszórójába.
— Kuss! Nem kell cigány!
Máglyák égnek.
Az órák mulnak. Pirosra öregedett már a nap.
Be van rúgva a korcsma. Be van rúgva a falu. Táncraperdültek házak.
Már az asszonyok is isznak. A leányok is. A gyerekek. A csecsemĹ‘k.
Ma a biró fia fizet.
És a lelkek tele vannak névtelen haragokkal.
Katlan a falu. Tulfűtött katlan. Emberi gĹ‘zzel tulfűtött. Emberi szenvedéllyel.
Gyorsan egy szelepet.
Mert robban a katlan.
Nehéz az élet, A gazdag parasztok, a bankok, az adóhivatal, a
kevés föld, a sok gyerek, mind reáfekszenek a parasztra.
Reáfekszenek, nyomják, elnyomják.
Ma a biró fia fizet.
Iszik a biró fia;
Lelkében máglyák, égnek.
— Gyilkos cigányok, tolvaj cigányok, gyujtogató cigányok!
Hol a szelep?
Valaki elorditja magát:
— Gyerünk a cigányokhoz!
Hol a szelep?
Itt a szelep!
A kancsukás cárok biztosító szelepe.
Lynch biró biztosító szelepe.
A pogrom.
Süvít a gĹ‘z a tulfűtött katlanból kifelé.
Zsidók tördelik kezeiket. Szakáluk tetves és mégis emberek Ĺ‘k.
Négerek vinnyognak életükért. BĹ‘rük fekete és mégis emberek Ĺ‘k.
Embertestvéreink.
A nap már elmullott, a hold alig él.
Sötét van.
És a korcsmából kizúdul egy részeg horda.
A gazdag parasztok fájnak, a bankok, az adóhivatal, a kevés föld, sok gyerek, az egész rongy paraszti élet — és mégis a cigányok ellen vonulnak.
Alszanak a cigányok.
Sokan egy kunyhóban. Tizen és többen.
Büdös a kunyhók levegĹ‘je.
Alszanak a cigányok.
A földön, avas szalmán, rongyokon.
Lábak dobognak.
Emberek szájából pálinka bűzlik.
Már nem alszanak a cigányok.
Menekülnek.
Emberek szájából pálinka bűzlik.
Öklök sujtanak le arcokba és lábak rúgnak testekbe.
Emberek törnek, zúznak.
A szájakból kegyetlen, embertelen ordítások szakadnak kifelé.
Már nem alszanak a cigányok.
Menekülnek.
Lynch biró arat.
Edényeket tör. Falakat zúz. Embereket kínoz.
Menekülnek a cigányok, nem védekeznek.
Csak Dorka nyanya védekezik egyedül.
A varrógépét védi. Azt is széjjel akarja zúzni valaki. A varrógépét. Keserves élete egyetlen bálványát.
Harap Dorka nyanya öt gyenge fogával. Harap. Keresztül a ruhán, keresztül a bĹ‘rön, keresztül a húson. Csontig.
Karmol Dorka nyanya. Gyenge tiz ujjával, míg egy ökölcsapás végig nem fekteti a varrógépén.
Pálinka bűzlik, emberek szájából és fogak csillognak sápadtan a holdfényben, amint ordítanak, ordítanak a szájak veszett, téves haragjukban.
Magasra lobog egy kunyhó lángja.
Vad, darabos árnyak tülekednek a tűzfényben.
Üresek már a cigányok kunyhói. Egy öreg varrógépen egy öreg cigányasszony fekszik, halántékából vékony csikban folyik a vér.
Ég a kunyhó, ropog a nád.
Ez egy népdal.
De itt nem népdal. Tragédia.
A falvak négereinek tragédiája.
Nincs már mit felgyujtani, nincs már mit összezúzni.
Elvonul a horda.
Pusztulás. Pusztulás.
És hiába futnak végig a falun cigányok és ordítanak tüzet, senki sem mozdul segítségre.
Alszik a falu.
Részeg a falu.
Hat nap alatt teremtette az Úr a világot és a hetedik nap elpihent.
Öreg cigány Tigris. Furcsa, fehértüskés álla miatt kapta ezt a nevet. Pedig jobb név lett volna neki a Bárány név, mert szelid volt Ĺ‘ és senkit sem bántott. Megmenekült a parasztoktól. Bolyong a szántóföldeken. És fél. A levegĹ‘ tele van fenyegetĹ‘, ordító csenddel. Amott egy fa: ágai mint ütniakaró emberi karok nyulnak le feléje. A szél keresztülfuj a leveleken: emberek lépései ezek, Ĺ‘t üldözik. És fut Tigris.
Mindig gyorsabban. Ver a szív. Öreg a szív. Ver a szív. Meg akar pattanni. Ver a szív. Öreg a szív. Gyenge a szív. Megáll a szív.
És elvágódik Tigris.
Karjai a sötétben mint kidĹ‘lt fának fekete gyökerei.
Egy halott cigány fekszik a földön.
És a biró fia még mindig iszik.
Mert ravasz apának ravasz a fia. Mert Ĺ‘ nem ment a többivel, amikor azok elindultak a cigányok ellen.
Vissza az oldal tetejére